|
2015-01-22 03:33:47, csütörtök
|
| |
| |
Január 14-ei bejegyzésemben egy Földes Gáborra (1923-1958) emlékező írást közöltem Földes Anna tollából. Abban utal egy személyre, aki Földes ellen tanúskodott a győri perben s a család és a barátok szerint ő Földes Gábor akasztófára segítő vetélytársa volt.
Egy kedves barátom, olvasván a blogomat, tegnap felhívott, hogy tudom-e kire utalt Földes Anna? Név szerint nem tudtam, de arra emlékeztem, hogy színházi ember volt ő is. Rövid időn belül újra rátaláltam arra a cikkre, mely nevesíti az illetőt. :
Szarka Lajos: Földes Gábor tragédiája
A főrendező, akinek Kádár írta a finálét
A Hetek legutóbbi számában figyelemre méltó interjú jelent meg Paul Lendvai
Bécsben élő újságíróval az 1956-os forradalom utáni megtorlásról és Kádár János
árulásairól. (Évtizedek hamuja alatt. Hetek, 2006. november 3.) Ebben utalás történt Földes Gáborra, a győri színház fiatalon elítélt és kivégzett főrendezőjére. De ki is volt ez a
különös fiatalember, akinek Kádár nem akart kegyelmet adni?
Földes Gábor 1923-ban született Budapesten, kispolgári családban. Az elemi
iskolát Hévízen, a középiskolát pedig a toleráns szellemiségű keszthelyi
premontrei gimnáziumban végezte el, itt érettségizett 1941-ben. Már a gimnáziumi
évek során kitűnt tehetsége a Helikon Önképzőkörben, ahol irodalmi
pályamunkáival, versmondásával ért el sikereket. Zsidó származása miatt nem
vették fel a Színművészeti Akadémiára, ezért betűszedő tanoncként dolgozott egy
fővárosi nyomdában. Nem hagyott fel terveivel, hanem a kor neves művészeinél -
Ascher Oszkárnál, Bárdos Artúrnál - tanult magánúton színészetet és verselést.
1944-ben behívták munkaszolgálatra, ahonnan a nyilas hatalomátvétel után
hazaszökött Budapestre. Egy razzia során édesapjával együtt deportálták, a
menetből azonban sikerült megszöknie, s a nyilas rémuralom utolsó napjait egy
védett házban, svájci menlevéllel vészelte át. Szülei és húga is szerencsésen
megmenekültek.
Az átélt élmények hatására talán nem csoda, hogy 1945-ben az új világot ígérő
kommunistákat választotta, akiknek harsány stílusától ugyan idegenkedett, de
igazságosságot ígérő társadalmi programjukkal egyetértett. Régi vágya teljesült,
amikor felvételt nyert a színiakadémia (1947-től Színház- és Filmművészeti
Főiskola) háború után meginduló legendás első évfolyamára. A főiskolán a művészi
talentumok mellett kitűnt jó szervezőkészségével, s a diákbizottság tagjaként
döntő szerepe volt a Horváth Árpád Színészkollégium létrehozásában. 1949-ben
végzett színész tanszakon, zsebében ,,A szocialista kultúráért" kitüntetéssel.
A színészi pálya helyett a rendezéshez érzett nagyobb elhivatást, s 1951-ben a
győri Kisfaludy Színházhoz került rendezőnek, ahol hamarosan főrendezővé lépett
elő. A színtársulat nemcsak ,,éberségi" színműveket, szovjet operetteket adott
elő, hanem hazai és külföldi klasszikusokat is. A Földes Gábor által képviselt
,,erjedésnek" köszönhetően a győri társulat sikerrel lépett ki az ,,utánjátszás"
vidéki skatulyájából, s az is előfordult, hogy a fővárosi társulatok mutattak be
a győriek által sikerrel előadott színműveket. Földes Gábor felejthetetlen
rendezése volt többek között A kőszívű ember fiai című Jókai-regény dramatizált
változatának színpadra vitele 1952. október 6-án. Földes Gábor pályája felfelé
ívelt, 1955-ben a Szocialista Munkáért Érdemérmet vehette át, 1956. április 4-én
pedig a Jászai-díjat. Az ifjú főrendezőt az ország legjobb színházi szakemberei
között tartották számon.
Földes Gábor hithű kommunista volt, de már 1953-ban csatlakozott Nagy Imre
irányvonalához s az általa meghirdetett reformpolitikához. 1956 októberében a
győri pártellenzék egyik vezető személyiségévé vált, részt vett október 23-án a
helyi Petőfi Kör megalapításában, majd október 26-án az Ideiglenes Nemzeti
Tanács elnökségi tagjává s egyben az értelmiségi tanács elnökévé választották.
Meghatározó szerepe volt abban, hogy október 25-én a megyei börtönnél
kibontakozó tüntetés és összecsapás nem járt még több halálos áldozattal.
Október 26-án délután a mosonmagyaróvári sortüzet követően a városba küldték,
ahol sikerrel vette elejét a további vérontásnak, s fegyverezte le a
mészárlásért felelős határőrlaktanyát (,,zöld ávósok"). Október 28-án egy
radikális tüntetés hatására, melynek antiszemita felhangjai is voltak, kizárták
a Nemzeti Tanácsból. A november 4-ei szovjet beavatkozás után cikket írt a
Hazánk című lapba A munkásosztály a nemzeti harc élén címmel (1956. november
13.), s az újrainduló színház első premierjeként Katona József Bánk bánját vitte
színpadra. Ez a tett bátor hitvallás volt az ország függetlensége s a
demokratikus reformok jogossága mellett, a szovjet megszállók elleni nemzeti
tiltakozást fejezte ki.
Földes többszöri letartóztatása, majd szabadon engedése után sem távozott
külföldre. A koncepciós per - Földes Gábor és társainak bűnpere a
mosonmagyaróvári eseményekkel kapcsolatban - 1957. május 23-án kezdődött meg a
győri megyei bíróság előtt. A vád az elsőrendű vádlott, Földes Gábor esetében a
népköztársaság (népi demokratikus államrend) megdöntésére irányuló szervezkedés
vezetése, valamint gyilkosságra való felbujtás volt. A ,,győri Nagy Imre-pernek"
is nevezett eljárásban a hatalom - dr. Grátz Endre ügyész és Gyepes István bíró
- példát akart statuálni, bizonyítva, hogy egy Nagy Imre-hívő kommunistának
nincs irgalom. A vád egyik tanúja a győri színház Leningrádban végzett
rendezője, egyben párttitkára, Giricz Mátyás volt, aki kemény vádakkal illette
egykori főrendezőjét. Elmondása szerint Földes egy kocsmai beszélgetésben
,,angyalföldi sz-nak" nevezte Kádárt, a Szovjetunióról pedig kijelentette, hogy
terjeszkedő imperialista nagyhatalom. Az ítéletet 1957. június 10-én hirdették
ki, melyben Földes Gábor elsőrendű vádlottat és öt társát halálra, valamint
vagyonelkobzásra ítélték. A védőügyvédek fellebbezést jelentettek be, a
Legfelsőbb Bíróság katonai kollégiumának különtanácsa dr. Ledényi Ferenc hadbíró
ezredes vezetésével azonban 1957. december 21-én megerősítette a halálos
ítéleteket. Az Elnöki Tanács kegyelmi tanácsa pedig 1958. január 10-én
elutasította Földes Gábor és két társa védőinek kegyelmi kérvényét. Hiába
nyújtott be dr. Bojta Béla védőügyvéd törvényességi óvást, hiába jártak közben a
rokonok és kollégák (Major Tamás, Simon Zsuzsa, Kelen Béla), Kádár szóban
kegyelmet ígért a közbenjáróknak, a kegyelmi tanácsban is akadtak pártfogók
(Szabó Pál, Rusznyák István), a hatályos ítéletet mégis végrehajtották a győri
megyei börtön udvarán 1958. január 15-én hajnali 4 óra 57 perckor. Földes Gábor
a bírósági eljárások során nem kért magának kegyelmet, csupán golyó általi
halált - hiába. Utolsó szavaival, amíg a kötél szóhoz engedte jutni, a
szocializmust, Nagy Imrét, az ország függetlenségét éltette. Feleségéhez írott
levelében vállalt fogadását megtartotta: ,,Nehéz szerepemet, ha a feloldás, ha a
tragikus finálé fejezi is be, teljesen nyugodtan, az igazság fölényével fogom
végigjátszani. Akik szeretnek és törődnek velem, köszönöm, akik nem, ez már
közömbös nekem."
(Szarka Lajos történésznek az 1956-os forradalom 50. évfordulójára jelent meg
Letört olajág című kötete, amely Földes Gáborról szól.)
In.: hetek.hu 2006.11.10. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
