|
2016-10-21 14:21:57, péntek
|
| |
| |
Még mindig a legjobb hangú énekesem!
Itt szép sorjában tudom hallgatni !!!!!!!
Beniamino Gigli
Katt a linkre: Link
Domenico Gigli varga és harangozó, valamint Ester Magnaterra hatodik gyermekeként született a gyönyörű természeti és történelmi környezetben, a középolasz Marche régióban, az Adriai-tenger partján fekvő kisvárosban. Már igen kicsi korától fogva nagy vonzalmat mutatott az éneklés iránt. Mindössze 7 éves volt, amikor fölvették szülővárosa katedrálisának fiúkórusába. Családja szegénysége súlyos áldozatokat követelt meg tőle, de két munkája között sikerült órákat vennie Quirino Lazzarini, orgonista mestertől, aki a Santa Casa karvezetője is volt Loreto városában.
15 évesen kontraalt hangján a női főszerepet énekelte Alessandro Billi La fuga di Angelica című kisoperájában, Macerata megyeszékhelyen. Ezt több hasonló megmérettetés követte, amelyek meggyőzték a családját, hogy 1907 őszén Rómába költözhessen.
1912-ben néhány hónapos katonai szolgálatot teljesített az olasz-török líbiai háborúban, amikor elnyert egy tanulmányi ösztöndíjat, így beiratkozhatott a Santa Cecilia konzervatóriumba, Enrico Rosati irányítása alá.
Minthogy a növendékeknek tilos volt hivatásszerűen fellépniük, ezt Mino Rosa álnéven tette, számos római szalonban, tekintélyes 300 lírás gázsit kiérdemelve. 1914. április 24-én, saját nevén, a Santa Cecilia akadémián, Alessandro Bustini La principessa dai capelli d'oro című zenés meséjében szerepelt és június 10-én letette akadémiai záróvizsgáját is.
Színházi debütálására egy parmai dalverseny megnyerése után került sor, a rovigói Teatro Socialéban, október 14-én este, Amilcare Ponchielli Gioconda című operájában.
Pályája
Ezt követően olyan nagyobb olasz városok operaházaiban lépett, mint Palermo, Nápoly, Genova, Catania, Róma (Teatro Costanzi), a Manon Lescaut, Tosca, Mefistofele, A kegyencnő című operákban.
1917-ben elindult a világhír felé; Madrid, Barcelona, Monte-Carlo, Rio de Janeiro, Buenos Aires) és, miután 1918 tavaszán bemutatkozott Milánóban, a Teatro Lirico színpadán, Pietro Mascagni Lodoletta című darabjában, november 19-én meghódította a Scala közönségét is Arrigo Boito Mefistofele operájában Arturo Toscanini vezényletével.
1920. november 26-án fellépett a New York-i Metropolitan Opera közönsége előtt, a Mefistofelével; olyan sikerrel, hogy a színház művészeti igazgatója meghosszabbította a szerződését, előbb további két hónapra, majd négy évre! Sikere javára vált az egész olasz közösségnek, miután Enrico Caruso ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette, hogy benne látja az utódját. 1921. augusztus 2-án Caruso elhunyt, és a Metropolitan, amely őt 18 évig ünnepelte, attól az évtől fogva Giglit élvezhette Giuseppe Verdi Traviata c. darabjában. Az elkövetkező tíz évben rendszeresen szerepelt a ,,Metben" és sikere volt sok más olyan amerikai városban is, mint San Francisco, Philadelphia, Chicago). Abban a periódusában európai turnén is részt vett (fontos bemutatkozása 1930. május 27-én volt a londoni Covent Gardenben, az André Chénier-ben), majd Dél-Amerika nagy színpadai következtek.
Beniamino Gigli kőbe vésett aláírása Alassio falán
1932-ben, az eltelt tizenkét év és ötszáz előadást után szakított a Metropolitannel, mert az a tiszteletdíját csökkentette a nagy gazdasági világválságra való tekintettel, és hazatért Olaszországba. A római Opera lett tevékenysége fő színtere (a Metbe csak 1939-ben tért vissza, öt olyan előadásra, mint az Aida). Megfordult, a második világháború kirobbanásáig, több európai nagyvárosban (az Aida Radameseként 1936-ban, Bécsben, Victor de Sabata vezényletével nagy sikert aratott) és Dél-Amerikában.
A hangosfilm megérkezésével, 1935-től 16 filmet forgatott az 1950-es évek elejéig. Utolsó megjelenése a filmvásznon 1953-ban, Carmine Gallone Puccinije volt.
A háború után, 1946-ban átmenetileg visszatért a rivaldafénybe, élemedett kora ellenére a közönséget még lázba hozva. Aztán betegsége (Diabetes mellitus) miatt kénytelen volt visszavonulni előbb a színpadtól, majd a hangversenyektől is. Utolsó hivatalos fellépése a Carnegie Hallban, 1955. április 20-án volt. Végső turnéin időnként leánya, Rina kísérte, aki jelentős sikereket ért el az oldalán 1943-ban, a parmai Teatro Regióban, a Traviatában.
Egész pályáján végigkísérte ügynöke, személyi titkára Amedeo Grossi, aki feleségével, Barbarával monumentális levéltárát is gondozta, amelyet ma a Museo Gigli őriz, Recanatiban.
Gyakran párhuzamot vontak közte és Enrico Caruso között, Második Carusónak is titulálva, de ő maga inkább az Első Gigli nevet preferálta.
Született 1890. március 20.
Recanati
Elhunyt 1957. november 30. (67 évesen)
Róma
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Beniamino Gigli |
|
|
|
Címkék: konzervatóriumba, hangversenyektől, beiratkozhatott, megyeszékhelyen, metropolitannel, megérkezésével, katedrálisának, tiszteletdíját, mefistofelével, hivatásszerűen, világválságra, bemutatkozott, operaházaiban, kirobbanásáig, olaszországba, vezényletével, ellentmondást, kisoperájában, bemutatkozása, visszavonulni, növendékeknek, megmérettetés, rivaldafénybe, záróvizsgáját, környezetben, metropolitan, végigkísérte, csökkentette, tevékenysége, periódusában, kijelentette, monumentális, rendszeresen, debütálására, meghódította, gyermekeként, legjobb hangú, gyönyörű természeti, középolasz Marche, éneklés iránt, tanulmányi ösztöndíjat, növendékeknek tilos, parmai dalverseny, rovigói Teatro, kegyencnő című, világhír felé, színház művészeti, egész olasz, évtől fogva, periódusában európai, londoni Covent, eltelt tizenkét, Beniamino Gigli, Domenico Gigli, Ester Magnaterra, Santa Casa, Alessandro Billi La, Santa Cecilia, Enrico Rosati, Mino Rosa, Alessandro Bustini La, Teatro Socialéban, Amilcare Ponchielli Gioconda, Teatro Costanzi, Manon Lescaut, Buenos Aires, Teatro Lirico, Pietro Mascagni Lodoletta, Arrigo Boito Mefistofele, Arturo Toscanini, York-i Metropolitan Opera, Enrico Caruso, Giuseppe Verdi Traviata, Covent Gardenben, André Chénier-ben, Aida Radameseként, Carmine Gallone Puccinije, Carnegie Hallban, Teatro Regióban, Amedeo Grossi, Museo Gigli, Második Carusónak, Első Gigli,
|
|
Offline
