|
2014-04-11 02:58:54, péntek
|
| |
| |
Lélektanilag is nagyon beszédesek a kötetcímek, hiszen ekkor még nem volt 30
éves, de már négy esztendeje emigrációban élt.
Petőfi születésének százötvenedik évfordulójára, 1973-ban jelent meg norvég
nyelvű válogatása a szabadságharc költőjének verseiből Det maa bli
lys!(Világosságot!) címmel. A nyers fordításokat Sulyok Vince végezte, és
néhány neves norvég költővel együtt ültették át a verseket.
A következő évben Illyés Gyula verseiből jelent meg egy válogatás, melyben az
első költemény 1929-ből való, az utolsó 1973-ból, vagyis négy évtized költői
termését foglalja magába e munka. Ennek a kötetnek akkora sikere volt
Norvégiában, hogy Illyésnek komoly esélye volt az irodalmi Nobel-díjra, melyet
azonban az akkori kultúrpolitika itthonról nem támogatott. Nagy érdeme Sulyok
Vincének, hogy minden kötetet bevezető tanulmánnyal látott el, így a norvég
olvasóközönség előtt térben és időben helyezi el a műveket és a szerzőjüket.
1975-ben átfogó antológiában foglalta össze a modern magyar lírát Ady
Endrétől Juhász Ferencig. Ebben az évben kapta meg Oslo város fordítói díját,
norvég nyelvű Petőfi válogatásáért.
1978-ban jelent meg Weöres Sándor és Pilinszky János, 1980-ban József Attila,
1984-ben Csoóri Sándor verseinek fordítása.
Közben számos művet (verseket és regényeket) fordított norvégról magyarra.
A dán költészetből való műfordításaival először folyóiratközlésekben, később
könyv alakban is találkozhatott a hazai olvasóközönség, Idillország kéklő ege
címmel.
,,Megállapítható, hogy a kis népek nem egymást fordítják, hanem a nagyokat,
ám ha mégis, akkor az azért történhet meg, mert a kisnépek érzés és
gondolatvilága közelebb áll lelkileg-szellemileg egymáshoz. Ez lehet a mélyebb
oka a norvég-magyar kapcsolatnak ,,- nyilatkozta egy interjúban Sulyok Vince
1978-tól csaknem két évtizeden át a Norvég Nagylexikon magyar történelmi,
nyelvi, irodalmi és kulturális anyagának szerkesztőjeként több mint 900 magyar
vonatkozású szócikket írt.
A lexikonban hét és fél oldalon mutatja be hazánk történelmét, földrajzát,
kultúráját - (ez mai napig is szinte példa nélküli a nyugat-európai országokban).
Tíz éves munkával elkészítette élete fő művét: azt a hétszáz oldalas
monográfiát, amelyben objektíven mutatja be az északi népeknek hazánk
történelmét és kultúráját a honfoglalástól a második világháborúig. Címe:
Ungarns historie og kultur (Magyarország történelme és kultúrája). Borítóján a
híres 1044-es ménfői csatajelenet képe látható a Képes Krónikából.
Ezt a könyvet nemcsak a skandináv országok egyetemei és főiskolái használják
forrásműként, de diplomaták, újságírók és kutatók számára mai napig is
elsőrendű forrásanyagnak számít.
Első ,,hazai" lírakötetét 1997-ben adta közre Fényörvény életünk címmel.
2002-ben jelent meg a Tegnapodban élsz című újabb verseskötete, melyet
Győrben külön is bemutattak.
Az '56-os forradalom 50. évfordulója tiszteletére 2006-ban Magyarországon
megjelentetett Szegény ország c. kötetében közölte az '56-al kapcsolatos verseit
és műfordításait.
Az utolsó - Vérezni kezd a tenger című kötetét Sulyok Vince még maga állította
össze, de kiadását már nem érhette meg. A posztumusz kiadást Ménfőcsanakon
mutatták be először a nagyközönségnek 2009 októberében.
Mitől lesz hazává egy ország?
,,Norvégia második hazámul állampolgárává fogadott, emberi jogaimat a
legmesszebbmenőkig biztosította, hozzásegített, hogy egyetemén tanuljak,
egyetemi álláshoz juttatott s jólétét megosztotta velem.
Cserébe sose követelte, hogy szülőföldemet megtagadjam, ellenkezőleg, arra
kért-bíztatott itt mindenki, hogy norvég nyelven írt könyveimben, cikkeimben
hozzam hozzájuk közelebb, tegyem számukra ismertebbé a magyar népet és
műveltségét."
Egy interjúban a hármas kötődésről beszélve így jelenik meg a hazai, ménfői táj:
,,... ez volt az első az elsődleges, ebbe születtem bele, ott, ahol a Sokoró egyre
szelídebbé váló vonulatai végül egészen beleolvadnak a Marcal, Rába, Rábca és
a számtalan Bakony-ér által öntözött lapályba, a Kisalföldbe. Szülőfalum Ménfő,
még az utolsó dombsorok délnyugati oldalaira épült. A kertek végéről, a
,,Kilátódombról", a romok nélkül visszamaradt Világosvár tetejéről, meg a
cseresznye- és diófák tetejéről megejtően szép kilátás nyílik a gyümölcsösökben,
növényzetben gazdag békés szép tájra. De ehhez a tájhoz, nem csak ilyen
madártávlatból kapcsolódtam! Én a ménfői népet, a falut körülvevő tájat, a
,,határt", nem csak gyönyörködve rája-rája tekintve, hanem még inkább benne
dolgozva ismertem meg, iskolaszünetek idején együtt tevékenykedve a földeken a
falumbeliekkel. (:)... lélekben sosem szakadtam el egészen ettől a tájtól, a
norvég fjordok kőcsipkés partjait csodálva se."
Visszavágyódása, szülőföldjének szeretete, élete utolsó napjáig elkísérte, de
eldöntötte: munkája, barátai, családja miatt "hazaköltözni" már nem fog:
,,Nem látom értelmét annak, hogy felszámoljam a norvég életemet és
visszatérjek, hazaköltözzek Magyarországra. Ez a megoldás nem vezetne
sehova. A fiatal fa még akár kétszer is bírja az átültetést. Többször már nem. Az
ember is - ahogy az évek szállnak - egyre alkalmatlanabbá válik arra, hogy
átültessék. Tengernyi emlék, élmény köt Norvégiához. Negyvenegy év, amit ott
éltem, az ottani munkám, ismerőseim, barátaim, és nem utolsósorban a
családom, a házam, a kertem... Nagyon szeretem a növényeket. Magam
terveztem, építettem azt a nagy télikertet, amelyben még télen is nyílnak a
virágok. Ez valami elszakíthatatlan ,,visszatérés" parasztőseimhez. Tőlük
örököltem a növények szeretetét és nem is tudnám elképzelni az életem nélkülük.
Ők egy kicsit a barátaim is. Sosem sajnálom tőlük az együtt töltött órákat, hiszen
a törődést sokszorosan hálálják meg nekem."
Következő rész: 2014.04.12. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
