|
2011-02-20 12:07:24, vasárnap
|
| |
| |
|
|
| |
A SZÉKELYEK.
Vitéz s furcsa nép valának
Régentén a székelyek,
Most is furcsák és vitézek,
Isten őket áldja meg.
Nem magas a székely ember,
Inkább kardja jó darab,
De kezétől hull az ellen,
Bár két fővel magasabb.
Hegyi nép a székely ember,
S még szegény is e felett,
Ágyuja nincs, no de se baj,
Hoz a labanc eleget.
Nyugtalan a székely ember,
Hosszu harctól nem remél.
«Hadd vágjon le kiki százat,
Aztán haza!» - így beszél.
Meg nem áll a székely ember
Ágyu s puskacső előtt,
Inkább beront, mert az ellen
Jobb ha meghal, mintha lőtt.
Nem tréfál a székely ember,
Tréfáljon bár a vezér.
«Vezess - szól - de megkólintunk,
Ha csatánk rossz véget ér!»
Ritkán víg a székely ember,
De ha víg, akkor bolond,
Muszka sisakból iszik bort,
S kenyérért Szebenbe ront.
Vitéz s furcsa nép valónak
Régentén a székelyek,
Most is furcsák és vitézek
Isten őket áldja meg!
1849
VILÁGOSNÁL.
Világosnál, Világosnál
Huszárok könnyeznek,
Sirva sirnak veszedelmén
A magyar nemzetnek.
A sohajtás zajszelében
Hajlik meg a zászló,
Szegény gyalog gazdájára
Búsan nyerit a ló.
Csak egy régi, vén huszár űl
Mozdulatlan, némán,
Mély bánattal, mély sebekkel
Napsütötte arcán.
Csak egy régi, vén huszárnak
Zászlója lobog még,
Mintha várna csatajelre
És vért szomjuhoznék.
Hejh vén huszár, hejh vén huszár,
Szállj le, szállj le immár!
Nem rohamra harsog a kürt,
Nem a győzelem vár.
Tépd el, tépd el lobogódat,
Nincs már Magyarország!
Őseinknek szent sírhalmát
Kozákok tiporják.
Hall és lát és föltekint majd
Kétségbeesetten,
Mintha nézné, tudakozná
Van-e Isten mennyben?
Hall és lát és búsultában
Pisztolyát ragadja,
Mintha sors és világ ellen
Csatázni akarna.
«Magyar vagyok, rabbilincset
Nem visel magyar kéz,
Huszár vagyok, zászlajával
A huszár együtt vész.
Foszlányai ezt a sebet
Legjobban takarják...
Isten hozzád, édes hazám,
Szegény Magyarország!»
Dörren a cső, piros vér foly,
Meghajlik a zászló;
És haldokló gazdájára
Búsan nyerit a ló.
Honja sirján ott feküszik
Mozdulatlan, némán,
Mély bánattal, mély sebekkel
Kebelén és arcán.
1849
OKTÓBERBEN.
Merre tűntél, hova lettél
Völgyek, halmok friss virága?
Mért halványulsz, miért hervadsz
Erdők, berkek még zöld ága?
Sirján, kik elestek
A véres csatákon,
Halott-koszorúnak
Hullatám virágom\'
S míg egy új tavasznak
Piros fénye támad,
Halovány szinemmel
Gyászolom hazámat.
Fényes hajnal, vidám hajnal,
Régi arcod, fényed hol van?
Tiszta kék ég mért jelensz meg
Oly korán már gyászfátyolban?
Fényünk villogásán
Halt el kardotoknak,
Szemeink a könnytől
Nem mosolyoghatnak
Szégyen és gyalázat
Ég lelkünk haragján,
Megtagadva tőlünk
Bosszuálló villám.
Lanyha szellő, játszi szellő
Merre röpkedsz szárnyaiddal?
Hova lettek kisérőid:
Enyhe harmat és madárdal?
A harmat könnyé lett,
A dal hattyuének,
Társim vér, sohajtás
És átok levének.
És viharrá nővén
Járom a világot,
Szálljon a zsarnokra
Vér, sohajtás, átok!
1849
MAGYAR KÖLTŐK.
Szegény, szegény magyar költők,
Hol vagytok, hol zeng dalotok?
Mint az elzüllött csalogány
Tavasz szép napjai után,
Úgy elnémúltatok.
Széttört a lant, eltört a kard,
Mély sebben vérzik a kebel;
És messzi föld vidékiről,
És közel börtön mélyiről.
A hang nem hallik el.
Ejts könnyet, oh nép, hogyha tudsz,
Ha adhat még a fájdalom,
S míg lelked a múltakba hal,
Zendüljön meg a régi dal,
Mint visszhang, ajkadon.
Ki meghalt, jobban nyughatik,
A rab egy percre felvidúl,
S a bujdosó megérti majd:
Bár honja rablánc közt sohajt,
De él még s nem fajúl.
1849
MIDŐN ELINDULT.
Oly rövid volt ez az óra,
Oly hosszu e pillanat!
Fehér kendőd sem látom már,
Hogy hallhatnám szavadat?
Visz a szél s hullám hajója,
S itt hagy engem oly magán...
Csak most érzem, hogy szeretlek,
Hogy szeretlek igazán.
Illatot hoz fürteidről
A szelek fuvalma még,
A hullámok tűkörében
Napszemed visszfénye ég.
Oh ha zúgó szél lehetnék,
Átölelne két karom,
Elvinnélek messze, messze,
Híven, büszkén, szabadon.
Hosszan nézek el utánad,
S mint örvény a viz alatt,
Meg-megkapja és sodorja
Lelkemet egy gondolat
Tán utólszor láttalak most,
Vagy ha látlak ezután...
Csak most érzem, hogy szeretlek,
Hogy szeretlek igazán.
Tűnő hajód vitorláján
A hajnal sugára ég,
Síkján a futó folyamnak
Ott egy fekete pont még.
Oh ha napsugár lehetnék,
Kísérhetne mosolyom...
Elkísérne messze, messze,
Híven, büszkén, szabadon.
1850
TAVASZÉJ.
Szeretek kinn a szabadba\' járni,
Tavaszéjben, egyes-egyedül.
Mint a balzsam, a lég olyan enyhe,
Elbolyongok messze a ligetbe\'
És mélázva lelkem elmerül.
Hold a tájra mintha fátyolt szőne,
Melyet néha meglebbent a szél;
A nyugvó természet föl-fölérez
Hű anyaként kedves gyermekéhez,
S álmodozva édes szót beszél.
Ing a lomb s egy-egy virágot hullat,
Virágodat, múló ifjuság!
Búsan zeng a bokrok csalogánya,
Fáj talán, hogy holnap nem találja:
Ha egyik hull, nyílik más virág.
Fénybogárkák ragyognak a fűben,
Csillag fenn és csillag ide lenn;
Sötét az éj, sötétebb a bánat,
Csillag fénye csak sötétbe\' támad.
Oh ragyogj hát szivben és egen!
Tó és csermely ébren álmodoznak,
Kebelökre ifju lomb hajol;
Tó hulláma fájva összerendűl,
Míg a csermely víg-csevegve zendűl,
Bú- s örömhang lágyan összefoly.
Illatot hord a völgyek fuvalma,
Egyik virág másiknak izen.
Mint eseng, mint vágy e hő lehellet,
Mint susog a nyíló kelyhek mellett
Hívó hangod, édes szerelem!
Mint emlék a boldogabb időkből,
Bércek ormán pásztortűz lobog,
Most magasan csillagokkal játszik,
Majd lehull és elalunni látszik,
Csak lobogj, míg hajnal jőni fog.
Mily csendesség, mégis mennyi hang szól,
Mily homály és mégis mennyi fény!
Fényhomályból mennyi kép kifejlik,
A hangokban mennyi titok rejlik,
S mint szövődik bűvös sejtemény!
És a sziv úgy önmagába sűlyed,
Nyugszik benne minden szenvedély;
Szelid álmok bölcsőjén ringatva,
Csak egy enyhe mély érzés virasztja,
Jobb és hőbb és hisz, szeret, remél.
1850
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: KEDVES-APRÓ ERZSIKÉTŐL KAPTAM |
|
|
|
Címkék: kétségbeesetten, gyászfátyolban, mosolyoghatnak, fényhomályból, magyarország, szárnyaiddal, fénybogárkák, elnémúltatok, rabbilincset, megkólintunk, csillagokkal, szomjuhoznék, veszedelmén, zászlajával, mozdulatlan, zajszelében, összerendűl, halványulsz, tavaszéjben, gyermekéhez, elbolyongok, kardotoknak, elvinnélek, visszfénye, pásztortűz, kísérhetne, napsütötte, könnyeznek, csendesség, vitorláján, világosnál, csatajelre, fürteidről, csalogánya, foszlányai, hattyuének, székely ember, labanc eleget, magyar nemzetnek, sohajtás zajszelében, huszár együtt, véres csatákon, harmat könnyé, elzüllött csalogány, percre felvidúl, bujdosó megérti, szelek fuvalma, hullámok tűkörében, hajnal sugára, futó folyamnak, fekete pont, tájra mintha, Apró Erzsikétől, Van-e Isten, Szegény Magyarország, MAGYAR KÖLTŐK, MIDŐN ELINDULT,
|
|
Offline
