|
|
|
2009-11-06 18:22:06, péntek
|
| |
| |
Antalli örökség I.
2009. november 6. 00:26:31
Antall József, kormányfő
Antall József 1990. május 16-án hozta nyilvánosságra leendő kormánya névsorát. A Németh kormány távozóitól így búcsúzott: ,,Végül pedig, de nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani az eddigi kormányzatnak ... És én szeretném, ha ők tudnák azt, hogy mi nem csak egy letűnt politikai utolsó képviselőiként, hanem az új politikai rendszer előkészítőiként kívánjuk őket köszönteni ..... helyük van a magyar politikai közéletben, és mi a politikai küzdelemben nemes ellenfélként kívánunk velük is megharcolni. ..... Mi szeretnénk hinni, hogy az ő politikai tevékenységük a jövőben sem lesz olyan, hogy nekünk azonosítani kellene az ő politikájukat és magatartásukat az elmúlt négy évtizeddel." E szavak megbocsáthatatlanok a rendszerváltó kormány miniszterelnökének szájából, hiszen felmenti a negyvenéves diktatúra tetteseit és felelőseit, sőt politikai részvételre szólítja fel Őket.
Az MDF Bem téri székházában a nyár közepétől, elsősorban a reálértelmiség körében, napról napra nő az elégedetlenség Antall Józseffel, kormányával, a miniszterekkel szemben. Mély szakadék kezd tátongani a kormány, a frakció és a Bem tér között. 1990 február 17-én a Műszaki Egyetemen megtartott Mérnök Fórum 800 részvevője, akik előtt Antall József kihangsúlyozta, hogy a magyar műszaki értelmiség nélkül nem lehet rendszerváltást elképzelni, és akiknek zöme csatlakozott az MDF-hez, 1990 őszére becsapva érezte magát. Kormányzati személyekre tett ajánlásaik, az akkorra már nyilvánvalóvá vált privatizációs, gazdasági és termelési folyamatok káros voltával kapcsolatos, racionalitást követelő észrevételeik süket fülekre találtak. Antall József és kormányának tagjai a magyar műszaki értelmiség számára megközelíthetetlenek voltak. Pedig a magyar műszaki értelmiség döntő többségét a kommunista rendszer képtelen volt kollaborálni. Tudniillik a kommunisták is tudták, hogy kétszer kettő négy, még csalással sem lehet öt. A magyar mérnökök munkájának eredménye a diktatúra alatt is, iparágakat emelt a világ és Európa élmezőnyébe. Csak egy-kettőt kiemelve: az autóbusz és a közúti járműgyártás, a mezőgép, élelmiszer, a finommechanikai, optikai és elektrotechnikai ipar számos ágazata, vagy a haditechnikai eszközök magas szintű gyártása. Munkájuk vitathatatlanul kiváló nemzeti eredményt produkált, hiszen a hazai kutatás-fejlesztésre épült és támaszkodott. Mindezt a céltudatos mérnök, technikus és szakmunkás képzés alapozta meg. És erre a hatalmas szellemi tőkére nem tartott igényt a rendszerváltás első, de többi kormánya sem.
Annál inkább befogadták és hallgattak szavaikra a külföldről hirtelen megjelent - nem hazatért - kétes egzisztenciájú magyar és idegen tanácsadókra, és nem kismértékben a volt nómenklatúra gazdasági vezetésének potentát tagjaira. A minisztériumok személyi állományában az MDF szakmai köreiből elvétve kerültek be munkatársak.
Akkor még nem sejtettük, ma már tudjuk, hogy az ekkor létrejött Népi Nemzeti Kör - a radikális MDF-esek köre - ahol mindent ,,ki lehetett beszélni" a meghirdetett nyilvános fórumokon nagy látogatottság előtt, antalli kreatúra volt, a Bem téri feszültségek levezetésére.
E fórumnak én is tagja voltam, úgy is mint az MDF kutatás - fejlesztési szakbizottságának az elnöke. Tudvalevő e szakbizottság a leghatározottabban követelte az MDF programjának kormányzati végrehajtását, amelyek közül a legfontosabbnak tekintettük az állami tulajdon védelmét, a kutatási - fejlesztési bázisok ésszerű állami működtetését, prosperáló iparágak már akkor megkezdett felszámolásának azonnali leállítását, az ipari tanuló képzés gazdasági feladatokhoz való alkalmassá tételét, a kis és középvállalkozói kör fejlődésének, verseny képességének támogatását és azonnali személyi változtatásokat az állami vállalatok élén.
Ezek után nem várt esemény volt számomra amikor Antall József felajánlotta az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium közigazgatási államtitkári posztját, a taxisblokádot követően erről lemondott Auth Henrik helyére.
1939. május 4-én születtem, bele a II. világháborúba. Apám katonatiszt volt, anyám háztartásbeli, bátyám hadapród iskolás. Mindent végigcsináltunk ami akkor és azt követően osztályrészünkké vált. 1945 Németország. 1946-ban szüleim a hazatérés mellett döntöttek, megmaradt vagyonunk két koffer és egy láda volt. A zalaegerszegi igazoltatás édesanyám számára az új Magyarország nagyon jellemző bemutatkozása volt. Az igazoló bizottság kommunista párti tagja, az a nyilas pártszolgálatos volt, aki egy évvel korábban Kőszegen, anyámat le akarta tartóztatni, mert zsidó gyerekeket bujtatott, megmentve őket az elhurcolástól. Kitelepítés 1951. Középiskolába csak annak köszönhetően jutottam be, hogy a Madách gimnázium igazgatója volt olyan bátor ember, hogy osztályidegen származásom ellenére fel mert venni. Érettségi után esztergályos szakmunkás bizonyítvány, négy év múlva okl. gépészmérnöki diploma, azután gazdasági mérnöki diploma, majd doktori disszertáció. Szakterületem: a járművek, mezőgazdasági gépek és a haditechnikai eszközök fejlesztése és gyártása.
November végén hivatott a Miniszterelnök úr országházbeli dolgozó szobájába, az ovális asztalnál kínált hellyel. Kiválasztásom indokairól nem tájékoztatott, annál többet az MDF frakció és a koalíciós partnerek III./III.-as múltjáról. Az ovális asztal egyik felén egy fehér boríték halmaz volt, onnan kiemelte azon személyek borítékjait, akikről éppen beszélt. Eseményekhez kötötte az egyes személyekről való tájékoztatást, a legrészletesebben ecsetelve azokat. Zavaromat és megdöbbenésemet nem tudtam palástolni és amikor Csurka került sorra - akkor még az MDF elnökségi tagja - megkérdeztem: ,,Miniszterelnök úr ezt miért nem hozod nyilvánosságra? A válasz: majd ha az érdekeim úgy kívánják." Nem emlékszem egy névre sem amely Antall által került volna ismertté. Valószínű csak a ,,revolverezés" eszközéül használta a borítékok titkait.
Beszélgetés közben csak úgy megjegyezte: ,,életrajzodból hagyd ki, hogy apád ezredes volt a horthy érában. Válaszom: ,,én azt soha nem tagadtam le, sőt nagyon is büszke voltam rá" Egy pillanatnyi csönd, aztán folytatta előbbi témáját.
A felajánlott államtitkári pozíció betöltését három feltételhez szabtam:
* Az első az volt, hogy annál a gépipari és fejlesztő Kft-nél ahol ügyvezető igazgató voltam, egyben kisebbségi üzletrésszel is rendelkeztem, az-az kisebbségi tulajdonos voltam, pozícióm megerősítése érdekében a 6000000Ft- os állami tulajdonrészt meg kívántam vásárolni. Hiszen az államtitkárok jönnek mennek, ismerve magamat tudtam, hogy viszonylag rövid időt fogok az államtitkári székben eltölteni, és mivel kiszolgáltatottja soha senkinek nem voltam, és nem is akartam az lenni, biztosítani kellett a visszatérés lehetőségét Ehhez, az akkor legkedvezőbb feltételű egzisztencia hitelt kívántam igénybe venni, melynek banki megszerzése több hónapig is eltartott volna, és mivel az államtitkári állást szinte azonnal el kellett foglalnom a hitelre sürgősen szükségem volt. Ezt a miniszterelnök úrnak elmondtam, amit Ő megértően tudomásul vett. Másnap egy hölgy keresett meg munkahelyemen, egy posta banki igénylőlappal, és a hitel két nap múlva a rendelkezésemre állt, így az állami tulajdonrészt teljes egészében ki tudtam vásárolni. Érdekességként jegyzem meg, hogy a törlesztés lejárta után nem sokkal felhívott a XI. kerületi rendőrség bűnügyi nyomozó osztályáról egy hölgy és az után érdeklődött, hogy a törlesztő részleteket kinek utaltam át. Közöltem vele, hogy arra a címre amit a bankszámla feltüntetett. Érdeklődtem kíváncsiskodása okáról a válasz az volt, hogy ezeknek a törlesztéseknek egy része, másokéval együtt nem ott landolt ahol kellett volna hanem egy szombathelyi ügyvédi iroda lett a fogadó fél és most folyik a nyomozás ez ügyben. Kérdeztem mi a teendőm, a válasz semmi, majd az eredményről értesít. Az értesítést 10-éve várom.
* A második feltételem az volt, hogy ismernem kell a minisztérium szervezeti felépítését és a vezető állást betöltők személyi anyagát, mivel a közigazgatási államtitkár felelős a minisztérium működéséért, személyi állományáért és annak összetételéért, a gazdálkodási feltételek betartásáért és végrehajtásáért. Másnap minden a rendelkezésemre állt. A humánpolitikai főosztály vezetőjén kívül, - aki az új minisztérium új embere volt - minden osztály és főosztály vezető változatlanul töltötte be a rendszerváltás előtti minisztériumi állását, egy - két kivételtől eltekintve ,,fehérházi" és KISZ központi bizottsági múlttal. Ekkor már több mint fél éve Bod Péter Ákos volt a miniszter.
* A harmadik feltételem az volt, hogy munkatársaimat szabadon választhassam meg és, hogy az MDF kutatás - fejlesztési és ipari tagozatában továbbra is dolgozhassak, és a népi - nemzeti kör munkájában részt vehessek. Ezt azért tartottam szükségesnek kihangsúlyozni mert hírek jöttek arról, hogy a kormányban helyet foglalókat a miniszterelnök nem nézi jó szemmel, ha sokszor megfordulnak a Bem téren. A miniszterelnök úr nem emelt kifogást kéréseimmel szemben.
Ezt követően jelentkeztem Bod Péter Ákos miniszternél és kértem, hogy fogadjon szeretnék bemutatkozni. A miniszter úr helyet Kardos Antalné fogadott aki úgy mutatkozott be, hogy Ő a miniszter tanácsadója és mindenese. Semmivel nem indokolta a miniszter távollétét. Viselkedése és tónusa arról árulkodott, és ezt szinte burkolatlanul szemembe is mondta, hogy a ,,házba" minden az ő tudtával és beleegyezésével történik, kvázi ehhez tartsam magam. Erre azt válaszoltam, hogy ha a posztomat elfoglalom a házba, minden úgy fog történni ahogy azt a szervezeti és működési szabályzat előírja. Az volt az érzésem, hogy a miniszter a másik szobában volt, mindent hallott, de nem akart velem találkozni csak az után, hogy Kardosnéval történő beszélgetésemet kihallgatta. Kardosné tett egy olyan megjegyzést ami arra utalt, hogy ők tudják ám, hogy én Antall Józsefhez és az MDF-hez nagyon közel álló vagyok, a pártkatona szerepét töltöm be. Hogy ezt miből következtették? máig sem tudtam rájönni.
Még egy káderezésen mentem keresztül amikor is, az akkor éppen helyettes államtitkárokkal találkoztam, Botos Balázszsal és Gulácsi Gáborral - mindketten közgazdászok, - akiknek fő kérdeznivalójuk az volt, hogy mi a véleményem a privatizációról? Válaszom, amit most is fenntartok: ,, a privatizáció nem cél, csak eszköz a gazdaság működési mechanizmusában."
Részükről nagy volt a hümmögés és még nagyobb a hallgatás......, aztán megjegyezték, hogy a mai közgazdák szemlélete ezzel nem éppen egyezik.
Szerényen én is megjegyeztem, hogy a gépészmérnöki diplomám mellett közgazdasági végzettséggel is rendelkezem, és én is mai, de normális embernek tartom magamat.
Ezt követte a parlamenti ,,káderezés" ahol a Gazdasági Bizottság kérdéseire kellett válaszolnunk akkor éppen hármunknak. Az ülési sorrend jobbról balra: Kupa Mihály pénzügyminiszter jelölt, Pungor Ernő mint tárca nélküli miniszter az OMFB elnök jelöltje és én mint az IKM közigazgatási államtitkár jelöltje. A Gazdasági Bizottság elnöki tisztjét akkor Szabó Iván töltötte be. A felém irányuló legtöbb kérdés az orosz piac tarthatóságával kapcsolatos volt. Határozott véleményem az volt, hogy ezt a piacot nem szabad feladnunk, hiszen gazdasági ágak léte függ az orosz piaci jelenlétünktől. Bód Péter aki szintén jelen volt erős nemtetszését fejezte ki, persze nem szóban csak magatartás jellemzőkkel.
1990. december. 20.-án léptem munkába a Magyar Köztársaság Ipari és Kereskedelmi Minisztériumába melynek akkori székhelye Budapest II. ker. Mártírok útja 85.számú épülete volt.
A közigazgatási rezidencia titkársági, váró, hatalmas dolgozó, zuhanyozó, teakonyha és egy pihenő helységből állt. Auth Henrik a lemondott államtitkár, a titkárnő Katika és a titkár Kovács Ferenc fogadott, kedvesek voltak. Henrik az üdvözlések után azt kérte, hogy a hivatali kocsiját még egy hétig engedjem meg, hogy használhassa, mert építkezik és nagy szükség van a gyors mozgásra. Természetesen teljesítettem kérését. Azután én kértem, hogy adja át a hivatalt. Széttárta kezét és az mondta amit át tud adni az mind itt van. A körülbelül 50 négyzetméteres szoba hat méteres falánál húzódó, plafonig érő szekrények üresek voltak. Kérdően néztem rá? Minden a pincében van zsákokban, motyogta. Hát így kezdődött az első napom.
Mivel a közigazgatási államtitkár felel a minisztériumi épület mindennemű biztonságáért, Kovács titkár úr segítségét kérve és kíséretében bejártam az épületet a pincétől a padlásig, sokak nagy meglepetésére. A kazánfűtő egyenesen hülyének nézett, közölve, hogy ide még miniszteriális ember be nem tette a lábát. Hosszasan kellett bizonyítanom, hogy ki vagyok, és vegye végre tudomásul, hogy mától én is felelek vele együtt mindenért, azért is ami itt a pincében történik.
A minisztérium dolgozóival, beosztásuktól függetlenül, nagyon hamar jó munkatársi kapcsolatot sikerült kiépíteni, pedig a maximumot követeltem tőlük, természetesen magamtól is. Napi 16 órát dolgoztam, szükséges volt, hiszen mindent előröl kellett kezdeni. A minisztériumi kollegától minden segítséget megkaptam, jó viszony alakult ki közöttünk. Nem így a miniszter és köztem.
Az 1990-ben a magánosítandó állami vállatok száma 1859 volt, ez 1970 Mrd Ft könyvszerinti értékben jelent meg, ami az évi árfolyam áron közel 26.5Mrd USD képviselt. A privatizáció lebonyolítása az Állami Vagyonkezelő Ügynökség, a ÁVÜ feladata volt, amelynek első igazgatója Csepi Lajos, a KISZ KB hajdani titkára, elnöke pedig a mindenhez értő Mádl Ferenc volt.
Az állami tulajdonban lévő ipari vállalatok, az ezekhez ezer szállal kapcsolódó kutató és fejlesztő , valamint az ipari tanuló intézetek tulajdonosi felügyeletét az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, az IKM látta el, ezért működtetésükben és privatizációjának végrehajtásában meghatározó szerepet kellett volna játszania. Ehhez azonban a miniszternek Bod Péter Ákosnak és bizalmasainak az ipari és ebből eredő gazdasági folyamatokhoz értenie kellett volna. Ha már e készség birtokában nem is voltak, legalább támaszkodtak volna a szakma művelőinek a tanácsaira.
Amikor Pungor Ernő átvette az OMFB-t mint tárca nélküli miniszter, azonnal kísérletet tett a kutató és fejlesztő intézetek, illetve a kutatás fejlesztés teljes leválasztására, illetve átvételére az IKM-től. Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök egy hármas megbeszélést javasolt az IKM, az OMFB, és a Kormány tudomány politikáért felelős tárca nélküli miniszterével a mindenhez értő Mádl Ferenccel. Az OMFB-t Pungor Ernő, az IKM-et én képviseltem. Nagyon parázs vita alakult ki a műszaki és a kutatás fejlesztés hovatartozása ügyében. Míg Pungorral az észérvek alapján lehetett vitázni, addig Mádl akinek a leghalványabb ismerete sem volt mindezekről, mind akit felhúztak, állandóan azt hajtogatta, hogy a főnök - már mint Antall József- azt akarja, hogy az OMFB legyen az új gazda. Akkor mi a fenének javasolta a Miniszterelnök úr ezt a találkozót, kérdeztem, ha már úgy is döntött az ügyben. Mert a látszatot meg kell őrizni, felelte Mádl. Pungor erre zavarba jött és azt javasolta, hogy a következő kormányülésig halasszuk el a döntést. Ha ott ugyan úgy érvel a projektek megtartása mellett Bod Péter mint én, akkor ő lemond az átvétel szándékáról. A kormányülésen vita nélkül, sőt rábeszélőleg Bod átengedett mindent az OMFB-nek. Éppen államtitkári értekezletet tartottam, mikor ennek hírét vettük a minisztériumban. A részvevők döbbenetét és hangos csalódottságát nem tudtam, de nem is akartam csitítani.
A miniszterrel, Bod Péter Ákossal nyílt vitát sohasem lehetett lefolytatni semmiről. Minden konfrontációt került, és valami sajátságos elvet állított fel a minisztérium feladatával és működtetésével kapcsolatba. Mik voltak ezek?:
*
Az IKM-be nincs szükség mérnökökre, csak közgazdákra.
*
Minél előbb meg kell szüntetni az IKM tulajdonosi és felügyeleti szerepét, a minisztériumnak politizálnia kell.
Mindkét gondolat székfoglaló beszédének fő vonalát képezte, amikor a miniszterséget átvette.
Ennek a gondolatsornak a betetőződése akkor hangzott el, amikor 1991 május 25-én vasárnap 19 óra 30 perckor felhív lakásomon, hogy nagyon fontos ügyben akar velem beszélni és azonnal menjek be a Minisztériumba. 20 perc múlva ott voltam. Félig zavartan, félig kikelve magából közölte, hogy nem tud velem dolgozni, mert támadom Őt, és Pohánkovicsot a kisgazda politikai államtitkárt is, és így nem csak vele, hanem a koalícióval is szembekerülök. Na végre őszintén beszélhetünk gondoltam és mondtam, mikor leültünk egy kis kerek asztalhoz egymással szembe. Na ki vele mivel támadlak? Egy felsorolásra gondoltam, de legnagyobb meglepetésemre nem ez hanem a következő hangzott el:
Jenő, neked teljesen más a célod és vezetési módszered mint amit én el tudok fogadni. Te mindig eredményt akarsz elérni és ez a közigazgatásban nem megy. Az a nagy bajod, hogy te alkotó ember vagy és itt alkotni nem lehet, ezért menj olyan helyre ahol erre lehetőséged van. Szerinte a minisztérium az én vezetési stílusom mellett össze fog omlani.
Újra megerősítette, hogy Ő politizáló minisztériumot akar, és nagy asztalcsapkodás közben többször kijelentette, és ebben nem tűr beleszólást. Ágazati problémákkal a minisztérium nem foglalkozhat harsogta. Nagy erőfeszítésembe került, hogy nyugalmamat megőrizzem, és mondjuk a kis kerek asztalt ne borítsam rá.
Figyelmeztettem, Te az MDF megbízásából vagy ezen a poszton, és minden tettedről el kell számolnod nem csak feléjük, hanem az országgal szemben is. Nem reagált. Láttam, hogy értelmetlen a vita, befolyás alatt, áll képtelen gondolkodni, egyszerűen nem tudja, hogy mint miniszternek mi a feladata.
Mindezekkel gyávaságát és tehetetlenségét leplezte. Végül közölte, hogy Antal úrral fog beszélni 26-án, amikor is Nyíregyházára fog a kormány kihelyezett ülésre utazni. Sikerült helyzetet teremtened mondtam, ennek valakik nagyon fognak örülni, várom Antal úr hívását!
Helyette én jelentkeztem, és beszámoltam neki a történtekről. Tud mindenről mondta, keresi a megoldást és teljes bizalmáról biztosított.
Ez azt jelentette, hogy a úthenger Antal tudtával azonnal megindult velem szemben.
Bod Péter utasította a minisztérium jogi főosztályának vezetőjét Schmidt Pétert, hogy terjesszen a kormány elé egy olyan anyagot ami azt javasolja, hogy a járműipar élére miniszteri biztost állítsanak, aki egyben az Ikarus vezérigazgatója is, személyemben. A meggyőzésre még Kupa Mihályt az akkori pénzügyminisztert is befogták, akinek ugyan jól jött volna, hogy vállalom az ikaruszi megbízást, mivel rengeteg baja volt a rá testált buszok értékesítésével, a gyár szanálásával, illetve kilátásba helyezett felszámolásával kapcsolatban. Ha kötélnek állok mind ez a teher elszáll vállairól. A tetőzés az volt, hogy a MALÉV vezérigazgatói posztját is ehhez a pozícióhoz csatolták volna. Válaszom kimondása előtt az MDF kutatás fejlesztési tagozatának véleményét is kikértem, ahol barátaim is megerősítetek abban az elhatározásban, hogy a magyar ipar számára sokkal többet tudok elérni ha maradok és nem vállalom a felajánlott cselekvésileg lokalizált posztot. Valamivel később tudtam meg, hogy a miniszterelnök Kupát kérte fel a velem szembeni közvetítésre mert Bod Péter ezt nem akarta vagy nem merte vállalni. Én az utóbbira gyanakszom.
Nem sokkal később, június 19-én az MDF képviselőcsoportjának vezetősége Bod Péter szakmai meghallgatását kezdeményezte, a már korábban megalakult Monopoly csoporttal egyetértésben, a minisztérium és a miniszter működését kifogásolva. A felvetett hiányosságok a gyakoriság sorrendjében a következők voltak:
nem megfelelő a személyzeti politika a minisztériumon belül és a vállalatoknál
az MDF szakértői gárdájának nem megfelelő, és kellő mértékű a miniszter részéről történő igénybevétele, melynek következménye:
* nincs átgondolt iparpolitikai koncepció
* nincs az ágazatok működési feltételeire elképzelés
* a privatizációs folyamatok a magyar ipar, a magyar gazdaság tönkretételéhez vezetnek
* a minisztérium belső munkája, és más tárcákkal való együttműködése nem célirányos
* a miniszter személyiség-jegyeinek nagy része erősen kifogásolható
Az értékelést adók több mint egyharmad része ítélte alkalmatlannak a minisztert, posztjának betöltésére, a többiek ezt nem merték nyíltan vállalkozni.
Hogy milyen volt a kormány és természetesen a miniszterek személyzeti politikája, arra a következő példát szeretném bemutatni.
A Magyar Villamos Művek Tröszt élére nagy nyűglődés után, nem kis mértékbe a dolgozók követelésének a hatására új vezérigazgatót kellett kinevezni. Részemről csak is Halcz József személye jöhetett szóba, hiszen az MDF mérnök tagozatának elismert szaktekintélye volt. Javasoltam Bod Péternek, aki látszólag el is fogadta, de biztos ami biztos, a Miniszterelnök úrral is megbeszéli a dolgot, mondta. Két nap múlva azzal jött vissza, hogy baj van mert jelentkezett Antalnál egy bizonyos Hatvani nevezetű úr, a jelenlegi vezérigazgató, aki nem akarja elhagyni posztját, a miniszterelnök úr osztályába járt a Toldiban, aki ugyan ,,főelvtárs" és minden volt már, de hát mégis csak Ő volt az osztályfőnöke. Azonnal felhívtam a Miniszterelnök urat, közöltem vele amennyiben Hatvani posztján megerősítést nyer a dolgozók ellenállása, nem kevésbé az MDF mérnöktagozatának felháborodása, ellehetetleníti a Trösz működését. Azt a választ kaptam, rendben van, tegyetek belátásotok szerint. Ezt közöltem Bod Péterrel és természetesnek vettem, hogy Halcz kinevezése azonnal megtörténik.
Másnap Halcz keresett fel, teljesen kikelve magából közölte, hogy képzeljem Bod Péter azt ajánlotta neki, hogy üljenek be egy presszóba Hatvanival, és beszéljék meg egymás között ki legyen a Tröszt vezérigazgatója. Természetesen nem lett presszózás, és Halcz lett a vezérigazgató.
Az antali személyzeti politikára, még három eset feltétlenül említést érdemel:
Március 28-án a kormányülésen Bod Pétert én helyettesítettem, melynek egyik napirendi pontja a ,,szlovák" Duna elterelés volt. A javaslatom az volt, hogy erővel szemben csak erő felmutatása vezethet eredményre, és mivel rendelkezünk megfelelő hatású eszközökkel, szólítsuk fel a Szlovákokat az eredeti állapot visszaállítására. Ezt a Miniszterelnök úr azonnal elvette, és a kormánytagoktól egy önként jelentkezőt kért, kormánybiztosi poszt elvállalására, az ügy megoldása érdekében. Senki sem jelentkezett, ezért megkérdezte Mádlt, Feri ugye Te elvállalod. Természetesen a mindenhez értő igent mondott. A szünetben megkérdeztem Tőle, hogy merted ezt elvállalni, hiszen szakmailag fogalmad sincs a dolgokról? Válasz, majd megyünk Hágába. Azóta is ott vagyunk. Ezt követően nem sokára a művelésügyi Miniszter posztját is elvállalta. A ,,mindenhez értő" jelzőt azért kapcsoltam Mádl Úr nevéhez, mert az antall kormány idején betöltött négy posztja, egymástól teljesen eltérő szakmai felkészültséget igényelt volna. Ő egyiknek sem volt birtokában!
Az ÁVÜ igazgatótanácsa 91 őszére, arra az elhatározásra jutott, hogy a Postabank vezérigazgatóját Princz Gábort, a bank tevékenységének átláthatatlansága, és az óriási veszteségek felgyülemlése miatt le kell váltani. Az elhatározást szavazatával mindenki megerősítette. Másnap reggel telefon, azonnal menjek a parlamentbe, mert rendkívüli igazgatótanácsot hívott össze az ÁVÜ igazgatósága nevében, Pongrác Tibor címzetes államtitkár. A megjelenés minden tagnak kötelező. Mindannyian megjelentünk, Pongrác közölte Antall József utasítását, hogy az igazgatótanács vonja vissza tegnapi határozatát, Princznek pozícióban kell maradnia, hiszen nagyon segítőkész ember. Urbán László, - 98-ban a FIDESZ pénzügyminiszter jelöltje (nem vállalta ), majd az OTP vezérigazgató helyettese -, Hardi Ilona a tőzsde akkori elnöke és én visszautasítottuk a felszólítást közölve, hogy megalapozottan döntöttünk. A többiek természetesen revideálták tegnapi álláspontjukat, Princz maradt.
1991. december 9- től, Bod Péter Ákos a Magyar Nemzeti Bank új elnöke, az amerikai pénzügyi körök jóváhagyásával, ahová bemutatkozó látogatásra gróf Teleki Pál kísérte. Teleki, Antall tanácsadói köréhez tartozott mint ideiglenesen hazatért disszidens, aki több funkciója mellett, az ÁV Rt. elnök-vezérigazgatói posztját is betöltötte. Ilyen irányú szakmai tudása a nulláéval volt egyenlő. Az IKM miniszteri posztjának várományosa Szabó Iván. Engem december 15-én neveztek ki, az akkor alakult Hadiipari Hivatal elnökévé címzetes államtitkári rangban. Ezt megelőzően december 9-én, a Miniszterelnök úrral egy másfél órás beszélgetésen két téma szerepelt:
*
a Hadiipari Hivatal feladatával és működésével kapcsolatos teendők, különös tekintettel a NATO-hoz való csatlakozásunk fontosságára,
*
illetve, amíg az új miniszter nem foglalja el helyét munkámat tovább végezve maradjak a posztomon mindaddig, amíg Szabó Iván az IKM belső és külső tevékenységével kapcsolatban teljes betekintést nem nyer. Ezt természetesen felkérés nélkül is teljesítettem volna.
Másnap találkoztam Szabó Ivánnal, beszámoltan neki a Miniszterelnökkel folytatott megbeszélésről, és felajánlottam a tőlem telhető minden segítséget számára, amit látszólag megelégedéssel fogadott. E találkozó után még visszamentem dolgozni, és úgy 20h körül értem haza. Egy levél várt, futárszolgálat hozta a Miniszterelnök úrtól, melyben az állt, hogy mindennemű tevékenységemet azonnal fejezzek be az IKM-ben, és haladék nélkül foglaljam el új helyemet a Hadiipari Hivatalban.
Ebből csak arra következtethettem, hogy vagy Szabó Ivánnak nem volt szüksége segítő szándékú munkámra, vagy Bod Péter nem akarta, hogy Szabó hiteles információk ismeretében vegye át a minisztérium vezetését. Valószínű mindkét hatás egyszerre érvényesült a miniszterelnöki intézkedésben.
Az elmondottak, talán csak kis epizódoknak tűnnek, valójában súlyos következményekkel járó, jelenünket sokban meghatározó Antall-i örökséget szembesítik. A felsoroltak személyes élményeim voltak, nem mondták, nem hallottam, hanem magam éltem át.
Dr. László Jenő, a Magyar Alkotók és Gondolkodók Társaságának összejövetelén, 2008. március. 19-én elhangzott előadása.
T/F:310 3502;mb:06304248468;e-mail: laszlo.jeno@upcmail.hu
*****
Antalli örökség II.
2009. november 6. 00:10:17
1990 december 2-án, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium a továbbiakban IKM, közigazgatási államtitkárává, illetve 1991 december 15-én, a Hadiipari Hivatal továbbiakban HH, elnökévé mint címzetes államtitkárt, Antal József miniszterelnök Úr javaslatára, Göncz Árpád köztársasági elnök Úr, az alábbi esküszöveg kíséretében nevezett ki.
,,Én Dr. László Jenő esküszöm, hogy hazámhoz; Magyar Köztársasághoz, annak népéhez hű leszek, az Alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat megtartom; az állami és a szolgálati titkokat megőrzöm; megbízatásomhoz híven, lelkiismeretesen járok el, és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a Magyar Köztársaság fejlődését előmozdítsam". Hivatali szolgálatom minden percében, minden órájában esküm szerint jártam el, megkövetelve és elvárva ezt, minden munkatársamtól, és a kormány tagjaitól is. Vállaltam, hivatali beosztásom által megengedett mértékben mindazt a felelősséget és lehetőséget, amit a magyar ipar és ezen belül a magyar hadiipar hosszú távú működése megkövetelt a rendszerváltás első kormányától.
Keveseknek adódik meg, hogy a közigazgatás területén is, tanult és művelt szakmájának megfelelő területen dolgozhasson. Hálát adok a sorsnak, hogy esetemben ez történt. Okleveles gépész és gazdasági mérnök vagyok, szakterületem a járművek, a haditechnikai eszközök és a mezőgazdasági gépek fejlesztése és gyártása volt. Ebből fakadóan kormányzati tevékenységem során cselekedeteimet, nemzeti elkötelezettségemmel teljesen összhangban, a műszaki és gazdasági szempontok eredményességének célra vezethetősége határozta meg.
Kormányzati tisztségemből fakadóan, a magyar ipar, ezen belül a hadipar felszámolásának közvetlen ismerője, de részese soha nem voltam. A folyamatokról, amelyek a magyar gazdaság napjainkig tartó mélypontjához vezettek, a hadiipar, mind húzó és évtizedekig sikerágazat szétverésének hiteles történetét kívánom bemutatni, ezzel is jellemezve, a magyar ipar egészének szándékos tönkretételét, a haszonélvezők gátlástalanságát, és az általuk befolyásolt kormányzati döntéshozók, elképesztő szakmai tudatlanságát.
A hadiiparban foglalkoztatottak száma 1988-ban 31 ezer fő volt, ami a feldolgozó iparon belüli 2.5% részarányt takar. Az önköltség szintű rubel kitermelési mutató 19.9 Ft/Rbl, a dollár kitermelési mutató 51.4Ft/USD volt, ami 8-10 %-al jobb volt az ipari átlagnál. A teljes hadiipari termelésből 1986-ban 73%, 1988-ban 76%, 1990-ben 85%, ez 6 milliárd Ft exportot jelentett. Az előállított termékek 70%-a hazai fejlesztés eredménye volt. Joggal megállapítható tehát, hogy a magyar hadiipari tevékenysége minden vonatkozásában kiemelkedő sikerágazatként működött.
1988-at követően a Néphadsereg, 1990-től a Magyar Honvédség lényeges haditechnikai eszköz rendelést a magyar iparnak nem adott.
Kapacitásokat ugyan fenntartott, de ez nem a honvédelmi, hanem az ipari tárcát terhelte. Megkezdődött a magyar hadiipar -- ami a magyar nemzeti ipar szerves része volt--, és ezzel párhuzamosan a magyar honvédség teljes leépülése.
A folyamatot a rendszerváltás első kettő és fél éve határozta meg, ezért sorrendben vizsgáljuk meg a Magyar Honvédség és az ipar kapcsolatát a hadiipar és a haditechnikai eszközök vonatkozásában. E tekintetben az állam képviselője az ipar részéről ekkor az IKM, illetve az 1991-ben megalakult HH volt.
Még meg sem melegszik az új kormány által létrehozott IKM, máris meghatározza a hadiiparral kapcsolatos feladatait, na nem a miniszternek, Bod Péter Ákosnak, hanem Héjj Antal mérnökkari ezredesnek, a Hadiipari Főosztály vezetőjének lelkiismeretes és céltudatos munkájának eredményeként, amely szerint:
*
1990 őszén elemezve a haditechnikai termelés állapotát, december közepére teljes ismeretanyaggal rendelkezett az IKM a hadiipari termelést folytató vállalatok helyzetéről és köréről,
*
Felülvizsgálta a haditechnikai termékszerkezet teljes keresztmetszetét,
*
Előkészítette, hogy a honvédség perspektív védelmi igényei a hazai kapacitásokra támaszkodva kerülhessenek kielégítésre, többek között": nem tűnik túlzottnak az a célkitűzés, hogy a magyar híradástechnikai ipar haditechnikai kapacitásait olyan mértékben megőrizzük, hogy azokon 4-6 milliárd Ft értékű haditechnikai eszközök gyártását tudjuk végrehajtani, számolva azzal, hogy világszínvonalú termékeinkből ezen belül, 2-3 milliárd Ft értékű exportra irányuló termelést tudunk megalapozni."
*
Ajánlás készült a hadsereg részére a megoldandó műszaki- fejlesztési feladatokra.
*
Rögzítésre kerültek a hadiipari export bővítése érdekében végzendő teendők is.
Mindezekről, hivatali belépésemet követő napon írásbeli tájékoztatást kaptam az említett főosztálytól.
1991 januárjában számba vettük a hadiipari vállatok szanálásának pénzügyi lehetőségeit, ami mindent összevetve 1.9-2.4 milliárd Ft-ra rúgott. Természetesen mindehhez a Magyar Honvédséget, a közigazgatásban képviselő Honvédelmi Minisztérium, a továbbiakban HM egyetértésére is szükség lett volna. Javasoltuk, hogy a védelmi koncepció hiányában, a HM iteratív közelítéssel, határozza meg a fenntartandó, illetve kisorolandó hadiipari kapacitásokat.
1991 január 23-án megbeszélést kezdeményeztem Annus Antal altábornagy úrral, a HM közigazgatási államtitkárával a hadiipari termeléssel kapcsolatos kérdésekről. Ezen a megbeszélésen részt vett többek között, Deák János vezérőrnagy úr is, akkor helyettes államtitkár, később altábornagyként a vezérkar főnöke lett.
Annus úr tájékoztatást adott a ,,Magyar Köztársaság Honvédelmének Alapelvei" című anyag kidolgozásának helyzetéről, és arról, hogy ennek elfogadása és feldolgozása előtt nincs mód arra, hogy a hadiipari tevékenységgel kapcsolatos konkrét igényeket megfogalmazzanak. Ez azt jelentette, hogy a felszámolásoknál vagy privatizációs értékesítésnél a honvédségi igényeket, - ezek hiányában - nem tudtuk érvényesíteni.
Mindezek ellenére mindent megtettünk a kapacitások lehetséges fenntartására, még akkor is, ha ez a polgári termelés rovására is ment egy adott vállalaton belül. Egyben biztosítottuk a honvédségi igények várható műszaki fejlesztésének szükséges forrásait, amiről áprilisban örömmel tájékoztattam Annus Antal államtitkár urat.
Ugyan ebben az időben a katonai együttműködések lehetőségeire hivatkozva rajzottak a magyar katonai delegációk a világ minden tájára, és érdekes módon ott még igényeket is megfogalmaztak, amiket ott komolyan is vettek. Olyannyira, hogy az akkori egyik külföldi utam alkalmából, a francia honvédelmi minisztériumban kezembe nyomták a teljes magyar légellenőrzés koncepcióját, körzetekre, városokra lebontva, magyar részről megbízást adva a Franciáknak arra, hogy dolgozzák ki ennek fegyvernemi feltételeit. Mikor megkérdeztem ki adta a megbízást, közölték, hogy egy magyar ezredes, természetesen a kormány nevében. Ez számomra a döbbenet erejével hatott! Eddig a Szovjet ismerte és határozta meg fegyveres erőinket és annak technikai szintjét, most ugyan ezt mások fogják?, tudtunk és beleegyezésük nélkül? Azzal tisztában voltam, hogy tőlünk nyugatra is sok mindent tudnak a magyar fegyveres erők helyzetéről, de azt, hogy mi szándékosan kiszolgáltassuk magunkat, számomra elképesztő volt. Nem így a társaságomba lévő, akkor a légierő, vezérőrnagyi rangban lévő technikai főnökének a megnyilvánulása, aki kedélyesen kijelentette: ,,.... eddig mentünk keletre, most majd megyünk nyugatra."
Hazajövetelem első útja a Miniszterelnök úrhoz vezetett, aki minden meglepődés nélkül konstatálta beszámolómat és Für Lajos honvédelmi miniszterhez irányított, mondván Ő a felelős a történtekért. A miniszter úr végig sem hallgatott, hanem széles mozdulattal karjait széttárva, félig az asztalra borulva pátosz ízű hangján recsegte: ,,Jenő ne idegesíts ilyen dolgokkal, annyi minden mással vagyok elfoglalva". Ekkor tudatosult bennem, hogy a rendszerváltás első hadügyminisztere, a tisztikar kiszolgáltatott bábja. Lehetett, hiszen szakmai hozzáértése a nulláéval volt egyenlő, tanácsadói köre pedig a néphadsereg fő-fő tisztjeinek átívelő köreiből tevődött össze. Pedig rendelkezésre állt egy olyan korosztály amibe már, és még, nem tudott beleivódni a kintről irányított kiszolgálói tudat. Ezek a viszonylag fiatal emberek nem kaptak teret a ,,Nemzeti Hadseregbe." Ezek a 30-40 éves őrnagyok, alezredesek, ezredesek, polgári képesítéssel is rendelkező, több nyelvet is beszélő, európai kultúrát bíró, a nemzethez és a kormányhoz lojális emberek voltak. Őket a rendszerváltozás legodaadóbb híveiként ismertem meg, a hadsereg megújulásának zálogai lehettek volna. Ezzel szemben közülük nagyon sokan a hadseregből távozni kényszerültek, melynek anyagi okai csak elhanyagolhatóan befolyásolta döntésüket. Jellemző, hogy ekkor még a minisztérium egyik legbefolyásosabb embere és egyben szóvivője, Keleti ,,elvtárs" volt, aki a Horn kormány hadügyminisztere lett, akitől Für Lajos nagy ölelkezések és virágcsokor közepette búcsúzott.
A hadseregben tehát a rendszerváltás csak jobbraátot jelentett, és semmi mást.
De folytatva az 1991. év történéseit, a hadiipar és a haditechnika fejlesztését meghatározó alapokat a Kormány 1991. augusztus 15-én elfogadta azzal - a magyar hadiipar számára a legfontosabb kitétellel -, mely szerint a Kormány utasítja a honvédelmi minisztert, hogy dolgoztassa ki a Magyar Honvédség hosszú távú haditechnikai fejlesztési tervét, és azt 1992 szeptember 30-i határidővel terjessze a Kormány elé. Tehát ismét egy évet kell várnunk arra, hogy megtudjuk a Magyar Honvédség fejlesztési elképzeléseit, hosszú távú tervét.
1991-ben a Magyar Honvédség parancsnokának intézkedése szerint az átfogó fejlesztésre vonatkozó elgondolás elfogadásáig, csak a vezérkari főnök engedélyezhet ezzel kapcsolatos tárgyalásokat. 1991. október 18-i levelemben kértem a vezérkari főnök urat, hogy adjon engedélyt, HM és az IKM megbízottjai közötti tárgyalásokra a Magyar Honvédség technikai korszerűsítésének minél hatékonyabb megvalósítása érdekében, azaz a katonai szakértők egy általam vezetett értekezleten ismertessék a már kialakult, vagy kialakulóban lévő fejlesztési elképzeléseket. A találkozás nem jött létre, pedig döntő jelentőséggel bírt volna.
1991. decemberében a Kormány l062/1991.(XII.14.) határozatával létrehozta a Hadiipari Hivatalt melynek elnökévé címzetes államtitkárként engem nevezett ki. ,,A Hivatal feladata a hadiipari termelés, a kereskedelem és a műszaki fejlesztés koordinációja, összhangjának megteremtése" volt. A Hivatal feladat és hatáskörét a 85/1992.(V.22) kormányrendelet tartalmazta. A kormány döntése logikus volt, hiszen az 1992 szeptember 30-ig benyújtandó hosszú távú haditechnikai fejlesztési tervet elfogadása esetén célirányosan végre kell hajtani! Addig is a hadiipart és annak minden vonzatának működőképességét biztosítani kell! Jelszóvá vált a szeptemberi terv megjelenése, és ehhez igazítottuk a felszámolási eljárásokat, a privatizációs lehetőségeket, a hazai és a külföldi befektetők körét.
Azt mindenkinek tudnia kellett, aki e szakmai területen dolgozott, hogy kapacitásokat igény nélkül fenntartani nem lehetséges, a felszámolást megakadályozni nem lehet, hiszen ilyen esetekben a hitelező kezében van a döntési lehetőség, és az ilyen helyzetben lévő vállalatoknak a felügyelete bírósági hatáskör. Tehát, sem a minisztériumok, sem az Állami Vagyonügynökség a felszámolás alatt tulajdonosi jogokat nem gyakorolhat.
Mit tehettünk és tettünk, hogy-e szakmakultúrákat, hogy-e magas színvonalú szellemi hátteret megmenthessük?
Tudatosítani kívántuk minden szinten, hogy a hadiipar, a magyar nemzeti ipar elválaszthatatlan része, működését azonban a nemzetbiztonsági érdekek alapvetően meghatározzák és befolyásolják. Célul tűztük ki, hogy a nemzeti hadsereg - szuverén állam e nélkül nem létezik - technikai eszközállományát kezdetben 30%-os, majd 60%-os arányban a magyar ipar elégítse ki. Ez több szempontból is meghatározó lett volna:
*
mint húzóágazat, a nemzeti ipar műszaki és technológia fejlesztése vonatkozásában,
*
foglalkoztatás bővítés területén,
*
jelentős exporttétel,
*
nem utolsó sorban az embargó kivédés eszköze, hiszen bármi történik ez a fegyver, mármint az embargó, azonnal alkalmazható.
Az akkor még döntően állami tulajdonban lévő komplett termelési egységek, -- a horizontálisan, vertikálisan vagy vegyesen működő gyárak üzemek - felszámolási folyamatát megállítani, és állami tulajdonban maradását biztosítani csak akkor lehetett volna, ha az állam vállalja azok teljes kivásárlást. Ez nem lehetett, és nem is volt cél, hiszen az állam ilyen tőketartalékokkal nem rendelkezett, de arra igenis lehetőség lett volna, hogy a felszámolással megtisztított és perspektivikus egységeket állami kézbe tartsa addig, amíg azok a piackonform eszközeivel társasági formában nem prosperálnak. A cél az volt, hogy az új hadiipari vállalatok társasági formában működjenek a felszámolt egységek kivásárolt bázisain, vagy esetleg zöldmezős beruházással, 25%+1%-os, vagy 50%+1%-os állami részvétellel, ahol az 1% az aranyrészvény a vétójogot jelenti.
Kezdeményezésünk hatására óriási érdeklődés indult a társaságok alapítása iránt, mind hazai, mind a külföldi befektetők körében. Az alapítási illetve vállalkozási folyamatok mind abban a reményben indultak, hogy 1992 szeptemberére ismeretes lesz a hosszú távú haditechnikai fejlesztési terv.
Aztán jött egy döbbenetes közlés, mi szerint a honvédelmi tárca a kormányhatározatban foglalt fejlesztési tervet nem képes kidolgozni, helyette csak a terv koncepciójának elkészítésére vállalkozhat.
Az előterjesztés szerint ennek következő okai voltak:
1.
Ilyen hosszú időtartamra a katonapolitikai helyzet alakulása, valamint a biztonságpolitikai folyamatok, a tervezéshez szükséges megbízhatósággal és részletességgel nem prognosztizálhatók.
2.
A Magyar Köztársaság távlati gazdasági lehetőségeiről, ezen belül a magyar ipar teljesítőképességéről, a haditechnikai importlehetőségekről, a jelenleg rendelkezésre álló információk sem teszik lehetővé a tervezést.
Tehát az előterjesztő a Magyar Honvédség, a Magyar Honvédelmi Minisztérium Für Lajos vezetésével nem tervez, mert nincs olyan helyzetben, hogy azt tenni tudja, mert rajta kívül álló körülmények ezt nem teszik lehetővé. Vagyis a Honvédelmi Minisztérium kijelenti, hogy a kormány nem rendelkezik olyan háttérrel amire építkezni lehetne, azaz két és fél év kormányzati tevékenysége, munkája került abszolút negatív minősítésre. És merik mindezt ott tenni ahol az MDF-es alapító, a honatya, Für Lajos a miniszter! Vagy helyesebb úgy fogalmazni, merik, mert olyan mintha ott sem lenne!
Kérdés, hogy e nyílt destruktív magatartásnak mi lehet az oka, mi lehet az indítéka?:
1.
A Hadsereg vezetése nem képes, vagy más irányultságú egyéni érdekek miatt nem akarja a független Nemzeti Hadsereg, elsősorban hazai bázisra épülő megújítását kezdeményezni, végrehajtani.
2.
A kormány működési alkalmatlanságának bizonyítása, hiszen leszögezik, ez a kormány nincs birtokában azoknak az ismereteknek amelyek a gazdaság ezen belül az ipar működtetéséhez elegendők lennének. Ez az alap hang, már az 1994-es választásoknak szólt. És mind ez a miniszter tudtával és beleegyezésével.
A Kormány elé terjesztendő ,,koncepció - tervezetet" a Hadiipari Hivatal nem fogadta, nem fogadhatta el, hasonlóan a Pénzügy és az Ipari és Kereskedelmi minisztérium sem. A leghatározottabb tiltakozásunk ellenére, mégis a kormány elé került és gyakorlatilag minden elnapolódott 1993-ra. Akkorra, amikorra az ország már az új választásokra készült, akkorra, amikor a kormány tevékenységi mérlege áll a középpontban, az ellenzék és a választó polgárok kereszttűzébe. Akkorra amikor a kormány egyes minisztereinek ciklusidejű munkája, a választások kimenetelét dönthetik el.
Talán mindezek figyelembevételével 1992. december 3-án a Kormány 3613/1992. számú határozatával újból elrendelte a Magyar Honvédség hosszú távú haditechnikai korszerűsítési tervének kidolgozását, rögzítve, a legfontosabb követelményeket, elvárásokat, megnevezve a munkában részvevők körét és feladatát.
A Hadiipari Hivatalnak ki kellett dolgoznia az IKM és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság közreműködésével a Magyar Honvédség haditechnikai korszerűsítésének eszköz és anyag szükséglete alapján, a magyar ipar, ezen belül a magyar hadiipar által előállítható termékek sorát, osztályozva:
*
a sajátfejlesztésű,
*
a licenc alapján történő,
*
és a kooperációs gyártás lehetőségeit.
Végre 1993. március 1-én megkaptuk a Honvéd Vezérkar Hadműveleti Főcsoportfőnöksége által elkészített ,, A Magyar Honvédség haditechnikai korszerűsítésének anyag és eszközszükséglete, illetve ütemezése" című összesítést.
Az ebben foglaltak alapján, tehát az igények ismeretében megállapíthatóvá vált, és nemzetgazdasági követelménynek tekintettük, hogy a teljes körű hadfelszerelésen belül a hazai gyártású, illetve kooperációs bedolgozással támogatott eszközök arányát az összes beszerzéshez viszonyítva 60%-ra kell emelni a jelenlegi 30%-al szemben. Ehhez a szellemi és technikai kapacitások akkor még rendelkezésre álltak.
A hadfelszerelés hazai gyártású elemeinek a következőket kell lefedniük:
*
a katona teljes öltözéke és védőruházata,
*
a katona személyes fegyverei, pisztoly, géppisztoly, kézigránát, valamint ezek lőszerei,
*
a katona egyéni mentőfelszerelése,
*
a 120mm és az alatti aknavetők, automata aknavetők és aknák, repesz - kumulatív aknák,
*
a tüzérségi és a légvédelmi tüzérségi eszközök mechanikai részei, az automatikus tűzvezető rendszer 60-70%-a,
*
az elektrooptikai eszközök 90-100%-a,
*
az elektronikai harceszközök és a felderítés - zavarás eszközeinek csaknem 100%-a,
*
a műszaki eszközök, mint az aknák teljes családja, távműködtető és leküzdő eszközeik,
*
óvóhelyek, álcázó eszközök, utász eszközök,
*
vegyvédelmi és tűzoltó eszközök, speciális járművek részegységei,
*
híradó eszközök,
* gépjárműtechnika lényeges típusai:
páncélozott szállító járművek,
autóbuszok,
közúti tehergépjárművek,
terepjáró tehergépjárművek,
darus vontató, műhely és pihenő gépkocsik,
könnyű gyorsmozgású terepjáró gépkocsik,
*
élelmezéstechnikai eszközök és élelmiszerek,
*
egészségügyi és laboratóriumi eszközök.
A haditechnikai eszközök közül importból, illetve hazai kooperációval biztosítandónak tekintettük:
*
a 120mm feletti tüzérségi eszközöket,
*
a páncéltörő eszközöket,
*
a harckocsikat,
*
a harcászati és légvédelmi rakétákat, valamint,
*
a merev és forgószárnyas repülő eszközöket és lokátorokat.
Példaként megemlítem, hogy tárgyalásokat kezdtünk a svéd Grippen céggel a hazai követelmények szerinti vadászgépek közös gyártására az akkor még érintetlen Pestvidéki Gépgyár felkészültségére alapozva. A Svédek hajlandóak lettek volna egy gépet a rendelkezésünkre bocsátani, amit szétszedhettünk volna, kiválasztva azokat az alkatrészeket, főegységeket, amelyeket gyártásra vállalna a magyar ipar. A teljes vagy részbeni összeszerelés a Pestvidéki Gépgyárban történhetett volna.
A Für Lajos vezette Honvédelmi Minisztérium ezt figyelmen kívül hagyva, a Hadiipari Hivatalt és ezzel a magyar ipart kizárva egy nagyjelentőségű kooperációs lehetőségből, felújított MÍG gépeket vásárolt az oroszoktól.
De visszatérve a magyar ipar optimális célú kihasználására a haditechnikai eszközök gyártására vonatkozóan, a honvédelmi eszközfejlesztést és az ezáltali korszerűsítés teljesíthetőségét 10 év időtartamúnak tekintettük, két szakaszra bontva.
Az első szakasz 2000-ig, a második 2004-ig tartott volna. Az eszközféleségekre tételesen lebontott költségigény 1994 - 2000 közötti időszakra mindösszesen 545 milliárd Ft-ra adódott. Ebből a hazai hadiipartól 224 milliárd Ft értékű hadieszköz előállítása volt várható ami 41%-os hazai részarányt jelentett.
Mindez teljesítéséhez a Hadiipari Hivatal olyan gazdaságműködési háttér létrehozását tekintette elengedhetetlennek, amelyben az állami részvétel piackonform eszközökkel működhet. Ennek megjelenési formája az állami tulajdonú holding lett volna, melynek képviseletére a Hadiipari Hivatal lenne felhatalmazva. Meg kell jegyeznem, hogy a nyugat európai országok zömében a hadiipar ilyen keretek között érvényesül. A holding olyan társaság amelynek gazdasági célja a tartós részesedés szerzése egy vagy több jogilag önálló társaságban. Esetünkben ez azt jelentette volna, hogy az egyes jogilag független haditechnikai eszközöket gyártó gazdasági társaságok meghatározott üzletrészei, vagy részvényei állami tulajdont képviselnének, így e társaságok egyéni és állami érdekakarata közös. Ugyanakkor az állami jelenlét a piac, a felhasználó számára biztonsági garanciát is jelent. Az egyeztetés során a Honvédelmi Minisztérium kivételével a tárcák támogatták a javaslatot. Úgy a hadieszközök hosszú távú fejlesztésének és gyártásának ipari részvételére, mind a holding megalakulására illetve ennek kormányzati jóváhagyására az előterjesztés elkészült, az ezzel foglalkozó kormányülés május végére volt várható.
Közben tudomásunkra jutott, hogy az SZDSZ a holding létrehozására tett javaslatot elfogadhatatlannak ítélte, melynek általuk hangoztatott indokai a következők voltak:
*
a Hadiipari Hivatal olyan gazdasági hatalomra tenne szert amivel visszaélve meggátolná a természetes privatizációt, és a liberalizált piac működését,
*
az állam képtelen a gazdasági tevékenység hatékony működésének részese lenni,
*
azok az eszközök aminek a fejlesztését és gyártását hazai bázisra építenénk, a világpiacon is megvásárolható, nem kell forszírozni a hazai előállítást,
*
egyébként úgy is NATO tagországok leszünk, minek nekünk a Nemzeti Hadsereg.
Ugye milyen ismerős szavak 15 év távlatából is! És mindezzel a Magyar Honvédség vezetése képes volt azonosulni. Bizonyítani nem tudom, de meg vagyok győződve, hogy az egyéni érdekmotiváltság volt a döntő szempont. A tragikus mindebben, hogy mindez történhetett Für Lajos vezette Honvédelmi Minisztérium asszisztálásával.
Ehhez természetesen hozzájárult az a tény is, hogy a hadsereg főparancsnoka Göncz Árpád volt mint köztársasági elnök, és mint az SZDSZ erős embere, élt a nyílt és a paktum által visszaélhető hatalmával. Mindezek ellenében biztosak voltunk abban, hogy a kormány elfogadja előterjesztésünket, hiszen az alapvető nemzeti érdeket szolgál.
1993. május 13-án a következőket jegyeztem be naplómba:
,,Este a TV aktuális c. műsorában Nagy Andrással SZDSZ-es képviselővel, a parlament Honvédelmi Bizottságának tagjával vitatkoztam a Hadiipari Hivatal által előterjesztett programról. Az úr mint egy felhúzott játék baba ismételgette az SZDSZ már előbb idézett tárgytalan szólamait..... Iszonyú a helyzet, demagógok, felkészületlen ripacsok befolyása alatt áll az ország és a Kormány magatartása passzív."
1993. május 14.-i naplóbeírás.
,,E napra szabadságot vettem ki, érdi telkemen paradicsomot és paprikát ültetek, 5-kor keltem.
9 órakor Szarka István a Hadiipari Hivatal elnökhelyettese és Balogh István titkár úr megjelennek, hogy Pungor Ernő az OMFB elnöke, tárca nélküli miniszter a kormány képviseletében 14 órára kéret magához, az okát nem ismerik.
12 órakor a rádió déli híradásából értesülök arról, hogy a Hadiipari Hivatalt a Kormány azonnali hatállyal megszüntette, és a hivatal jogutódját az IKM-hez csatolja. Pungor úrnak ezt kellett közölnie velem. Este a TV2 híradóban részletezik az eseményeket. A kormány szóvivője szerint a Miniszterelnök dönt László Jenő további sorsáról."
A paktum tehát megint győzött az SZDSZ forgatókönyv szerint, Magyarország alapvető nemzeti érdekével szemben. Nem kell magyar hadiipar, nem kell ütőképes Magyar Nemzeti Hadsereg, minél kiszolgáltatottabbak vagyunk annál jobb, hiszen úgy is globalizált világban élünk, vallották akkor és vallják ma is.
Mindezek érdekében László Jenőt el kellett távolítani posztjáról. Az eljárás a legkifinomultabb kádári időket idézte, amikor is a kényelmetlenné vált vezetőt és körét úgy kell kivonni a forgalomból, hogy az általa vezetett intézményt húzzák ki alóla. Az eljárás a leggyávább és legirracionálisabb módszerek egyike. A Miniszterelnök nem merte szemembe mondani diktált kifogásait, mert nem is lehetett, hiszen minden tevékenységem kormányzati akarat, előírás és jóváhagyással történt, ezért választotta, választották ezt a minősíthetetlen módszert.
Illetve egy kifogása mégis lehetett, nevezetesen az, hogy részt vettem a Magyar Út Körök, 1993. februári alakuló gyűlésén, ahol felszólaltam, kérve társadalmi támogatottságukat a Nemzeti Hadsereg megújulása érdekében. Minden hol, ahol alkalmat kaptam ezt megtettem.
Úgy látszik ez volt Antall szemében a megbocsájthatatlan bűnöm.
2008. május 8-án ünnepelték Gróf Batyhány Lajos Magyarország első felelős miniszterelnöke által létrehozott, Magyar Honvédség megalakulásának 160. évfordulóját. A mai hadsereg legfőbb érdeméül a Honvédelmi Miniszter és a Vezérkar Főnöke azt emelte ki, hogy elértük azt a színvonalat amivel méltók lettünk arra, hogy Irakban és Afganisztánban szolgálatot teljesíthetünk.
Azt azonban tudnunk kell, hogy a nemzetközi részvétel lehetőségét, nem hadseregünk NATO minősítése határozza meg, hanem az a felajánlás amit egyes tagországoktól elvárnak. A nemzetközi szolgálatban teljesítők csoportja, nem a magyar hadsereg színvonalát reprezentálja, hanem a zsoldos katona kiváló érdemeit jeleníti meg. 1993 óta nincs ütőképes hadseregünk, csak nemzetközi töltelékre alkalmas állományunk. Ez is az antalli örökségünk!
Pedig a NATO nemzetközi jogi alapja az ENSZ Alapokmány 51. cikke, amely elismeri a szerződő feleknek az egyéni és a kollektív önvédelemhez való jogát. Vagyis a NATO a nemzetállamok hadseregeinek, - nemzeti hadseregeinek - az egyhangúság elvén alapuló államközi szervezete.
Ezért ennek érvényesülése és érvényesítése alapvető nemzeti érdekünk kell, hogy legyen, jelenünkben és jövőnkben is!
Dr. László Jenő, a Magyar Alkotók és Gondolkodók Társaságának összejövetelén, 2008. május. 20-án elhangzott előadása.
T/F:310 3502; Mb:06304248468; e-mail: laszlo.jeno@upcmail.hu
Forrás: laszlo.jeno@upcmail.hu
Forrás: laszlo.jeno@upcmail.hu |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: keresztmetszetét, rendelkezésünkre, felkészültségére, tehergépjárművek, gépjárműtechnika, középvállalkozói, osztályrészünkké, lelkiismeretesen, vezérigazgatóját, igazgatótanácsot, visszaállítására, helyettesítettem, legkifinomultabb, asszisztálásával, érdekmotiváltság, gazdaságműködési, híradástechnikai, elektrotechnikai, pénzügyminiszter, gátlástalanságát, közreműködésével, leghatározottabb, rendszerváltozás, sajátfejlesztésű, felszámolásoknál, megállapíthatóvá, megfogalmazzanak, elhanyagolhatóan, legbefolyásosabb, szakmakultúrákat, nemzetbiztonsági, eszközállományát, működőképességét, kezdeményezésünk, hadügyminisztere, megbízhatósággal, eddigi kormányzatnak, letűnt politikai, magyar politikai, politikai küzdelemben, elmúlt négy, rendszerváltó kormány, negyvenéves diktatúra, nyár közepétől, reálértelmiség körében, elégedetlenség Antall, miniszterekkel szemben, magyar műszaki, kommunista rendszer, magyar mérnökök, diktatúra alatt, közúti járműgyártás, Antall József, Antall Józseffel, Műszaki Egyetemen, Mérnök Fórum, Népi Nemzeti Kör, Kereskedelmi Minisztérium, Auth Henrik, Péter Ákos, Kardos Antalné, Antall Józsefhez, Botos Balázszsal, Gulácsi Gáborral, Gazdasági Bizottság, Kupa Mihály, Pungor Ernő, Szabó Iván, Magyar Köztársaság Ipari, Kereskedelmi Minisztériumába, Budapest II, Kovács Ferenc, Állami Vagyonkezelő Ügynökség, Csepi Lajos, KISZ KB, Mádl Ferenc, Péter Ákosnak, Amikor Pungor Ernő, Mádl Ferenccel, OMFB-t Pungor Ernő, Antall József–, Péter Ákossal, Schmidt Pétert, Kupa Mihályt, Magyar Villamos Művek Tröszt, Halcz József, Javasoltam Bod Péternek, Másnap Halcz, Mádl Úr, Princz Gábort, Pongrác Tibor, Urbán László, Hardi Ilona, Magyar Nemzeti Bank, Teleki Pál, Hadiipari Hivatal, Szabó Ivánnal, Hadiipari Hivatalban, Szabó Ivánnak, László Jenő, Magyar Alkotók, Gondolkodók Társaságának, Antal József, Göncz Árpád, Magyar Köztársasághoz, Magyar Köztársaság, Magyar Honvédség, Héjj Antal, Hadiipari Főosztály, Magyar Honvédséget, Honvédelmi Minisztérium, Annus Antal, Deák János, Magyar Köztársaság Honvédelmének Alapelvei”, Nemzeti Hadseregbe, Hadiipari Hivatalt, Állami Vagyonügynökség, Magyar Honvédelmi Minisztérium Für Lajos, Nemzeti Hadsereg, Hadiipari Hivatalnak, Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, Honvéd Vezérkar Hadműveleti Főcsoportfőnöksége, Pestvidéki Gépgyár, Pestvidéki Gépgyárban, Nagy Andrással SZDSZ-es, Honvédelmi Bizottságának, Szarka István, Balogh István, Magyar Nemzeti Hadsereg, László Jenőt, Magyar Út Körök, Gróf Batyhány Lajos Magyarország, Honvédelmi Miniszter, Vezérkar Főnöke, ENSZ Alapokmány,
|
|
|
|
|
|
| Akik bántanak téged Nevem Facebookon kaptam Facebookon kaptam Mírjam barát... Albert Einsteinről Szívem Facebookon kaptam Facebookon kaptam Egy hatékony szolga Illyés Gyula - Milyen hamar. Facebookon kaptam Mírjam barát... Nagyon különös Facebookon kaptam Illyés Gyula - Milyen hamar. Albert Einstein gondolata Png cica Neked tudnod kell Tóth Ágnes - Szervusz pad Gonosz démon-álarc Png virág Sokan azt tartják Gonosz démon-álarc A tömeg, a Mester, a módszer, ... Facebookon kaptam Krisztinától Még csak most kezdődik a nap Kellemes délutánt kívánok Osváth Erzsébet - Gólya a réte... George Byron - Ahogy itt jár -... Hogyan lehet Jézust szenvedély... Németh László tollából Paul David Tripp Április 19 Nagyi telefonál Popper Péter szavai Miért nem menti meg Jézus a jó... Paul David Tripp Április 20 Png cica Gonosz démon-álarc Facebookon kaptam Annuska bar... Nem számIt Facebookon kaptam Annuska bar... A boldog családok mind hasonló... Facebookon kaptam Alázat Paul David Tripp Április 21 Facebookon kaptam Facebookon kaptam Reggel van Facebookon kaptam Png nő Facebookon kaptam Ne kapaszkodj magasabbra, Facebookon kaptam Az igazi szeretetért rendszeri... Őrizkednünk kell... A Megváltó szolgálatában Facebookon kaptam Kerüld el az evangélium örömén... Mi lenne ha Ami embereknek lehetetlen, az... Miért kiabálunk amikor dühösek... A boldog családok mind hasonló... Amikor Jézus rátapos a lábadra Facebookon kaptam Alázat Hogyan lehet Jézust szenvedély... Jó éjszakát Facebookon kaptam Facebookon kaptam Ágai Ágnes – Csendélet Facebookon kaptam Az engedelmesség miért nem vál... Kövesd a cowboyt! Illyés Gyula - Milyen hamar. Hogyan éljünk boldogan, amíg m... Hiányzik Albert Einstein gondolata Tanuld meg ezt a versemet Még csak most kezdődik a nap Mi lenne ha Nem tudhatod Régi emberek, akikre máig büsz... Nem méltó hozzád Régi emberek, akikre máig büsz... Kiss Éva - Amerre a ház lelke ... Facebookon kaptam Facebookon kaptam Png virág Őrizkednünk kell... Facebookon kaptam Mit beszél, nem értem, hogy m... képre írva Facebookon kaptam Krisztinától Szép napot kívánok Mi lenne ha Facebookon kaptam Tóth Ágnes - Szervusz pad Nagyi telefonál Kellemes vasárnapi kikapcsolód... Facebookon kaptam Bertolt Brecht -től idézet
|
|
|
|
|
|
| eddigi kormányzatnak, letűnt politikai, magyar politikai, politikai küzdelemben, elmúlt négy, rendszerváltó kormány, negyvenéves diktatúra, nyár közepétől, reálértelmiség körében, elégedetlenség Antall, miniszterekkel szemben, magyar műszaki, kommunista rendszer, magyar mérnökök, diktatúra alatt, közúti járműgyártás, haditechnikai eszközök, céltudatos mérnök, hatalmas szellemi, rendszerváltás első, külföldről hirtelen, volt nómenklatúra, minisztériumok személyi, ekkor létrejött, radikális MDF-esek, meghirdetett nyilvános, legfontosabbnak tekintettük, állami tulajdon, kutatási –, ipari tanuló, állami vállalatok, taxisblokádot követően, hazatérés mellett, láda volt, zalaegerszegi igazoltatás, igazoló bizottság, évvel korábban, ovális asztalnál, koalíciós partnerek, ovális asztal, fehér boríték, egyes személyekről, legrészletesebben ecsetelve, borítékok titkait, horthy érában, pillanatnyi csönd, felajánlott államtitkári, államtitkárok jönnek, államtitkári székben, visszatérés lehetőségét, akkor legkedvezőbb, államtitkári állást, hitelre sürgősen, miniszterelnök úrnak, hölgy keresett, posta banki, rendelkezésemre állt, állami tulajdonrészt, törlesztés lejárta, után érdeklődött, törlesztő részleteket, címre amit, bankszámla feltüntetett, szombathelyi ügyvédi, válasz semmi, eredményről értesít, értesítést 10-éve, második feltételem, minisztérium szervezeti, vezető állást, közigazgatási államtitkár, minisztérium működéséért, gazdálkodási feltételek, humánpolitikai főosztály, rendszerváltás előtti, harmadik feltételem, népi –, kormányban helyet, miniszter tanácsadója, miniszter távollétét, posztomat elfoglalom, másik szobában, olyan megjegyzést, pártkatona szerepét, káderezésen mentem, akkor éppen, gazdaság működési, gépészmérnöki diplomám, parlamenti „, ülési sorrend, felém irányuló, orosz piac, orosz piaci, közigazgatási rezidencia, pihenő helységből, lemondott államtitkár, titkárnő Katika, titkár Kovács, üdvözlések után, hivatali kocsiját, hétig engedjem, , ,
|
|
|
|
|
2024. április
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | |
| 29 | 30 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
0 db bejegyzés |
| e év: |
0 db bejegyzés |
| Összes: |
64003 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1371
- e Hét: 4473
- e Hónap: 15584
- e Év: 169080
|
|
|
Offline
