|
2018-09-21 09:24:45, péntek
|
| |
| |
|
|
| |
Ellen Nitt:
Azt hittem
Én azt hittem, hogy mindig kék,
ragyogó tükör a tenger,
s hogy rejtett aranyszemecskék
kincsével tele az ember.
Hogy járva a tengert, szembe kell
szállni merészen a széllel,
s akkor a hajós csodákra lel,
az idő nagy titkokat érlel.
Szálltam hát, Végtelen, feléd:
hullámok pörölye paskolt.
Ég s víz határa s a tengerfenék
derengett: messzi, deres folt.
S akkor megtudtam, hogy csak néha,
nagy ritkán kék a tenger,
és hogy üres és szürke, még ha
csillog is sokszor, az ember.
Láttam földet, hol nincs tó, se folyó-
por és rög, semmi más:
nincs aranyszem a porban, melyből ott
gyúrják az ember fiát.
De tudtam: Nincs szebb feladat,
mint vágyva előre törni:
keresni, kutatni, hol rejlik a mag,
s szeretni, és gyűlölni.
És látni, hogy néha szürke homályon,
átragyog kéken a tenger,
s tudni: tisztább öröm nincs a világon
mint az, ha ember az ember.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - KÜLFÖLDI KÖLTŐK VERSE |
|
|
|
Címkék: aranyszemecskék, tengerfenék, kincsével, derengett, megtudtam, aranyszem, gyűlölni, merészen, titkokat, átragyog, szeretni, szálltam, csodákra, homályon, hullámok, végtelen, tisztább, melyből, csillog, széllel, sokszor, gyúrják, paskolt, szállni, pörölye, kutatni, feladat, keresni, tengert, világon, ragyogó, rejtett, mindig, határa, láttam, szürke, hajós csodákra, ember fiát, Ellen Nitt,
|
|
Offline
