|
2018-10-05 08:34:15, péntek
|
| |
| |
Nádasoktól ölelt, piciny, erdei tó feszül az esti szélben,
Szárcsa-raj lapul, ing, lengedez,
Sóhajtva rebben szét az alkonyati fényben.
Apró neszek hada játszik avarszőnyeg-fedte titokzatos mélyben,
Tapogatva bandukolnak árnyak, neszek, fák és halak
A kis erdőre ráboruló koromsötét éjben.
Őzek szöknek, bújnak. Csodálkoznak -
Tágra nyitott, meleg szemmel ártatlan e tájra,
Tücsökhadak húzzák, hangolnak már lelkesen a közeledő bálra.
Holdfény játszik ezüst húron, lélek-szőtte hárfán,
János-bogár illan-csillan, s eltűnik a némaságban árván.
Feszül a csend, és várakozik,
Álomhálót sző a tájra,
Botladozva érkezik a távoli fény - hajnalkori festő.
Messze csüngő palettája: millió szín kavalkádja,
Lélekdallam-fonta bársonylepel pihe-óriás vászna.
S szól a festő - elmerengő kábulatként hull alá
Az éles csend e tájra,
Megfestve az alkonyt, megszülve az éjt:
Libben köntös, csillan kapocs bíbor pántja,
Rebben skarlátvörös palástja.
Döbbenten állok. Bénán meredek,
Mint időbe zárt, néma szobor.
Fürtjeim közt szellő játszik,
Áldott szemem könnyben ázik,
És boldog vagyok,
Mint életemben eddig még sehol.
forrás poet
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
Offline
