|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
|
|
2008-03-13 22:46:22, csütörtök
|
| |
| |
Az útkereszteződés.
Az útkereszteződés...
az a hely, ahol a világon semmi sem vár.. senki sem vár..
Hiszen már mindenki túl van rajta..
ahol semmi sem történik...
ahová nincs visszaút..
ami akkor jön, amikor nem számítasz rá..
amit nem tudsz kikerülni, mert az odavezető út egyirányú..
ahol az energiák kioltják egymást..
Az útkereszteződés...
ahonnan csak azt látod, mi lehetne..
mert innen mindazt látod, ami nincs..
mert ez az a hely, ahol semmi sincs..
ami üres, egy vákuum, egy fekete lyuk...
ami csak vonz, de nem ad semmit...
de mindent megmutat...
engedi, hogy halld, ha hívnak.. de visszatart...
Az útkereszteződés..
az amit előre látsz az úton, ha tiszta a szíved és elég messzire látsz vele...
és amikor odaérsz, úgy érzed ezt már láttad valahol...
jártál már itt, ha nem is láttad, érezted..
ahonnan nézve minden csak távolodik..
és ha sokat vacakolsz, végül elvész..
minden irányt elfed a köd...
ahol csak forogsz körbe-körbe...
ha nem mersz rálépni az egyik útra, akkor is ha az láthatatlan...
Az útkereszteződés...
ami lebontja a jövőt....
mert az időt is innen számolva mérik...
és az telik...
egyre távolabbra küldve mindazt, amit innen látsz...
hogy végül azt hidd elveszett...
pedig nem veszett el, csak egyre kisebb...
távolodik...
el akar ragadni..
azt akarja Te maradj ott...
egyedül...
hiszen mindenki csak áthajtott rajta...
magányos...
engem akar...
de én Téged akarlak.
Ez ad majd egy kis erőt, hogy felálljak és továbbmenjek...
....... F E L É D ! ! !
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-13 17:54:56, csütörtök
|
| |
| |
Vas István: Mikor a rózsák nyílni kezdtek
Emlékszel? Amikor a rózsák nyílni kezdtek,
Már nem voltunk fiatalok -
Házunk körül virágzó sírkeresztek,
Szívünkben sok friss halott.
Tudtuk, hogy a boldogság lopott jószág,
Akkor is, ha férj - feleség
Nézi, hogy bomlanak bokron a babarózsák,
S fogják egymás kezét.
Sok hajszálad lett ősz éppen abban az évben -
Emlékszel? Volt is oka.
De ami fekete maradt, még feketébben
Ragyogott, mint valaha.
Szemedbe, a töretlen csodájú, vad tükörbe
Tört fényeket rejtett a rémület,
És zavarosabb lett tiszta, haragos zöldje
S attól lett édesebb.
Ujjongó áhítattal ébredtünk reggelente,
Te a kertre, én terád -,
S ez az öreg nyarunk szelíden betemette
Velencét s Angliát.
Mint furcsa ráadást vagy veszélyes messzeséget
Kezdtük nézni a holnapot -
Ez volt az a nyár, mikor a tél szele szíved
Koszorújába kapott.
Volt vidámabb nyarunk s merészebb azelőtt,
De emlékszel? Ez volt a legszebb.
Némán kertünkbe hajoltak a szomszéd temetők,
Mikor a rózsák nyílni kezdtek.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-13 17:17:19, csütörtök
|
| |
| |
BOZSÓ ÁGNES: Napfelkelte
Már sok éve történt és talán igaz se volt, olyan más világot ébresztett bennem egy kislány, aki süket volt.
Egy hideg, ködös, téli hajnalon együtt utaztunk a tanyavilágból az iskolába, ő tanulni, én tanítani. A busz csöndes, álmatag fehér magányában halkan beszélgettünk. Ő izzóan kíváncsi szemeivel a számról olvasott, én pedig azon gondolkoztam, milyen is lehet az a világ, amely számára az a sok szépség, melyet én a fülemmel kaptam, örökre elmondhatatlan titokként halott.
Aztán, egyszer csak oldalra pillantva szinte kiáltottam felé:
-Odanézz milyen gyönyörű! Talán sohasem láttam még ilyen vörösen izzó tűzpiros napot, melynek puszta látványa is maga a csoda.
Majd ő is hosszasan nézte a napkorongot és ámulva így szólt:
-Te hallod a hangját is?
Hogy utána mi történt nem tudom... Valószínűleg valamit habogtam, de számomra e kérdés elmondhatatlanul sokat adott.
Aztán eltelt sok év, és egy világvégi kis ír szigeten a válasz felragyogott szelíden.
Ismét tél volt, és mély magányra vágytam, hogy elcsöndesedve meghallhassam, utam merre is folytatódjon. Ez az Araan szigetek legkisebbike volt, Európa legnyugatibb szegletében. Pár hajós és halász él itten, egy ősi világ gael nyelvét beszélve, kiknek hite oly tiszta erejű, hogy szégyellsz csak egy pillantást is vetni ragyogó szemeikre. Mikor útnak indultunk a boldogan viccelődő őslakos hajósokkal az éjszakába, nem sejtettem, hogy a háborgó tengeren mily szorosan fogom szorítani imafüzéremet, s hogy hova is megyünk tulajdonképpen. Hiszem, hogy annyi erővel, ahogy túléltük azt a pár órát, éppen vége is lehetett volna mindennek.
Majd megérkezve lassan és szelíden kis lakótársaimat, az apró bogárkákat nézegetve felolvadtunk a szoba magányos éji csöndjében. Jó volt ez a csönd, otthon voltam benne. Csak a telihold figyelte szerető meleg szemeivel a zúgó tenger forrongó, teremtő éjszakáját.
A reggel aztán felfedezni hívott. Korán volt még, aludt a sziget, épp alig hajnalodott. Lassan lépdelve a kövek homályában az ima és a tenger együtt morajlott és egyre magasabbra hívott.
Majd a sziget csúcsán, egy csöndes kis helyen valami különleges szikla helyet kínált kedvesen. Leültem és vártam, hogy örömmel köszönthessem a felkelő Napot e boldog reggelen.
Aztán lassan-lassan, ahogy a virág és a szív is bontakozik, felbukkant végre. És ekkor dalolt. Földi szavak nincsenek égi zenére, melyben csak elmerülni és szeretni lehet.
És ott volt a kislány. Bennem volt már. Azóta tudom, hogy minden hallható, látható, tapintható, akkor is, ha nincs fül, nincs szem és nincs kéz, mert a másik oldal sokkal inkább adni vágyik; és ha van szerető hit, megnyílik az út ott is, ahol nincs.
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-13 00:38:44, csütörtök
|
| |
| |
"Amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted:
elég, hogy megbocsáss az emberek összességének.
Nem kell sok, hogy a reménytelenség közepette megengeszteljenek.
Egy ember is elég. S nem igaz, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel.
Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél.
Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív."
(Márai Sándor)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-13 00:22:01, csütörtök
|
| |
| |
A szeszélyes vénasszony
Az öregotthonban meghalt egy asszony. Az éjjeli szekrényre ki volt készítve egy boríték, az egyik ápolónőnek címezve. Mit látsz magad előtt, amikor gondozol? Mit látsz, ha rámnézel? Mire gondolsz, amikor magamra hagysz? Mit szólsz, ha rólam beszélsz? Legtöbb alkalommal egy szeszélyes öregasszonyt látsz magad előtt, aki már egy kicsit becsavarodott, és amikor eszik erősen, csámcsog. Amikor kérdezik, akkor nem válaszol. Egy vénasszonyt látsz, aki nem találja cipőjét, harisnyáját, és engedi, hogy úgy bánjál vele, ahogyan neked tetszik, akár tisztálkodásnál vagy az étkezésnél. Ezt látod. Nyisd ki a szemeidet. Ez nem én vagyok. Elárulom neked az életemet. Tizenhárom gyerek közül én vagyok az utolsó. Szüleim és testvéreim nagyon szerettek. Alig voltam tizenhat éves és arról álmodoztam, hogy megtalálom életemben az első férfit. Húszéves voltam, amikor férjhez mentem. Szívem erősebben megdobban, amikor az akkori időkre gondolok. Huszonöt éves vagyok és van egy gyermekem, akinek nagy szüksége van rám, mert házat épít magának. Harmincéves lettem és érzem, hogy egymásra vagyunk utalva. Negyven éves koromban tudtam, hogy hamarosan el fog hagyni. Férjem hűségesen kitart mellettem. Ötvenéves lettem és már unokák zajongnak mellettem. Mindenki szeret. Jönnek a sötét napok, férjem meghal. Félelemtől reszketve gondolok a jövőre. Gyerekeim nincsenek velem, sajátjukkal törődnek. Visszagondolok az elmúlt évekre, amikor boldog voltam és szerettem. Már megöregedtem. A természet durva játékos: az öregséget együgyűségnek állítja be. Testem szépsége meglöttyen, az erőm is elhagy. Haladnak az évek, és ahol valamikor szív dobogott, most egy darab kő van. Rozzant testemmel mégis megmaradok fiatalnak, mert érzem, hogy életem újból elkezdődik, mert szeretek. Átgondolom a rövid éveket: milyen gyorsan elrohantak. Elfogadom a könyörtelen igazságot, hogy Így semmi sem lehet végtelen.
Te, aki gondomat viseled, ne a szeszélyes vénasszonyt lássad, bennem Figyelj egy kicsit oda és meglátod!
Óh milyen sok tekintettel, milyen sok emberi tettel találkozunk nap, mint nap. Mit veszünk észre? A ráncokat, a szeszélyt és a keménységet? Milyen szép lenne, ha arra törekednénk, hogy átérezzük az álmokat, a meleg szív dobogását és a sokszor egészen elrejtett szeretetet!
Forrás: Bruno Ferrero Van ott fent valaki? című könyve
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2008-03-13 00:15:37, csütörtök
|
| |
| |
A látogatás.
Egy fiatalember minden nap délben bekukkantott a templom ajtaján, és pár másodperccel később már ment is tovább.
Kockás inget és szakadt farmert viselt, mint a több maga korabeli fiatal. Papírzacskóban vitte az ebédre szánt két zsömléjét. Mivel manapság már a templomban is lopnak, a plébános gyanakvóan kérdezte tőle, hogy miért jött.
- Imádkozni jövök- válaszolta a férfi.
- Imádkozni...hogy tudsz ilyen gyorsan imádkozni?
- Hát minden nap benézek a templomba, és annyit mondok: "Jézus, Józsi vagyok.", aztán elmegyek. Rövid imádság, az igaz., de remélem, az Úr meghallgat.
Néhány nap múlva egy munkahelyi baleset következtében a fiatalembert fájdalmas törésekkel szállították kórházba.
Többen voltak egy szobában. Érkezése teljesen átalakította az osztályt.
Nemsokára az ő szobája lett a folyosó összes betegének a találkozóhelye. Fiatalok és öregek ültek az ágya mellett, és ő mindenkire rámosolygott, mindenkihez volt egy-egy kedves szava. A plébános is eljött meglátogatni, és egy nővér kíséretében odament a fiatalember ágyához.
- Azt mondták, hogy nagyon össze vagy törve, mégis vigaszt nyújtasz a többiek számára. Hogy vagy képes erre?
- Annak köszönhetem ezt, aki minden nap délben eljön hozzám.
Az ápolónő félbeszakította? De hisz délben soha nem jön senki!
- Ó! Dehogyisnem. Mindennap eljön, benéz az ajtón, és azt mondja:"Józsi, Jézus vagyok", és elmegy.
(Új ember kétheti rádió- és televízió-műsor IV.évf.3.szám)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
2008. Március
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
186 db bejegyzés |
| e év: |
1159 db bejegyzés |
| Összes: |
2526 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 57
- e Hét: 1946
- e Hónap: 3213
- e Év: 16804
|
|
|
Offline
