Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
Kerner Mariann
  2018-07-06 20:00:37, péntek
 
 










KERNER MARIANN


Rajongói oldalán jelenleg már több mint 5000 követője van a Facebookon. Megjelent kötetei: A remény madara és a Te vagy a híd címet viseli.

Számára az életet jelenti a vers, és elsősorban ember, csak utána költő, ami egy szerep a sok közül.

"Az élettől kapott pofon gyakran többet ér, mint az élettől kapott ajándék"
Kerner Mariann


Kerner Mariann számára az életet jelenti a vers


Link











ANGYALOM


Rózsaszirmot leheltél fáradt szemeimre,
Sötét éj leple alatt bíbor-lila lepke.
Édes jelenésed aranyozza álmomat,
Csendesen lobogsz azóta a tudatom alatt.

Lényed megfejteni most még én nem tudom,
Elindulok veled, s a kezedet fogom.
Virágba burkolózik a meztelen táj,
Sétánk dallal kíséri cinegemadár.

Mindazt a fájdalmat, mit eddig elszenvedtem,
Percek töredéke alatt melletted feledtem.
Két szemedbe nézek,nekem ez a világ,


Szivárvány emlékképek izzanak, ideák.

Előző életeimben megálmodtalak,
Időkön át ragyogtál bennem, mint a nap.
Lassan kibontom hajnalízű szirmaid,
Régi bilincseimtől engem elszakít.

Önzetlen szeretettel lépkedek veled,
Vad álmokat ringatva dúdolok neked.
S egy mondat bont formát lágyan izzó ajkamon,
Mindennél jobban szeretlek: drága angyalom!







APA VIGYÁZZ RÁM!


Pici vagyok, nem beszél a szám,
De szemem üzen: vigyázz rám!
Vigyázz rám apa, engem félts,
Szavak nélkül is kell, hogy érts!

Ölelj meg, ha sírok, ringass!
Karjaiddal óvón csitítgass!
Hatalmas minden, a zajok nagyok,
Egyedül félek, még kicsi vagyok.

Lassan nyílik a világra kis szemem,
Fejecskémben ébred gyermek- értelem.
Taníts engem, hogyan kell élni,
Mutasd az utat, melyen lehet lépni!

Nevelj engem ölelő szeretettel,
S meghálálom néked kis szívemmel,
Mosolyt adok majd, ha fáradt vagy,
Megmutatom szülőmnek ragyogásomat.

Vigyázz rám apa, szeress engem,
Hogy félnem az életben ne kelljen!
Mutass nekem példát, mit követhetek,
Kincsként óvj engem, a gyermekedet!

És még valami apa, kérlek szépen,
Az anyukámat tartsd meg szerelmében!
Ti ketten vagytok számomra a család,
Vigyázz rám, s szeresd édesanyát!







ÁLDOTT LÉGY MAGYAR!


Apró talpú, nagyokat szenvedő, bús magyar,
Ébredj rá: az élet nem csak zivatar.
A vihar nem kerüli ki házad, ha rettegsz,
Félelem helyett szeretettel fordulj az emberekhez.
Múltad fájó sebét felejtsd végre el,
Érjen el hozzád a tudat: áldás, hogy létezel.
Kettétört történelmed tesz téged naggyá,
Sosem elég törekvésed űzött vaddá.
Ne sirasd, mi a múltban elveszett,
Élj bárhol a világban, hazavezet:
A gyökér, a szárny, az egyetlen otthon,


Zarándok lelked hiába kóborol.
Megtalálnod nem lehet az egyetlent,
Lecsengett éveket újra nem rendezheted.
A haza nem szántóföld, hegy, határ,
A haza, mely ezer útról téged hazavár.
Vándor, lakos, gyermek, és idős,
Van egy legenda: a hétköznapi hős...
Nem, az, ki harcolni mer, álmodni nagyot,
Hanem, ki elégedettséggel öleli a nemzettudatot.
Ki hiány helyett a mindennapokért dolgozik,
Nem ordít a tömeggel - csendben imádkozik.
Hálás szíve napsugárt fest, ha éri vihar,
Isten éltessen hazám, áldott légy magyar!







A BÁNAT JEGYESE


Mikor az ember még kislány,
Elámul hosszan a menyasszonyi ruhán.
S egy életen át mosolyogva játssza,
Fehér tisztaság, szerelem a fátyla.

Fátyol takarja el két könnyes szemét,
Imára kulcsolja ráncosodó, vénülő kezét,
Csak adja a sors, csak az jöjjön el,
Ki lelkének örök dalokat énekel.

Ujján gyűrű, gravírozott aranykarika,
A menü ünnepi, de kihűlt a vacsora.
Esőcseppek közé mereven néz, megáll,
Ősz lett közben, avaros - elmúlt a nyár.

Egykori barna tincse fehérbe nyaláblott,
A gyerekkori álom, mire annyira vigyázott
Fakó...Kihűlt kezekkel öleli át az este,
Szomorúság karolja, a bánat jegyese...







A BOLDOGÍTÓ IGEN




Eljöttünk kedves, esküt tenni,
S miképp adatott úgy szeretni,
Örömben, búban, vigalomban,
Osztozni jó, és rossz napokban.

Megőrizni szemünk csillogását,
Átkarolni szerelmünk ragyogását,
Elhinni, mit együtt képzelünk,
Egy életen át egy pár leszünk.

Hozhat a sors gondot, és bajt,
Nem feledni soha a gyönyörű dalt,
Melynek dallama csendül szívünkbe,
Táncolni rá vidáman, egy ütemre.

Küzdelmeken, akadályokon túl,
Mikor vad vihar, háború dúl,
Egymás lelkében békét lelni,
Oly jó lesz hozzád hazamenni.

Fiatalságunk leomló nyara után,
Idős korunkban a kis verandán,
Ráncos, gyűrött arccal is hiszem,
Te vagy az, te voltál: igen, igen!







A CSALÁD


Mikor nagyon fáj valami,
Érintésetek egyszerre betakar,
Mikor zokog bennem valaki,
Rám hajoltok ne érjen vihar.

Ha a fösvénység magával ragad,
Rám szóltok a földön járjak,
Elkapjátok a repülő kart,
Hogy ne higgyek álomvilágnak.

Könnyeimet ti törlitek le,
Elsimítjátok gyűrött arcomat,
Szívem veletek van tele,
Nálatok kapok vigasz szavakat.

Otthont adtok, fedélt, mi óv,
Sorstalan sosem lehetek,
Engem bűnöktől lágyan old,
A tőletek kapott szeretet.

Jöhet bármilyen gond, baj,
Melyre nincsen válaszom,
Elérhet engem a zivatar,
Kisírhatom magam a vállakon.

Nincsen szégyen, mi betakar,
Nincsen kivetettség, szánalom,
Mert úgy vigyáztok, ahogy angyal,
Köztetek megnyugszom: tudom.

Az egyetlen dolog, miben hiszek,
Mi egyszerre befogad és áld,
Köztetek örökkön szeretve leszek,
A legnagyobb ajándék: a család.







A DAL


Eltévedt katona az élet viharában,
Békéért született, hitt egy szebb világban.
Harcba indult mégis, küzdött hazája védelmében,
Harag, gyűlölet ül egykor csillogó két szemében.

Elhangolt zongora sírja az elfeledett imát,
Zarándok lelke elüvölti az élet viadalát.
Fegyvere csőrre töltve, ordít a gyűlölet,
Fekete- fehér hang zokog : adj hitet.

Bűntudat, vád, feloldozás repül a szélben,
Remegő halálfélelem zizzen a falevélben.
Lelkében születő lépés már hazafelé indul,
Elég volt az áldozat, túl sok a harcból.

Elhangolt zongora dallama himnusszá nyílik,
Szíve a megbocsátás erejében bízik.
Szeme hálával, és kegyelemmel csillogó,
Virágba borul ajkán a régi gyász, a régi szó.

Visszanéz még egy percre a katona,
Érzés dobog: indulj, térj haza!







AZ EGYETLEN


Lázas voltam és beteg,
Egyszerre ziláltam,remegtem,
Betakartad fáradt testem,
Az egyetlen voltál, mellettem.

Gyászoltam. Zokogtam.
Nem vártam, hogy legyen új nap.
Hite szegett voltam,
Te adtál értelmet a szónak.

Becsaptak, elhagytak.
Azt hittem egyedül vagyok.
Megaláztak, s rúgtak,
S te súgtad:
Ne félj: itt vagyok.

Őrjöngtem a tehetetlenségtől,
Szeretni senkit nem tudtam,
Magam, s a világ szennyétől,
Neked mégis tiszta maradtam.

Elárultak, és hazudtam,
Minden csalássá feketült,
Már tán semmi se voltam,
S tőled szívem felhevült.



Nem bíztam senkiben,
Gyűlöltem magam,
Te nem hagytad ennyiben,
Meghallottad megfagyott szavam.

Elhagytak, és elfelejtettek,
Akik itt voltak szívemben,
Elsárgult emlékké lettek,
De Te megmaradtál bennem.

Az egyetlen, aki elfogad,
Nincstelenül, egyedül.
Ki nem kér, csak folyton ad,
Örök áriát hegedül

Az egyetlen, kit még vakon szeretek,
Ki mellett nincs vég, és lehetetlen,
Kitől megtört álmok nyomán nevetek,
A fényem, a napom, az egyetlen.







EGYÜTT SZABADOK...


Képzeletben bejártam veled a kontinenseket,
Hegyeket, óceánokat, tengereket.
Gúzsba csak testem köt, csak a valóság korlátoz,
De éjszakánként az álom végtelenséget hoz.

Szabadság az, hogy foghatom a kezed,
Szerelmünk határtalan, így rendeltetett.
A sors küldött el, legyen mellettem egy ember,
Ki elfogad így, bizonytalan apró lépteimmel.

Nem futjuk le együtt kedves a maratont,
Kis lépéseimért mégis hálát adunk.
Minden út egy kezdet, minden lépés egy út,
S hogy szaladok, vagy állok, te ugyanúgy...

Ezer akadály ellenére mellettem leszel,
Mindegy milyen kor, ború, vagy derű jön el.
Csak a valóság, mi mozgásomnak korlátot szab,
De együtt a szívünk, lelkünk együtt szabad.







ELMEGYEK...


Nem viszek el semmit - ezt megígérem,
S hogy mit nem mondtál el - meg sosem kérdem.
A hamarosan eljövő hóesésben látni fogom arcodat,
Nem vált valóra a nyár, de egyszer felenged a fagy.

Én már nem akarok hozzád mindenáron közel kerülni,
Falaim leomlottak, nincs mitől menekülni...
Valahol a távoli jövőben érzem megtalálsz,
Ha egyszer lesz elég merszed, hogy a szíveddel láss!

...ám most csak ennyi jutott: egy csók, búcsúzás,
Zötyög tovább a vonat, véget ért egy állomás.
Maradni vágynék, de legbelül érzem: mennem kell,
Szememből kiolvasod titkom: várni foglak a szívemmel.

Úgy megyek el, hogy lelkem ajtaja nyitva marad,
Nem lesz rajta fájdalom borostyán, nem lesz rajta vas lakat.
...Nem vagyok jós, mégis a szentek türelmével fogom várni,
Hogy egyszer az életben: merj engem megtalálni...







ELREPÜLTEK A DARVAK


Félig kész pulóver, egyedül maradt kötőtű,
sírig tartó piros pecsét, oldhatatlan eskü.
Egymásba kulcsolt, kihűlő, ernyedt kezek,
Példa, hogy jónak megmaradtunk valakinek.

Kisimuló ráncok nevetnek át a másvilágra,
Kampósbottal, kart karba öltve tipegve odaátra.
Életmesék emberöltői után elnémult nagyapó,
Búcsúdalt zeng vén diófán a kis rigó.



Lefedett tükrök, tömjén illat, néma könnyek,
Az együtt percei hömpölyögve mennek-jönnek.
Becsületben, szeretetben töltött életpálya,
imák szállnak a szélben- Istennek legyen hála.

Béke remeg a gyertyalángon, öleli őket a fény,
valahol még találkozunk - ez szívünkben remény.
Nagyanyó, nagyapó búcsúzik, csendben elindulnak,
hosszú nyár emléke száll - elrepültek a darvak...







EMBER


Falak között zokog a hontalanság,
Elsiratja, hogy nem tartozik sehova,
Fedélt nyújtó lakás, otthontalanság,
Poratomjai közt szédeleg a csoda.

A magyarságunk árván szuszog bennünk,
Nemzeteket karolunk, lökünk vadul el,
Kis népünk dirib-darab , árvák lettünk,
S a hovatartozás talán sose jő el.

Hiú értékek kergetőznek szemtelen,
Forog tovább a föld, múlnak napra éjek,
Millió alakot öltve ugyanaz a hely,
Hol létnek gyaloggaloppjában az élet,

Az élet csak szuszog, néha egyet ásít,
Fösvényesség, hatalomvágy kergetőznek,
Az igazságnak másik fele úgy hiányzik,
Pimasz vágyak, s indulatok fenyegetőznek.

Verseny, olthatatlan hatalomszomj lohol,
Szemünkben csak pislákol a gyertyafény,
Önnön érdek, önkényuralom mar, rombol,
Szívünk zugába reszketve búj el a remény.

Elengedtük egymás kezét, s egyedül,
Egyedül vívunk harcot szolidaritásért,
S bár érezzük, végtelen hiányzik belül,
Gyávák vagyunk áldozni egymásért.

Megszoktuk az egyhangú szürkeséget,
Ezt a valami nincs sehol maró nyűgjét,
Mihaszna hiú barátunkat a büszkeséget,
Egónk romboló, rezzenéstelen iránytűjét.

Néha, egy egy elfelejtett pihényi percben,
Félelem csaták után legyintjük: egyszer,
Talán a gonddal vigyázott tulipán kertben,
A sok fél sóhajból megszületik az ember.







ÉBRENLÉT


Már nem tudom, hogyan szeresselek,
Eljátszottunk megannyi szerepet.
Mikor vadász voltál, akkor én a zsákmány,
S ha te vihar, akkor én szivárvány.

Léptem, földem porában te vagy a levegő,
Árvaságod éjjelén én ölelő szülő.
Szerető lettem minden dacom, szemérmem ellenére,
Lelkemig vetkőztettél- szeretlek érte.

Már nem tudom, hogy szeresselek- nem maradt szavam.
Először eltékozoltam, később neked adtam magam.
Hosszú ideig gyászoltalak, ökölbe szorított kézzel,
Régen az álom volt otthonom- melletted ébren

Hagyott az éjjel, minden éjjel, mikor vártalak,
S e hiábavalóságtól lettem napról napra gazdagabb.
Gazdag lettem, bűnös, mégis lángoló, vágyó nő-
Csak a hullámod voltam- de néha elhittük kikötő.

Sokkolt a hír, a távol-közel melankóliája,
Nemet mondtam- tagadtalak- s a hibába-
Mint csalogató örvénybe sodródtam, sodródtam,
Úgy leszek örök igazság, hogy igaz nem voltam.

Már régóta nem írtam egy sort sem neked,
Nem talál bennem el nem mondatottat a szeretet.
Vadászként hajszoltál- mint jó szarvas menekültem,
A halál pillanatába öledbe mégis boldogan terültem.

...mert nekem a halál akkor és ott új életet adott,
Eddig űzött vad, de tőled szabad, szelíd vagyok.
S látod ennyi tragédián túl még mindig ölellek,
Már nem tudom elmondani mennyire szeretlek.

...
Álmodtál rólam...nem tehettél mást idáig követtél-
Utolsó táncunkban keresel...de csak a fény...

A fény játszik neked dalt, ahogy a régi reggeleken...
Már nem vagyok ott- s talán nem vagy ott te sem...







AZ ÉLET


Messze utakról hozott haza lábam,
Rettegést, félelmet, kínt kiálltam.
S hittem abban, ha a hazám szolgálom,
Életemnek napsugaras egét meglátom.

Fájt távol lennem családomtól, barátoktól,
Számolatlan pofont kaptam a sorstól.
De most...hogy két karomba foghatlak téged,
Most tudom csak mi a szeretet, mi az élet.







ÉLETED UTOLSÓ ASSZONYA


Amikor már az asztalon meleg a vacsora,
Gőzölgő illata vár: gyere haza.
Én még egy kicsit sürgök-forgok, megyek-jövök,
Takaros otthonunkban melléd leülök.

Amikor már kirepült mind a gyermek,
Talán nem mondom nap, nap után szeretlek.
Esténként a dunyhádat megborzolom,
Elalvás előtt őszülő tincseid összekócolom.

Amikor már jobban esik otthon kényelembe,
Mint a nagyvárosi nyüzsgő zajokba, fényekbe.
Szemembe a lemenő nap sugarát látod,
Álmomat mégis te vagy, ki vigyázod.

Amikor már legnagyobb kincs a felemás egészség,
A napok rövidülnek, hosszabbak az esték,
Kis szobánkban egy apró örök mécses ég,
Csak ketten látjuk, csak nekünk szép.

Amikor már minden lépésért köszönöm,
Ha reggel nem fáj, az az igazi öröm.
Könnyed, mosolyod létem arany kora,
S én kedves neked - az élet utolsó asszonya.







ÉREZZ, ÉRTÉKELJ!


Míg nem vagy kiszolgáltatott, súlyos beteg,
Addig egészséged kincsét nem értékeled.
Míg szabadon szárnyalsz, akár a sóhaj,
Nem tudod, milyen az életért remegő dal.

Míg nem hagytak magadra, árván,
Nem értékeled a gondolatot: vár rám.
Olyan természetes a tisztára mosott ruha,
Bele se gondolsz: érték a vacsora.

Míg élnek azok, kiket őszintén szeretsz,
Nem érzed a gyászt miként sebez.
Szánalommal nézed, ki fekete ruhát visel,
Eszedbe sem jut, hogy egyszer te leszel.

Míg öröm a napod, rád nevetés ragyog,
Nem érted azokat, kik éjente álmatlanok.


Nem tudod a keserűség micsoda kereszt,
Nem tudod mi a magány, míg van kit szeretsz.

Míg nem vagy számkivetett, hajléktalan,
Nem tudod a holnap milyen bizonytalan.
Míg hosszú útról téged anyád haza vár,
Nem ismered az érzést: végtelen hiány.

Ha sírok között térdre még nem borultál,
Nem értheted, mi az alázatos zsoltár.
Szomorú igazságok kergetik sorsunkat,
Segítenünk kell hinni a holnapokat.

Menj végig egyszer úgy az utcán,
Nézd a szemeket, mennyi maradt árván.
Csak két jó szót, két jó szót adj nekik,
Örökké való lesz az érzés,hogy szeretik.







FOHÁSZ


Édes drága Istenem!
Nem szárnyakért esdeklek,
De szívemben légy velem,
Tarts meg, ha épp esek!

Taníts meg Uram a végtelen hitre,
Ha lábam összeroskadna,
Biztass engem kegyelemre,
Késztess vas akaratra!

Bocsásd meg vakságom,
Mellyel szemem befedem,
Apró kis bujaságaim,
S főként, hogy szeretem.

Nézd el kérlek szélsőségem,
Csapongó szolgád így tanul,
Ambivalens hitem menedékem,
Ringok én tűzben edzett vágyakon.

Engedd, hogy naivitásom megőrizzem,
Hogy szolgád- én, ne hulljak a porba,
Édes Istenem- nékem ez reményem,
Hagyj meg engem: gyermek magomba!







A HALÁL


Az ember nap, mint nap találkozik vele, s mégsem tudja mi történik velünk- akkor.
Ha elveszítjük szeretteinket - szoktuk mondani - mi is meghalunk egy kicsit... Igen, magunkat is sajnáljuk. Mi lesz velünk nélküle? Hogy megyünk az úton tovább?
Én hiszem, hogy nem vagyunk nélküle...
A lelke bennünk él és segít, felemel minket. Velünk van, ha ébredünk és, ha álomra hajtjuk a fejünket.
Attól, hogy nem látom, még érzem, hogy létezik, velem van.

Az embert a hite segíti, nem a szeme. A hite valamiben, amiről nem tudja a biztosat, csak akarja. Mindez felfogás kérdése. Hiszem, hogy az út, amin indultunk végtelen...
Tudásunk töredékes. Csak az itteni létről vannak sejtéseink. Az ember sok mindenre nem tudja a választ. Rengeteg helyzetben érzékeink vezetnek minket. Általában azt próbáljuk megmagyarázni, amit nem merünk elhinni.
Én nem keresek válaszokat, elfogadom a halált.
Az úton az emlékeimmel megyek tovább, az álmaimmal és az angyalaimmal, akik láthatatlanul fogják a kezem.
Az angyalaimmal, akik őrzik, védik az életem...







HOGY MOSOLYOGNI LÁSSON...


Hogy mosolyogni lásson, elviselte gőgöm,
Megmutatta szabadság, mi nékem börtön.
Beletörődöm érzésébe napsugarat csent,
Fakó szürkeségembe lehetőséget lehelt.

Csendtelen óráimba harmóniát rajzolt,
Ölelése többé nem fájt, nem karcolt.
Mikor szaladóra vettem volna, indult a láb,
Árnyékomként kísért úttalan utakra tovább.

Tovább jött árkon, bokron, viharokon,
Nem félt attól, hogyha elesek, feladom.
Hagyta, ha esnem kellett, lépett egy ütemre,
Haragos jaj szavamra ügyet sem vetve.

Hangulataimtól függetlenül kísért, kísért,
Nem bátorított, szónokolt, csak remélt.
Az élet zivataraival szemben ő a nagy kabátom,
Szivárványt fest, csak, hogy mosolyogni lásson...







AZ IRIGYSÉGRŐL


Ha az irigy emberre rámosolyogsz, azt hiszi kiröhögöd.
Ha kommunikálni próbálsz vele, úgy gondolja kioktatod.
A beszélgetésben flegma, cinikus, felülről szól hozzád. Ha meghunyászkodsz, még nagyobb lovat kap. Ha cinizmussal reagálsz, idegrohamot kap.
Ha előnyös tulajdonságait keresvén megdicséred, bírálatnak érzi.
Örömödnél forrong, bánatodnak örül.
Még nem jöttem rá, hogy kezeljem az efféléket, ezért marad a mosoly, bár néha egy-egy pofon hatásosabb lenne, talán kizökkentené őket egy pillanatra a fene nagy rosszindulatból...







IDÉZET


Jó szándékkal telt szívvel mész az úton, és csupán azért, mert jóindulatú vagy, pofán ütnek.
Mész tovább, még toleránsabban, még nagyobb pofon.
Az emberekbe vetett hited megbicsaklik, de csak mész, mész alázattal, engedelmesen.
Aztán megtanulod, hogy a türelem nem végtelen, és azt is, hogy van az a szituáció, amely méltánytalan hozzád. Vannak emberek, akik sosem értik meg, amit mondasz, és vannak olyanok, akikkel sosem lesz jó kapcsolatod, bármennyire is szeretnéd.
Rájössz, hogy néha a farok csóválja a kutyát, megtapasztalod micsoda pusztító erő az ostoba emberek kezében a hatalom. És mennyi ostoba ember van, akiket nem tudsz teljesen kikerülni, akik úton útfélen szembejönnek. Sokáig fájnak az ütések, az intrikák, a hazugságok.
De eljutsz majd arra a pontra, amikor már nem azt nézed, hogy ki mondja, hanem azt, mit mond. És nem veszed fel többet azt az inget, ami nem a tiéd.
Nem mész azon az úton, ami nem a tiéd. Nem válaszolsz azokkal a módszerekkel, amelyekkel támadnak, hanem egészen egyszerűen figyelmen kívül hagyod. Ez a legnagyobb fegyver a buta emberekkel szemben: a közöny.
Szembesülsz azzal, hogy üres kalász magasan hordja a fejét, de rá hagyod, hisz ugyanúgy ahogy a többit, elviszi a szél.
A hatalom mulandó, a szeretet örök.
Ez dobog szívedben, eszerint élsz, és mész mindig tovább,,,







ISMERETLEN


Név és kép vagy csupán,
S még néhány gondolat,
Személyed számomra talány,
De fogva tart a pillanat.

Ismeretlen ismerősöm,
Ki lehetsz te idegen?
Mesebeli hősöm,
Itt táncolsz a szívemen.



Lopott érintések, órák,
Kézfogások emléke,
Félrecsúszott szavak,
Reményeim menedéke.

Nem tudjuk hova tartunk,
Lelkeink összeérnek,
Egymás szívén át haladunk,
Míg ragyogása lesz a fénynek.







A JÖVŐ...


A jövő azoké, akik a haragosok között nem gerjednek haragra.
... akik a gőgösök mellett megmaradnak alázatosnak.
...akik könnyeket törölnek búsulók arcáról, és minden könnycsepp után szeretet marad a szomorú orcán.
A jövő azoké, akik a mindennapi mókuskerék szélmalomharcában megőrizték magukban a mindenre rácsodálkozó gyermeket.
... akik a kételkedők, gyanakvók tömegében meg tudták őrizni ártatlan naivitásukat.
...akik a fel, fellobbanó divathullámok között hűek maradtak egyéniségükhöz.
... akiknek lelkétől csillog a tekintet.
A jövő azoké, akik nap, mint nap képesek leszámolni saját félelmeikkel, démonaikkal.
...akik elfogadják a csata veszteségét, és mennek bátran tovább.
... akik hisznek az álmaikban, és, mert hisznek benne valóra váltják azokat.
... akik bátran átölelik az árnyékot, mert tudják, a fény-kedvest ölelik így.
A jövő azoké, akik tudják honnan jöttek, és tudják merre tartanak.
A jövő azoké, akik simogatnak, ahol más üt.
A jövő azoké, akiknek tenyeréből minden kieshet, kicsúszhat, mert ők tudják, csak azt veszíthetik el, ami nem hozzájuk tartozik.
... akik nyitott szívvel élnek az ökölbe szorított világban.
A jövő azoké, akik tudják, hogy mindig minden értünk történik. Tudják ezt az esős, örömtelen napokon, és tudják ezt a rivalda fényben.
A jövő azoké, akik a zsibongó, lázadó tömegben meglelik belső békéjüket.







KARÁCSONYI ÉNEK (Dickens nyomán)


Hó lepte el a várost, csillagszórók világítanak, fények,
S bent a házban takarosan tüsténkednek leányok, legények.
Karácsonyi ének csendül hívő ajkukon, álom, vágy, remény,
És már nem sajnálkoznak embersorsuk konok útvesztőjén.

Nem sajnálkoznak, hogy nincs sült liba az asztalon,
Bennük él az érték: amim van, neked adom.
Ajándékot az alkalom, az ünnep gyújt szívükbe,
És nem bánják, hogy a fa alatt ma se, semmi se...

Terül el, mint gazdag járások pompázatos palotáiban,
Mert bennük még él, mi másból kiveszett: a béke dalaikban
Angyalszárnyakra emeli őket, szíveikben szeretet,
Ez a gyertyafény lángja, ez jelenti az ünnepet.

Mellettük a túlsó utca harsány robajai mögött,
Idős úr zsörtölődik a karácsonyfa előtt.
Mérgelődik, ma nincs profit, egy nap kiesés,
Az ő telt asztalánál nincsen égi jelenés...

Nincsen szobájában meghitt várakozás;
Élete lélektelen perceit a rohanás
Hajtotta túl a semmin, a mindenen,
Szívében ismeretlen a kegyelem...

De itt is, lélekfény nélkül is karácsony van...
Csodáknak csodájára ablakára ül egy angyal...
És mit nem lehet megértetni sem szavakkal, sem beszéddel,
Belé leheli az angyal egyetlen érintéssel.

Érintése nyomán a gazdag úr szeme könnyel telik,
S ahogy köd száll a városra, csendesen esteledik...
Valami ismeretlen érzés lopódzik be lelkébe;
Visszanyeri sosem volt hitét, a jóba, szépbe.
Kabátját felveszi, leszegett fejjel átbotorkál,
A túlsó utcába, hol a szegényház ajtaja nyitva áll...

Hó lepte el a várost, csillagszórók világítanak, fények,
Kart karba öltve imádkoznak gazdagok- szegények.
Ezen a napon, mikor a világ nyitott a varázsra...
Szívből jövő szeretet költözik az idős úr közönypalástjára...

Ma, mikor még, kik eddig nem mertek is remélnek,
Hálás lélekkel csendül fel a karácsonyi ének...







KAPCSOLATOK


Napi robot, munka, szaladás,
hétfő után keddi kiábrándulás.
Kötelességek, számlák, hitelek,
szanaszét robbanó tépett idegek.
Öntörvényű kormány, folytonos fejmosás,
emelkedő árak, kiábrándulás.
Emberekből gépezetté így válunk,
tovatűnnek napjaink csillogó gyémántok.
Megélhetésünkért kapcsolatainkról lemondunk,
érző lelkű lényből így leszünk bolondok...







KISFIÚ


Ült egyedül, árván a kis ligetben,
Arcán rezzenéstelen csendben,
Ült és egyre nagyokat hallgatott,
Pont úgy tett, ahogy a nagyok.

Szakadt cipőjét nézegette,
Fűzőjét harmadszorra fűzte,
Aztán zajtalan morgott valamit,
De a szél nyelte el kis szavait.

Odaléptem hozzá szelíden,
'Mi lelt téged drága kincsem?'
S apró szembogara könnyes lett,
Tenyerembe simítottam a cseppet.

'- Azt mondta az apu négyre jön értem,
Öt óra, és nem ért ide mégsem,


Anyu mondta hiába várok, mint mindig,
Nem érdeklem őt egy szemernyit.

Így nem megyek haza, ne lássa anyám,
Hogy megint hiába vártam rá,
Kicsit még ülök, üldögélek,
S majd estére hazaérek.

Csendesen átölelem anyukát,
Elmesélem milyen jó volt látni a Papát.
Mert, ha tudná,megint becsapott,
Csitítani nem tudnám a búsulót.'

Megfogtam a kisfiú árva kezét,
Megsimogattam kócos kis fejét.
Vettem neki egy gombóc fagyit,
Fütyörészve sétáltunk alkonyatig.

Majd hazakísértem, ő boldogan átölelt,
Rám mosolygott, s búcsúzón integetett.
Lám, mégsem várt hiába a kis legény,
Örök barátokká így lettünk, ő meg én.







KOLDUS


Kedves Ismerősök!
Ez a vers most kicsit más. Célom, se nem lázítás, se nem politizálás, és nem is sajnálkozás. Csupán csak annyi, hogy legyünk egymáshoz kicsit jobbak-...


Koldusok ülnek a Kossuth utcán sorban,
Egyre többen jutnak ide a XXI. Században,
Szemüket lesütve alamizsnát kérnek,
Napról napra a semmiből élnek.

'Részeg!' - mondod rájuk válladat vonva,
Arcod eltorzítod, szitkokat szórva,
Fanyarogva, undorodva nézel rájuk,
S magadban gondolod, ők csupán átkok,

Átkok ők egy fényesen csengő világban,
Nem látod a lángot megkopott szempárban.
Felüvöltesz, ha hozzád szól: 'az Istenit!
Kannás bort akar hát megint?'

Visszaszállsz kényelmes autódba,
Bosszankodva, gyűlölködve a rászorulóra
Ordítasz: 'El innen, messze, nincs nekem '-
Ismeretlen szó számodra a kegyelem.

Ismerem én is, kik életükbe hibáztak,
Italba dorbézolva eladták a házat,
Részeges, mámoros fejük fölül,
Utcán kötöttek ki semmi nélkül, egyedül...

De! Mielőtt ezt a sztereotípiát harsogom,
Belül a lelkemmel el - elgondolkodom.
Vajon az egyre növő hitelek között csoda,
Ha nincsen az asztalon esténként vacsora?

Kicsoda ő, ki az utcakövön ül?
Minden apró falatnak túlontúl örül,
Mert nem egy véglet létezik, miliomnyi ok,
Miért kell napról napra többeknek szoronganiuk.

S, ha mélyen önnön magadba nézel,
Nem egy savanyú pillantással végzel,
Ha van egy perced megállni, érezni,
Rájössz, manapság nem nehéz így végezni.

Te sem, s én sem tudhatom azt,
Hogy munkában, erőben meddig maradsz.
Mikor csúcsosodik a kamat végtelen egekbe,
Könnyes szemmel nézel gyermeki szemekbe.

Gondolj erre barátom, ha alamizsnát adsz,
Gondjaidban egyedül majd Te sem maradsz!







KOLDUS AZ ÉJFÉLI MISÉN


Melegedni jöttem közétek, kabátom átázott,
S velem, mint a szerethetetlenekkel a sors játszott.
Furcsa tréfát űztek vágyaim, az élet becsapott,
Hazatérő lelkek között űzött vad vagyok.

Csillagot lelkembe, mint ti hívők nem énekelek,
Legnagyobb tragédiám: elaludt bennem a gyerek.
Utcáról betérve hozzátok, itt is csak koldulok,
Ne pénzt, kenyeret, hitet, hitet adjatok!

Nekem, kinek léte már csak máról holnap,
Kit nem vár rég senki, nem mondják: jó hogy itt vagy.
Nincsen feldíszített karácsonyfám, nincsenek ajándékaim,
Szívemben marva rozsdatövissel megmaradt emlékeim:

Rám ömlenek erősebben hónál, fagynál, jégnél,
Démonok kínoznak, fulladok minden szívverésnél...

És itt a fényben állok, remélvén ami a legtöbb lehet,
Talán csak ma, még egyetlenegyszer: megérint a szeretet.







KÖSZÖNÖM


Köszönöm,
Hogy szebbé teszed a hétköznapokat
A jelenléteddel,
Azzal, hogy vagy. Vagy.
Köszönöm
A szerelmet, ölelő karodat,
Hogy megnyugvást,
Hogy erőt ad.
Köszönöm
A szeretetet, a mosolyt
A könnyeket.
Köszönöm
az elmúlt
és sosem múló perceket.
Az időt,
Mit rám áldoztál,
Az emlékeket,
Az álmoknak hitt
Igaz képeket.







LÉGY TE AZ ELSŐ


Légy te az első, ki nem fülemhez, hanem lelkemhez beszél,
Légy te az első, ki három lépésnél közelebb-ig ér.
Ki nem fél sem a sors csapdáitól, sem a változástól,
Ki nem retten meg szememben az elmúló varázstól.

Légy te az első, ki a rohanásban hozzám hajol,
Légy te az első, ki lélektől, lélekig dalol.
Annyiszor volt már majdnem, félig befejezett lecke,
Hadd tudjam meg tőled: hogy mégis volt értelme.

A veszett fejsze játékát én is gyakoroltam,
S ha nem adhattam másnak, hát a szélbe szórtam
Minden kívánságom, minden csalódásom Istennek adva,
Mert csak ő volt velem, ha mások magamra hagytak.

Légy hát te az első, ki emberek közt társam,
Ne kelljen többé egyedül bolyongnom a világban.
Tollamnak ihletet, létemnek értelmet te adj,
Hadd tudjam meg tőled: szeretnem nekem is szabad.







LÉLEKTŐL LÉLEKIG...


Hajtás nélküli virág,
Érzés, hangulat,
Rezzenéstelen csend
Kondítja lélekharangomat.



Májusi eső, nyíló akác,
Zápora hull, hiába vársz.
Társa a jónak, ölelő szónak
Esetlen nagykövete,
Termése fának késő ősszel,
Apró gesztenye.
Gyertya lángjában szikra,
Fáradt estének lángja,
Önmagát ostorozó parittya,
Bérceknek csoda sziklája.
Ezernyi szerep, színes kép,
Ceruza, akvarell, vízfesték,
Isten kezében nincsen radír,
Rám bízza kezem kinek, mit ír...

Kis embernek nagy ez a szabadság,
Kopják mellett nyíló rózsafák...
Lehunyt szememben száz teremtett világ..
Ezernyi lélek dalol, ki látni vágy...







LÉT ÉS ÉLET


Lét:

Van ez a korszerűen szürke, alattomosan közhelyes lét.
Benne küzdök a mindennapi betevőért, cselekszem a begyakorolt séma szerint.
Ember sorsutam hol ütemes, hol lassúbb mókuskerekét taposom. Rendszerint kedvtelenül.
Mosolygok a bárány bőrbe szembe jövő farkasokra és úgy teszek, mint egy naiv kislány :elhiszem, amit mondanak, ők pedig fölényesen örülnek a győzelmüknek, hogy lám, ők nyertek a játékban.
Megharcolom a tegnapi harcokat, és aggódom, vajon be tudom e fizetni holnap a csekket.
Vajon lesz e elég erőm, mindahhoz a kínzóan kényes jópofizáshoz, amihez eddig volt?
Energiatartalékaim elfogyóban, mégis a duracell nyuszit látják belőlem.
Hintázok, csúszdázok, hogy lábaim fellélegezhessenek az undorítóan mocskos protokollkörök fáradalmai alól.
Felöltöm a szép ruhát, közben csúnyának látom magam, kihúzott háttal méltóságteljesen közlekedve takarom el, mennyire összetörtek az álmok.
Forgatom a tollam, sajnálom magam, hogy sose lesz semmi belőle, csak szélbe kiáltott szavak.
Kincseim a disznók elé vetem.
Jó vagyok azokhoz, akik rosszak hozzám. És a tizedik pofon után is mosolygok, mintha átölelném a világot, közben meg azt érzem, végtelenül kivetett a világ.
Felkelek, lefekszem, időközönként étkezem. Dolgos, fáradó kezekkel küzdök a holnapokért, amelyekbe gyakran én magam sem hiszek.
Az esték ijesztően egyformák. Eltemetem a ma sem sikerült érzést, könnyek közé ordítom az egyedül vagyok- ot.
És másnap kezdem előről ugyanazt ugyanott.

Az élet:

A levegőben gyöngyvirág illat. Színekkel hajlong a szél, simogatja arcomat.
Nevetek...úgy igazából belülről, lélekből jövően kacagok. És minden mosolyomtól újabb és újabb tündér születik.
Takaros házban lakom az erdő közepén, közelemben az emberekkel, akiket szeretek. Távol a civilizációtól, technikától, mindentől ami mesterséges.
Művészetet ontanak a jegenyefák, az éneklő vörösbegyek dallamot pengetnek szívem rózsaszín húrjain.
A szerelem kankalin koszorúba fűzi játékos tincseim, huncut csókot nyom a szám sarkába, és esténként meleg öle ringat el. Reggel a bizonyosság, hogy mellette ébredek 500 lóerős hitet ad szikár hátamnak. Szaladok, világot megmentő szándékokkal, gyermek szívem csordultig telve hittel és álmokkal.
Élek... szállok,,, repülök...
Ilyen nekem, ha írok...







A MAI KOR NŐJE




A mai kor nője karrierre vágyik: épít magának.
A mai kor nője otthonra vágyik: vesz magának.
A mai kor nője biztonságra vágyik: teremt magának.
A mai kor nője társra vágyik: választ magának...
Ahogy telnek az évek, úgy jönnek új kihívások,
Munkahelyek, másik lakás, partner...
És lassanként rájön, hogy mindene megvan,


Még sincs semmije.
Lelke hontalan zokog a folyton változó időben.
Ereje fogyóban, szépsége mulandóban,
Mert amije van: hozzátartozik,
De Ő nem tartozik sehova.









MA MÉG A TIÉD


Ma még teljesen a tiéd,
Szeme éhesen kéri meséd.
Ma még, ha fél hozzád fut,
Két karod néki védelmet nyújt.

Ma még esténkét betakargatod,
Őt, ki néked éjjeled, nappalod.
Ékes, szép szavakkal dicséred,
Öleddel oltalmazod, s félted.

Ma még le tudod törölni könnyét,
Megsokszorozhatod örömét.
Vágyik jóindulatodra, lényedre,
Két kezedre, hogy felnevelje.

Hatalmad ma még korlátlan fölötte,
Nem nézi szavad, mi lapul mögötte.
Szeme kérdőn tereád figyel,
Apró dalokkal néked énekel.

De talán holnap, mire felébred,
Üres fecsegéssé válik beszéded.
Társakat, pajtásokat másutt keres,
De ma még, ma még a gyermeked.

Legyen rá időd, vele nevetni,
Lépj vele az úton, a dolgod vezetni,
Mert a gyermekévek fecskeszárnyak,
Suhanva lobbannak a nyárnak.

Mire felkapod fejed kirepülnek,
Észre sem veszed, s már felnőnek.
Ma még egészen, teljesen tiéd,
Öleld át, ringasd gyermek- szívét.







MÁS VAGYOK...


Rám nézel, látod, hogy más vagyok,
De testemben nekem is szív dobog.
Bőrömön érzem megvető pillantásod,
Úgy fáj nekem, emberi gyarlóságod.

Embernek születtem, pont ahogy te,
Vagyok én is a szüleim mindene,
Velem is több a világ, épp, mint veled,
Fordítsad hát rám lesütött szemed.

Szavaim néked tán nem szólnak szépen,
Mégis figyelj rám, hallgass, ezt kérem!
Nem beteg vagyok, egyszerűen más,
S hidd el, nekem is hiányzik egy társ.

Éppúgy, mint ahogy esténként neked,
Belesajdul a lelkem, ha a világ kinevet.
Ezért kérlek szépen, segíts nekem élni,
Az utcát járva ne kelljen úgy félni:

A sok szomorú, sajnálkozó arctól,
Elég volt már, sok is a kudarcból.
Nézz a szemembe, lásd más vagyok,
De szemem, mint a tiéd úgy ragyog.

Megszülettem, mert dolgom van itt,
S eléneklem szíved ki nem mondott dalait,
Ha egyszer meghallod a hangom a szélben,
Közel kerülök lelkedhez, tudom, és érzem.

Mert nekem minden kincsem ott lapul,
Ezt hoztam én a másságommal vigaszul.
Hogy azt adjam néked, mi tőlem lehet tiéd,
Fogadd el őszinte szívem szeretetét.







A MINDENEM


Minden erőm szükséges, hogy magamba tudjam tartani,
Ne boruljak előtted térdre, ne kényszerüljek kimondani,
Hogy benne vagy minden halk sóhajú, eltitkolt vágyamban,
Hogy benne szuszogsz a percenként elvonuló pillanatban.

A mindent vágynék neked adni, de kezedbe nem tehetem,
Mert megértettem a Minden Te nem lehetsz nekem.
Egyszerre ölel át és lök el magától a mélységes felismerés,
Hogy az mi számomra a végtelen, neked talán kevés.

Jó kívánságaim hozzád tiszta szívemből szóltak,
S attól, hogy nem szeretsz viszont, lelkemben csillag vagy.
Minden szeretetemmel kívánom, találd meg a másik feled,
Ha a teljesség két ringó szemedben én nem lehetek.

Megcsaltak álmaim, hol együtt vagyunk - más a valóság,
Megérzéseim téged ringatnak, mégis messze az az ország.
Ember mivoltom levetkőzve, a szent szerepét játszom,
Azzal hogy mit arcodba üvöltenék, csak belül vigyázom.

Járom az úttalan utakat, mint ki már semmit sem keres,
S miközben sírok utánad, a szívem érted nevet.
Részemmé lettél, de nem akarlak mégsem rabbá tenni,
Hozzám tartozol úgy, ahogy nem tartozhat más senki.

Esténként gyertyafénynél imádkozom a Mindenhatóhoz,
Adjon elég tartást bennem a hozzád áradó jóhoz.
Indulataim, tehetetlenségem, érted lobbanó érzésem ne bántsanak,
S legyen erőm elfogadni, hogy nem tehetem - mégis a mindenem Te vagy.







MINDENESTÜL


A másikat a batyuval együtt kell szeretni,
Nem félbeharapott szavakkal megsebezni,
Könnyeket törölni, hol annyit bántották,
Légy jó kedves, s ő is jó lesz hozzád.

A másikat a batyuval együtt kell szeretni,
Egyszerre társa, barátja, anyja lenni.
De sosem kétkedő félelme, haragja,
Lenni vad viharban nap, mi beragyogja.

Démonai között angyallá kell válni,
Elesetten gyáván, remélni, csodálni.


Feltételek nélkül bízva ,együtt lépni,
Szomorú múlttal, tétova jövővel kibékülni.

Hagyni őt hibázni, ha hibáznia kell,
Megbánására majd szeretettel felelj.
Úgy, ahogy szeretni tudnád önmagad,
Lásd benne a csodát, a csillagokat.

A másikat a batyuval együtt kell szeretni,
Néha egyedül, néha egymás mellett menni.
Engedni, mint a madár, szabadon úgy éljen,
De vele dobbanni minden szívverésben.


Kerner Mariann - Mindenestül / Zene: James Last: The Pearl Fishers (Gyöngyhalász)

Link








MONDD EL NEKEM...


Mersz e megőrülni értem?
És mondd tudsz e, ha kell térden,
Térden állva könyörögni, hogy maradjak,
Mikor idegenként csapnak tarkón a szavak?

Amikor kihűl az ölelésünk, mert félünk,
Amikor azt érezzük nem egy dalt zenélünk,
Amikor értelmüket vesztik a közös pillanatok,
Mondd el tudod e hinni, mégis maradok?

Mondd jössz e közelebb három lépésnél?
Mondd felismered e azt egy érintésnél?


Hogy már minden távolság végtelen, végzetes?
Mondd kellek e annyira, hogy ösztönből szeress?

Mondd legyőzöd e a visszautasításom félelmeit?
Mondd letörlöd e orcámról a tegnap könnyeit?
S ha kimondom, hogy szeretlek, e legféltettebb szót?
Velem maradsz e, ha azzá válsz, mi vagy: óh mondd?

Ha ennyi egymást majdnem érő kör után megölellek,
Vajon tudsz e még szeretni, ha rájössz én is szeretlek?!

Mondd el nekem...







NAGYAPA


Ő a családban a néma száj,
Mikor más veszekszik, kiabál,
Magában könnyeink elsiratja,
Bűneiknek se cinkosa, se papja,
Ki helyettünk szeret, vég nélkül hisz,
Ki féli az Istent, szakadatlan bíz.
Kinek ölelése biztató szava,
Ilyen az én mindenem, a nagyapa.

Kinél sosincs félig a pohár,
Ki megy előre, ha takarja mocsár,
Kinek lelkét nem sebezte fegyver,
Ki az életét adja kegyelemmel,
Kinek arcán könny meg nem tapad,
Mosolya oszlatja szét a viharokat,
Ki ismeri az érzést, mit jelent haza,
Önfegyelme példátlan, ilyen a nagyapa.

Ki nem verekszik gőggel, hiúsággal,
Büszkén jár a foltos nagykabátban.
Ki nagy urak között a leggazdagabb,
Ki, ha elfogyott, akkor is egyre ad:
Reményt csen búbánatos lelkedbe,
Simogatást sző megfáradt kezekbe,
Ki dolgozik, kezében, ásó és kapa,
Míg ereje van munkálkodik a nagyapa.

Vasárnaponként a templomba áldoz,
Szeretteiért és idegenekért imádkoz,
Ki egyformán szól a jóhoz, a rosszhoz,
Ki szívedbe, lelkedbe békét hoz.
Soha nem fogy ki tündérvilág meséiből,
Ráncok között megvillanó gyermek tincseiből,
Kinek csak öröme van, nincsen panasza,
Egész életében kacag a nagyapa.

Ki ajándékként néked diót ad,
Abban a kis magban megleled utad.
Minden cselekedete maga az élet,
Hittel, szeretettel nevelget téged.
Kinek nyomán pipacsok nyílnak,
Ki sugarat ad a felhők mögé bújt napnak,
Kinek néma csöndje, a lét legszebb szava,
Egyszerű méltóságával szeret a nagyapa.







NAGYAPÁM FUVOLÁJA


Kórházteremben ülve, a szövettanra várva rádöbbenünk az élet fuvolája milyen törékeny hangszer... s meglehet eljő a pillanat, melyben nincs esély, hogy játszd el...játszd el még egyszer azt a kedves dalt nekünk...amit gyerekkorunk óta annyira szeretünk...
Nagyapám arca ráncos, szeme alatt ül a bánat; de még ebben a percben is méltósággal viseli a lázat, amellyel a lét sújtja...alázatos mosolya csillan újra, újra...
Noha fél...szeme kérdőn néz: holnap lesz e még remény?!
Mi, akik szeretjük, itt ülünk; a csendbe menekülve, semmit nem tehetünk, csak várunk.
Ilyenkor ébred rá az ember: a hatalom Isten kezében van- milyen futóhomok az élet, lélegzetünk milyen bizonytalan...
Könnyek közt duruzsolt ima hagyja el szánkat: tartsd meg Őt nekünk,
Engedd élni a nagyapánkat!...







NÖI FOHÁSZ


Édes, drága Istenem!
Ne fiút, férfit küldj énnekem!
Olyat, aki gondolkodni nem restell,
és nem kacérkodik a szomszéd Gizikével.
Nem bánom én , ha nem egy Arnold Schwarzenegger,
mert ugye többet ésszel, mint erővel!
Olyat küldjél jó Uram, aki végig hallgat,
és lelkesen keresi az alkalmat,
hogy mosolyra fakasszon, kedvembe járjon,
legyen a szerelmem, társam, jó barátom!
Legyen pimasz humora, végtelen türelme,
szép reményű terve a közös jövendőre!


FÉRFI FOHÁSZ:

Olyan nőt küldj Uram, aki nem jól hall,
s ha kikap a Fradi sztriptízzel vigasztal.
Aki tudja: minden rendbe, ha tele a bendő,
egy gyönyörű nőt küldj- na jó, lehet kettő!







A NŐI LÉLEK


Ha megkérdeznék éntőlem,
Mi a legértékesebb a nőben,
Nem szép arcát válaszolnám,...
Nem tulajdonságait sorolnám.

Mert ragyoghat kívül az a máz,
Belül nyílik, mitől lénye csodás.
Apró szívében virágzik a liliom,
Lelkének ragyogásából a szirom.

S mindaz, ami idekint szépség,
Belül kell, hogy megteremjék.
Gyönyörű virága ő az életnek,
Otthont ad fakadó rügyeknek.







ÖLELD ÁT A NAGYMAMÁT!


Mikor kicsi voltál, mennyit vigyázott rád,
Esténként mesét mondott a nagyanyád.
Megtanított ékes, igazmondó szavakra,
Vigyázott fénylő, gyermek mosolyodra.

Jó példát mutatott, hogyan kell élni,
Menni előre mindig, és sohasem félni.
Tiszta szívvel, becsületesen dolgozni,
Megtanított téged varrni és foltozni.

Ölbe véve hozzád beszélt, cirógatott;
'Látod kedvesem, ragyognak csillagok,
Mit elérhetsz majd te is drága unokám,
Ha szíved jól él, hidd el az Isten áld.'

Igaz értékekre, tisztességre nevelt,
Hogy mit tudsz jót, azt te is megtegyed.
Meleg étellel, tárt karral várt haza,
Ilyen volt Veled az édes nagymama.

Mára felnőttél,ő közben megöregedett,
Azt, mit akkor ő veled, most te tegyed.
Segítsd a nehéz világban boldogulni,
Ráncos, szomorú arcára mosolyt csalni.

Fogd meg gyengülő, erőtlen kezét,
Könnyítsd meg, mi neki már nehéz.
Szereteted gyűrűjében fájdalma enyhül,
Tiszta szívében a hálaének felcsendül.

Ápold a lelkét, és törődjél vele,
Hisz annyi éven át, rólad szólt élete.
Minden vigasza, reménye a család,
Öleld meg kedves, öleld a nagyanyát!







PÉLDAKÉP


Amim van, neki köszönhetem,
Hálálkodni nehéz,
Kevés az életem.
Harcolnom kell,
Amiért ő tudott,
Ki nékem utat mutatott.


Menni mindig
Feladni sosem
Ezt belém nevelte
Az én egyetlenem.

Szívverését örökkön őrizem,
Erejét, mindenét megkaptam
Azt hiszem.
Viszem-viszem egy életen
Több legyen a világ
Általa - velem...







A POHÁR TELE


Versem témája nem kellemes; mégis valóságos társadalmi probléma - kép - a megosztásokat előre is köszönöm.


1969 csikorgó, tűzifa nélküli tele,
Megszületett a Kovácsék harmadik gyermeke.
Összesúgtak pletykálva a helybéliek,
Most mondjátok meg, nem lett baja szegénynek?

Nyomorult gyerek, tíz fokos lakásba született,
Ahol még ünnepnapokkor sem volt fegyverszünet.
Pityu hányszor megverte szegény Verát,
Az asszony megszülte az utolsó csodát.

Mindig, mindig tele volt az a rohadt pohár,
S hogy lehet mégis egészséges e kicsi leány?
Hogy lehet az, hogy csillog szeme?
Az anya örömkönnyezik: angyal a gyermeke.

Pityu persze most is a kocsmába dorbézol,
Csütörtök van - ilyenkor a pálinka,bor,
Holnap majd a sörrel heveri ki,
Adja az isten, hogy jó hangulata legyen neki.

Csak őt, csak őt soha ne bántsa,
Nézz a nő elszorult szívvel magzatára.
Csak mellette csituljon, legyen kenyér,
Ne élje meg, mit a két szorongó kistestvér.

Az anya imái nem leltek meghallgatásra,
Pityu fittyet sem hányt a baráti okításra.
Gyermekkor, tele pohár, pofon csattan,
És ez a kislány mosolyog, mint egy angyal.

Eltelik húsz félelemmel töltött, nehéz év,
S a lányon fájdalomnak nyoma sincs, szép.
Beköszönt 1989 napsugaras tavasza,
A sokadik kitöltött pohár után az apa

Kórházi ágyon fekszik, morfiumtól szédül,
A dorbézoláson kívül örökségül
Most gyermekeire egy árva könnycseppet hagy,
Szörnyű éveket megbocsátva a pillanat.

Bűntudattól párás tekintetébe,
Kegyelem a gyermekek közelsége.
Fogják ezt az indulni gyáva, bűnös kezet,
S az apát elkíséri a szeretet...

A szeretet tiszta, jóságos lépte...
Így múlik el az élet...vége...







REPÜLJ LELKEM!


Hát véget ért az út, az életjáték,
Utolsó lépés csoda, kristály ajándék.
Létem üveggömbje millió darabra eltörött,
De amit szerettem, mit igazán szerettem- örök.
Ne búcsúztass könnyes szemmel, el kell mennem,
S mint egy szabad madár, repülj, repülj lelkem!

Kegyes volt hozzám az úr, 80 esztendőt adott,
S mind kikhez jó voltam, emlékük maradok.
Unokáim szeme tükrében leszek én a fény,


Földünk apró kis darabjai közt itt-ott remény.
Kócos lánykából, ősz hajú néni lettem,
Szememben varázsvilág most is, repülj lelkem!

Minden adósságom letudva, minden törlesztve,
Nincsen már vállamnak súlyos nagy keresztje.
Szívemben béke csillaga, lelkemben szeretet,
Öröm az, hogy utolsókig foghatom kezedet.
Teljesítve már a kaland, amiért leszülettem,
Új csodák várnak másutt, repülj lelkem!

Kedvesem szomorún ne állj sírom felett,
Orgonabokrod nyíló virága majd én leszek.
Vigyázok rád tovább a dalban, fákban, szélben,
Őrizd meg életem képét ringató szépségben.
Életkabátom elkopott, angyalszárnyra leltem,
Hívnak új dimenziók, hát repülj, repülj lelkem!







SZERESD!


Amikor azon gondolkozol, hogy egyre idősödő szülőd ápolását idegenre bízod, emlékezz egy pillanatra: ki várt haza kitárt karokkal az iskolából?
Ki volt az, aki megdicsért az első piros pontért?
Amikor azt mondod: nincsen elég időd, kapacitásod, hogy ellásd- gondolj arra hány éjszakát virrasztott veled, mikor beteg voltál!
Amikor nyomaszt a terhe, hogy folyton panaszkodik: jusson eszedbe az első szakításod- ő fogta a kezedet, ő segített elhinni, hogy az élet megy tovább, és erőt adott, hogy elhidd még nagyon boldog lehetsz.
Ha ólomsúlyként nyomja lelkedet, hogy mindent százszor megkérdez hiába, elfelejti: emlékezz a bölcseletekre, amikre gyerekként hiába intett, nem tudott megóvni téged saját kudarcaidtól, bukásaidtól, s ha gödörbe léptél: mégis ott volt veled.
Amikor napok óta nem eszik, ez sem, az sem kell neki- jusson eszedbe hányféleképp próbálta veled megszerettetni a spenótot, még sem kellett, végül mosolyogva palacsintát sütött neked.
Amikor a halálról remegve, elcsukló hangon beszél, mert ez a legnagyobb félelme...emlékezz a benned élő gyerekre, aki oly sokáig nem tudott lámpa nélkül elaludni...
Légy te számára fény az éjszakában, fogjad a kezét! Szeresd!
...mert mikor örökre lezárja jóságos szemét már késő kimutatnod az elmulasztott szeretetet...
(Kerner Mariann)







A SZAVAK


A napok, a szavak nagyon fontosak,
Ezért gondolkozz el egy percre kérlek!
Hány bántó szó volt, mitől lelked hasadt,
Mennyiről hitted, hogy kimondani vétek?

Ha szélbe kiáltod, vagy elsuttogod,
Hírül viszik azt a lombok, és a fák,
Meglehet, csak bajszod alatt motyogod,
Gesztusod, mimikád adja azt tovább.

Hát állj meg barátom, csak egy percre!
A kimondott szó súlyán gondolkodj el,
Mit visszavonnál, kimondani megérte?
Ha mást ütött, s bús könnyekkel felel.

Minden hirtelen kimondott szó előtt,
Fontold meg, téged hogy érintene,
S azt, mi téged is mélyen szíven lőtt,
Tudd meg hát, hogy mást is megsebezne!

Szeretetből, tiszta szívből szóljál,
Ne vakítson el harag, dac, gyűlölet!
Hova tudsz, buzdító, jó szót adjál,
És hálásak lesznek az emberek!







A SZERELEMRŐL


Különbség van a szeretet és szerelem között. Míg a szeretet jóvá tesz, békét teremt, és ragyogtat, addig a szerelem ezernyi arcodat hozza a felszínre.
Benne van a birtoklás utáni vágy, az elvesztésétől való félelem, a görcs, hogy vajon sikerül e, a forróság, a kéj, az érzelmek csatája; lent, és fent, napfény és árnyék.
Ne akarj jó lenni a szerelembe. Az legyél, aki vagy. Ne csak a mosolygós arcodat mutogasd feléje, ne húzd előtte el a mézes madzagot! Égj vele, vágj bele; vállalva a sorsot, amit magával hoz. Gyűjtögesd a kincseket, amiket Neked ajándékozz, sodródj vele, és pár pillanatra, de csak pár pillanatra megleled benne a harmóniát. Aztán, ahogy a láva, hirtelen a semmiből előtör, és visz magával mindent, amit gondosan felépítettél.
Mégsem haragudhatsz, mert Te vállaltad.
A szerelemmel élni, halni kell!







A SZÍV A LEGHATALMASABB TITOK


A szív a leghatalmasabb titok,
Megfejteni kívánják kicsik, nagyok,
Mélysége, magassága határtalan,
Súlytalan magasból hirtelen zuhan.
A megszokás számára vég, és halál,
Mint a rab madár, kit gazda ketrecbe zár,
Úgy fojtogatja, csüggeszti őt a kalitka,
Egyre vágyik szédítő magaslatokba.

A szív a leghatalmasabb titok,
Pillanatnyi örök, végtelen szinapszisok,
Azt kedveli, mi őt százszor megsebezte,
Sóvárogva gondol halott szerelmekre.
Tolvaja után könnyes szemekkel néz,
Megtörik, mert mi megmaradt kevés.
S ott, ahol tiltják, ott dobban meg,
Sekélyes tavat nem, vad vizet szeret.

A szív a leghatalmasabb titok,
Korhadt réteken nyíló jázminok.
Nem tudod uta merre suhan, visz,
Legnagyobb rejtélye a gazdátlan hit.
Lépései, hol suhannak, hol állnak,
Szirmokat lobbantanak a nyárnak,
Vacog, és megfagy, ha kedve van,
Repül, szálldos, máskor meg zuhan.



A szív a leghatalmasabb titok,
Sóhajait metszik üvegkavicsok.
Szép szavak meg nem hatják,
Hamis ígéretek lázba borítják,
Elszalad onnan, hol rá várnak,
Eladja magát szélhámosának.
S visszajön, ha éppen kedve tartja,
Ha az a másik már nem marasztja.

A szív a leghatalmasabb titok,
Igaz szeretet, és pszichózisok.
Ezért mondom, durván ne bánj vele,
Mert rágalomba megszakad üteme.
Ha egyszer elhagy, lemond rólad,
Többé nem tud hinni az árulónak.
Úgy őrizzed őt mint a gyöngyöt,
Ha nem vigyázol, darabokra töröd.

A szív a leghatalmasabb titok,
Mióta ember lett, és élni fog.
Róla szólnak napjaink, évek,
Mégsem értjük dalát verésének.
Olyan a szív, mint a májusi orgona,
Virágoznia kell, gyönyörködni, nyílnia.
De leszedni nem szabad, csak nézni,
Ha birtokolni akarod, rögtön megérzi.
Csodáld hát őt, és vég nélkül szeresd,
Hagyd szabadon dobbanni a szívedet.







SZŐLŐFÜRT


Áldom a magot, mibe Isten sóhaja elvetett,
Száz harcon átölelve tart a családi szeretet.
Megverekszem a mindennapi küzdelmeket,
A szomorúság karjaidba el-elvezet.

Megrósz, vigasztalsz, tanítasz, terelsz,
Felnőttként ma is gyermeknek szeretsz.
Szemedbe emberöltőket látok, mi sokat tűrt,
S ez a kis mag évszázadokká érő szőlőfürt.

Apró szemei anyu, apu, testvér, nagybátyj',
Levelének erezete mutatja mamát, papát.
Együtt vagyunk egészek, egymást tartva,
Összetartozásunk végtelen hosszú inda.

Földi léptünk legnagyobb csodája, vagyona,
Szeretetünk a másik szíve, otthona.
Botladozva egészségben, betegségben,
Egymás kezét fogva, megbecsülésben.

Örömben, bánatban, a fenten és a lenteken,
Óvjuk egymást, a kapocs nem ereszthet el.
Biztonságunk, kincsünk, reményünk,
Szőlőfürtünk szép meséje - örökségünk.

Generációról generációra papáról, unokára,
Pereg az élet lapja, nem fogy el tintája
Örökkön íródó, halhatatlan lélek-krónika,
Mit egymásban hagyunk a jövő utódaira.







TAVASZ LESZ


Nem akar múlni a bús szürkeség,
Felhő takarja a napot, borús az ég.
Hosszúra nyúlik a hideg, s a fagy,
Reszket a hóvirág a kertek alatt.

Alszik, még mindig alszik a természet,
De hosszú téli álomból lassan ébred,
Ha meglátja ragyogó, csillogó szemeink,
Mosolyunktól kitavaszodik megint.

Töltsd mosollyal az egyhangú tájat,
S a rügy szirommá lobbantja az ágat,


Hótakarót olvasztja lágyan a nap,
Kopár, halott föld lassan színt kap.

Mosolyogva, nevetve üzenjünk hát,
Daloljuk el, hogy várjuk dicső táncát,
Csillogását a reggeli harmatcseppnek,
Mi nyíló ibolya lila fényében remeg.

Hívjuk haza most már fecskéinket,
Nevetéssel vessünk véget a télnek.
S, mi mindannyian virágba borulunk,
Meglátjátok barátaim: kitavaszodunk.







TEASÜTEMÉNY AZ ÉLET


Napfényben fürdő aszfalt, lopott csókok, te meg én,
Mosolyogva fürkésszük egymást, jegeskávé, teasütemény.
Gyertyafény varázsol meséket, és mi elhisszük titkaik,
Kamaszodó szívünkben a szerelem virága illatozik.

Felnőtté lettünk, kéz a kézben kijártuk az iskolát,
S most tanuljuk az élet leckéit, a kapcsolatokat-két vén diák.
Nyaranta még mindig kockás abrosz, változatlan képregény,
Fülig érő szájjal majszoljuk a teasüteményt.

Véletlenül futottunk össze, hajadat elvitte a szél,
Húsz éve, hogy utoljára láttalak, megöregedtél.
Szembe ülsz, ahogy régen, mégis idegen vagy,
De megtalál libabőrös szívemben a múlhatatlan pillanat.

És nem többre csak egy percre visszasétál az emlék,
Ráncosodó arcunk szemérmességtől és vágytól ég.
Egyszerre idegen, mégis örökkön ismerősöm lettél,
Kuriózumunk, védjegyünk a kis liget, a teasütemény.

Hulló avarban járok, a kockás abroszú terasz alatt,
Csöndes a táj, messzeségekbe némán réved a part.
Narancssárga bársony borítja az eget, játszik sötét, és fény,







TISZTELET


Tisztelet

Bemegyünk a boltba, mindenki siet, rohan- telt kosarak mögött álldogál egy néni fél kiló kenyérrel, egy előzékeny úr maga elé engedi. Tisztelet.
Van pedagógus, amelyik nem csak oktat, hanem tanít is, nevel. Tisztelet- azoknak, akik a büntetés mellett megtalálják a jutalmazás formáit is; azoknak, akik a gyereket nem könyvelik el hiperaktívnak, tanulási nehézséggel küzdőnek, figyelemzavarosnak, hanem képesek érdekes feladatokkal lekötni a figyelmét. Akik a sok nebuló nem egy egységként kezelik, hanem a gyerekeket külön-külön egyéniségként is. Akik tudják, hogy senki sem kimagasló mindenben, de mindenki jó valamiben, és ezt a valamit megtalálják minden kisiskolásban. A gyerek egész életében hálás lesz érte, mert nem utáltatja meg vele a tanulást, és mert nem szégyeníti őt meg.
Tisztelet.
A szülőnek, aki nem csak fegyelmez, utasít, hanem példát mutat. Olyan példát, amely hiteles, s melynek alapjait az értékek és szeretet adják. Akinek nevelése következetes, öle meleg. Aki egyszerre ad gyökereket és szárnyakat. Aki megteremti gyermekére az otthon óvó biztonságát. Aki nem majomszeretettel rajong gyermekéért, hanem mindent megtesz, hogy az önálló lehessen. Aki nem elvégzi a gyermek helyett a házifeladatot, hanem elmagyarázza azt. Aki felismeri, hogy nem azzal tesz jót, ha elkényezteti és mindent megvesz neki, hanem azzal, ha megtanítja, hogy az ember nem kaphat meg mindent, és legfőképpen arra, hogy nem azonnal. Tisztelet az olyan szülőnek, aki a gyermeket nemcsak jogokkal ruházza fel, hanem megérteti vele, hogy kötelezettségei is vannak. Mert ez a gyermek felnőttként képes lesz felelősséget vállalni tetteiért. Tisztelet.
Tisztelet a szerelmeseknek, akik egymásban látják a világot, és világnézetük hitet ad az egyedülállóak számára. Akiknek lénye teljességet ad a másiknak, szabadságot, hogy kibontakozhasson. Akik számára társuk nem valamiféle birtoklandó tárgy, akit vitrinbe zárnak, hanem segíti őt emberi kapcsolatai ápolására- ösztönzi a családdal és a barátokkal való kapcsolattartásra. Nem kisajátítja, megnyomorítja, szabályozza. Tisztelet.
Tisztelet a boltosoknak, akik az x. Vevőre is mosolyogva tekintenek. És nap végén sem fáradtak meghallgatni életük ügyes bajos dolgait.
Az ápolóknak, akik nem csak ki-be szúrják a tűt betegeik kezébe, nem csak rezzenéstelen arccal ágyneműt cserélnek, nem csak beordítanak, hogy “vizit", hanem megkérdezik azt is: “hogy van ma Józsi bácsi?" Tisztelet.
Tisztelet azoknak, akik hisznek annyira kapcsolatukba, hogy házassággal pecsételik meg azt. Nem rettenti meg őket a válási statisztika, a korábbi rossz tapasztalataik, keserű csalódásaik. Nem félnek, hogy ráfáznak, mernek bízni...hogy vannak kötelékek, melyek egy életre szólnak. Tisztelet.
Azoknak, akik meggyászolják halottaikat. Akik megállnak az őrlő mókuskerékben, és őszintén beszélnek arról mennyire fáj a veszteség. Akik nem menekülnek munkába, nem néznek boros pohár fenekére, csak, hogy könnyebb legyen. Tisztelet.
Tisztelet azoknak, akik képesek a nehezebb utat választani még akkor is, ha bizonyos szakaszon senki nem kísérheti őket, még akkor is, ha fáj az egyedüllét. Kitartanak álmaik mellett. Tisztelet.
Tisztelet a mentősöknek, akik idegen emberek megmentésére sietnek ünnepnapokon, éjszakákon, amikor más a családjával tölti az időt. Ők nem 8 órás munkakört látnak el. Náluk nincsen "jajj, most rossz napom van". Ott kell lenniük, és akkor, amikor szükség van rájuk. Nincs idejük fájni, nyűglődni, gyászolni. Tisztelet.
Tisztelet a kocsmárosnak, akik napi szinten szakításokról hallgat, válásban levőeket vigasztal.
Tisztelet.
Tisztelet a plébánosnak, aki azt issza amit prédikál: ha bort, bort, ha vizet, vizet. Ha azt a hitet közvetíti hallgatósága elé, amit ő maga is vall. Ha nem csinál magából mártírt, mert pap lett. Aki minden gyónó ember vétke mögött meghallja az embert. Tisztelet.
Tisztelet az édesanyáknak, akik világra hoztak bennünket. Testükben otthont adva az új életnek. Vigyázva csecsemőkorunk álmait, ápolva, mikor kijött a fogunk, gyámolítva, ha elestünk; táplálva, hogy nagyra nőjünk, szeretve, hogy szeretni tanuljunk.
Tisztelet nekik, akik nélkül nem lennénk.
Tisztelet.







ÚGY SZERETNÉK MEGÖREGEDNI...


Úgy szeretnék megöregedni, hogy ne vesszen el,
Ami ma gyermeki kacajjal lelkemben énekel.
Hogy ráncos homlokom mosollyal áldja az időt,
Ne sirassam, ne láncoljam magamhoz a letűnőt.

Úgy szeretnék megöregedni, hogy természetes legyen,
Mint hajnalból az alkony - úgy változik életem.
Délelőttöt délután követ, őszre jő a tél,
Megőszült tincseim borítsa lágyan be a dér.

Úgy szeretnék megöregedni, abban szomorúság ne legyen,
Minden apró emlék, karc - gyémánttá omoljon szívemen.
Mindaz, mit tovább tudtam adni, utánam majd megmarad,
Őrizzenek az életet dicsőítő csendes szavak.

Méltóság és fény játsszon arcomon, derű, hála,
S miként régmúlt időben, ahogy megérkeztem a világra...
Úgy menjek odaátra, telve várakozással,
Szellőként egyesüljek a lassan megnyíló csodával.

Úgy szeretnék megöregedni, hogy minden ujjlenyomatom,
Legyen a szeretet örök virága az árván maradt sírokon...







ÚJ ÉV, ÚJ ÉLET...


Új év, új élet...lágy illat éled, ének csendül évek óta hangtalan ajkamon,
Szívem eddig rejtett dalait, most Neked adom.
Neked, ki mások helyett csak engem, engem szeretsz,
És a magányosság erdeiben értem nyújtod kezed.
Kivezetsz ködökből, mélyből, sárból,
Lelkem feketéjébe napsugarat szősz a nyárból...

Új év, új élet- szerethetlek téged mosolya csücsül arcomon,
Egyszerre lettél barátom, szeretőm, angyalom.
Felemelsz és védesz világtól, kudarctól, félelemtől,
Halhatatlan gondolattá szédültem ártatlan lényedtől.
Nem érdekből, kérkedéstől vezérelve, hasznot lesve,
Csak csendben dobogva, szívből, azt keresve,
Indulunk együtt, hol egyedül nem sikerülhetett,
A hazatalálás biztonságával érintem a kezed...

Új év, új élet- szerelem virága nyílik ablakomon,
Még a reggeli szürke is szivárvánnyá borul asztalomon.
Nincsen már véget nem érő kör, nincsen hiába való próbálkozás,
Jó és rossz napomon a hitem, hogy hazavársz.
A kitaszítottság érzését felváltotta az együtt sikerül,
Ma már tudom minden könnyebb, ha nem vagy egyedül.
Két szemed számomra vágy, jövő, biztonság, vigasztalás,
Örömmel, hittel tölt el a folytatás.

Új év, új élet, lábunk közös úton indul, szíveinkben béke,
S hogy belém szerelmet loptál, köszönet érte.







ÚJ NAP VIRRAD...


Már megtanultam csendben lenni,
Farkasszemet nézve a közönnyel,
Könnyes szemmel egyre nevetni,
Megbékélni jövendővel, elmenővel.

Harag nélkül tűrni szitkot, mérget,
Jóság védőköpenyét testemre venni,
Ezerszer megbocsátani ugyanazt a vétket,
Megtanultam őszintén, tisztán szeretni.

Megtanultam továbbmenni egyedül,
Betölteni a végtelen nyomasztó űrt,
S elismerni, ha nem minden sikerül,
Elbúcsúztatni tudom mindazt, mi letűnt.

Megtanultam feladni köznapi harcokat,
Álarcokat messzire hajítani végleg el,
Keserűségemben szeretni magamat,
Megtanultam, sohasem veszhetek el.

Megtanultam: nem szerethet mindenki,
S lesz olyan, kinek megfelelni nem tudok,
Egészen érteni talán sohasem fog senki,
Ha megbukom, akkor is magam maradok.

Megtanultam százezerszer veszthet ember,
Súlyos keresztje alatt össze nem roskad,
Az élet örökkön tajtékzó, mélységes tenger,
De holnap...holnap mindig új nap virrad.







VALAKI


Elvesztettem a harcom,
Úgy félek én,
De kell valaki, ki
Vár az út végén.

Hitem sutba dobtam,
Álmom is messze már,
De kell valaki, ki
Engem, engem vár.

Mindent odaadtam,
S talán semmim sem maradt,
De kell valaki, ki
Visszahozza az álmokat.

Időm kevés,
Mégis maradok,
De hiszem, hogy van valaki,
S szívem nem marad titok.







VÁLÁS GYEREKSZEMMEL


Anyu és apu megint veszekedtek,
Szerelmesekből ellenségek lettek.
Apu ma sem ért időben haza,
Mire megérkezett, kihűlt a vacsora.

Pedig most anyu nagyon várta,
Tányértörésbe csapott szüleim vitája,
S én a szobába a macihoz kucorodtam,
Ahogy mindig szomorkodni szoktam.

Anyu kiabált: ' te részeg állat!'
Ordításukkal eladták a házat.
Aztán anya nem szólt csak zokogott,
Apu mérgében még egy bort ivott.

Másnap korábban mentünk óvodába,
Anyu több almát rakott, hogy uzsonnára
Maradjunk még nekem, mert ő késik,
Valamilyen papírokat intézik.

Este, leültettek anyu, meg az apu,
Mondták, én már egy okos, nagy fiú
Vagyok, és biztosan megértem majd,
Megígérték többet nem csapnak zajt.

Egy ideig a nagyszülőkhöz költözünk,
De hétvégente is együtt leszünk,
Apuval, ki bármikor meglátogathat,
Köztünk jó kapcsolat maradhat.

Szeretnek nagyon, de egymást nem,
És mindig, mindig jól bánnak velem,
Könnyes szemekkel engem átöleltek,
‘Megérted majd kicsim- a felnőttek

Dolga az már nagyon bonyolult,
Nem akarunk apáddal háborút.'
Mondja anya. S hogy ne féljek,
Vigyáznak rám, míg csak élnek.

Apu arcomra nyom egy puszit,
Majd két bőrönddel távozik.
Így maradtunk ketten mi anyuval,
Mikor apa elment a batyuval.

Nincs már veszekedés nálunk,
Békés, csendes a kis házunk.
Esténként mindig meleg a vacsora,
S én Titokban: várom aput haza...







VÁLTOZIK AZ EMBER...


Érdekes, ahogyan változik az ember.
Tizenévesen azért lázadt, hogy szabadságot kapjon, bulizhasson, mindent kipróbálhasson.
Mennyire élvezte a bandázást, a hangos zenét, az átmulatott éjszakákat.
Huszonévesen már talán nem volt olyan fontos az óriási társaság, de az ünnepet mégiscsak az jelentette, ha kortársaival lehetett. Hogy készült a csajos, vagy épp pasis vakációkra, fesztiválokra.
Milyen izgatottan hívta a legjobb barátját, ha megismerkedett valakivel és mennyit jelentett, hogy a többiek mit szólnak hozzá.
Közel a harminchoz a legtöbb ember eljut odáig, hogy megérti a kevesebb néha több...
Már nem hozzák lázba a hétvégi partyk, és nem majmolja a divatot sem.
Az élet problémáját nem az jelenti, ha esetleg zátonyra fut egy kapcsolat.
Nem akar mindenáron másoknak megfelelni, és főleg nem akárkinek.
Nem rózsaszín szemüvegen keresztül látja a másikat, és nem röpködnek pillangók a gyomrában, ha találkoznak, de tudja, hogy számíthatnak egymásra.
Ha döntési helyzetbe kerül: a tükörbe néz.
Nem színlel, játszik, hazudik, hogy vele maradjanak. Elengedi, aki menni akar, s ha kopogtatnak: megnézi kit enged be.
Nem elvágyik otthonról, hanem hazavágyik.
Lassan megérti mekkora ünnep a csend- ahogy azt is, hogy mindene megvan ahhoz, amire vágyik. Nem akar folyton szaladni, próbálkozni, keresi.
Közel a harminchoz el kezdi értékelni az életét.


















 
 
0 komment , kategória:  Kerner Mariann  
Címkék: méltóságteljesen, közönypalástjára, angyalszárnyakra, megélhetésünkért, összetartozásunk, visszautasításom, tehetetlenségtől, kibontakozhasson, majomszeretettel, kapcsolatainkról, szemérmességtől, szolidaritásért, lélekharangomat, egyetlenegyszer, kötelezettségei, meghunyászkodsz, tehetetlenségem, kiszolgáltatott, elégedettséggel, hiábavalóságtól, rosszindulatból, leghatalmasabb, megbecsülésben, vasárnaponként, protokollkörök, rozsdatövissel, mindennapokért, egyéniségükhöz, civilizációtól, angyalszárnyra, tulajdonságait, otthontalanság, gyertyafénynél, harmatcseppnek, kipróbálhasson, megtapasztalod, remény madara, életet jelenti, élettől kapott, tudatom alatt, kezedet fogom, mondat bont, zajok nagyok, anyukámat tartsd, múltban elveszett, egyetlen otthon, mindennapokért dolgozik, menyasszonyi ruhán, menü ünnepi, gyerekkori álom, bánat jegyese, sors gondot, Kerner Mariann, KERNER MARIANN, VIGYÁZZ RÁM, ÁLDOTT LÉGY MAGYAR, BÁNAT JEGYESE, BOLDOGÍTÓ IGEN, EGYÜTT SZABADOK…, ELREPÜLTEK DARVAK, ÉLETED UTOLSÓ ASSZONYA, Édes Istenem-, HOGY MOSOLYOGNI LÁSSON…, KARÁCSONYI ÉNEK, Kedves Ismerősök, KOLDUS AZ ÉJFÉLI MISÉN, LÉGY TE AZ ELSŐ, LÉLEKTŐL LÉLEKIG, Minden Te, James Last, Pearl Fishers, MONDD EL NEKEM…, NAGYAPÁM FUVOLÁJA, Arnold Schwarzenegger, FÉRFI FOHÁSZ, ÖLELD ÁT NAGYMAMÁT, POHÁR TELE, REPÜLJ LELKEM, SZÍV LEGHATALMASABB TITOK, TAVASZ LESZ, TEASÜTEMÉNY AZ ÉLET, SZERETNÉK MEGÖREGEDNI, VÁLÁS GYEREKSZEMMEL, VÁLTOZIK AZ EMBER,
Új komment
Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!
Felhasználónév:
Jelszó:
Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:  
 
Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés   Kép: Képbeszúrás   Link: Beszúrás

Mérges Király Szomorú Kiabál Mosoly Kacsintás haha hihi bibibi angyalka ohh... ... buli van... na ki a király? puszika draga baratom... hát ezt nem hiszem el haha-hehe-hihi i love you lol.. nagyon morcika... maga a devil pc-man vagyok peace satanka tuzeske lassan alvas kaos :) bloaoa merges miki idiota .... sir puszika
 
 
Félkövér: [b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt: [i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés: [c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás: [kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás: [link] http://tvn.hu [/link]
ReceptBázis
Bulgur gombával és csikemellel...
Epres túrótorta
Mákos-almás süti
Lazac édesköményes-citromos rizottóval
Részeges nyúl
Sült hekk
Zöldséges, tepsis krumpli
Cukkinis, padlizsános egytálétel
Pirított gomba sárgarépával
Sajttal töltött gomba
még több recept
Tudjátok ?
Belétünk a Sárkány évébe, béke vagy nagyobb háború vár ránk?
Még zöld a chili paprikám, ha beviszem a lakásba tovább fejlődik?
Tényleg hasznos gyógynövény a csalán?
Mi a teendő a novemberi Rododendron bimbóval?
Az álmoknak valóban van jelentése?
még több kérdés
Blog Címkék
Manna OWell tollából  képre írva  Facebookon kaptam  Mire jók ?  Facebookon kaptam  Márciuzs 24.  Apu  Mire jók ?  Ködvirágok  Szép estét kedves látogatóimna...  képre írva  Fényvarázslat  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Szép álmokat!  Harang ( gif )  Most - segíts meg Mária ,  Az időszakos böjt és a vérnyom...  Esti kép  Sokszor  Humor is meg nem is szerinted?  Facebookon kaptam Mírjam barát...  Szívet megérintő . . .  Nárcisz  Antoine de Saint-Exupéry gondo...  A haj állapotának javítása egy...  Nárciszok  Facebookon kaptam Cs Ildikótól  Heltai Jenő: Március  Alvó baby  Harang ( gif )  Facebookon kaptam  Egy hét kihagyás  Esti képek  Facebookon kaptam  Kinyílni egy beteg világban: v...  Jó éjszakát  Sok ember olyan,  Facebookon kaptam  Antoine de Saint-Exupéry gondo...  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Antoine de Saint-Exupéry gondo...  képre írva  A Víz Világnapja.  Facebookon kaptam  Búzavirág  képre írva  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Virágos mező  A tavasz nem csak önmagában sz...  Isten . . .  A jó kedv a világon  Haja van  Facebookon kaptam  Nagyhétfő:  A jó lelkek  Facebookon kaptam  Kékfestőről pár szóban  J. Donald Walters  Szép estét kedves látogatóimna...  Facebookon kaptam  Táplálékok a máj egészségének ...  Víz! Se ízed nincs, se színed,...  Facebookon kaptam  Amikor Jézusnak gondjai voltak...  Vérnyomáscsökkentés  Csak egy életed van....  Nem hazudnak  Benedek Elek - Virágvasárnap  Most - segíts meg Mária ,  Boldogság  Facebookon kaptam  Havazás  Facebookon kaptam  Nem látom őket  Facebookon kaptam  Tudd, hogy magától az élet soh...  Esti kép  képre írva  Facebookon kaptam  Galaktikus kapcsolat  Fényvarázslat  Paul David Tripp Március 26  Reményik Sándor: Itt most virá...  Harang ( gif )  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Facebookon kaptam  Virág lány  Facebookon kaptam  Sárkány  Sárkány  Sokszor  Facebookon kaptam  Jó éjszakát  Facebookon kaptam Mírjam barát... 
Bejegyzés Címkék
remény madara, életet jelenti, élettől kapott, tudatom alatt, kezedet fogom, mondat bont, zajok nagyok, anyukámat tartsd, múltban elveszett, egyetlen otthon, mindennapokért dolgozik, menyasszonyi ruhán, menü ünnepi, gyerekkori álom, bánat jegyese, sors gondot, gyönyörű dalt, fösvénység magával, földön járjak, repülő kart, tőletek kapott, egyetlen dolog, legnagyobb ajándék, élet viharában, szebb világban, elfeledett imát, élet viadalát, megbocsátás erejében, régi gyász, egyetlen voltál, világ szennyétől, valóság korlátoz, álom végtelenséget, sors küldött, hamarosan eljövő, távoli jövőben, szíveddel láss, szentek türelmével, együtt percei, szélben- Istennek, magyarságunk árván, hovatartozás talán, élet csak, igazságnak másik, egyhangú szürkeséget, valami nincs, gonddal vigyázott, álom volt, hullámod voltam&#8211, távol-közel melankóliája, halál pillanatába, halál akkor, fény játszik, régi reggeleken&#8230, hazám szolgálom, asztalon meleg, kicsit sürgök-forgok, dunyhádat megborzolom, nagyvárosi nyüzsgő, felemás egészség, napok rövidülnek, apró örök, élet utolsó, életért remegő, tisztára mosott, gyászt miként, keserűség micsoda, holnap milyen, alázatos zsoltár, végtelen hitre, úton tovább, lelke bennünk, hite segíti, hite valamiben, itteni létről, emlékeimmel megyek, élet zivataraival, nagy kabátom, irigy emberre, beszélgetésben flegma, fene nagy, emberekbe vetett, farok csóválja, ostoba emberek, legnagyobb fegyver, buta emberekkel, hatalom mulandó, szeretet örök, jövő azoké, haragosok között, gőgösök mellett, szomorú orcán, mindennapi mókuskerék, mindenre rácsodálkozó, csata veszteségét, fény-kedvest ölelik, ökölbe szorított, rivalda fényben, házban takarosan, ünnep gyújt, béke dalaikban, , ,
2024.02 2024. Március 2024.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 21 db bejegyzés
e év: 69 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1796
  • e Hét: 8140
  • e Hónap: 34763
  • e Év: 172135
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.