|
2010-02-11 16:28:00, csütörtök
|
| |
| |
Szívszorító, szép vers...
J. W. GOETHE A TÜNDÉRKIRÁLY
Ki vágtat éjen s viharon át?
Egy férfi, lován viszi kisfiát.
Úgy védi, takarja: ne vágja a szél,
átfogja a karját: ne érje veszély.
"Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?"
,Nem látod, apám, a Tündérkirályt?
Fején korona, palástja leng...'
"Fiam, ott csak egy ködfolt dereng."
"Szép gyermekem, gyere, indulj velem:
Sok tarka virág nyílik a rétemen.
Tudok csudaszép játékokat ám
s ad rád aranyos ruhákat anyám."
,Nem hallod, apám, a halk szavakat?
A Tündérkirály hív, suttog, csalogat...'
"Fiacskám, csendbe maradj, - ne félj:
a száraz lomb közt zizzen a szél."
"Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom:
megládd: lányaim várnak nagyon,
- táncolnak is ők, ha a hold idesüt
s majd álomba ringat gyönge kezük.
" ,Hát nem látod... ott - nem látod, apám:
a tündérlányok már várnak reám. -'
"Fiam, fiam, én jól látom:
amott a nedves fűzfák törzse ragyog."
"Úgy tetszel nékem, te drága gyerek!
Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?"
,Édesapám, ne hagyj... ne - megállj:
megragad - elvisz a Tündérkirály...'
Megborzad a férfi, hajszolja lovát.
Fel, felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább,
megérkezik, teste-lelke sajog
ölében a kisfiú már halott. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: versek |
|
|
|
|
|
Offline
