|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 3
|
|
|
|
|
|
2008-05-26 17:05:21, hétfő
|
| |
| |
Szepes Mária
Kértem Istent...
Kértem Istent, vegye el a gőgömet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta, nem az Ő dolga, hogy elvegye: az én dolgom, hogy feladjam.
Kértem Istent, tegye egészségessé béna gyermekemet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A lelke egészséges, a többi ideiglenes.
Kértem Istent, adjon nekem türelmet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A türelem a szenvedés mellékterméke: nem adható, csak kiérdemelhető.
Kértem Istent, adjon nekem boldogságot, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: Ő áldást adhat, a boldogság rajtam áll.
Kértem Istent, vegye el tőlem a fájdalmat, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A szenvedés eltávolít a földi dolgoktól, és közelebb hoz hozzám.
Kértem Istent, növelje nagyra lelkemet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: növekednem egyedül kell, ő majd megnyes néha, hogy gyümölcsözőbb legyek.
Kértem Istent, segítsen, hogy szeressem az embereket, ahogyan Ő szeret engem.
És Isten azt mondta: No végre egy jó gondolat.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szepes Mária |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-05-26 07:55:42, hétfő
|
| |
| |
A Nap gyermekei
Régen, réges-régen nem volt más az égen, csak a Nap meg a Föld. A Nap minden nap körbeszaladta a Földet, becézgette, cirógatta sugaraival, mígnem élet sarjadt rajta. Az ám, csakhogy ez a mindennapos szaladgálás nagyon fárasztó dolog volt! A Nap sosem hunyhatta le a szemét, hisz te is tudod biztosan, hogy ha nálunk este van, a Föld másik felét ragyogják be sugarai. Így aztán igen elfáradt a Nap, el is sírta magát néhanapján... Azaz sírta volna - hisz oly forró volt, hogy könnyei, mihelyt kigördültek szép szeméből, menten gőzzé, párává foszlottak.
Hanem a Föld, akin kisarjadt az élet, mindenkinél jobban szerette a Napot - ami nem is csoda, hiszen csak ők ketten voltak az égen -, s mikor meglátta a Nap szemén a párafelhőket, nyomban tudta, mi a baj. Nagyon szeretett volna segíteni rajta, ezért egyszer, mikor jólesően végigsimítottak rajta a sugarak, magába fogadta a Nap erejét, s hogy, hogy nem, huszonnyolc nap múltán egy gyönyörű lánynak adott életet. Gömbölyű volt, mint ő maga s a Nap. Melengette további huszonnyolc napon át. Nőtt, növekedett a leány, egyre szebb lett, egyre kedvesebb. A Földön sarjadt élet, amely születése óta sokezer színre bomlott - így születtek a növények, majd az állatok -, csodálkozva vette szemügyre. A lány cirógatta a növényeket, eljátszott az állatokkal, s azok egyre jobban megkedvelték. Sápadt volt ugyan, s fénye hideg, de ha hűsre volt valamelyik teremtménynek szüksége, ő mindegyiket szívesen fogadta. Nála megpihenhetett az egész világ.
Mikor anyja elérkezettnek látta az időt, így szólt hozzá:
- Látom, lányom, szép is vagy, jó is vagy. Itt az ideje, hogy munkához láss a világban. Felnőttél, s vár a feladat.
- Soha nem játszhatok többé?
- Ha jól végzed a munkád, meglátjuk. A neved mától fogva Hold. Jól figyelj rám! Látod azt a magas hegyet?
- Igen, Földanyám.
- Arra a hegyre kell fölkapaszkodnod.
- De anyám, hisz kerek vagyok! Legurulok.
- Ne aggódj! A növények és állatok segíteni fognak utadon, mert szeretted őket. Aztán ha fölértél, látni fogsz egy nagy medencét. Tüzes folyadék kavarog benne. Ne félj tőle! Ugorj csak bele bátran! Én a tüzes folyadék alatt leszek, karomba kaplak és feldoblak az égre. Ha fenn vagy, állj bátran a Nap elé. ő az édesapád. Öleld meg a nevemben, s hagyd, hogy árnyékodban megpihenjen! A többit majd meglátod.
Elindult a lány, búsult kicsit, hogy itt kell hagynia a földi világot, de valóban segítették útján. Az állatok követ görgettek mögé, hogy vissza ne guruljon, a növények erős kötéllé fonódtak, amelyben megkapaszkodhatott. Minden úgy volt, ahogy édesanyja mondta. Azaz majdnem: valahol ugyanis hiba csúszott a dologba. A tüzes folyadék nem akarta elengedni, szép, sima testére tapadt, s ettől csupa ránc lett. Csak szemei ragyogtak a régi fénnyel. Megállt a Nap előtt és így szólt:
- Jó napot, édesapám! Hold vagyok, a lányod. eljöttem, hogy te megpihenj. Ezentúl én is veled járom az utat, s ha úgy tartja kedved, árnyékomban megpihenhetsz.
- Te nem lehetsz a lányom! - mordult rá a Nap. - Az én lányom, úgy hallottam a földön, szép, kerek, sima. Te pedig ráncos vagy és csúnya. Eredj előlem! A Hold sírni kezdett, peregtek szeméből a könnyek, s lenn a Földön tengerek születtek belőlük. Elmaradt apja mögött az égi úton, s fogyott, egyre fogyott. Tizennégy nap múlva elfogyott teljesen. Szomorúan nézte Földanyja. A Nap szemei előtt pedig továbbra is párafelhők lebegtek, le nem hunyhatta őket egy pillanatra sem. Ekkor megszólította a Föld:
- Kedvesem, miért nem fogadtad illően a lányod? Hisz kemény szíved miatt egészen elfogyott! Szép volt, kerek, sima, ahogyan itt beszéltünk róla, de a hegy, a tűzhányó hegy, ahonnan az égre perdült, oly igen szerette, hogy nem tudott elszakadni tőle teljesen. Ettől kapta ráncait. De hisz a szemébe sem néztél! Pedig abból megismerted volna, hogy a te lányod ő.
Mert tudd meg, hogy hetven napja megszántalak a szemeid körül lebegő párafelhők miatt, s egy leánynak adtam életet. Te azonban elutasítottad őt, s most fél a szemed elé kerülni. Egészen belefogyott bánatába!
Elbúsult a Nap, hisz tulajdonképpen egyáltalán nem volt ô olyan keményszívű.
- Ó, bárcsak jóvátehetném a botlásomat!
- No, ez igazán nem nehéz dolog. Cirógass csak végig! Segítünk azon is!
A cirógatásra előperdült a Hold. Igaz, nagyon sovány volt még, de egyre telt az örömtől, hogy elfogadták. A második cirógatásra megszületett a Hajnalcsillag, a harmadikra az Esthajnalcsillag, majd mind a Föld s Hold szomszédai, mind a többi nyolc bolygó. Voltak immár Holdnak játszótársai is. Mikor eljött az idő, odaállt apja és anyja közé, s árnyékában néhány percre megpihent a Nap. Ez elég volt addig, míg újra meg nem látogatta a lánya. De azért a nagy bánatot nem tudta feledni a gyermek. Minden hónapban egyszer elfogyott, de aztán újra megtelt az örömtől, mert a visszautasítás után szeretet fogadta. Így hát tovább játszott pajtásaival, a bolygókkal, a Nap és a Föld gyermekeivel. Boldogok voltak, mert szerették egymást, s te is tudhatod, hogy ez a legjobb dolog a világon.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tanulságos |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-05-26 00:14:08, hétfő
|
| |
| |
Lázár Ervin: Széllelbélelt
Mérgelődött, morgolódott az Északi Szél.
- Te szelek szégyene! - korholta a Déli Szelet. - Te pipogya puhány! Nem is érdemled meg, hogy szélnek nevezzenek! Vacak szellőcske vagy csak, lenge fuvallat! Még hogy kényeztetni a világot, fákat cicomázni, füveket ébresztgetni, erdőt ringatni, ki hallott ilyet!? Vedd tudomásul, hogy egy igazi szél süvölt, örvénylik, zúzmarát hoz, dérrel és jéggel ver, fákat csavar ki, özönvizet áraszt, tetőket tép le, kazlakkal labdázik, zúg-búg, vicsorog, megfagyaszt!
- De hiszen - védekezett ijedten a Déli Szél -, nem láttál te még olyat, amikor vörös sivataghomokkal árasztom el Európát? Amikor kiszárítom a folyókat, a földeket, amikor egyetlen forró fuvintásommal elfonnyasztom a leveleket?
- Lári-fári, tavaszt hozol és meleget - legyintett az Északi Szél. - Tulajdonképpen nekem kellene fújnom valamennyiőtök helyett - morgolódott.
Ebből látszik, hogy a Keleti meg a Nyugati Szelet sem tartotta valami sokra, de legjobban mégiscsak a Déli Szél volt a bögyében. Ezért aztán - mert ugyanaz a szél mégsem fújhat négyfelől, sőt kétfelől sem - így szólt:
- Majd én megmutatom neked! Mától fogva én fújok délről, te meg északról. Majd meglátod, hogy a Déli Szél is lehet igazi férfi. Faggyal, zúzmarával, hóval és jégveréssel!
Mit tehetett a Déli Szél, fogta magát, elhúzódott északra, nagy, hóval borított fenyvesek mélyén didergett, jégmezőkön fagyoskodott, és közben langyos tengeröblök, meg virágzó gyümölcsfák után vágyakozott.
Az Északi Szél meg nagy dérrel-dúrral hozzákezdett. Nekirontott a világnak a trópusok tájékáról, fújt, süvöltött, rikoltozott. De döbbenten látta, hogy boldogan nyújtózkodnak alatta a földek, a fák örömtáncot járnak, riszálják a derekukat a bokrok.
- Dermedjetek meg! - rikoltotta.
Na, de rikoltozhatott, ahogy akart. Életet hozott, meleget; áldották még a lába nyomát is. Magába roskadt az Északi Szél, ajaj, gondolta, úgy látszik, délről fújni nem olyan egyszerű, mint hittem. S ezen annyira elmélázott, hogy csendesebb, simogatóbb, selymesebb lett, mint az elődje.
Az meg - a Déli Szél -, amikor eljött az ideje, dermedten kikászálódott a jéghegyek közül, és szelíden végigsuhant a tájon.
- Ne féljetek, én a Déli Szél vagyok - fuvolázta kedvesen.
De ettől a fuvolázástól fagyottan peregtek le a fák levelei, az erdei állatok fázósan egymáshoz bújtak, a fűszálak - megannyi ezüst tű - deresen csillogtak.
- Nem értitek, hogy én vagyok a Déli Szél, hé! - rikoltott mérgesen az Északról jött Déli, de mondhatott, amit akart.
- Beszélj csak, bolond, beszélj - gondolták magukban a mezők, és összehúzódzkodtak.
Megdühödött a szél, fölzengett, recsegtette, ropogtatta a világot, vitte a nádfödeleket. Úgy dühöngött, ahogy elődje soha. Reszketett a világ.
Szégyellte magát a Déli Szél, hogy északról fújván milyen vadember lett. Az Északi még jobban szégyenkezett, hogy délire válván, micsoda pipogya puhány lett. Nem is mernek az óta egymás színe elé kerülni. S az óta úgy van - bár ezt senki sem akarja elhinni nekem -, hogy a Déli Szél fúj északról, az Északi meg délről.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 3
|
|
|
|
2008. Május
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
129 db bejegyzés |
| e év: |
1159 db bejegyzés |
| Összes: |
2526 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 692
- e Hét: 1861
- e Hónap: 3128
- e Év: 16719
|
|
|
Offline
