Regisztráció  Belépés
kirscha.blog.xfree.hu
Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását. Kirsch Attila
1954.12.26
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/39 oldal   Bejegyzések száma: 385 
Chinese music
  2013-11-30 09:17:33, szombat
 
 

Link
 
 
1 komment , kategória:  Videók  
Baby is miss you
  2013-11-30 08:22:21, szombat
 
 

Link
 
 
0 komment , kategória:  Videók  
-nyuszilany-szereti-ha-tepik-a-hajat
  2013-11-30 07:16:15, szombat
 
  Link  
 
0 komment , kategória:  Napi hírek  
Rád mosolyog a "világ".....
  2013-11-29 19:21:14, péntek
 
  Rád mosolyog a "világ".....

Tudod mikor az ember tudja,
hogy valaki szereti, az jó.
Az, nagyon jó De a tudat, a tudás,
az, bizonytalan. Oda tódulnak
a megválaszolhatatlan kérdések.
Miért, meddig, mi lesz belőle, meddig fog tartani.
Most van de egyszer mindennek vége.
Mi lesz velem, mi lesz velem szeretet nélkül?
Ilyen, mikor az ember tudatosan szeret és tudja,
tudatosan szeretik. Hiába minden,
nincs felhőtlen boldogság. Az arc, mosolygó,
az agy, kételkedő, de van valami
a tudaton túl is, amit nem befolyásol semmi,
és senki. Még Ö se befolyásolhat.
Amikor a tudat kételkedik, amikor az elme szomorkodik,
olyankor váratlanul az ember elmosolyodik.
Mert van szeretet, ami túl van a tudaton.
Tudaton kívüli szeretet. Az ott van legbelül.
Neki nincs szüksége
bizonyítékra. Olyankor a szem sír,
minden más mosolyog. A fák, az emberek,
a házak is mosolyognak. Ők tudnak valamit.
Nincs semmije az embernek, semmije,
amit elveszíthetne. Valamiért mégis megszépül a világ.
Könnyek közt mosolyog.

 
 
0 komment , kategória:  Szép írások  
Tanmese
  2013-11-29 19:12:59, péntek
 
 
A jómódú gazda, és a szegény ember üzletet kötött. A gazda minden héten ad két kiló túrót a szegény embernek, aki pedig viszonzásul két kiló összegyűjtött mézet ad.... Ment az üzlet rendben jó ideig, amíg egyszer csak a gazda arra gondolt, hogy bizony nem minden ember tisztességes, és meg kellene mérni, amit kap. Mikor legközelebb vitte a túrót és néhány perc múlva megkapta a mézet, azt hazavitte és a pontos mérlegén megmérte - hát csak másfél kiló volt. Felháborodva ment a szegény emberhez és indulatosan a szemére vetette, hogy becsapta őt.

A szegény ember lehajtotta fejét és így szólt: - Nagyon sajnálom, hogy így történt, de én nagyon szegény ember vagyok. Egy kétserpenyős mérleget még tudtam szerezni, de súlyokra már nem volt pénzem. Így hát, amikor megkaptam magától a túrót és kivittem a kamrába, rátettem a mérleg serpenyőjére és a másik serpenyőbe kimértem az azonos súlyú mézet.

A gazdag roppant módon elszégyellte magát és hazament.



 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Belső békeség
  2013-11-29 18:50:41, péntek
 
  Hányszor történt veled valami olyasmi, amit nem szerettél? És hányszor volt, hogy a kezdeti negatív tapasztalat gazdagabbá tett téged, új lehetőségeket kínált: - erősebbé tett - megismertetett új emberekkel - lehetővé tette, hogy tisztábban lásd az emberi természetet - képessé tett rá, hogy mélyebben megértsd a saját létedet. A helyzetek és körülmények nem rosszak. A döntéseid, ahogy azokat kezeled, irányítást biztosítanak a számodra, és lehetővé teszik, hogy megszabadulj minden negatív dologtól. A békéhez vezető úton ne hagyd, hogy látszólag negatív események átvegyék fölötted az irányítást, és uralni kezdjék a gondolkodásodat. Ehelyett inkább arra figyelj, hogyan fejlődhetnél tudatosan a tapasztalat

 
 
0 komment , kategória:  Szép írások  
Tanuljunk belőle!
  2013-11-29 17:48:32, péntek
 
 
Tanuljunk belőle!


Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden

osztály társuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett

maradjon egy kis üres hely.

Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a

társaikról, és azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki

elkészült és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a

tanárnőnek.



Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé

a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanuló társak írtak róla.



Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját. Már kis idő múlva

mindegyik nevetett. "Tényleg?" - hallatszott a suttogás... "Nem is

tudtam, hogy én valakinek is jelentek valamit!" - és "Nem

tudtam, hogy a többiek ennyire kedvelnek" - szóltak a megjegyzések.



Ezután senki nem emlegette többé a listát. A tanárnő nem

tudta, hogy a diákok egymás közt, vagy esetleg a szüleikkel beszéltek-e

róla, de nem is törődött vele. A feladat elérte a célját. A tanulók elégedettek

voltak magukkal és a társaikkal.



Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a

Tanárnő elment a tanítványa temetésére. A templomot megtöltötte a sok

barát. Egyik a másik után - akik szerették vagy ismerték a

fiatalembert - odamentek a koporsóhoz, és lerótták utolsó kegyeletüket. A

tanárnő a sor végén lépett oda és imádkozott a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az

egyik koporsó vivő katona megszólította: "Ön a matematika tanárnője volt

Mark-nak?" Ő igent bólintott. Erre a fiú azt mondta:"Mark nagyon gyakran beszélt

magáról."

A temetés után összegyültek Mark régi osztály társai. Mark

szülei is ott voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a

tanárnővel.



"Valamit szeretnénk mutatni" - mondta az apa és előhúzott egy

pénztárcát a zsebéből. "Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy

gondoltuk, Ön meg fogja ismerni." A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött

lapot, amelyet nyilván összeragasztottak, sokszor összehajtogattak és

széthajtottak már.

A tanárnő - anélkül, hogy odanézett volna - tudta, hogy ez

egyike volt azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak,

amelyeket az osztály társak írtak Markról.

"Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot

adta az osztálynak" - mondta Mark anyja. "Amint látja, Mark nagyon

megbecsülte." A többi régi tanítvány is összegyült a tanárnő körül. Charlie

elmosolyodott és azt mondta: "Nekem is megvan még a listám. Az

íróasztalom felső fiókjában örzöm."



Chuck felesége pedig így szólt: "Chuck megkért, hogy a listát

ragasszam be az esküvői albumba." "Az enyém is megvan még"

- mondta Marily. "A naplómban tartom". Ekkor Vicki, egy másik osztály

társuk a zsebnaptárát vette elő, és megmutatta a használattól megkopott és

foszladozó listát a többieknek. "Mindig magamnál hordom" -

mondta Vicki,és hozzátette: "Meg vagyok gyözödve, hogy mindnyájan

megőriztük azt a listát."



Embertársainkkal való együttélésünkben gyakran elfeledkezünk

arról, hogy minden élet véget ér egy napon és senki sem tudja, mikor

jön el ez a nap.

Ezért kellene megmondanunk azoknak az embereknek, akiket

Szeretünk és akikért aggódunk, hogy fontosak a számunkra. Addig kell ezt


 
 
0 komment , kategória:  Szép írások  
Békamese
  2013-11-29 17:42:35, péntek
 
 
Békamese

Volt egyszer messzi földön egy gyönyörű, önálló, magabiztos hercegnő, aki egy szép napon a kastélya melletti zöldellő mezőn, a kristálytiszta tó partján környezeti kérdésekről elmélkedve egyszer csak meglátott egy békát.

A béka ráugrott a hercegnő térdére, és azt mondta:

Oh, csodálatos hölgy, valamikor daliás herceg voltam, amíg el nem átkoztak. Ha megcsókolnál, ismét jóvágású fiatal herceg lehetnék, és akkor, drágám, összeházasodhatnánk, beköltözhetnék a kastélyodba az anyámmal együtt, ahol főzhetnél, moshatnál ránk, nevelhetnéd a gyerekeinket, és emiatt örökké hálás és boldog lehetnél.

Aznap este, miközben a gyönyörű hercegnő könnyű vacsoraként fehérborban és enyhe hagymamártásban megfuttatott fenséges békacombot szopogatott, magában elmosolyodva így szólt: én egyáltalán nem így gondolom.
 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Mai magyar rémmese
  2013-11-29 17:32:11, péntek
 
  Mai magyar rémmese



Mai magyar rémmese

Egyszer volt, hol nem, volt egy birodalom, melyben rend, fegyelem és nyugalom honolt. Nem volt nevenincs birodalom, mert mindennek és mindenkinek volt neve, helye, célja, szerepe. Nem volt az üveghegyen túl, mert ez az ország fittyet hányt a terméketlen üveghegyekre, csakis erdős, lombos, dimbes-dombos vidékeken terült el. A kurta farkú malac sem túrt ott, mivel a tölgyek gazdagon termették a makkot a jószágok élelméül. Egy bölcs, jóságos, öreg király uralkodott mindenek felett.

Jancsi és Juliska serényen dolgoztak a mezőn, Piroska minden nap friss kalácsot vitt a tisztességben megőszült nagymamának, a hangya szorgosan gyűjtögetett tücsök barátjával együtt, aki legföljebb csak menyegzőkön muzsikált. Az öreg király legkisebb fia járt-kelt az emberek között, meghallgatta mondandójukat, hírül adta édesapjának, majd közösen találták ki, hogyan segíthetnék még jobban népük sorsát. A szépséges királykisasszony sem tett próbára ifjakat kegyei fejében, hanem terítőt, keszkenőt hímzett a palotában, vagy gondozta a növényeket.

A táltos paripa nem röpdösött a gondolatnál sebesebben; büszke szügyét igavonásra használta, így segítve a szántóvetők munkáját. A vitéz szabólegény mindenkinek takaros ruhát készített -királynak, jobbágynak egyaránt-, Hófehérke pedig ragyogó, piros almákat nevelt kertjében.

A birodalom kapuit szigorúan őrizték, nehogy rossz szándékú jöttmentek jussanak be a békés, rendes lakók közé. Az északi kapura a hétfejű sárkány vigyázott; szüzeket sosem kívánt áldozatul, hiszen Hófehérke almáival bőven csillapíthatta éhségét, tüzet is csak akkor okádott, amikor valaki sült szalonnát vagy hamuban sült pogácsát akart készíteni. A déli kapu sérthetetlenségéért a griffmadár volt felelős, aki rendszeresen körberepülte a környéket, pásztázva a jövés-menést.

Így éltek, éldegéltek boldogan a birodalom lakói, békességben, boldogságban.
Egyszer aztán a mézeskalács házában magányosan éldegélő vasorrú bábához ellátogatott néhány messziről jött rokona. A sárkány beengedte őket az északi kapun, hiszen egy birodalmi lakoshoz érkeztek, volt engedélyük az öreg királytól.

Ez a távoli kompánia elkezdett mindenfélét mesélni a boszorkánynak, hogy bezzeg náluk nem így van, ott nagyobb a házikó, és nem csak mézeskalács, hanem marcipán meg csokoládé is van a falában; arról is szóltak, hogy az ő hazájukban bizony nincs uralkodó, kérdezték: mi dolog az, hogy itt egy király parancsol? Addig-addig traktálták távolról hozott, zavaros elméleteikkel a vasorrút, hogy az végül teljesen igazat adott nekik, és elkezdte magát igen rosszul érezni a neves birodalomban. Elhatározta, hogy megváltoztatja a körülményeket, de úgy, hogy a messziről jött rokonok majd csak ámulnak rajta!

Nekifogott hát szervezkedni a bába; először is a hétfejű sárkányt kereste meg, és felvilágosította róla, hogy őt bizony csúnyán kirekesztik, hiszen lám, neki hét kobakja is van, mégis csak kapuőrnek használják, bezzeg az öreg királynak csak egy feje van, ennek ellenére a palotában uralkodhat.

Becsalta aztán a komisz boszorka Jancsit és Juliskát mézeskalács házába, és úgy teleetette őket édességgel, hogy azt sem tudták, merről fúj a szél. Aztán különféle rejtelmes és zavaros dolgokat mondott a két gyereknek.

De ez nem volt elég neki: felháborodottan állapította meg, hogy habár ő tapasztalt, idős nő, Hófehérke almái mégis sokkal kelendőbbek, mint az ő mézeskalácsa, ráadásul az üde, ifjú leányhoz mindig van pár a kedves szava a délceg királyfiaknak, felé bezzeg a madár sem jár.
Keresztül-kasul járta a vasorrú bába a birodalmat, és szinte mindenkinek telebeszélte a fejét valamilyen zagyvasággal, amibe persze távoli rokonai is jócskán besegítettek, újabb és újabb bolond ötleteket adva vendéglátójuknak.

Meg is lett az eredménye a boszorkány és rokonai mesterkedésének, szép lassan minden felfordult fenekestől: Jancsi már nem lelte kedvét Juliska társaságában, inkább a királyfival múlatta idejét, Juliska meg bosszúból összeköltözött Hófehérkével. Elmaradt persze az almatermés, így a hétfejű sárkány nekiállt szüzekre vadászni, amikor pedig tele volt velük a bendője, passzióból a falvak házaira okádott lángokat. A szépséges királykisasszony hímzett keszkenői a kutyának sem kellettek már, így bánatában kiállt az országút szélére, és szegénylegényeknek kellette magát pár pogácsáért. A tücsök ráébredt, hogy az ő hegedűművészetét senki sem becsüli érdeme szerint. Hátat fordított hát a földtúró hangyának, és hangszerét hóna alá csapva világgá ment. A griffmadár tébolyodottan szárnyalt a királyi palota fölött, és egyre csak azt károgta, hogy ő bizony önálló grifftartományt kíván alapítani.

A szabólegénynek is eszébe jutott, hogy dolmánykészítés helyett inkább posztódarabokat aggat a fák ágaira, így fejezve ki saját képzőművészi talentumait, ám amikor nem nyerte el a remélt érdeklődést, ollójával levágta a füleit. Piroska és a nagymama kendert gyűjtögettek a mezőn, leveleit pedig a pipájukba tömték, aztán egész nap csak kacagtak.

Látta mindezt az öreg király, és rettentően elbúsult. Tehetetlen düh és keserves bánat emésztette a szívét, hogy szép, virágzó birodalma ebek harmincadjára jutott. Egyre törte a fejét, miként lehetne a dolgokat újra a rendes kerékvágásba állítani, de csak nem jutott eszébe semmi. Feleségével sem oszthatta meg gondját, hiszen a királyné egyre csak a vasorrú bába rokonaitól szerzett hírmondókat bújta, és az azokban látható cifra ruhákról, kölnikről beszélt.

Sírt-rítt a jóságos király, nem tudta, hogyan segíthetne szép hazáján.

Egyszer aztán zörgettek a palota ajtaján. A bortól kótyagos őr bebocsátotta a kopogtatót, aki nem más volt, mint a szegény ember legkisebb fia. Ment a fiú, egyenest a bölcs uralkodó színe elé, és csengő hangján szép jó napot kívánt.

Hüppögve, reszketve kérdezte az öreg király a szegénylegényt: - Hát te mit akarsz itt, édes fiam?

* Uram, királyom, egy életem, egy halálom kezedbe ajánlom, én bizony helyére rakom ezt a bolond birodalmat, csak engedj engem cselekedni.

* No hiszen, felőlem aztán cselekedhetsz, amit akarsz, ennél nagyobb felfordulást már úgysem tudsz csinálni. Eredj Isten hírével!

A szegénylegény bement a palota istállójába, elővezette az egyetlen gebét. Keresett neki egy kis maradék abrakot, megetette, magának pedig előkotort egy rozsdás kardot az udvari kovács műhelyéből. Szétnézett aztán a király katonái között, és előparancsolta azokat, akiknek még nem szállt teljesen a fejébe a bor. Kis seregének élére állva aztán hazament a falujába, ott is összeverbuválta a magához hasonló legényeket, végül egész takaros kis kompánia kerekedett belőlük. A szegénylegény aztán felállt a ló hátára, intézett egy rövid, lelkesítő beszédet barátaihoz, aztán, hogy szem elől ne veszítsék egymást, mindenki egyforma kendőt kötött a nyakába, és elindultak rendet tenni.

Először is a vasorrú bábát és kerge rokonait kerítették elő; jól elagyabugyálták őket, aztán mindőjüket a birodalom határain kívülre száműzték. A hétfejű sárkányt és a griffet befogták fát vágni, Juliskát és Hófehérkét elküldték mosni a patakra, a nagymama és a szabólegény a szakadt ruhák megfoltozását kapták feladatul. Nem maradt tétlen a tücsök és a hangya sem, összeszedették velük az összes ehető falatot, és a táltos paripa hátán a palota éléskamrájába szálították, ahonnan aztán minden birodalmi lakos egyenlően részesedhetett a javakból. A legkisebb királyfi Hófehérke egykori almáskertjét gyomlálta ki, hogy ismét legyen gyümölcs bőven.

Egykettőre rend lett a feje tetejére állt országban, minden és mindenki visszatért eredeti mesterségéhez. Az öreg király boldogságában a szegénylegényt jelölte utódjának, és hozzáadta feleségül szépséges leányát. Olyan menyegzőt csaptak, hogy hét nap, hét éjjel folyt a dínom-dánom, és ma is boldogan élnek, ha azóta meg nem haltak.


 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
Egy rövid szerelmi történet a vonaton
  2013-11-29 17:20:03, péntek
 
 
Egy rövid szerelmi történet a vonaton

A férfi és a nő még sosem találkoztak, de mindkettőnek van házastársa otthon.
Véletlenségből egy hálófülkébe tették őket a Transcontinental vonaton.

A kezdetben kicsit szégyellték, hogy egy fülkében kell aludniuk.
De mivel mindketten nagyon fáradtak voltak, nagyon hamar elaludtak. A férfi a felső, a nő meg az alsó ágyon.
Éjjel 1 körül a férfi finoman szólongatva felébresztette a nőt a kérdéssel...

"Hölgyem,sajnos zavarnom kell. Tudna rajtam segíteni, mivel nagyon fázom. Fel tudná adni nekem a szekrényből a másik takarót? Tényleg borzasztóan fázom!"

"Nekem jobb gondolatom van" mondta a nő - "csak ma éjszakára - úgy látszatból - tegyünk úgy, mintha házastársak lennénk."
"Hooó!...... ...... ...... ....... Ez nagyszerű" - válaszolta a férfi.
"Akkor jó"- mondta a nő.
"Akkor mássz le magad azért a kibaszott takaróért!"
Kis szünet után a férfi, ........fingott egy nagyot.


 
 
0 komment , kategória:  Történetek  
     1/39 oldal   Bejegyzések száma: 385 
2013.10 2013. November 2013.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 385 db bejegyzés
e év: 1086 db bejegyzés
Összes: 12436 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 897
  • e Hét: 10245
  • e Hónap: 32084
  • e Év: 405837
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.