|
2017-07-12 22:22:51, szerda
|
| |
| |
Villámok szabdalták fel az eget,
dördült az ég és a föld remegett.
Tarolva, pusztítva vágtat a szél,
elbújik, menekül mind, aki él!
Vén fákkal birkózik most a vihar,
kezével tépked, s rúg lábaival,
reccsenve kifordul, törik az ág,
utolsót nyög bele még a világ.
A felhők zokognak, s ömlik a könny,
sötétlőn árad a néma közöny.
Villámok cikáznak, izzik az ég,
dördül a mennydörgés, mint pléh fazék!
Fekete könnyektől ázik a föld,
hullámzó köntöse alakot ölt.
Sudárfák hajolnak föld-fele meg,
hallik, a lelkük is beleremeg.
Győzött a vihar, már tisztul a lég,
gyászos nyomort hagy az úton a vég.
Oszlik a sötétje, - félre ború!
Mára már véget ért a háború.
Tőrt ágak lepik a csatateret,
vajon e pusztítás honnan ered?
Pusztító erőről szólt a dalom,
ennyire képes a nagy hatalom...
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Aranyosi Ervin versek |
|
|
|
|
|
Offline
