|
2018-12-24 14:38:12, hétfő
|
| |
| |
"Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet csoda nélkül élni."
- / Márai Sándor/
Karácsonyi terítés régen
A hagyományos parasztház legtiszteltebb bútora az asztal volt, hiszen a fontos dolgok körülötte zajlottak. A mai szokásokkal ellentétben az asztal beterítésére mindig jelentős, ünnepi alkalomkor került sor.
Régen a családi karácsony legnagyobb szertartása volt a karácsonyi asztal elkészítése. Az ünnep varázslatos ereje az asztalt leterítő abroszon, az asztalra és az asztal alá tett tárgyakon keresztül érvényesült. Vízkeresztig az asztalon hagyták.
Karácsonykor piros csíkos abroszt tettek fel, melynek színe az örömöt jelképezte. Sőt az ünnep hangsúlyozására helyenként két-három abroszt is fölterítettek, mégpedig a nap járásával megegyezően.
Az asztalra és az asztal alá ilyenkor szalmát, magvakat szórtak, hogy a következő év termékeny legyen, a család bőségben éljen, illetve azért, hogy a karácsony éjjelén látogató angyalok, halottak, Kisjézus szállást és ennivalót találjanak. Egyes vidékeken ilyenkor gazdasági szerszámokat is tettek az asztalra, hogy a jövő évi termés jó legyen. Nemcsak az asztalt, a szobát is szalmával díszítették. A földre hintett szalma a betlehemi istálló jelképe is. Néhol a karácsonyi asztal alá kis teknőt tettek. Ez volt Mária teknője. A vacsora fogásaiból mindenki rakott bele, amit másnap a koldusok kaptak meg. Az asztal szakrális dísze lehetett még a lucabúza is, ami eucharisztikus szimbólum és a megújulás jelképe.
Az étkezés módja is meghatározott volt, különféle babonák kapcsolódtak hozzá. Így például az asszony nem állhatott fel az asztaltól, hogy a kotlósai a következő évben jól üljenek; ha méhekkel is foglalkoztak, a férj nem kelhetett fel, nehogy a raj elszálljon. Nem volt szabad könyökölni az asztalra, mert az kelést okozhat.
 |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
