|
2020-10-15 21:00:04, csütörtök
|
| |
| |
ORBÁN HAJNALKA VERSEI
Versei
Link
ÁLARCOK . . . . 
Farsang van. Álarcok táncolnak.
Ha vége van majd, akkor a porba hullnak.
De az igazi álarc sosem esik le.
Eleinte még figyeled lesik e,
és néha még leveszed.
Hogy rajtad van, később már észre sem veszed.
Nyomorú életed, szomorú végzeted ez az álarc.
Örökös szomorúság, végtelen harc.
BÁRCSAK 
Bárcsak kenyér volnál!
Megennélek.
Még a morzsáid is nagy becsben lennének!
Bárcsak víz volnál!
Meginnálak!
Még a szélét is megcsókolnám a pohárnak!
Ha föld volnál elültetném magam,
s ha kiszáradnál se hallanád jajszavam.
Ha ég volnál, én szél lennék,
s minden felhőt elfújnék,
s hogy mindig veled lehessek,
befognék egy felleget,
ráülnék a szélére,
s fent maradnék örökre!
ISTENEM
Tetszeni akarok Istennek.
Amikor a felhők mennek, szivárványban,
jégesőben, végtelen nagy szeretetben,
amikor fáj, vagy amikor jó, amikor leesik a szűztiszta hó,
Te Uram mindig velem, mindig fogod Te a kezem,
s ha hajóm süllyedne is olykor,
Te mindig lenyúlsz, mindig jókor,
szeretlek téged Istenem, maradj kérlek mindig velem.
MÁSHOL ÉBREDNI
Szeretnék valahol máshol ébredni. Egészen messze.
Halványkék égbolt alatt, mélyvörös szerelembe.
Amit érzek, nehezen elmondható.
Tudom, hogy szeret engem a Mindenható.
Hűs felhők közé álmodom magam,
lehullik onnan önvádló szavam,
megyek, ameddig csak menni tudok,
talán valahova el is jutok, szél cibálta létem egy darabkáját,
itt hagyom, mint egy barát a száját.
Kövér kövek foglyaként ülök, lassan teljesen megőrülök.
Félelmeim sokasága, kijut már már az utcára.
Nem tudom, hogy merre menjek, de azt igen,
hogy szeressek, egy másik világban ébredve,
hó tiszta, fekete szerelembe, nincs már múlt,
sem jövő, jelen sincs, csak álomszövő szépséges vágy,
pihepuha, kőkemény ágy, szirtaki rózsa, elhervadt egy szóra,
ütni kéne vagy simogatni, a labdát elgurítani,
és játszani, játszani úgy, ahogy csak gyerekként lehet.
Amikor nézed azt a hazugan őszinte szemet, várod,
hogy a labda pattan, várod kint a rab szabadban,
hulló falevelek között, egy pici lepke meg is szökött,
nem törődve semmi mással, dacolva a vad világgal,
mindent feladva, felszállt a magasba,
fel a felhők tetejéig, hol hideg szelek már nem érik,
feljebb repült, sokkal feljebb, hol megnyílnak a tiszta egek,
föl, ahol már nem bánthatják, oda,
hol már nem láthatják, vakon repült, már nem látott,
a fénylő napig felszállott, és érezte magát nagyon szabadnak,
amikor nekirepült ő a napnak.
MENEDÉK
Magas hegyek oltalmában kóbor őzek élnek,
erdő sűrűjében ezer veszély, mégsem félnek.
Folyó partján a táj kecsesen elcsendesedik,
anyai ölelésben kis gida cseperedik.
Aprócska nyomai ellepik az alvó avart,
pajkos játszadozásával megtöri a kanyart.
Széles árkok mentén járva sete-sután ugrik,
ékes cserjék közepén bájosan, fürgén kúszik.
Rozsdavörös szőrzetén még szürke foltok vannak,
a tél múlásával ez lesz dísze az őz vadnak.
Farának kötényén a tükör még alig látszik,
minden este, még anyja menedékére vágyik.
Cserjék tövében viháncol, megfürdik a Nappal,
bokrok virágain át, így táncol a holnappal.
Rügyek között válogat, még gyenge a gyomra,
inkább kijár legelészni a gyeptakaróra.
Éjjel aztán moha között ábrándozva pihen,
jövőt sző magának anyja öleléseiben.
Megálmodta már sokszor, s majd egyszer arra ébred
menedéke lesz ő is apró csemetéjének.
ŐSZI TÁJKÉP
Harang zúg,
messze száll a hangja,
fekete varjú lépked az avarba, 
vén tölgyfa búcsúzik a nyártól,
levele, mint szálló lepke válik el a fától.
SOKAT VAGYOK EGYEDÜL
Sokat vagyok egyedül.
Sokat.
Ülök bent, a sötét szobában,
mélységes mély, őrült magányba,
keresnélek, de ma már fáradt vagyok,
az álmok szárnyán elutazok,
sétálok egyet a felhőkkel,
a nagy áttörés ma sem jött el,
holnap is ugyanúgy kelek,
hogy még egy nap,
mint az elmúlt ezer, nélküled.
TE
Hóhérom vagy.
Véremet akarod.
Fogaddal húsomat szaggatod.
Miért teszed ezt velem?
Csendben kifolyik a szemem.
Ne bánts engem, már nincs miért.
Meghaltam a semmiért.
Kotort árkot, majd mélyen szántott,
akit szem még sose látott, bennem: a magány.
Tudom, hogy élsz, egyszer láthatlak majd talán,
tekerjünk még egyet életünk fonalán,
vigyél el innen, élni akarok!
A madarak mind szabadok.
Ha nem jössz értem,
hamarosan meghalok.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Orbán Balázs&Orbán Hajnalka |
|
|
|
Címkék: játszadozásával, szivárványban, elcsendesedik, megcsókolnám, gyeptakaróra, csemetéjének, szeretetben, kiszáradnál, felszállott, rozsdavörös, öleléseiben, cseperedik, megálmodta, ábrándozva, legelészni, megennélek, meginnálak, szomorúság, menedékére, nekirepült, mindenható, darabkáját, elmondható, szerelembe, halványkék, foglyaként, megnyílnak, bánthatják, gyerekként, elgurítani, szűztiszta, oltalmában, elültetném, keresnélek, múlásával, szőrzetén, porba hullnak, igazi álarc, felhők mennek, másik világban, labdát elgurítani, hazugan őszinte, labda pattan, pici lepke, felhők tetejéig, tiszta egek, fénylő napig, alvó avart, sötét szobában, álmok szárnyán, nagy áttörés, elmúlt ezer, Orbán Hajnalka, ORBÁN HAJNALKA VERSEI, MÁSHOL ÉBREDNI, ŐSZI TÁJKÉP, SOKAT VAGYOK EGYEDÜL,
|
|
Offline
