|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
|
|
2008-07-07 21:32:32, hétfő
|
| |
| |
BETEGEK IMÁJA.
Szenvedő Jézusom Tehozzád fordulok,
Gyógyíts meg engemet,
mert nagyon beteg vagyok.
Bűnbánó szívemnek fájó keservében
Leborulok Jézusom kereszted tövében.
Hullanak könnyeim, imát rebeg ajkam,
Szenvedő Jézusom könyörülj meg rajtam.
Vérző keresztfádat szívemhez szorítom,
Sebzett lábaidat könnyemmel áztatom.
Átszúrt szívedre csókot hint ajkam,
Szenvedő Jézusom könyörülj meg rajtam.
Jézusom szenvedtél, én is most szenvedek,
Szenvedésed tűrted, ahogy én is tűrjem.
Keresztem csak szilánk a Te keresztedből,
Tisztíts meg hát általa bűneim szennyétől.
Szenvedő Jézusom kérlek keservemben,
Hogy mindig vegyél engem kegyelmedbe.
Fájdalmas Szűzanyám tengernyit szenvedtél,
Így a szenvedőnek édesanyja lettél.
Könyörülj meg rajtam, enyhítsd szenvedésem,
Hálás leszek földön, s odafönn az égben.
Míg az Isten keze tisztít és megpróbál,
Összekulcsolt kézzel így sóhajtok Hozzád:
Fájdalmas Szűzanyám, könyörögj értem,
Az Úr Jézus Krisztus gyógyítson meg engem.
Ámen
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: Imák |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-07-07 18:25:10, hétfő
|
| |
| |
A Nap és a Hold találkozása
Egy réges-régi nyári éjszakán szerelmes lett a Napba a Hold. Még sohasem látta a Napot, csak a melegét érezte, s a meleget kísérő furcsa illatot. Szerette volna közelebbről is látni azt, aki a meleget és az illatot maga után hagyja, de bármilyen korán indult is útjára, sohasem olyan korán, hogy találkozhatott volna vele. Hosszú éjjeli sétáin, miközben lassan végigjárta az eget, százféleképpen is elképzelte a Napot: hol ragyogónak és kedvesnek, hol kacérnak és kegyetlennek, hol pedig szelídnek, csöndesnek.
Akkoriban még nem voltak csillagok, a Hold nem tudott szólni senkihez, s ot sem vigasztalta senki. Olykor bősz szelek érkeztek hozzá, de őket a Hold nem szólította meg. A szelek ezért gőgösnek tartották a Holdat, s nem meséltek neki sem a Napról, aki mindig mosolyogva fogadja őket, sem a folyókról és tengerekről, melyeknek ok fodrozzák vizeiket. A Hold a virágokról sem hallott soha. Nem látott még mást, csak a nagy és fekete éjszakát, nem érzett még mást, csak azt a meleget és azt az illatot, amely oly különös módon borzongatta meg, és amelyről azt sem tudta, mi lehet. Éjfélkor, amikor a legmagasabban járt, megállt egy pillanatra, körülnézett, de onnan sem láthatta a Napot. Ekkorra már a levegő is lehűlt körülötte, o pedig szomorúan járta be égi útjának hátralévő részét, hogy hajnalban nyugovóra térjen, s ebben a pillanatban az ég másik oldalán útjára induljon a Nap. Az a Nap, aki sohasem gondolt a Holdra, csupán sietett eloszlatni az utána maradt hideget, sietett fölmelegíteni a levegőt. Szikrázott, forgott az égen, tréfált a felhőkkel, játszadozott a széllel, azok pedig elmesélték neki, hol jártak, mit láttak. Üzenetet hoztak az erdőktől, a földektől, s a Nap addig nyújtózkodott, míg fel nem melegítette a legrejtettebb zugokat is, meg nem talált minden élőlényt. Sosem volt szomorú, sosem volt fáradt, és sosem gondolt arra, hogy mi lesz vele, ha egyszer majd megöregszik. A Holdat o sem látta soha, eszébe sem jutott neki, hogy mi történik a világban éjszaka, ki világít az égen, ha ő nincsen ott.
Sok-sok éve így volt ez már: Nap és Hold váltogatták egymást, rendben, ahogy kellett, mikor egy éjszaka minden megváltozott. Ezen az éjszakán a Hold megállt az égen s elhatározta, hogy nem mozdul el onnan, míg el nem jön hozzá a Nap.
Néhány héttel azelőtt egy öreg sas röpült el mellette, a Hold megszólította, és elbeszélgetett vele. A sas mesélt neki a Napról is, elmesélte, hogyan táncolja át reggeltől-estig az eget, hogyan szórja szerteszét sugarait.
A Hold még kíváncsibb lett rá, s minél jobban fázott éjszaka, annál jobban vágyta a Napot. Azért is állt meg azon az éjjelen, hogy magához ölelje végre.
A Nap a megszokott időben ébredt, frissen nekivágott az égnek, ám néhány lépés után megtorpant, nehezen tudta kiegyenesíteni sugarait. Egyszer-egyszer vissza is csúszott, és egyre halványabb lett, egyre erőtlenebb. De újra és újra nekilódult, próbált az égen magasabbra jutni.
A Hold szilárdan állt a helyén, az ég legmagasán, és akkor sem mozdult, amikor már elviselhetetlen hőség vette ott körül.
Ekkor a Nap már majdnem félúton járt, s igen közel került a Holdhoz. Közelétől a Hold kibillent egyensúlyából és sebesen zuhanni kezdett felé, húzta magához a Nap ereje.
A Nap nagyon megijedt a feléje tartó hatalmas korongtól, de már nem tudta elkerülni a találkozást. Abban a pillanatban, amikor egymáshoz ért a két test, hatalmas robbanás rázta meg a világot, és szétszóródott az égen sok ezer apró, fényes darab.
Többé nem találkozott a Nap és a Hold, s így van ez jól, mert ha megint találkoznak, egyikük biztosan elpusztul.
Ez volt a legszebb szerelem, ami eddig a világon létezett, mert ebből a szerelemből születtek meg és kerültek föl az égre az első csillagok.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kedves mesék |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
2008. Július
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
132 db bejegyzés |
| e év: |
1159 db bejegyzés |
| Összes: |
2526 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 350
- e Hét: 1519
- e Hónap: 2786
- e Év: 16377
|
|
|
Offline
