|
 1/3 oldal 
|
Bejegyzések száma: 22
|
|
|
|
|
|
2011-01-31 15:01:41, hétfő
|
| |
| |
Richard Carlson-Benjamin Shield: A szív csodája
(részlet)
A fájdalom csakugyan összetöri a szívet, védtelenül hagyva ezáltal a szív gazdáját, ilyenkor mégsem a kifosztottság érvényesül, hanem éppen ellenkezőleg, megnyílik számunkra a lehetőség arra, hogy valóban jelen legyünk a tulajdon életünkben, s megzendüljenek szívünk húrjai.
Az igaz szeretet nem azt jelenti, hogy igyekszünk megváltoztatni vagy uralmunk alá hajtani a másikat, hanem azt, hogy éppoly fontos számunkra az, hogy a másik jól érezze magát, mint az, hogy mi jól érezzük magunkat. A valódi szeretet minden közös cselekedetünk alapja.
A harag is a szeretet megnyilvánulási formája, lehet tisztító ereje is. Fontos megérteni, miközben tulajdon haragunkkal és mások haragjával viaskodunk, lényegében korlátokat állítunk fel, és elfogadjuk azok létezését. Ha nem is látszanak annak, ezek a korlátok mégis segítségünkre vannak a valódi szeretet felé vezető utunkon.
Hozhatunk a világba szeretetet, de válhatunk a szeretet kerékkötőivé is. Minden döntésünk fontos lépés lehet a szeretet ösvényén.
Minden tettünk, bármily csekélység legyen is az, befolyással bír a világra. Lehetünk a problémák okozói, de lehetünk azok is, akik megoldják azokat.
Meg kell dolgoznunk azért, hogy biztonságot teremtsünk egymás számára, amelyben a szív fejlődni és működni képes.
Az igazi szeretet rákényszerít minket arra, hogy olyannak lássuk a dolgokat, amilyenek, hogy mind önmagunkról, mind pedig azokról, akiket szeretünk, az igazságnak megfelelően gondolkodjunk.
A szeretet nem más, mint szüntelen megnyílás magunk és a többi ember számára, óhaj, hogy befogadjuk és továbbadjuk a megosztott élet, az együtt megélt percek örömét.
Ha azért szeretünk valakit, mert olyan, amilyen, és nem azért, mert ráillik a kép, amit róla magunknak megalkottunk, akkor felébredünk álmunkból és abbahagyjuk a képzelgést.
Nemcsak a fájdalomnak és a haragnak, de a hibáinknak is lehet léleknövelő ereje. Aki tökéletesnek hiszi magát, az csalódni fog. Szeressük a hibáinkat és tanuljunk belőle, mert hiányosságaink is közelebb vihetnek minket az igazi szeretethez.
Ha az lesz életünk legfőbb célja, hogy a szeretet forrásává váljunk, akkor az életünk csodálatos, áldott, szeretetteljes utazás lesz.
Valamennyiünknek szükségünk van arra, hogy meghallgassanak, éppen ezért, aki ítélkezés nélkül meg tudja hallgatni a másik embert, máris olyasmit tett, amire csak a legnagyobb szeretet képes.
Ha igazán szeretni akarjuk az embereket, először is békét kell hagynunk nekik, azaz hagynunk kell, hogy olyanok legyenek, amilyeneknek megszülettek, és nem olyanok, amilyeneknek mi szeretnénk őket látni.
Az igazi szeretet sohasem válik eszközzé, mert lényeges eleme az, hogy a másikat hagyja létezni.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-01-31 13:53:10, hétfő
|
| |
| |
Egy pillanat volt minden,
Egy pillanat, mely az idővel tűnik el.
A létem, az egész életem
Egy pillanat csupán, ameddig létezem.
Az idő vas markából, amit kitépek,
Annyi jut nekem, de többet nem is kérek.
Addig szeretnék boldog lenni, jót tenni,
Addig szeretnék az emberek közt ember lenni,
Addig szeretnék adni, s amit adnak elvenni,
Addig szeretnék, amíg itt vagyok, s nem kell elmenni.
S én hálás vagyok minden egyes percért,
Minden szóért, minden ölelésért,
Amit a Szeretteimtől kapok.
Hálás vagyok minden egyes szívverésért,
Minden apró lélegzetért,
Mellyel magamba szívhatok mindent, amit szeretek nagyon.
Ezek azok a pillanatok,
Melyektől fényesebbek a csillagok,
És szebbek lesznek a holnapok.
Nem keresem hogyan, miért,
Mert tudom azt, hogy kiért!
Lehet nem vagyok tökéletes,
Lehet a világot sem én váltom meg,
De a pillanat az enyém, amiért születtem!
/ Szerzője számomra ismeretlen |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-01-31 13:42:58, hétfő
|
| |
| |
Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.
Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek.
Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.
- Nos, mit gondolsz erről az útról? - Nagyon jó volt apa! - Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek? - Igen.
- És mit láttál meg mindebből?
- Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak.
A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát.
És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te viszont, és Anyu egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.
Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
- Köszönöm Apa, hogy megmutattad, hogy milyen gazdagok is lehetnénk.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-01-26 18:59:11, szerda
|
| |
| |
Csókold meg édes anyukádat százszor..
Mikor a taps véget ért Mária néni lépett a színpadra, és bejelentette a műsor következő számát:
- Most pedig Hargitay Erzsike következik, aki egy dalt énekel. A címe: Csókold meg édes anyukádat százszor...
A bejelentést nagy suttogás követte, az emberek egymásnak mondogatták, hogy ez az a kislány, aki év közben jött az intézetbe, mert megszökött a mostohája elől... Lám, lám, most is az édesanyjáról énekel, mert visszasírja...
Hiába, jó hogy elment a szülői háztól, mert ha mellette volna a gonosz mostohája, bizonyára nem énekelne az édesanyjáról...
Erzsike Mária nénire pillantott, aki leütötte az első akkordot. Néma csend lett a nézőtéren, minden szem Erzsikére figyelt, aki elfogódott hangon kezdte:
A világon van sok millió ember
S van sok ezer, ki téged szeret,
De hogyha baj van, már egyik sem ismer,
S nem törődik senki sem veled.
Csak egy van, aki melletted áll mindig
Jó szellemként követ vigyázva rád -
Ha rossz is vagy, ő mindig jónak lát:
A te drága, édes, édes, édes jó anyád!
A nézőtéren csendes szipogás hallatszott. Mindenki elérzékenyült a kis Hargitay Erzsike dalától.
Csókold meg édes anyukádat százszor,
Szorítsd kezét jól, bárhová vezet,
Szívből szeretnek téged talán máshol,
Legjobban mégis anyukád szeret.
Mindig úgy tégy, ahogy anyukád mondja,
Felderül arcod, ha lágy hangján szól,
Hisz te vagy minden öröme és gondja,
Szívedbe vésd ezt, kispajtásom, jól,
Vésd ezt szívedbe, kispajtásom, jól!
Erzsike most odanézett Mária nénire, aki szeme sarkából intett csak:
- Jól van Erzsikém, csak így tovább!
Erzsike pedig megvárta, amíg Mária néni az ének két szakasza között eljátszik néhány taktust, aztán folytatta:
Szeresd, becézd hát édes anyukádat,
ő a földön a legdrágább kincs.
Csak akkor tudod, mi a bú, a bánat,
Ha egyszer ő - Isten őrizz - nincs!...
Van nékem pompás, gazdag, szép lakásom,
De kolduskunyhó lehetne tanyám,
Ha még egyszer - úgy mint te, kispajtás -
Csókolhatnám édes, édes, édes jó anyám!...
Sírásba csukló hangon énekelte újra a kis Erzsike:
Csókold meg édes anyukádat százszor,
Szorítsd kezét jól, bárhová vezet,
Szívből szeretnek téged talán máshol,
Legjobban mégis anyukád szeret.
Mindig úgy tégy, ahogy anyukád mondja,
Felderül arcod, ha lágy hangján szól,
Hisz te vagy minden öröme és gondja,
Szívedbe vésd ezt, kispajtásom, jól,
Vésd ezt szívedbe, kispajtásom, jól!
Amikor befejezte, egyetlen szem sem maradt szárazon. A megjelent papák, mamák, családtagok, de az intézeti növendékek is vörösre tapsolták tenyerüket.
Utána szünet következett, Mária néni sugárzó arccal és könnyes szemmel ölelte át Erzsikét, aki nem hallott semmit a tapsból, csak Mária nénit nézte. Odaszaladt hozzá, felugrott, és két vékony karjával szorosan átfogta a nyakát.
Mária néni elragadtatással szólt:
- Gyönyörű volt, Erzsikém!
A kislány forró lélegzettel súgta a fülébe:
- Mert amikor énekeltem, mindig csak Mária nénit láttam. És úgy éreztem, mintha az édes anyukám vigyázna rám.
- Drága Erzsike! - súgta vissza Mária néni -, én is úgy szeretlek, mintha a kislányom lennél!
Még a szigorú igazgatónő is lehajolt Erzsikéhez, és megcsókolta. A kislány úgy érezte, mintha a legszebb kitüntetést kapta volna. Lehajolt, és megcsókolta az igazgatónő kezét. Azután elkapták társnői, elismerésük jeléül hátba vágták, kezét rázták, s hangos rivalgásban törtek ki, annyira örültek sikerének.
Az igazgatónő körülnézett, aztán halkan, szinte suttogva kérdezte Máriától:
- Maga írta ezt a dalt?
Mária szemével intett, hogy igen. Az igazgatónő kezet nyújtott, és úgy suttogta:
- Gratulálok, igazán nemes lélek! Kockára tette a boldogságát ezzel a dallal.
Nem félt attól, hogyha a kislány szívében felidézi az édesanyja emlékét - esetleg eltávolítja önmagától?
- A holtak nem bántanak... - felelte lehunyt szemmel Mária -, csak az élők ne bántsanak...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-01-26 18:54:06, szerda
|
| |
| |
Már elmúlt karácsony, de ez mindig tanulságos!
Paul barátom karácsonyra autót kapott a bátyjától. Szenteste, mikor munkája végeztével kilépett az irodából, egy bámészkodó kölyköt talált a csillogó új kocsi mellett.
-A bácsié ez a járgány?
-A bátyámtól kaptam karácsonyra - bólintott Paul. A fiúcska elképedt.
-Csak úgy kapta, magának nem is került semmibe? Hű, de jó volna, ha...
Megakadt, de Paul persze jól tudta, mit akart
mondani. Nyilván ilyen testvért szeretne magának. Ám amit végül
hallott, attól tátva maradt a szája.
-De jó volna -kezdte újra a kis legény -, ha én is ilyen báty lehetnék.A barátom megdöbbenve nézett rá.
-Nincs kedved furikázni egyet? -szaladt ki a száján.
- Naná, hogy van!
A gyerek beszállt, de alig indultak el, ismét megszólalt: -Bácsi kérem, nem kanyarodhatnánk a házunk felé?
Paul elmosolyodott. Sejtette, mi jár a srác fejében. Szeretne felvágni
a szomszédok előtt, hogy milyen pazar kocsival szállítják haza.
Azonban ismét tévedett.
-Tessék szíves lenni megállni annál a kapunál!
A fiú beszaladt a házba, majd kisvártatva Paul hallotta, hogy jön
visszafelé, de nem túl gyorsan. Nyomorék kistestvérét cipelte magával.
Leültette a bejárati lépcsőre, aztán az autóra mutatott.
-Látod, öcsi, erről beszéltem. A bácsi a bátyjától kapta, neki egy
fillérjébe se került. Ha megnövök, pont ilyet veszek neked, akkor majd
te is láthatod a karácsonyi kirakatokat, amikről annyit meséltem
neked.
Paul kiszállt, és előreültette a kistestvért. A nagyobbik gyerek
betelepedett a hátsó ülésre, és emlékezetes karácsonyi sétakocsikázás
kezdődött.
Azon a szentestén Paul megtanulta, mit jelent a mondás: Jobb adni, mint kapni!
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-01-23 18:17:49, vasárnap
|
| |
| |
A Himnuszról:
187 éves Nemzeti HIMNUSZUNK
187 éve, 1823. január 22.-én írta le Kölcsey Ferenc Himnuszunk szövegét szatmárcsekei magányában. Erkel Ferenc jó húsz esztendővel később zenésítette meg.
Gyönyörű költői mű e 64 sor.
A tudós irodalomtörténészek azonban nem túl gyakran emlegetik, hogy valójában miért is más ez, mint sok európai ország himnusza.
Mindjárt válaszolok rá - három példával is:
A németek például a Deutschland, Deutschland über alles, Über alles in der Welt kezdetű szöveget ma már nem éneklik. A második világháború után - mondjuk így - a győztes Európa tiltakozott e megfogalmazás ellen, mert e szöveg ugyebár annyit jelent, hogy Németország mindenek feletti, mindenek felett áll - az egész világon. Megmaradt Haydn gyönyörű zenéje és ma, az eredeti himnusz-vers harmadik szakaszát éneklik a németek. - Bármily hihetetlen is, de csak 1991 óta.
A Szovjetunió himnusza a soha nem létező szabadságot az emberiség legnagyobb pusztítóit, Lenint és Sztálin éltette évtizedeken át. A mostani Oroszországnak - mondjuk így a jogutódnak - csupán 10 esztendős a himnusza.
A franciáké, az úgynevezett La Marseillaise - a vérben álló harcról szól és fegyverbe hív.
E rövidke európai példákat csak azért hoztam ide, hogy lássuk a legfontosabbat. Azt ugyanis, hogy a mi Himnuszunk nem éltet királyt, uralkodót, nem himnusza még a honszerző Árpádnak sem, az ország építő IV. Bélának úgyszintén nem, de még a diadalt diadalra halmozó Mátyást sem dicsőíti. A mi Himnuszunk az évszázadokon át szorongatott, kétségbeesett nép IMÁDSÁGA a mi megtartó Istenünkhöz. Az irodalom tudós művelői tehát gyakran felejtik el - így emlegetni e csodálatos 64 sort. Tehát, hogy ez egy KÖZBENJÁRÓ IMÁDSÁG: Isten áldd meg a magyart!
Amíg nem volt Kölcsey Himnusza, addig is volt a magyarságnak összetartó, kollektív imádsága, a nép ajkán őrzött énekekkel. Nem minden időszakban, nem mindig azonos belső erővel, hiszen pl. az elmúlt század diktatúrái / 1919-re gondolok és az 55 évig tartó magyar bolsevizmusra / tűzzel-vassal irtottak mindent, ami nem a parancsszó ideológiája szerint született. De mondom: voltak a nép ajkán őrzött énekek, pl. a Boldogasszony Anyánk, a Csíksomlyói Szűz Mária (A székelyek régi nemzeti imádsága), később a Székely Himnusz / ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk /, a reformátusok 90-ik zsoltára: "Te benned bíztuk eleitől fogva", vagy az evangélikusok "Erős vár a mi Istenünk" kezdetű Luther éneke.
Tehát mindig az Isten segítségét, áldását kértük harcaink elcsüggedésünk, elnyomatásaink nehéz éveiben, vagy balsors tépte évtizedeink alatt.
Ilyen Himnuszt tehát egyetlen európai nép sem mondhat magáénak, mint amilyet nekünk hagyott örökül a 33 éves Kölcsey, a szatmárcsekei szoba csendjében. A Nemzeti Múzeumban őrzött kéziratban csak egy-egy parányi javítás látható, tehát szinte ömlött a tolla alól e felséges 64 sor.
Sajnos mindmáig nem védi az Alkotmány nemzeti imádságunkat, pedig rátört a sorokra maga Rákosi is az 5o-es évek elején mondván: az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép Himnusza, vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön. Alattomos terve céljából magához kérette Kodály Zoltánt azzal a felszólítással, hogy írjon másikat, a szocializmushoz illőt. Kodály rövid választ adott az élet és halál diktátorának. Ezt mondta: Jó a régi. Kodály a fejével játszott ebben a percben, de akkor Ő már Kodály Zoltán volt, a magyar zenekultúra és művelődés világszerte megkérdőjelezhetetlen tekintélye.
Rákosi nem nyugodott. Illyés Gyulát is magához intette, aki akkor a költészet, a haladó magyar gondolkodás legnagyobb vezéreként volt számon tartva itthon is, külhonban is, különösen Franciaországban. Írjon egy új Himnusz szöveget, mondta Rákosi, majd keresünk hozzá zeneszerzőt. A felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán: meg van az már írva.
Miért fontos ma, hogy a hamar árvaságra jutó, betegségekkel küzdő, Kölcsey mit hagyott ránk e nemzeti imában?
Azért fontos, mert a Himnusz megírásának napját január 22.-ét 1989 óta a Magyar Kultúra Napjának mondjuk ugyan - ám a magyar művészetek, a kultúra a szemünk előtt silányul el vagy hever romokban.
Ez az állapot kiállásra, kitartásra, s ha kell kiáltásra kell, hogy kényszerítsen minden jóérzésű, gondolkodó embert, a magyar értelmiséget pedig kötelezően.
Mert látható módon megszűnt a tudás, a kultúra, az ifjúság oktatása és az Istenhit közötti sok évszázados, megbonthatatlan egység. Ez, amit mondok nem vallási, és még kevésbé templomi kérdés. Mert ott, ahol az iskolaügy, tehát a jövő nemzedékének oktatása, nevelése csak tantervi, tantermi feladat vagy egyszerűen csak munka vagy pénzkérdés - ott ezt az első számú nemzeti feladatot - elárulták!
OTT, ahol nem a magyar nyelv és történelem a legfontosabb tárgy, ott a jövő sírját ássák a nemzetoktatást eláruló politikusok.
OTT, ahol iskolákat zárnak be, vagy síneket szednek fel politikai parancsra - mindegy, hogy milyen indokkal - ott, azokon a helyeken temetők lesznek. Ha hagyjuk.
OTT, ahol oly módon bomlik fel rend, hogy tanárverést látunk a képernyőn, ott, a kisebbség törvénytelensége tobzódik a többség felett egy - állítólagos jogállamban. Olyan kisebbségé, amely a Kárpát-medencében az elmúlt 6 évszázad alatt nemhogy egy templomot vagy iskolát, de még egy önsegélyező alapítványt sem tudott létrehozni magának, legjobb szándékú vezetőinek erőfeszítésével sem.
OTT, ahol egy Magyar Bálint nevű, magát a kultúra és oktatás miniszterének mondó ember kijelentheti, hogy nem a tudás az elsőrendűen fontos az iskolákban, hanem valamiféle reformanyag ilyen-olyan elsajátítása - ott a szellemi rókák garázdálkodnak a nemzet udvarán.
OTT, ahol a kabaréban téma lehet az úgynevezett buta paraszt - nénikének öltözött férfiként - ott ország-idegenek uralják a televízió és rádió stúdióit. Akik e hazában nyilvánvalóan, nem érzik jól magukat Ezt a gyalázatot nem követhetnék el büntetés nélkül egyetlen európai országban sem. Hogy ugyanis ostoba közröhej tárgyává tegyék az ország egyik nemzetmegtartó erejét, a parasztságot.
OTT, ahol a tovább tanuló gyerek miatt a családoktól elvesznek és nem adnak nekik, ott szellemi tolvajok járkálnak közöttünk és a társadalom legfontosabb sejtje a család ellen intéznek, előre megfontolt, sátáni támadást.
OTT, ahol az emelkedő árak ellenére - lassan SEM tud szaporodni a családi könyvtár - csak és kizárólag a CD-k és DVD-k - ott már a globalizmus ütött tanyát. És úgy lesz, miként a globalisták szeretnék: lassan elvész a Pál utcai fiúk, a Robinson, Fekete István Tüskevára, Vörösmarty, Petőfi, Kölcsey, Arany költészete, Jókai száz meg száz felejthetetlen hőse. Ott apránként le lehet majd tagadni Móricz Zsigmondot, s hogy egyáltalán élt Gyóni Géza, Nagy László, Illyés Gyula, Sütő András, Német László vagy Kányádi Sándor.
OTT, ahol az orvost, a rendőrt, a papot az éppen uralkodó hatalom nem fizeti meg kellő megbecsülés mellett ott a nemzetet a tekintélynélküliség barbár útjára akarják lökni.
És cselédsorba a 21.-ik században.
Wass Albert írja: "aki bántja a magyart, Téged is üt. Nemzeted jussát, igazát védeni kötelességed. Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást. Mert bármelyik magyar vesztesége - a Te veszteséged is."
Mert, ha nem így tesszük, úgy némaságunkkal és bénaságunkkal hitelessé tesszük valamennyi, galád mozdulatukat.
A Magyar Kultúra Napján, csodálatos nemzeti közbenjáró imádságunk születésének évfordulóján tehát szomorúsággal kell megállapítanunk, hogy:
Magyarország bajban van!
S legelsőül azért, mert 93 ezer négyzetkilométeres ország az egyetlen a világon, amely saját országával van körülvéve.
Magyarországot - viharos, ám gyönyörű történelmével, máig példát adó kultúrájával, évszázadok óta a mai napig csodált művészetével - a jövő magyar generációjának kell átadnunk.
Mert Magyarországot, a mi Hazánkat, csupán megőrzésre kaptuk elődeinktől.
Magyarországot tehát meg kell menteni!
Kölcsey szavaival kérjük ezt, Himnuszunk utolsó versszakával:
Szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart tengerén kínjának,
Balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-01-22 21:37:49, szombat
|
| |
| |
Himnusz
Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villamidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.
Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!
Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett, s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.
Vár állott, most kőhalom;
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!
Szánd meg, isten, a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
Kölcsey Ferenc
Cseke, 1823. január 22.
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-01-22 00:35:10, szombat
|
| |
| |
Istennel beszélget egy ember.
- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol?
Isten odavezeti két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és megengedi az embernek,
hogy betekintsen. A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az
asztal közepén egy nagy fazék, benne ízletes raguval. Az embernek elkezdett
csorogni a nyála. Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és
halálsápadtak voltak. Az összes éhezett. Mindegyiknek egy hosszú nyelű
kanál volt a kezében, odakötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus
tálat és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a
karjuk, nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva. Isten
ekkor azt mondta:
- Amit most láttál, az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány,
ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában. Ott volt egy
nagy kerek asztal, egy fazék finom raguval, amitől ismét elkezdett folyni a
szent ember nyála. Az emberek az asztal körül ugyanúgy hosszú nyelű kanalat
tartottak a kezükben.
De ez alkalommal az emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak és nevetve
beszélgettek egymással. A szent ember ekkor azt mondja Istennek:
- Én ezt nem értem!
- Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten - ez igazából csak "képesség"
kérdése, ők megtanulták egymást etetni, míg a falánk és önző emberek csak
magukra gondolnak.
- "Amikor csak magunkra gondolunk... a Pokol van itt a Földön."
Felmérés szerint az emberek 93%-a nem küldi tovább ezt a levelet. Csak 7 %
az, aki úgy érzi, megosztaná a kanalát másokkal is.
|
|
| |
|
2 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/3 oldal
|
Bejegyzések száma: 22
|
|
|
|
2011. Január
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
22 db bejegyzés |
| e év: |
262 db bejegyzés |
| Összes: |
2526 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 568
- e Hét: 1737
- e Hónap: 3004
- e Év: 16595
|
|
|
Offline
