|
2008-08-05 12:17:10, kedd
|
| |
| |
Te is félsz a boldogságtól?
Ha felteszem neked ezt a kérdést, kapásból rávágod, hogy „már ugyan, miért félnék,” hogy lehet ilyen bugyuta kérdést feltenni is egyáltalán. A válaszod természetesen: nem.
Aztán mégis elgondolkodsz egy picit rajta. Igen, volt már rá példa, hogy megijedtem a túlzott ragaszkodástól, amit már-már zaklatásnak éltem meg, vagy megriadtam az „örökké” szótól, mert veszélyeztetve éreztem a szabadságom, vagy éppen rossz szájízűvé vált a szó számomra, hogy „szeretlek”, talán még az a szó is, hogy „szeretet”. Elviselhetetlenné vált - egy idő után - a „babusgatás”, az „anyáskodás” is, idegesített, ha lépten - nyomon a „másikba” botlottam, ha nem ott, nem akkor és nem úgy volt valami, ahogy én akartam, vagy ahogy éppen megszoktam. Ha túl közel volt, már szörnyeteggé vált számomra az, akit egyébként szerettem.
Pedig semmi másra nem vágytam jobban egész életemben, mint egy sírig tartó boldog kapcsolatra.
Te is félsz a boldogságtól?
Ugye, milyen fura lenne kimondani, hogy: igen? Pedig gondolatban már kész a válaszod, ha nem is „igen”, de a „lehetséges” szóval tartalmában.
Vajon, miért félünk a boldogságtól?
Tanultam egyszer arról, hogy az energiáknak teremtő ereje van, és hogy a félelem romboló energia. A gondolat is energia, amire sokat gondolunk, az előbb – utóbb megteremtődik. (Legyen az bár építő vagy romboló is!)
Tehát, amitől félünk, az - a rezonancia törvényének köszönhetően – be is következik.
Akkor a boldogságot is megteremtheti a félelmünk? Vagy csak a hiányát?
Érdekes gondolatmenet. Ezek szerint a hiányától félők, csak „hiányt” teremthetnek, és soha nem lesznek boldogok.
De mi is az a „boldogság ” ?
Csak egy állapot, ami minden pillanatban változó. Lehetne mérce is, mert ha vagyunk is, nem mindig egyformán vagyunk boldogok. Vagy egy skála, melyen hol lentebb, hol fentebb érezzük éppen magunkat. Mindig hiányos érzés, minden pillanatban van valami, amivel még növelni lehetne boldogságérzetünket.
Képzeletünkben talán olyannak tűnik, mint egy óriás hegy. Hosszú a csúcsra vezető út! Bár vannak, aki megelégszenek a völggyel is, nekik ott is jó, nem kívánkoznak feljebb, mártírként élik le az életüket. Lehet, hogy ők azok, akik a legjobban félnek. Én menetelni szeretnék, mindig a csúcs felé, és soha – de soha oda nem felérni!
Miért?
Mert én is félek a boldogtalanságtól! Ha felértem, út már csak lefelé van. A csúcson már semmi sem választja el a boldogságot a boldogtalanságtól, a lefelé vezető úttól. A csúcson már jelen van mindkettő, együtt, határtalanul, elválaszthatatlanul és megkülönböztethetetlenül.
Talán ez a magyarázat, talán ezt a veszélyt érezzük meg - tudat alatt – jó előre, és ezért félünk tőle, mert elnyerésében már benne van az elvesztése, a boldogságban eleve benne rejlik a boldogtalanság is!
Ha boldogság teremtődik, ott van vele a boldogtalanság is.
Mint ahogy egyik kedves költő barátom (Szita Zoltán) is írja: „Életünk során minden örömünknek megvan a szomorúja…, És a ránk kiosztott boldogságnak mindig tövisből van a koszorúja…” Vagy egy másik versében a boldogságot „szédítő, édes zuhanásnak” nevezi. Lehet, hogy az már a boldogság hegynek a boldogtalanság oldala?
Igen, ebben a világban szinte lehetetlen nem azt gondolni, hogy ha megnyertünk valakit vagy valamit (ez esetben a boldogságot), máris félhetünk annak elvesztésétől. De így van ez az élet számos más területén is. Sokunk eleve lemond bármiről, legyen az személy, tárgy vagy érzelem, hogy ne kelljen az elvesztés fájdalmát újra és újra átélnie. Lemondunk, mert nem tartjuk magunkat a boldogságra alkalmasnak,
mert valaki lelkünket egy boldognak hitt helyzetben megnyomorította,
mert elveszítettük azt, akitől boldogságunkat reméltük,
mert rossz helyen keresve elfáradtunk és kimerültünk,
mert valaki a saját boldogsága ürügyén birtokolni akart bennünket,
vagy mert kívülről, mástól vártuk a saját boldogságunkat, s mert nem jött, csalódást okoztunk magunknak, esetleg egyszerűen csak hazudtak nekünk, nem bíztak bennünk.,
és sorolhatnánk még hosszan az emberi elvétésekből, tudatlanságunkból adódó szenvedéseinket.
Ám, ha felismernénk, ha tudnánk, hogy ez az út VÉGTELEN, és a KORLÁTJA csak a FÉLELEM, akkor talán lenne bátorságunk ELFOGADNI, amit kínál!
Akkor talán lenne időnk gyönyörködni abban, hogy felfelé haladva az úton egyre szebb a kilátás, ameddig a szem ellát!
És, hogy az út végén, ahová már emberi szem nem képes ellátni, a VÉGTELENBEN ott áll az ISMERETLEN, ha akarod, hívd úgy, hogy Isten. És nincs a hegynek látható és érezhető túloldala (mint gondolnád), visszaút sincs! Csak előre van, ott már csak előre van!
Addig persze számtalan a visszautak, a visszafordulási lehetőségek száma annak, aki nem tudja, vagy nem akarja látni, hogy merre van az előre. De aki rábízza magát „Istenre”, az mindig látni fogja a csúcson azt a picinyke kis irányfény lámpást, és tudni fogja, merre tart. A jó irány, a fénnyel szemben van, de sohasem láthatod, mi van a fény mögött!
Mint a nyuszi a reflektor fényében! Nem könnyű haladni, de kilépni vagy visszafordulni veszélyesebb! Egy darabig a nyuszi is fut, aztán mégis kiugrik a sötétbe. Mert gyáva? Vagy talán, mert ő is tudja, hogy, ha mögötte a fény, rossz az irányzék! Csak mi vagyunk ennyire balgák és sokszor tudattalanabbak az állatoknál is. A valódi fényforrás helyett szentjánosbogarak fényei után baktatunk, lehetőleg azt is csak oldalazva, hogy sem lefelé, sem felfelé ne kelljen haladnunk. S főleg, ne kelljen felelősséggel döntenünk, hogy merre legyen az a cél, ami felé életünket kormányozzuk. Így éljük le tétova „utunk”, miközben semerre sem haladunk, egyhelyben topogunk, félünk és siránkozunk.
Te is félsz a boldogságtól?
Azt hallottam, hogy az ember mindig az ismeretlentől fél.
Ne hidd el! Nem igaz! Mindig van máshogy is, mint (gondolják és) gondolod. Egy azonban biztos: csak attól félsz, amit már megtapasztaltál ebben vagy a korábbi életeidben, és fájdalom vagy félelem kapcsolódott hozzá a tudatodban.
Igen, a tudatodban, de később „eltűnt a süllyesztőben” (ahogy a magyar nyelv is mondja, nagyon kifejezően!), vagyis lesüllyedt a tudatalattidba, és ott bár emlékezetünkkel nehezen érjük utol, de érzelmi lenyomatait őrizzük, éljük és féljük, romboló energiája működik. Minek is? A boldogság boldogtalanságának és a szeretetlenség érzésének. Hogyan működik? Teremt! Félelmeket, és persze boldogtalanságot. És nem boldogságot! Az a félelemmel és a fájdalommal antagonisztikus ellentétben van, összeférhetetlen. Lenyomatai csakis építő energiák lehetnek, de racionálisan irányíthatatlan és elképzelhetetlen. „Csak” van! Veled, benned, mindenütt, mint a fény! Éltet, mutat, ha nem árnyékolod le félelmeiddel!
A boldogság teremtéséhez tehát elengedhetetlenül szükségesek a boldogság lenyomatok, azaz az építő energiák.
Ezért:
merj hát boldog lenni,
merj hát menetelni a boldogság hegyen egyre feljebb és feljebb,
merd hát elfogadni, mit közben felkínál az élet,
merj gyönyörködni az eléd táruló látványban,
és ne hitesd el magaddal, hogy ez nem jár neked!
Merd meghallani a madárcsicsergést,
merd érezni, ahogy a kaptatón felfelé lágy szellő simogatja az arcodat, vagy egy-egy fűszál, bokor, vagy faág zöld színével megérint,
merd megérezni az ezerszínű virágillatot,
és merd kinyújtani a kezed, hogy mindezt – nem letépd -, hanem befogadd, hisz a tiéd, (a tiéd is), és hidd el, jár is neked.
Mert, hogy a boldogság nem egy anyag, mint ahogy a fény az út végtelenbe tűnő végén sem az!
Ezért senki, de senki el nem veheti tőled, mint ahogy azt az érzést sem, hogy boldog vagy!
Azt viszont te döntöd el, hogy merre haladsz: szemben a fénnyel, vagy követed inkább az árnyékodat!
Utóirat:
Ez utóbbi könnyebb, de ha a boldogságot keresed, válaszd a nehezebbet!
A kaptatón komótosan felfelé haladva szeretni tanulsz, s ahogy egyre jobban tudsz, nyomodban (kapcsolataidban és viszonyaidban) megterem a boldogság.
És, ha úgy érzed, boldog csak „igazi” társsal lehetsz, tudnod kell azt is, hogy, majd ha „igazán” szeretsz, melletted „Igazivá” válik a szeretett (!!!), s a boldogságot már nem kell keresned. Hisz ott lesz mindenütt, áthat majd mindent, - mint a fény - benned és körülötted. / NIKÉ / 2007 |
|
| |
|
3 komment
, kategória: Gondolatok |
|
|
|
|
|
Offline
