|
1/98 oldal
|
Bejegyzések száma: 976
|
|
|
|
2018-11-26 23:33:40, hétfő
|
|
|
Lupsánné Kovács Eta:
Eső, eső...
Morajlik az égbolt...
hosszasan elnyújtja
mélyen dörgő hangját,
- mintha tenger volna -
félelmetes erő,
a kő is meglazul,
tombol a természet,
ismét a víz az úr!
Sok megáradt patak
mindenhová elér,
fuldokolva sárgul
az idei kenyér
...elfeslett abroszként
terül rá a tájra,
komor, szürke égbolt
gyászos muzsikája.
|
|
|
0 komment
, kategória: ESŐS VERSEK VILÁGA |
|
|
|
|
|
2018-11-26 23:23:47, hétfő
|
|
|
Kustra Ferenc:
Esős pillanatok
Ősszel...
Esőfelhők csak
Vonulnak... jönnek újak.
Ködfolt, baljós jel.
Kiskertben rózsák nyílnak,
Naptól levelek híznak.
Záporozva hull az eső a ligetes erdőn,
Minden barátságtalan, nagyon vizes a mezőn...
*
Eső meg a köd,
Meg... múlt kísértetei.
Mindenhol avar.
Verőfényes, nyári nap,
Elkel a szalmakalap.
Micsoda bohém egy öreglegény ez az ősz,
Csak kifeküdne a napra, mint fáradt dizőz...
*
Erdő felett ül
A vastag esőfelhő.
Sűrű, mint a köd.
Nap sugara szikrázik,
Szellő levéllel játszik.
Régi kérgűek a szép százéves faóriások, és még állnak!
Viszont biztos, hogy az ő levelei is színes-rozsdássá válnak...
Sűrű ágai között még a nap-fénynyalábok mélyen turkálnak...
*
Utolsó villám
Lecsap, már itt van a köd.
Hideg az eső.
Lemenő nap integet,
Ám áraszt még meleget.
Az éjszakai patakot a Hold ezüstvérré átfest,
De a táj is ezüstös... most az esőt is, mint a latenst.
*
Csücskös felhőkkel
Szemez a kora hajnal.
Ködtől alig lát!
Hajnali napfény villan,
Fűről harmat elillan.0. |
|
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
2018-11-26 23:17:42, hétfő
|
|
|
Györe László (Korymajers):
Viharba vágyva
Az idő megállt egy pillanatra,
arcod lágyan langyos zápor mosta,
karomon és hátamon csurogva,
forró bőrünkhöz tapadva
most a ruhák, mik rejtették lelkünk,
nedvesen mutatták, mit felfedeztünk.
Leültünk a domboldalra,
csak egyetlen mozdulatra
figyeltél, de meg nem vártad,
csókkal fűszerezted vágyad,
lerántottál a vizes fűbe,
távoli villámok fényébe,
karjaink szoros ölelésébe,
szerelem sodró szédülésébe.
A háttérben morajlott a szél,
szíved dobbanása mégse félt,
fehér bőröd nyirkosan megfeszült,
mikor lopott érintés olykor rákerült.
Mennydörögve jött a vég,
fákat döntött ki a szél,
villám porlasztott sziklát,
eső sodort, utat vájt,
ki józan volt, most már félt,
ki tehette, még kicsit élt,
átadta az érzésnek,
szerelemnek, szépségnek
még egyszer utoljára
magát egy végső táncra.
Menekült már minden állat,
ledöntött nagy, erős várat,
szürke erődje az égnek,
köde villámok erdejének.
Csak ketten vagyunk még a fűben,
karjaim fonnak köréd vértet,
eggyé váltan hátam állta
villám tüzét, mi eltalálta.
|
|
|
0 komment
, kategória: ESŐS VERSEK VILÁGA |
|
|
|
|
|
2018-11-26 23:14:18, hétfő
|
|
|
Schmidt Lívia:
Az elmúlásról halkan...
Nem siet sehová álmos, őszi fényben,
csak hömpölyög lassan a gyönyörű Körös,
homályos tükröt tart, s a pompás enyészet
önmagát csodálja a vízfolyam fölött.
Én is hosszan nézem - a zavaros mélység
nyugalmával sodró, teljesen befogad,
horizont határán minimál a lépték -
csöppnyi eget rajzol egy lusta gondolat.
Szélfútta lombok közt táncolna most kedvem,
hajamat kócolná a gyengéd, hűvös szél -
kezemet is fogná, mint akit szerethet,
de elkerül - még vár - a parton üldögél.
Hanyatt fekszem addig, csak halkan figyelek,
ahogy pörögve hull a fákról a levél,
mint szitáló eső, oly tétován neszez -
pőre ágon babrál egy tétlen szívverés.
Mozdulni kellene együtt avarágyon -
borzolni, meggyűrni a fájó csendeket,
nem marad utánunk semmi - csak egy lábnyom,
hiába színez ki - a bomlás eltemet...
Mezőberény, 2018. október 14. |
|
|
0 komment
, kategória: VERSEK - SCHMIDT LÍVIA |
|
|
|
|
|
2018-11-26 23:10:47, hétfő
|
|
|
Tóth Árpád: ÉJFÉLI ESŐ
Az éjféli eső a láthatlan egekből
Most búsan lezuhan, s a csendes éjszakát
Vak zajjal veri fel, mint magas emeletről
Az éjféli öngyilkos ha leveti magát.
Jaj, aki most nem alszik, s e sötét, furcsa percben
Gondjai közt motoz, mint a gyufásdobozban,
S a gyújtó sárga fénye szemét fájdítva sercen
S a gondok sápadt fénye szemében fájva lobban...
Ó, most, aki borús, aki bánata ében
Őrtornyából leszállna, s álom gyepére dőlne,
E roppant éjszaka fekete köpenyében
Hová temesse arcát, mely rejtett, lágy redőbe?
Avagy hová bolyongjon? Vagy csendesen megülve,
Elszálló tűnődését, e bús perctől eloldott
Kalandos, kósza bárkát milyen tavakra küldje:
Jövőbe, múltba tán? ó, hol lehetne boldog?
Mondd meg nekem, barátom, mi volna jó ez éjen?
Meleg, hű asszonytestnek beszívni illatát?
Szelíden elbágyadni egy édes szenvedélyben?
Nézni alvó fiacskád ajkai nyílatát?
Vagy dalt fütyölni tán? egyedül a sötétben
Behúnyt szemmel heverve, míg furcsa hang tolul
A csucsorított ajkon? Vagy elméd törni régen
Tanult számtani példán? olvasni angolul?
Vagy ülnél-e velem berregő gépmadárra:
El, el a szürke földről és keresztül az olvadt
Felhők rút rétegén! új, étheri határba!
A csillagok ködéig! átrepülni a holdat!
Ó, jaj, mi volna jó? nyugalmad hol leled föl,
Riadt, veszendő lélek, örök, bús kereső?
Ó, jaj, jaj, kihajolni a magas emeletről
S vak zajjal lezuhanni, mint a zúgó eső...
1913
|
|
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
1/98 oldal
|
Bejegyzések száma: 976
|
|
|
|
2018. November
| | |
|
|
ma: |
0 db bejegyzés |
e hónap: |
976 db bejegyzés |
e év: |
15094 db bejegyzés |
Összes: |
18977 db bejegyzés |
|
|
|
|
- Ma: 218
- e Hét: 545
- e Hónap: 4886
- e Év: 54544
|
|
|