Az ember mint a teremtő [...] - Rudolf Steiner,Föld- Hold, - eposz Blogja

Továbbiak »

Belépés

			eposz.blog.xfree.hu
(Merkúr: Csillagjegy: Szűz: Föld) (Nap: Aszcendens: Oroszlán: Tűz) "Isten létezhet Sátán nélkül, Sátán nem létezhet Isten nélkül." Eposz			Lauter Szabolcs 1987.09.04 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Az ember mint a teremtő [...]

2019-01-17 14:29:43, csütörtök

	Rudolf Steiner: Az ember mint a teremtő, alakító és alkotó kozmikus szó harmóniája * A kozmikus jelenségek és a kozmikus lények belső összefüggése 4. [A földfejlődés metamorfózisai és azok utóhatása a mai Föld állapotában. A rovarvilágban ható kozmikus erők. A pillangók természete és a növényvilág. Mért szükséges absztrakt gondolataink átalakítása művészi érzékké?] Dornach, 1923. október 26. Eddig a kozmikus és a földi viszonyok, az állatvilág és az ember közötti összefüggést vizsgáltunk bizonyos szempontból. A következő napokban folytatni kívánjuk ezt a szemlélődést, ma azonban kapcsolatot keresünk további területekkel, melyekkel még a jövőben foglalkozunk. Utalni szeretnék arra, ahogyan Földünk fejlődését már ,,A szellemtudomány körvonalaidban is ábrázoltam; ott bemutattam Földünk fejlődését a kozmoszban. Mikor felmerült a fejlődés kérdése, kiindulási pontként a Föld ősrégi Szaturnusz- metamorfózisát jelöltük meg. Ezt a régi Szaturnusz-metamorfózist úgy kell elképzelnünk, hogy mindazt tartalmazta, ami egyáltalán bolygórendszerünkhöz tartozik. Bolygórendszerünk egyes bolygói, a Szaturnusztól egészen befelé a Holdig, mind benne volt ebben a régi Szaturnuszban, mely mint tudják, tisztán hőéterből állt. Tehát a Szaturnusz még a levegő sűrűségét sem érte el, mert éppenséggel hőéterből állt, és ugyancsak éteri oldottságban tartalmazta a később önállóvá alakuló, individualizálódó bolygókat. A földfejlődés második metamorfózisaként aztán megkülönböztetjük azt, amit összefoglalóan a régi Nap-metamorfózisnak neveztem. Itt az történt, hogy lassanként a Szaturnusz tűzgömbjéből kiformálódott a levegőgömb, a Nap fényáramokkal átjárt, átragyogott, átvilágított csillogó levegőgömbje. Aztán itt van a harmadik metamorfózis, ebből - miután ismételte a régi állapotokat -, egyrészt kikerekedik a napszerűség, mely még a Földet és a Holdat is átfogja, másrészt a külső szféra, melyhez a leváló Szaturnusz tartozik, amint az a ,,Szellemtudomány körvonalai"-ban le van írva. De a Hold-metamorfózis során egyidejűleg megtörténik az is, hogy a Nap elválik a még összefüggő Föld + Holdtól. Gyakran leírtam már, hogy a természet ma ismert birodalmai akkor még nem léteztek, nem volt a Földnek ásványi tömege, csak - ha ezt így nevezhetem - bizonyos szaru-jellegű részek váltak benne külön, szarukeménységű szilárdabb alkotórészek meredtek ki mint sziklák a vizessé vált holdtömegből. Csak azután keletkeztek a mai földi viszonyok, negyedik metamorfózisként. Gondoljanak csak bele: a Szaturnusztól a régi Napig csak olyan szubsztanciával volt dolgunk, mely a levegőig jut el. A fejlődés a tűzgömbből indult el, ez metamorfozálódik, sűrűsödik aztán levegő-gömbig, mely azonban már fénytől átjárt, fény csillan fel benne. Ez a fejlődés első része. Ezután következik a fejlődésnek az a része, melyben a Hold játszik első szerepet. Éppen olyan volt ez a szerep, hogy a szaruszerű sziklák képződését lehetővé tette. A földfejlődés során a Hold kilép a Földből, mellékbolygóvá válik, s a Földben visszahagyja a belső földerőket. Ilyen például a nehézkedési erő, mely fizikai vonatkozásban teljességgel a Hold maradványa. A Föld maga nem tudná kifejleszteni nehézkedési erőit, ha nem maradtak volna vissza zárványok a régi Holdból, bár a Hold maga eltávozott. A Hold az a kolónia a világmindenségben, melyről a napokban szellemi szempontból beszéltem. Egészen más szubsztancialitása van, mint a Földnek, de a Földben visszahagyta azt, amit tágabb értelemben a földmágnességnek nevezhetünk. A földerők, mármint a nehézkedés, mindaz, amit súlyszerű hatásnak nevezünk, aminek a hatására a dolgoknak itt súlya van, a Holdból maradt vissza. Azt mondhatjuk tehát: itt van a Szaturnusz és a Nap, lényegében a hő átjárta, fény átjárta változat, ha egybefoglaljuk a kettőt itt pedig a Föld és Hold állapot, a Hold-hordozta vizes változat. A vizesség a holdfejlődés alatt képződött, és megmaradt a Föld-metamorfózis alatt is. A szilárdságot éppen a nehézkedési erők hozták létre, hívták életre. A két metamorfózis lényegileg különbözik egymástól, de azzal tisztában kell lennünk, hogy ami egyszer volt, az meg is marad. Megmarad a régi Szaturnusz tűzgömbje minden következő fokon mint hőszubsztancia. Ha ma a Föld különböző tájain járunk, s mindenfelé meleggel találkozunk, ez a régi Szaturnusz-fejlődés maradványa itt. Ha pedig levegőt, vagy légnemű testeket találunk, az a régi Nap maradványait mutatja. Ha a napfénytől ragyogó levegőbe nézünk, s áthatnak ennek a fejlődési foknak az érzései, így kellene szólnunk: ebben a napfénytől ragyogó levegőben a régi napfejlődés maradványai élnek! Ha az a régi Nap nem lett volna, a mi levegőnk sem lehetne rokon a napsugárral, mely most rajta kívül van. Csak mivel a Nap valaha össze volt kötve a Földdel, csak mivel a Nap fénye a még légnemű Földben felragyogott, olyannyira, hogy a Föld, mint levegőből való gömb belső fényt sugárzott szét a külső világba, ezért jöhetett létre a későbbi, a mai Föld-változat. Most a Földet levegő burkolja, ebbe kívülről érkeznek a napsugarak. De a napsugarak mély belső rokonságban vannak a Föld légkörével. Nem úgy érintik a Földet, ahogyan a mai fizikusok oly durván kifejezik, mintha kis puskagolyók röpülnének át a gáznemű atmoszférán, hanem mély, bensőleg rokon sugárzásként. S ez a rokonság éppen annak az utóhatása, hogy ez a kettő valamikor, a régi Nap-metamorfózis idején együtt volt. Így hát minden rokon egymással azáltal, hogy a korábbi állapotok belejátszanak a későbbiekbe. Az idő alatt, míg - mint ahogyan Önök is ismerik - a Föld nagyjából-egészéből kialakult, azalatt fejlődött ki minden, ami a Föld körül, a Földben és a Föld alatt van, ahogyan azt a ,,Szellemtudomány körvonalai"-ban leírtam és itt röviden összefoglaltam. Azt mondhatjuk tehát, hogy ha a mai Földet megnézzük: itt van benne, ami szilárdságot hoz létre: a belső Hold, lehorgonyozva a föld-magnetizmusba. Ez a belső Hold • teszi lehetővé a szilárdságot, azt, hogy valaminek súlya legyen, a súlyszerűség erői alakítanak szilárdat a folyékonyságból. Itt van aztán a tulajdonképpeni földszerűség területe: a folyékonyság a maga sokrétű előfordulásában, pl. mint talajvíz, de úgy is mint a felszálló páratömegek vize, a lehulló eső tömegei stb. Továbbá, itt van a levegőszerű rész a Föld-környezetben, s mindezt áthatja a régi Szaturnusz maradványaként a tűz. Így hát a mai Földben is megadhatunk valamit, ami a fenti Nap-Szaturnusz, vagy Szaturnusz-Nap, kimondhatjuk, hogy ez lesz mindaz, ami, a meleg levegőben van jelen, amit áthat a fény, ez mind Szaturnusz-Nap. Feltekintve úgy találjuk, hogy a levegőt átjárja a Szaturnusz hatása, átjárja a Nap hatása Ez az, amiből az idők folyamán a légkör kifejlődött; a légkör azonban csak utóhatása a Nap-metamorfózisnak. Ezt látjuk, ha tekintetünket felfelé irányítjuk. Ha lefelé tekintünk, a két utóbbi metamorfózisból származó világot látjuk, azt, ami a két utolsó metamorfózis alatt keletkezett. Látjuk a súlyosat, a szilárdat, helyesebben szólva azt, ami nehézzé tesz, ami megszilárdul, látjuk a folyékonyságot is: a Hold-Földet. Ha erre figyelve újra olvassák a ,,Szellemtudomány körvonalai"-t, láthatják, hogy már egyszerűen a stilizálás által is erősen szétválik a szöveg ott, ahol a Nap-metamorfózis átmegy a Hold-metamorfózisba. Így még ma is éles az ellentét a felső, szaturnikus és az alsó Föld-Hold-szerűen vizes jelleg között. Az egyik fenn, a másik lenn van. Miközben minden, ami a Földhöz tartozik, együttfejlődött a Földdel, úgy nagyjában- egészében, a beavatási tudomány szemével néző tekintete a rovarvilág sokfélesége felé fordul. Azt kellene hinnünk, már csak a repdeső, csillogó rovarvilág okozta érzés alapján is, hogy annak összefüggésben kell lennie a felső, a Szaturnusz-Nap levegős világával. Valóban ez így is van. Nézzük a pillangót: a levegőben repdes, ragyogó színeivel a fényjárta, fénytől ragyogó levegőben. A levegő hullámai hordozzák, a hold-földszerű nedvességet alig érinti, az ő eleme a felső terület. Ha valaki utána kutat, érdekes módon a földfejlődés igen korai szakaszában éppen a kis rovarokat találja. Ami ma csillogó pillangószárny a fényjárta levegőben, az első adottságaiban a régi Szaturnusz alatt keletkezett, s a régi Nap idején fejlődött tovább. Ami akkor keletkezett, ma is lehetővé teszi, hogy a lepke fény-levegő teremtmény legyen. A Nap önmagának köszönheti fényterjesztő adományát; hogy fénye a szubsztanciákban tüzes, villódzó jelleget hoz létre, azt a Szaturnusz, Jupiter, Mars hatásának köszönheti. Ha valaki a Földön keresi a pillangó természetét, nem értheti azt meg. Hatóerőit fenn kell keresnünk a Napnál, a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz szférájában. Ha a pillangó csodás fejlődésmenetébe pontosabban bele akarunk mélyedni - itt már beszéltem róla az emberrel kapcsolatosan, hogy a lepke mintegy az emlékezés kozmikus megtestesítője -, de ha pontosabban belemegyünk, azt látjuk, hogy a lepke maga fénytől ragyogva, levegő-hordozottan a föld felett száll, aztán lerakja petéjét. A mai durván materialisztikus látszattudomány ezt így mondja, mert a lényegi dolgokat egyáltalán nem tanulmányozza. A kérdés így szól: mire bízza a lepke a petéjét, mikor lerakja? Ha mindent végigkutatnak, ahová egyáltalán tojást rak egy lepke, meglátják: mindig olyan helyre teszi, ahol nem hiányzik a Nap hatása. A Nap nem csak ott hat a földön, ahova direkt süt. Többször felhívtam már a figyelmet arra, ahogyan a parasztok a burgonyát télen a földbe teszik el, földdel takarják, mert a nyáron érkező napmeleg és napfény télre éppen a föld belsejében van. A földfelszínen a burgonya elfagy, de nem fagy el és jó, használható marad, ha verembe teszik és földdel takarják, mert a Nap hatása a tél folyamán benn van a földben. A naphatást tehát télen a földben kell keresnünk! Ha decemberben lemegyünk a földbe egy bizonyos mélységig, ott a júliusi naphatást találjuk. Júliusban a Nap a földfelszínre sugározza melegét és fényét, a fény és a meleg lassan belehatol a földbe. Ha decemberben meg akarjuk találni azt, amit a naperőkből júliusban átéltünk, akkor gödröt kell ásnunk, s ott, bizonyos mélységben megtaláljuk azt, ami júliusban a felületen volt. Így hát a burgonya júliusi Napba van ott ágyazva. Tehát: nem csak ott van Nap, ahol durván materiális értelemmel keresnénk, hanem sokféle helyen találhatjuk, szigorúan el van ez rendezve a kozmoszban az évszakok szerint. A pillangó sosem rakja petéjét olyan helyre, ahol az valamilyen módon ne lehetne összefüggésben a Nappal. Így nem is helyes a kifejezés: a lepke földi területre rakja le petéjét. Ilyet egyáltalán nem tesz. Petéző helyet mindig ott keres, ahol a földiségben Nap van, s így a pete csakis a Nap hatása alatt áll. Egyáltalán nem kerül földi hatás alá, Mint tudják, ezután kikel a hernyó. Hogy ez megtörténhessen, ahhoz a Jupiter hatására van szükség. A napsugarakat Jupiter-hatás kell modifikálja. A bábból, a gubóból aztán, mint tudják, előmászik a lepke, maga is fénytől hordozott, fényben felragyogó. Elhagyja sötétkamráját, melybe csak úgy juthatott fény, mint a kromlechbe, melyről Önöknek beszéltem a druida kőkörökkel kapcsolatban. Ott a Nap Szaturnusz-hatás alá kerül, s fényét a Szaturnusszal együtt tudja csak úgy küldeni a levegőbe, hogy a lepke egynémely színeiben majd felragyoghasson. Amikor a lárva kikel, maga is a Nap hatása alatt marad, de egy másik befolyás is éri. Egyáltalában nem tudna mászni, ha ez a másik hatás nem befolyásolná, ez a másik pedig a Mars hatása. Ha elképzelik a Földet (rajzolva), ahogyan körülötte kering a Mars, a Mars-áramlatokat mindenütt meg lehet találni. Azok ugyanis megmaradnak, nem számít, hogy a Mars éppen hol van, mert a Mars-szféra mindenütt megvan, s amikor a hernyó mászik, a Mars-szféra értelmében mászik. Ezután bebábozódik, gubót készít maga köré. Leírtam, hogy ez a Nap iránti odaadásból születik, hogy a megszőtt fonál a fényvonalakat követi, a lárva ki van téve a fénynek, követi a fénysugarakat. Amikor besötétedik, abbahagyja a fonást, s majd újra folytatja. Mindez nem más, mint kozmikus napfény, napfény, amit átjárt az anyag. Ha a selyemhernyó gubóját vesszük, amit a selyemruhákhoz használunk, az a selyem tiszta napfény, melybe bele van szőve a hernyó matériája. Saját testének szubsztanciáját szövi-fonja bele a selyemhernyó a napsugarak irányába, ebből alakítja maga körül gubóját. Ha megnézzük a röpülő pillangók csodálatos tengerét a légkörben, azt mondjuk: ez bizony nem is földi képződmény, csak beleszületik felülről a Földbe! Nem is megy a lepke lejjebb a földbe petéjével, csak ameddig a napsugarak is behatolnak. A pillangók tengerét a Föld a kozmoszból kapja ajándékba. A színeket Szaturnusz adja, a Nap pedig röptük erejét, melyet a fény hordozó ereje hív életre stb. Valóban ezeket a kis lényeket mintegy beleszórja a Földbe az, ami a Nap és a napfeletti bolygórendszer. A Nap, Szaturnusz, Jupiter és Mars ajándékai ők, de a többi rovar is, a szitakötők s mások is. A Föld magától egy rovart sem tudna létrehozni, még egy bolhát sem, ha a Nap és a felette lévő bolygók a rovarvilágnak ezt az ajándékát nem nyújtanák. És hogy a Nap és a többi bolygók bele tudják röptetni Földünkbe a rovarvilágot, ezt a első két metamorfózisnak köszönhetjük, melyet a földfejlődés átélt. Nézzük most meg, hogyan működött együtt a földfejlődésnek a második két metamorfózisa, a Hold-metamorfózis és a Föld-metamorfózis. Nos, a pillangó petéjét nem lehetett a Földre bízni. Ezzel kapcsolatban utalnunk kell rá, hogy a harmadik, a Hold-metamorfózis kezdeti idejében a pillangók még másmilyenek voltak, mint ma. Akkor a Föld sem volt még olyan függésben a Naptól, még együtt volt vele, csak később vált el tőle. A pillangók sem voltak oly érdesek, durvák, hogy petéiket egyáltalán ne bízták volna a Földre. Hiszen egyben a Napra is rábízták őket, mikor a Földre bízták. Differenciálódás következett ezután. Az első két metamorfózisnál a rovarvilágnak csak az ősszüleiről beszélhetünk. Akkor még ugyanazt jelentette, hogy a kozmoszra, a külső bolygókra bízza tojásait, vagy a Földre. Különbséget csak akkor látunk, mikor a Föld sűrűbb lett, vizet kapott, mikor megkapta a Hold magnetikus erőit, és a dolog megváltozott az első két változathoz képest. Ekkor fellépett egyfajta differenciálódás. (Rajzolva.) Tegyük fel, hogy mindez a felső világhoz tartozik, a hőhöz, a levegőhöz. Itt pedig azt rajzoljuk, ami a vizes-Föld része. Vannak csírák, melyeket sorsuk a Földre bízott, másokat sorsuk visszatartott, s nem a Földre, hanem a Földben lévő Napra bízattak. Vegyük azokat a csírákat, melyek a harmadik, a Hold- metamorfózis alatt kerültek a földfejlődés hatása alá, vagyis a vizes Föld- Hold hatás alá, mikor az keletkezett, éppen úgy, ahogyan a rovar-csírák kerültek annak idején a Nap és a napfelettiek hatása alá. Ezek a csírák, azáltal, hogy földes-vizes hatás alá kerültek, növénycsírák lettek, amelyek pedig visszamaradtak a felső szférában, rovarcsíraként maradtak meg. Mikor aztán megkezdődik a harmadik metamorfózis, mindaz, ami annak idején napszerűből holdszerűen földivé változott - növénycsíraként jelenik meg. Ami tehát itt a Földön kívüli kozmosz hatása alatt él, ez az egész fejlődési sor a petétől a lárván és a bábon át a pillangóig, a növénynél is követhető. Mikor a mag földivé válik, nem lepkét fejleszt, hanem növényi gyökeret, ez az első, ami a magból kibújik. Ahelyett, hogy kúszó lárvát hoznának létre a Mars erői, megjelenik a levél, spirálisan kapaszkodva felfelé. A levél tehát földi hatás alá került hernyó, lárva. Ha megnéznek egy hernyót, amint mászik, azt látják, ami a felső szférában megfelel az alsó világban lévő levélnek, mely a Nap-szférából a földi szférába helyeződött magból bontakozott ki; Ha továbbhaladnak fölfelé, megtalálják a báb megfelelőjét a fölfelé egyre inkább összehúzódó levelekben, mikor azokból csésze lesz. Végül a pillangó is megjelenik a hozzá hasonlóan színes, levegőben nyíló virágban. Így záródik a körforgás. Ahogyan a lepke petét rak, úgy képződik a virágból a jövő számára újra mag. Látják, kérem: felnézünk a levegőbe, s az ott repülő lepkében a levegőbe emelt növényt látjuk. A lepke a Nap hatása alatt petéből imágóig fejlődve ugyanaz, mint ami a növény a földhatás alatt. A levélig haladva megtalálhatjuk a holdhatást, a Vénusz-hatást és a Merkúr-hatást, ez aztán visszatér a földhatáshoz. A mag megint a földhatást mutatja. Így két mondatot állíthatunk magunk elé, s ezzel kifejezhetjük a természetnek egy nagy titkát: Nézd a növényt! Ő a Földhöz Bilincselt lepke. Nézd a lepkét! O a kozmosz- Szabadította virág. A növény - a Föld által bilincsbe vert lepke. A lepke - a kozmosz által a Földtől megszabadított virág. Nézzük csak meg a lepkét, vagy bármely rovart, a petétől az imágóig való fejlődésében: nem más az, mint levegőbe emelt, a kozmosz által a levegőbe beleformált növény. Ha a növényt nézzük: lepke az, mely alul le van kötözve. A petét igénybe vette a föld, a lárva levélképződményekké metamorfizálódott, s az összehúzódott részekké vált a bábképződés. A lepkévé fejlődés a virágképződésben jelenik meg a növények világában. Nem is csoda az intim kapcsolat a pillangó, illetve általában a rovarvilág és a növények között. Mert végül is azok a szellemi lények, akiken a rovar', a lepkevilág alapszik, így szólhatnak: itt lenn vannak rokonaink, velük kell tartsunk! Kötődnünk kell hozzájuk, élveznünk nedveiket stb., magunkat össze kell kötnünk velük, hiszen ők testvéreink. Ok azok a testvéreink, akik levándoroltak a földi terekre, a Föld megbilincselte őket, más létformát öltöttek. Ugyancsak így szólhatnak a szellemek, akik átlelkesítik a növényeket, mikor feltekintenek a pillangókra: itt vannak a földi növények égi rokonai. Látják, kérem, azt lehet mondani: a világ absztrakciókkal nem érthető meg. Az absztrakciók nem érnek fel az érthetőségig. Mert a kozmoszban működik a legnagyobb művész. A kozmosz olyan törvények szerint alakít, melyek legmélyebb értelemben kielégíthetik a művészi érzéket is. Senki meg nem érti a földbe süllyesztett lepkét, hacsak nem művészi érzékkel metamorfizálva az absztrakt gondolatokat. Senki meg nem érti a kozmikus erők, a fény által fel a levegőbe emelt növény-virág tartalmat a pillangóban, hacsak nem mozdítja meg egy művészi gesztussal az absztrakt gondolatokat. Mindenképpen mérhetetlenül felemelő élmény az, mikor beletekintünk a természet dolgainak mélységesen benső rokonságába. Sajátos dolog a növényen ülő rovar látása, mikor egyben azt is látjuk, ahogyan az asztralitás a virág körül működik. Itt a növény kifelé törekszik a földi térről. A színekben ragyogó virágszirmok felett a növény ég utáni vágyakozása működik. Ezt a vágyat a növény maga nem tudja kielégíteni. Ekkor a kozmoszból felé sugárzik az, ami a lepke. Benne saját vágyának kielégítését látja a növény. Ez a csodálatos kapcsolódás él a földkörnyezetben, a növényvilág vágyakozásának elcsitulása a rovarok látásában, éppen a pillangók látásában. Amire a virágzás virágszíne áhítozik, szétsugározva színeit a világtérbe, az mintegy a megismerés beteljesedésével találkozik, mikor szembe jön vele a pillangó, szárnyának csillámló színeivel. Kifelé meleget sugárzó vágy, feleletként égből lefelé sugárzó kielégülés: ez az a körforgás, mely összeköti a virágokat és a pillangókat egymással. Most hát, mikor átmenetet kaptunk a növényvilághoz, abban a helyzetben vagyok, hogy az embertől az állatig terjedő szemlélődéseinket a következőkben kitágíthatom. Most már ebbe a növényvilágot is belevonhatjuk, s így lassan az embert kapcsolatban láthatjuk az egész Földdel. Ehhez az kellett - mondhatnám -, hogy hidat verjünk a levegő repdeső virága: a pillangó, és a földben jól megülő pillangó: a növény közé. A földi növény: megülő lepke. A lepke: repülő virág. Ha felismertük a földhöz kötött növény és az égadta szabadságban szálló pillangó között az összefüggést, akkor már meg is van a híd az állat- és növényvilág között. Ezután egyfajta közönnyel hallgathatjuk a közönséges beszédeket, mikor újra meg újra ősnemzésről s ilyesfélékről hallunk. Ilyen prózai fogalmak nem érik fel az univerzum tereit, pedig oda kell felérnünk. És oda akkor jut az ember, ha átvezeti prózai fogalmait művészi fogalmakba, s így eljut ahhoz a képzethez, hogy az égből szakadt lepke pete még a Napra volt bízva, ebből keletkezett később a növény, azáltal, hogy a pete korábbi napra-bízottsága most már földre-bízottság lett, metamorfózison menve keresztül.

0 komment , kategória: Általános

Címkék: metamorfózisként, szubsztanciákban, virágképződésben, differenciálódás, fejlődésmenetébe, materialisztikus, metamorfozálódik, földkörnyezetben, földmágnességnek, beteljesedésével, előfordulásában, együttfejlődött, metamorfózisnál, tulajdonképpeni, folyékonyságból, szarukeménységű, szellemtudomány, metamorfózisnak, felragyoghasson, megtörténhessen, látszattudomány, szubsztanciáját, absztrakciókkal, földfejlődésnek, metamorfózisból, szubsztanciával, növénycsíraként, növényvilághoz, bolygórendszer, összefoglaltam, összefüggésben, pillangószárny, megtalálhatjuk, egybefoglaljuk, mellékbolygóvá, megbilincselte, ember mint, kozmikus jelenségek, kozmikus lények, földfejlődés metamorfózisai, rovarvilágban ható, pillangók természete, földi viszonyok, ember közötti, következő napokban, jövőben foglalkozunk, szellemtudomány körvonalaidban, fejlődés kérdése, régi Szaturnuszban, levegő sűrűségét, később önállóvá, földfejlődés második, Rudolf Steiner, Föld- Hold,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]