Belépés
eposz.blog.xfree.hu
(Merkúr: Csillagjegy: Szűz: Föld) (Nap: Aszcendens: Oroszlán: Tűz) "Isten létezhet Sátán nélkül, Sátán nem létezhet Isten nélkül." Eposz Lauter Szabolcs
1987.09.04
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Fekete lobogó alatt (Fejezetek a kalózkodás történetéből)
  2019-08-22 00:32:07, csütörtök
 
  V. A kalózkodás aranykora: a 17. századi kalózvilág





* L'Olonnois, a pszichopata

Henry Morgan után a legismertebb, ugyanakkor a leghírhedtebb és legkegyetlenebb karib-tengeri kalóz kitüntető címe mindenképpen a francia származású Jean David Nau-t illeti meg, aki szülővárosa Sables-d'Olonne után a L'Olonnois (az olonne-i) néven vált ismertté. Ezzel a becenévvel együtt valaki a Jean helyett a Francois nevet adta neki. Ismertségét és hírhedtségét elsősorban szadizmusának köszönheti, na meg annak, hogy Exquemelin könyvének Morgan mellett ő a második főszereplője. Kegyetlen tetteivel és válogatott kínzási és gyilkolási módszereivel - melyek kifundálásában különös tehetséget mutatott - még e kegyetlen kor kalózvilágának általános brutalitásából is kilógott, s kalóztársai is a csodálat, a félelem és a borzadály keverékével tekintettek rá. Némely véres tette még a legedzettebb és legkérgesebb szívű kalóz számára is sok volt. Manapság azt mondanánk rá, hogy egy pszichopata gyilkossal állunk szemben. Természetesen a szadizmusa kevés volt ahhoz, hogy korának egyik leghíresebb kalózvezére legyen. Azonban nemcsak a gyilkoláshoz volt különös tehetsége, hanem a szervezéshez és a hadvezetéshez is. E képességek birtokában lett Jean Nau-ból a karib-tengeri kalózkodás aranykorának egyik legendás, egyben kegyetlenségéről hírhedt kalózvezére.

Jean Nau valamikor 1630 és 1635 között született a bretagne-i kisvárosban, Les-Sables-d'Olonne-ban. Az sem tisztázott, hogy hogyan került az Újvilágba. Egyesek szerint, akárcsak Morgan esetében, elrabolták, és fehér rabszolgaként eladták egy francia ültetvényesnek Martinique szigetén. Mások szerint nem elrabolták, hanem maga szökött meg, s a hajóút árát dolgozta le egy cukornádültetvényen. Ám olyat is lehet olvasni, hogy reguláris haditengerészként került egy francia hadihajó fedélzetén a Karib-tengerre, majd e mesterséget cserélte fel a kalózkodás kedvéért.

Martinique szigetén töltött szolgálata valamikor az 1650-es évek elején ért véget, valószínűleg egyszerűen elszökött az ültetvényről. Ezek után egy ideig Hispaniola szigetén vadbivalyokra vadászott a bukánok társaságában, azonban jövedelmezőbb mesterségre váltott. 1655 környékén Tortugára hajózott, ahol La Place kormányzó, aki maga is kalózkodott, kalózlevelet adott honfitársának. Ezzel megkezdődött L'Olonnois pályafutása. Hamarosan félelmetes hírnévre tett szert, mivel az összes megtámadott és elfogott spanyol hajó legénységét mind egy szálig kegyetlenül lemészárolta. E tetteinek köszönhetően hamarosan csak a "Spanyolok Korbácsa"-ként kezdték emlegetni. Kegyetlensége azonban azt eredményezte, hogy az általa megtámadott spanyol hajók elkeseredetten védekeztek, hiszen tudták, hogy ígyis-úgyis halál vár rájuk. Ez persze kellemetlen következményekkel járt a kalózlegénységre nézve, hiszen ahelyett, hogy kényelmesen és kockázatmentesen fosztogathatták volna az egyetlen ágyúlövésre magukat megadó hajókat, minden egyes alkalommal vásárra kellett vinni a bőrüket a makacsul védekező spanyolok ellen.

1664-ben hajótörést szenvedett a Yucatán-félsziget partjainál. Társai nagy részével sikerült partra evickélnie, de az arra portyázó spanyol katonák elfogták őket. A kalózok ugyan megpróbálták felvenni a harcot a túlerő ellen, de a spanyolok lemészárolták őket. L'Olonnois úgy menekült meg, hogy a hullák között feküdve halottnak tetette magát. Miután a spanyolok eltávoztak, az egyik halott spanyol katonáról lehúzta a ruhát és abban sétált be a közeli Campeche városába, ahol már javában folyt a győzelem utáni mulatozás. Néger rabszolgák segítségével sikerült az éj leple alatt egy kicsiny egyárbócos bárkát elkötnie, és nekivágott a Tortuga felé vezető több ezer kilométeres útnak. Útközben óriási szerencséjük volt, mivel egyszer sem találkoztak ellenséges spanyol hajókkal.

Következő útjára a Campechében lopott kis bárkával és huszonhat emberrel indult, mivel a tortugaiak nagyobb hajót nem akartak rábízni, ismervén, hogy inkább hajtja a gyilkolás, mintsem a zsákmányszerzés vágya. Időközben a spanyolok tudomást szereztek róla, hogy a rettegett kalózvezér életben van, és egy kisebb hadihajót küldtek a nyomába, azzal a paranccsal, hogy L'Olonnois-t élve fogják el, és vigyék a havannai alkirály elé. A kalózoknak azonban sikerült a kezükbe kaparintani a hajót, majd L'Olonnois a mintegy 70 fogságba esett spanyolt saját kezűleg fejezte le. Állítólag két kivégzés között élvezettel nyalogatta le a vért kardjának pengéjéről. Csupán egyetlen foglyot hagyott életben, akivel levelet küldött az alkirálynak, melyben kifejtette, hogy minden kezébe kerülő spanyol számára ilyen sorsot szán.

A gyilkolás mellett L'Olonnois gazdagságra is vágyott, ezért nagyszabású tervet dolgozott ki a spanyol tengerparti városok kifosztására. A választás elsőként Maracaibóra esett. 1667-ben L'Olonnois szövetkezett Moses Vauclin és Michel le Basque nevű kalózokkal, és együtt 8 hajóból álló flottát szereltek fel, melyek fedélzetén több mint 600 kalóz vágott neki az útnak. "Admirálissá" L'Olonnois-t nevezték ki, akinek 16 ágyús, 120 főnyi legénységű hajója volt a legnagyobb a flottában. Vállalkozásukat már a kezdetektől fogva szerencse kísérte: még útközben sikerült elfogniuk egy spanyol hajót, mely 40,000 peso mellett értékes igazgyöngy- és kakaórakományt szállított. A Maracaibói-öböl bejáratánál álló 16 ágyúval felszerelt erődöt néhány óra alatt sikerült elfoglalniuk, ahol a kalózvezérnek arra is jutott ideje, hogy a foglyul ejtett spanyol katonák többségét halálra kínozta. Ezek után a kalózok szárazföldön nyomultak előre Maracaibó felé. A kalózok közeledtének hírére a városban lévő katonaság a polgárokkal együtt a városba menekült. A kalózok azonban utánuk mentek, és kis csapatokban levadászták a menekülőket, majd visszavitték őket a városba, L'Olonnois színe elé. A következő két hét során válogatott kínzásokkal szedték ki a szerencsétlenekből eldugott kincseiknek a rejtekhelyét.

A kínzások kivitelezésében természetesen L'Olonnois személyesen járt elöl. Ő persze "fantáziadúsabb" módszereket alkalmazott, mint más kalózok, akik általában tüzes vassal sütögették az áldozatokat, vagy egyszerűen a lábuknál fogva fellógatták őket egy fára, és tüzet gyújtottak alattuk. L'Olonnois egyik kedvenc módszere a következő volt. Egy vékony, de erős kötéllel körbekötötték az áldozat fejét a szeme magasságában, majd egy bot segítségével addig csavarták a kötelet, amíg annak szeme ki nem fordult az üregéből. A másik szeretett módszere a "felszabdalás" volt. Először csak egy kis darab húst vágott le az áldozatból, majd egyszerre nagyobb darabokat, azután a kezek, majd a karok, végül a lábak következtek.

Kétheti tombolás, pusztítás és tivornyázás után az öböl déli részén fekvő Gibraltar városa ellen indult a kalózok serege, mivel úgy sejtették, hogy a kincsek egy része ott van elrejtve. Áthajóztak az öblön, és elkeseredett küzdelemben elfoglalták a várost. A kalózok vesztesége az ostromban 70 halott volt, míg a spanyolok több mint 500 halott a veszteség, többségüket a harcok végeztével kaszabolták le. A kalózok számítása bevált: 260,000 pesót sikerült a városban összeszedniük. Gibraltar kifosztása után még egyszer visszatértek Maracaibóba, aholmég 10,000 peso váltságdíjat sikerült kicsikarniuk a beijedt polgárokból. E zsákmányon túl kifosztották az összes templomot, valamint szert tettek 100,000 font dohányra és 500 vágómarhára is. Miután a zsákmányt szétosztották, visszatértek Tortugára.

Tortuga tavernáiban és bordélyaiban e pénzt hamar felélték, és L'Olonnois újabb kalózhadjáratra indult. Összesen 6 hajójával Puerto Cavello és San Pedro ellen indult. A kedvezőtlen szelek és áramlatok miatti egy hónapos vesztegelés után megérkeztek Puerto Cavellóba, melyet elfoglaltak, ám csalódniuk kellett, mert szinte semmi zsákmányolnivaló nem akadt. A foglyul ejtett spanyolok ekkor San Pedrót ajánlották a kalózvezér figyelmébe, mondván, hogy ott jóval gazdagabb zsákmányra számíthatnak. San Pedróba az út áthatolhatatlan dzsungelen keresztül vezetett, s a spanyolok csapdákat is állítottak. Miután a foglyok nagyobbik részét lekaszabolták, a kalózok nekivágtak az őserdőnek. Az életben hagyott spanyoloknak kellett az utat mutatniuk. Nem sokkal később egy kisebb spanyol csapat megtámadta őket, melyet ugyan sikerült visszaverni, de érzékeny veszteséget szenvedtek. L'Olonnois ekkor éktelen haragra gerjedt. Nekiesett a szerencsétlen spanyol foglyoknak, és ordítva követelte, hogy mutassanak neki olyan utat, ahol nincsenek csapdák. Majd, hogy nyomatékot adjon szavainak, az egyik fogolynak felhasította a mellkasát, kitépte a szívét, majd "acsarkodva, csattogó fogakkal mint egy farkas" beleharapott. A kitépett szívet ezután egy másik fogoly arcába vágta és így kiáltott: "Ha nem mutattok egy másik utat, mind így fogtok járni!" Ezek után sikerült eljutniuk San Pedróba, azonban dühödten azt tapasztalták, hogy az csak egy nyomorúságos kis falu. Miután visszatértek hajóikhoz, a csalódott Moses Vauclin és Pierre Picard visszatért Tortugára. L'Olonnois azonban hajójával és 300 emberével újabb portyára indult.

A hasas holland fleute (széles oldalú, keskeny fedélzetű kereskedelmi hajó), mely L'Olonnois zászlóshajója volt, nem felelt meg igazából a kalózkodás céljára. Lassú volt, és csak nehézkesen lehetett irányítani, így nem sok sikert tudtak vele elérni. Nem telt bele sok idő, és Guatemala parjai közelében sikerült ráfutniuk egy homokzátonyra. Hiába dobálták ki az ágyúkat és minden nélkülözhető ballasztot, nem sikerült a zátonyról elszabadulniuk. Ekkor elhatározták, hogy a hajó anyagából egy úgynevezett "hosszú csónakot" (evezős-vitorlás bárka) építenek, amellyel majd megpróbálnak egy nagyobb hajót zsákmányolni. Az egyik folyótorkolatban azonban emberevő arawak indiánok ütöttek rajtuk, és foglyaikat elevenen feldarabolták, megsütötték és megették. Így végezte a kegyeten és szadista L'Olonnois, aki végül gonosz tetteiért elnyerte méltó büntetését.

(Földi Pál)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2019.07 2019. Augusztus 2019.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 26 db bejegyzés
e év: 865 db bejegyzés
Összes: 865 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 249
  • e Hét: 249
  • e Hónap: 4623
  • e Év: 92337
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.