|
 2/5 oldal 
|
Bejegyzések száma: 42
|
|
|
|
|
|
2015-11-17 05:17:40, kedd
|
| |
| |
Ez a címe Szilágyi Andor 1989-es regényének, melyet Mansfeld Péterről (1941-1959) írt. Jóval később, 2006-ban Szilágyi Andor megrendítő filmet forgatott a fiatal fiúról. A film nekem is megvan dvd-n és a könyv is hamarosan meglesz. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-15 02:45:35, vasárnap
|
| |
| |
Kossuth Rádió - Református Félóra - 2015. október 21.
Debreczeni Tiborral beszélget Fekete Ágnes
Áldás, békesség! Szeretettel köszöntjük hallgatóinkat, Fekete Ágnes vagyok.
Október a visszaemlékezések hónapja. Emlékezünk a reformációra, emlékezünk majd halottainkra, és a héten október 23-ra. De vajon mit is jelent emlékezni? Megtaláljuk önmagunkat abban, amit őseinkről tudunk? Új értelmet nyer az, ami már megtörtént? Jelenné válik a múlt? Nem is könnyű megfogalmazni. Ágoston azt írja: "emlékezetem a tanú." És tényleg nem képzelhető el emberi kultúra emlékezés nélkül. Az amnéziás, agyi sérülést elszenvedett emberek egészen gyermetegek azáltal, hogy nem emlékeznek, és minél jobban visszanyerik régi tudásukat, annál inkább visszakerülnek a felnőtt társadalomba. Mai korszakunkat viszont joggal, sokan amnéziás társadalomnak nevezik.
Első beszélgetőtársam Debreczeni Tibor nemrég, régi diákjaival felújított egy húsz évvel ezelőtti dokumentumoratóriumot, a Tiszaladányi jeremiádot ,amely az egyik első nyílt feltárása volt a Gulág drámájának. Vajon mit jelent húsz év múlva emlékezni arra, ami akkor egy negyvenéves emlékezet feltárása volt. Új és új értelmet kapnak emlékezeteink, és egyre mélyülnek gyökereink. Beszélgetésünk egyik oka, hogy miután Debreczeni Tibor maga is részt vett az 1956-os forradalomban, egy versekkel applikált dokumentum-összeállítást ad elő Cserna Csabával közösen, október huszonharmadika tiszteletére.
Debreczeni Tibor: Egy valamirevaló régi családban déd- vagy ükszülőig illett ismerni az elődöket. Állítólag a kaukázusi népeknél ez most is így van. Én a huszadik századi civilizált társadalmak nagy bűnének tartom, hogy az ősök tiszteletéről megfeledkezett. Nálunk például hosszú időn keresztül a családkutatást sem szorgalmazták. Mostanában talán. Az oktatásnak, nevelésnek nem volt fontos, hogy az utódok tudják-e, honnan jöttek. A szülők, akiknek például sikerült visszakerülniük a "málenykij robot"-ról, a család tagjainak nem beszéltek az ott történtekről. Dobozi Eszter, amikor a Mi csak a napnyugtát níztük című dokumentumkötetét készítette, amelynek alapján készítettem a drámámat, volt olyan asszony Tiszaladányban, aki odakérette felnőtt gyerekét is, hadd hallja, mit beszél ő az írónővel, mi olyasmit, amit a gyermekének eddig még nem mondott el.
Fekete Ágnes: Félelmetes.
Debreczeni Tibor: Valóban az. Amikor a könyv illetve a mi dokumentum-oratóriumunk elhurcolt tizenévesei visszatértek Dombaszból, a gulágról, Nyíregyházáról úgy engedték haza őket, hogy soha egy szót nem szólnak az ott történtekről, ha csak nem akarnak oda visszamenni. Amikor 1989-ben megírtam a színjátékot az említett könyv alapján, ezek az asszonyok még nem járultak hozzá, hogy a nevükön szerepeljenek. Mire a könyv megjelent, 1990-ben vagy 1991-ben, akkor már jelezték, hogy engedélyezik a nevük kiírását.
A szocializmus korszakában nem volt tanácsos bizonyos múltakról beszélni, meg egyébként is az Internacionáléban azt hirdették, hogy ,,a múltat végképp eltöröljük". Ez az ideológia része volt. Minőségileg másfajta társadalmat mindenkoron csak úgy lehet létrehozni, ha a családok a maguk gyökereire elfelejtenek emlékezni. Az amnézia azt jelenti: úgy élnek az utódaink, hogy nincs múltjuk. Pedig nem lehet jövőt építeni, csak kősziklára, ami nem más, mint a már ismert múlt. Bizony a meghurcolt kulákok sem beszéltek a családban arról, hogy velük mi történt, mert azt akarták, hogy a gyerekeik alkalmazkodjanak az adott helyzethez, s próbáljanak beilleszkedni a szocialista társadalomba. Ha ismerik pontosan, hogy honnan jönnek, nyilván más a helyzet, kevésbé képesek az alkalmazkodásra, a manipulálódásra.
Visszatérve a malenkij robotra, rengeteg embert vittek el, magyarokat és németeket. Nagybátyámat is elvitték Váriból. Meg is halt. Itt hagyott egy feleséget, három neveletlen gyerekkel. Vári most Kárpátalja. Évtizedek múlva tudtam meg egy rigmusos krónikából, amit az egyik vári ember írt, abból tudtam meg, hogy Sanyi bátyám hogy halt meg egy barakkban, tífuszban, s mit üzent a családjának. Addig semmit nem hallottam halálának körülményeiről. A feleség a gyerekeinek sem beszélt erről. Nekik ott kellett élni. Nyilván úgy gondolta, hogy a felnövő gyerekek beilleszkedését az ismeret megzavarhatja. A szocialista és más diktatúráknak a családi múlt elfeledtetése érdekükben állt. A múltismeret ugyanis legalább annyira befolyásolja az ember életét, mint a naponta rázuhanó különféle hatás. A múlt még determinálhatja is az embert, miként is éljen.
Fekete Ágnes:Nagykőrösön volt valami pozitív hozadéka ennek a darabnak akkor és most?
Debreczeni Tibor: Mindenki kénytelen volt a maga életére gondolni. Nem emlékszem olyan estre, hogy megrendült, síró arcok, szemek ne lettek volna.
Fekete Ágnes: Tehát akkor valami fölszakadt?
Debreczeni Tibor: Persze. És ez volt a lényeg. A mostani negyven éveseim, akik már pedagógusok és diakónusok, ők határoztak úgy, hogy felújítják a húsz évvel ezelőtt játszott gulág-drámát. Emlékeztek az egykori fogadtatásokra, s remélték, hatni fog a mű most is. És nem tévedtek. Egyikük elmondta, hogy csak nemrég tudta meg, hogy a nagyapja is odavolt három évig. Ezért is döntött úgy, hogy vállalja a felújítást maga is.
Fekete Ágnes: Milyen volt az emlékezés emlékezését megélni? Össze tudja hasonlítani a húsz évvel ezelőtti énjét, ahogy azt csinálta, látta, és a mostani énjét?
Debreczeni Tibor: Nekem lelkifurdalásom volt - én még ott születtem, azon a kárpátaljai vidéken, de mivel hároméves koromban a csehek alól átjöttünk Magyarországra - édesapám itt kapott tanítói állást, Szabolcsban, egy Anarcs nevű községben -, mi mindig is könnyebben éltünk, mint az ott maradt rokonaink. Pláne negyvenöt után. Szóval én adósságot törlesztettem, amikor létrehoztam 1990-ben a Tiszaladányi Jeremiádot, s azt elvihettük Kárpátaljára is, még Váriba is, meg Tiszaladányba is, mert hogy akkor éltek még, akik megélték az efféle háborús szenvedéseket. Istenem, mint örültek, hogy végre beszélni is lehet arról, ami velük egykor megtörtént.
Az újabb generációk meg már alig tudnak valamit erről az egész magyar történelmi drámasorozatról. Ennek a felújításnak hovatovább ismeretközlő funkciója van, megrendültség talán nem is a tényektől, sokkal inkább az átélt játéktól várható. Tudniillik most is csak szőrmentén beszélünk a drámáinkról.
Fekete Ágnes: Szőrmentén? De miért?
Debreczeni Tibor: Kérdezem, hol van országos pályázat községek számára, hogy dolgozzák fel a gulágba hurcoltak történetét? Mint éltek az itt maradottak, apátlanul a gyerekek. S a visszajöttek hogy élték meg ezt a világot, máig terjedően. Szorgalmazza a hatalom? Nem!
Fekete Ágnes: Tehát az amnézia valamiképpen továbbadódik?
Debreczeni Tibor: Diszkréten, de igen. A feleségem, (Kósa Vilma) szamosszegi parasztlány, illetve kuláklány. Tavaly sikerült neki hosszú munkálkodás, fáradozás meg takarékoskodás után létrehozni egy emlékkertet Szamosszegen. Tavaly megvolt az avatása is. Azért született szándéka szerint ez az emlékkert, hogy emlékezzenek a szamoszegiek, meg az onnan eltávozottak, meg a leszármazottak a gulágba hurcoltakra, a kulák-üldözöttekre, az 1956-ban megvertekre, azokra, akiknek muszáj volt disszidálni, mert egyébként itt verik őket agyon. És azért is, hogy a családok, s az oktatás számára legyen hely, ahol lehet emlékezni és feltöltődni. A feleségem a háromholdnyi visszakapott föld bérleti díját mindig félretette, és abból hozta létre, másfél-kétmillió forintból az emlékkertet, amelyet aztán jogilag is átadott a helyi önkormányzatnak. Azt hittem volna, hogy ennek az eseménynek óriási visszhangja lesz. De nem így történt.
A holokausztról, a fasizmus rémtetteiről szinte folyamatosan beszélünk, nagyon helyesen, de a kommunizmus rémtetteiről mért nem, vagy mért csak szőrmentén.
Mártírjaink sokfélék. A református egyház mért nem beszél folyamatosan a maga üldözöttjeiről, a maga mártírjairól, azokról, akik az ötvenes években szenvedtek, és azokról, akik az 1956-os forradalomban való ilyen-olyan részvételükért szenvedtek. Hát, azért az is furcsa, hogy a református egyház úgy csinál néha, mintha nem lett volna egy Gulyás Lajos tiszteletese, egy levéli lelkésze, akit 1957-ben felakasztottak. Amikor írtam a Gulyás Lajosról szóló dokumentumdrámámat, el kezdtem kutatni, még az oral history intézetébe is elmentem. Ott azt mondták, menjek a teológiára, ott nyilvánvalóan sokat fognak tudni az ügyről. Nem így történt.
Fekete Ágnes: Mármint Gulyás Lajosról?
Debreczeni Tibor: Igen. A szerencsétlent belekeverték a mosonmagyaróvári perbe. Példát kellett statuálni, hogy begazoljon az egyház is, és az értelmiség is. Nem érdekelte a főpapokat, hogy ezt az embert megmentsék a kivégzéstől. Vérlázító, hogy az akasztás napján átvették Dobi Istvántól a kitüntetést, azzal az indoklással, hogy helytálltak az ellenforradalom leverésében. De amikor megtalálták Gulyás Lajos sírját Sopronkőhidán, s megtörtént az újratemetése, még az is olyan szordínós volt. Sok minden el van itt kenve. Túl sok volt a békepap meg a besúgó, túl sok ahhoz, hogy a tényekhez ragaszkodva lehessen emlékezni.
Az izraelita egyháztól kellene tanulni. Nem szűnnek meg szólni a mártírjaikról. Nagyon sok zsidó ismerősöm van, akiknek a szülei szintén nem beszéltek a holokausztról, mert ők is azt akarták, hogy a gyerekek beilleszkedjenek a létező társadalomba. Ez abszolút mértékben érdekük is volt. De a vezetőik, az egyház és a különféle központ mindig is tett arról, hogy a közvélemény tudjon a holokausztról. Hogy a családokban ők is elmismásolták a tragédiát, ugyanúgy baj, mint másutt.
Fekete Ágnes: Tehát ez ott sem ment le egyéni szintre?
Debreczeni Tibor: Szerintem, nem ment le. De fent működött. Míg a protestáns egyházaknál, a vezetés szintjén is, mintha beállt volna az amnézia.
Fontosak az efféle drámák, mint a mienk, a Tiszaladányi Jeremiád és a Gulyás Lajosról szóló, az Egy huszadik századi krónikás ének. A nagykőrösi bemutató fiatal közönsége olyan megrendülten ült a helyén, hogy érzékelhető volt, a Jeremiád hatása, ha más is az, mint húsz évvel ezelőtt, de most is nagy, mondhatni katartikus. Abban reménykedem, hogy ugyanilyen hatása lesz a budapesti Tiszaladányi Jeremiád előadásnak is, amelyet a Holokauszt Emlékközpontban mutatunk be október 29-én, csütörtökön 6 órakor a Páva utcában. És azért ott, mert az egyik tanítvány-barátom, Mányi István építészmérnök tervezte az épületet. és ő közvetített.
Fekete Ágnes: Jó érzés, hogy nem halt meg az emlékezet?
Debreczeni Tibor: Igen. Az a jó érzés, hogy végül is olyat alkottunk, amely, most, húsz év múlva is hat.
Fekete Ágnes: Él tehát az emlékezet?
Debreczeni Tibor: Igen, ha teszünk róla. Fontos volna folyamatosan emlékezni a gulágra, a kulák-üldözésre, az ötvenhatos mártírokra, Gulyás Lajosra. De mit mondjak, a Gulyás tiszteletesről készített krónikás énekünkre összesen tíz református pap volt kíváncsi, pontosabban annyian hívták meg az előadást a gyülekezetükbe. Pedig micsoda dráma az is! És nemcsak a Gulyás Lajosé, aki egyszerűen nem értette, mért fogják felakasztani, de a családé is, az asszonyé meg a három árváé. És akkor, a kivégzés után, a nagyobbik kislánynak a felvételét a debreceni református gimnázium igazgatója helyhiányra hivatkozva még el is utasította. Hátborzongató ez.. Ezekre nem akarni emlékezni, mi ez, ha nem a szembenézéstől való félelem, ha nem direkt akarása az amnéziának.
In.: Játszó Ember
https://jatszo.wordpress.com/
2015. októberi napló
Megj.: Köszönet a mosonmagyaróvári Dr. Kósa Lajosnak, aki felhívta a figyelmemet a műsorban elhangzottakra.
Köszönet Debreczeni Tibornak, aki netes naplójában ( DéTé naplója) is közölte a beszélgetés szövegét.
A műsor teljes egészében is visszahallgatható az alábbi linken:
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-14 10:41:44, szombat
|
| |
| |
A múltheti Győri Könyvszalon rendezvényeinek egy része a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében zajlott. Az épület negyedik emeletén található helyiségbe lifttel is fel lehet jutni. Ott kerültem egy ,,légtérbe" Szemadám György Munkácsy Mihály-díjas magyar festőművész, művészeti író és filmrendező, érdemes művésszel, a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti tagozatának tagjával, aki a liftből kilépve még arról (is) beszélt, hogy jövőre ( az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára meghirdetett Emlékévben) minden sortűz városba el szeretnék vinni a kiállításukat.Rákérdezni nem volt időm, mert saját könyvbemutatójára igyekezett, de itthon aztán az interneten utána néztem, hogy milyen ötvenhatos kiállítás ,,körbemutatójára" gondolhatott.
Találtam is egyet, amit még 2012-ben, az 56. évfordulóra állítottak össze. A címe: 56 éve volt '56
Hogy erről lehet-e szó, vagy sem, nem tudom, de majd kiderül.:
Link
Az oldalról letölthető a kiállítás kiadványa is:
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-14 01:33:12, szombat
|
| |
| |
Beszédmondók 1989-2015 címszó alatt kiírtam mindazok nevét, akiktől egy vagy több beszéddel is rendelkezem.Tőlük biztosan lesz az Ötvenhat beszéd '56-ról c. kiadványban közlés.
Tenk Antal
Orbán Viktor
Székelyhidi László
Dr. Nagy György
Németh Boldizsár
Göncz Árpád
Ebinger Endre
Tihanyi László
Csete Lajos
Gábor Józsefné
Rieger Tibor
Sólyom László
Zétényi Zsolt
Csatári Ákos
Erdélyi János
Varga Bálint
Simon Zsuzsanna
Böröndi Lajos
Budai Imre
Pausits István
Iváncsics János
Schmidt Mária
Schmitt Pál
Szalay-Bobroviczky Vince
Áder János
Németh Alajos
Dr. Nagy István
Farkas István
Beregszászi Balázs
Nagy Miklós
Roman Kowalski
Pavlóczki Béla
Keszeiné Siklósi Zsuzsanna
Kuroli Géza
Árvay István
Hatvani Emőke
Széles Sándor
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-13 06:09:11, péntek
|
| |
| |
Még csak a hét közepén találtam ki ezt az emlékévre készülő egyik kiadványt, melybe kapásra megvolt harminc írás. Ma péntek hajnalra írtam össze évről-évre ( 1956-2015) a kiválasztottakat.
51 beszédnél tartok s várok még kettőt, jegyzetelés alatt is kettő áll, s így maradt szabad egy hely még. A beszédek köre változatos. Nemcsak gyásznapi (október 26.) beszédek, hanem emléktábla, emlékmű,emlékhely avató, '56-os kiállítás megnyitók, egyéb emléknapok ( 02.25., 06.16.) beszédei is újraolvashatók lesznek, ahogy parlamenti felszólalásoké, de lesznek temetői megemlékezések illetve búcsúbeszédek is. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-13 01:08:29, péntek
|
| |
| |
Kerüljön méltó helyre a szívekben '56 emlékezete - emlékbizottság alakult az évfordulóra
Méltó módon kell megemlékezni jövőre az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról, és a hősök előtti tisztelgés mellett lehetséges a szükséges viták lefolytatása is, hogy minél hitelesebb, tényszerűbb legyen a megemlékezés - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Budapesten.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából létrehozott emlékbizottság alakuló ülésén, a Terror Háza Múzeumban a tárcavezető, aki egyúttal a testület elnöke is, kiemelte, a hősökre együtt lehetünk büszkék, közösen kell tiszteletet adnunk nekik, és ha a múltunkban erősödik a nemzeti közmegegyezés ezzel kapcsolatban, akkor a jövőben is közeledhetnek az álláspontok néhány fontos kérdésben.
Balog Zoltán emlékeztetett, 2016-ot az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékévévé nyilvánította a kormány, és hogy méltó módon emlékezzenek meg az évfordulóról, létrehozták az emlékbizottságot. A testületben "reprezentatív kört hoztak össze", amely a nemzet egységét is kifejezi - vélekedett. A bizottság tagjai olyan intézményeket képviselnek, amelyeknek mondanivalójuk van az évforduló kapcsán, vagy olyan szakemberek, akik kutatták ezt az eseménysort.
A miniszter szerint az évforduló nagy lehetőség, hogy összefogjanak és méltó helyére tegyék a szívekben és a nemzet emlékezetében 1956-ot. Akkoriban sokan semmilyen áldozattól nem riadtak vissza, ,,megmentették a becsületében a nemzetet“, így tiszteletet érdemelnek, sosem lehet elfelejteni őket - mondta. 1956 megmutatta, hogy a diktatúrának nincs gyökere Magyarországon, hogy az összefogásban milyen erő rejlik, és ha nem is volt sikeres a szabadságharc, "a mi szabadságunk ebben az eseményben gyökerezik". A miniszter arra is kitért, hogy azt "a méltatlan helyzetet", amelyet a 2006-os emlékév meggyalázása jelentett, helyre kell állítani, le kell mosni az akkor esett gyalázatot.
Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, az emlékév kormánybiztosa hangsúlyozta, 1956 példája jelentős a nemzeti közösségnek. A feladat most az, hogy miként tudják az évfordulót közös nemzeti ünneppé tenni, 1956-ot közel vinni az emberekhez, továbbá a fiataloknak elmondani, mit jelentett akkoriban az az önfeláldozás, hősiesség és bátorság, amellyel a nemzet szembefordult a hatalmas túlerővel, és megmutatta az egész világnak, hogy nincsenek kis nemezetek, valamint azt, hogy a fennmaradásáért a magyar nemzet mindig kész harcolni. Ez szép feladat, egyúttal nagy felelősség - mondta, hozzátéve, különösen a fiatalokhoz szeretnének szólni, ők az egyik fő célcsoport.
Az emlékbizottságot létrehozó kormányhatározat szerint a kabinet az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójáról való méltó megemlékezés érdekében javaslattevő, véleményező és tanácsadói tevékenységet végző szervként a 2015. október 23-ától 2017. június 16-ig terjedő időszakra hozta létre a testületet. A bizottság egyebek mellett javaslatot tesz a kormánynak az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések, rendezvények, ismeretterjesztő programok szervezésére, emléktáblák és emlékhelyek létrehozására, emlékművek állítására, dokumentum-, ismeretterjesztő és játékfilm készítésére, könyvek, tudományos feldolgozások, kutatások, oktatási anyagok kiadására.
A bizottság elnöke Balog Zoltán, társelnöke pedig Schmidt Mária. Az emlékév fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, védnöke pedig Wittner Mária 1956-os halálraítélt, volt fideszes parlamenti képviselő. A szervezet állandó tagja a belügyminiszter, az igazságügyi miniszter, a külgazdasági és külügyminiszter, a honvédelmi miniszter, a Miniszterelnökséget vezető miniszter; a kormány felkérte továbbá tagnak a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, a Magyar Művészeti Akadémia elnökét, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját, valamint a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnökét.
Forrás: MTI |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-12 15:46:51, csütörtök
|
| |
| |
3.,befejező rész az Akik a legtöbbet adták és a leggyorsabban c. írásból
Három tonna élelmiszer
Az első lengyel repülőgép október 26-án érkezett Budapestre, ez még az éppen raktáron lévő - részben a Lengyel Hadsereg tulajdonát képező - készleteket szállította. Ezután viszont november 3-ig tizenöt lengyel küldemény landolt a magyar fővárosban: összesen 795 liter vérrel, 415 liter vérplazmával, 16 és fél tonna vérhelyettesítő szerrel, szérummal, gyógyszerrel és kötözőszerekkel, valamint 3 tonna élelmiszerrel. 1957. január végéig az önkéntes pénzadományokból 31 millió zloty gyűlt össze és 11 millió zlotyra tehető a természetbeni adományok értéke, mindezek alapján szintén 1957. január végéig a Lengyel Vöröskereszt - a lengyel emberek segítségeként - 42 teherautóval és 104 vasúti kocsival 25,5 tonna vérhelyettesítő szert, gyógyszert, kötszert és orvosi műszert, valamint 331 tonna élelmiszert, 32 tonna ruhaneműt és 10 tonna szappant és építési anyagot juttatott el Magyarországra. A legtöbbet s a leggyorsabban ők adták. Mindezt tizenegy évvel a Lengyelországra szörnyű pusztításokat hozó második világháború után...
A lengyelekben - az évezredes barátság tudata mellett - élénken élt annak emléke, hogy 1939 őszén Magyarország közel 100 ezer lengyel menekültet fogadott be, mások arra emlékeztek, hogy a világháború idején Lengyelország különböző pontjain - így Varsó környékén - állomásozó magyar csapatok mennyire segítőkészek voltak, s egyáltalán nem viselkedtek megszálló hadseregként.
Apage, Satanas
A magyar október eseményeivel, annak következményeivel még huszonöt évvel később, 1981 októberében is hiába riogatta a Szolidaritás mozgalmának lázában égő lengyel társadalmat a kommunista vezetés. De ez már egy másik történet.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-12 10:37:56, csütörtök
|
| |
| |
Folytatom az Új Magyarország napilap 1996-ban megjelent '56-os különszámában olvasott, Akik a legtöbbet adták és a leggyorsabban c. cikk közlését (2.rész) / írta Tischler János.
Varsó vére
Az 1956-os magyar forradalom rendkívül élénk visszhangot váltott ki a lengyel társadalom körében. A lengyelek magyarok iránti segítőkészsége leginkább a véradásban és az egész országra kiterjedő pénz,- élelmiszer - és gyógyszergyűjtésben mutatkozott meg. A segélyakciók szervezését megkönnyítette a LEMP KB október 28-i üzenete a magyar nemzethez, amelyben támogatásukról biztosították a Nagy Imre-kormányt és annak programját, s amellyel egyúttal ,, felhatalmazták " a lengyeleket erre a tevékenységre, arra is számítva, hogy ez levezető csatornaként is szolgálhat a ,,lengyel október" kiváltotta érzelmek lecsillapításához.
A véradásra jelentkezők hulláma az ország vöröskeresztes szolgálatát teljesen váratlanul érte. Nagyon meglepődtek a véradóállomásokon, amikor október 26-tól fogva mind többen és többen kínálták fel segítségüket, s 28-a után, amikor a Lenygel Rádió reggeli hírműsorában közzétette a Magyar Vöröskereszt segélykérését, már tömegessé vált a véradómozgalom az ország minden pontját. A véradási felhívást a rádió és az újságok is többször megismételték, egészen november 4-ig. A leggyorsabban Varsó, Krakkó, Katowice ( éppen akkortájt keresztelték vissza Sztálinvárosról), Wroclaw, Poznan, Jelenia Góra, Lódz és Szczecin lakosai reagáltak. Lengyel orvosok és ápolónők százai jelentkeztek, hogy készek Magyarországra utazni és a helyszínen segíteni magyar kollégáik munkáját.
A véradásban nem lehet határt vonni a párttagok és a pártonkívüliek között, mert ez akkoriban nem számított. A magyar forradalom ideje alatt 795 liter vér érkezett Lengyelországból Budapestre - kizárólag légi úton -, és ehhez tudni kell, hogy egy embertől átlagosan 200 milliliter vért vettek, ami azt jelenti, hogy több mint négyezer lengyel ember adott vért.
A véradási akcióval párhuzamosan bontakozott ki a szintén az egész országot átfogó pénz,-élelmiszer- és gyógyszergyűjtési akció, amely hosszú hetekig zajlott és november 4-e után újabb lendületet vett. A Glos Pracy, a Lengyel Szakszervezetek Szövetsége Központi Tanácsának orgánuma felhívására jó néhány napon keresztül körülbelül napi egymillió zlotyt utaltak át a Lengyel Vöröskereszthez, amely az összegből gyógyszereket, kötszereket, élelmiszert vett, s elküldte a Magyar Vöröskeresztnek. Viszonyítás végett nem árt, ha felidézzük: az átlagfizetés akkoriban 800-1000 zloty körül volt.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-12 07:22:36, csütörtök
|
| |
| |
Ötvenhatos gyűjteményem 1996-os dobozában találtam az Új Magyarország c. polgári napilap 1996. október 22-i különszámát, benne Tischler János írását, melyet több részletben közlök itt a blogomban. Már a cikk címe is utal a lengyel segítségnyújtás kiemelkedőségére.
Következzék az első rész
,,Minden magyar együtt halad, kövessük a lengyel utat!"
Akik a legtöbbet adták és a leggyorsabban
Közismert, hogy az október 23-i budapesti felvonulás a lengyelországi reformok támogatására szánt szolidaritási tüntetésként indult, ezt jelképezte - mint helyszín - a Petőfi és a Bem szobor, illetve a sajátos jelszó, amely tömören kifejezte a magyar emberek követelését: ,, Minden magyar együtt halad, kövessük a lengyel utat!"
Varsóban már ezen a napon egy rövid hír tudatta a Sztandar Mlodych című ifjúsági napilapban, hogy a lengyel változások melletti rokonszenvtüntetés lesz Budapesten. A két országban zajló események közötti tényleges - és mindjárt többszörös - összekapcsolódására ,,csak" másnap, 24-én került sor, mégpedig azon a többszázezres nagygyűlésen a varsói Tudomány és Kultúra palotája előtti téren, amely az 1956. októberi lengyelországi változások igazi csúcspontját jelentette. Egyrészt néhány egyetemista csoport, az előző napi budapesti tüntetésekről értesülvén, magyar zászlókkal vonult fel, másrészt a gyűlés végeztével több mint kétezer ember- akikhez útközben még néhány ezren csatlakoztak - a LEMP KB épülete, majd a tüntetés résztvevői a magyar nagykövetség épülete elé vonultak, hogy kifejezzék szolidaritásukat a magyar nemzettel. Végül a tüntető csoportok egyike Varsó belvárosában rövid gyűlést tartott ,, Varsó-Budapest-Belgrád" jelszóval.
A második rész címe Varsó vére,
a harmadik részé Három tonna élelmiszer lesz.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/5 oldal
|
Bejegyzések száma: 42
|
|
|
|
2015. November
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
42 db bejegyzés |
| e év: |
373 db bejegyzés |
| Összes: |
2731 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 332
- e Hét: 3500
- e Hónap: 8381
- e Év: 30434
|
|
|
Offline
