|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
|
|
2018-01-05 11:27:05, péntek
|
| |
| |
Tóbiás Tünde
Hálás vagyok!
Csillagtalan éjszaka
beülök az ablakba!
Két szemem az eget kémleli,
bár most nem látszanak fényeik,
ott ragyognak fent az égen,
ott van a helyük sok ezer éve.
Fejemben tengernyi gondolat,
most nem érzek súlyos gondokat,
nyugalom tölti ki belsőmet,
értékelem múló esztendőmet.
Peregnek előttem a képek,
érzem, enyém az élet!
Szívem hálával csordultig teli,
a világot képzeletben átöleli!
Köszönöm minden igaz barátnak,
ki pajzsát tartotta a támadásnak,
ki nem hátat fordított, és kacagott,
hanem kezét nyújtotta és elkapott.
Köszönet az otthonnak, családnak,
testvéreknek, apának, anyának!
Mellettem álltak minden percben,
az igazi bajban nem hagytak cserben!
Öleltek, karoltak, fogták a kezem,
mikor sírtam vagy kacagva nevettem.
Köszönöm az angyaloknak és Istennek,
hogy nem veszítettem el hitemet,
hogy részese lehettem mindennek!
Nehéz volt, többször térdre estem,
de a földről magam leporolva, mindig felkeltem!
Stabilan állok, fejem felszegtem, mosolyog a lelkem!
Köszönet hát érte mindenkinek,
egész vagyok testileg-lelkileg!
Nélkületek, kik szerettek, nem ment volna,
lelkemben a béke lángja még nem táncolna!
Köszönet, hála! Szeretetem veletek,
nem felejtem, mit értem tettetek!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-01-05 10:54:48, péntek
|
| |
| |
Szabó Edit Kinga
Hálás vagyok
Hálás vagyok szüleimnek, mert létezek,
De kinek legyek hálás a virágért, melyet sírjaikra teszek?
Hálás vagyok a sorsnak, amiért ide jutottam, ahol vagyok,
De ha a sorsban nem hiszek,
Kinek köszönhetem, hogy gyötörnek ezek a gondolatok?
Hálás vagyok magamnak, mert meg-megállok,
Nyári záporeső, érthetetlen gondolatok.
Minden kavarog, káosz van bennem,
Sötétség, míg valódi énem megismerem.
Van egy-egy pillanat, amelyben minden annyira tiszta,
De elszállnak villámgyorsan, elveszett hitem sem jöhet vissza.
Hálás vagyok a földnek, amelyben élelmem terem,
De azt a táplálékot, amelyre lelkemnek szüksége van,
Kinek köszönhetem?
Hálás vagyok a felhőknek, amelyek takarják a Napot,
Nélkülük a verőfényben valódi énem megláthatom.
Hálás vagyok az embereknek, akik próbáltak megtörni,
Nélkülük az életet könnyebben tudtam volna elviselni.
Hálás vagyok a levegőért, amit tüdőmbe szívok,
De kinek köszönhetem működésüket, elábrándozok.
Hálás vagyok, még egyszer, a földért, amelyen járhatok,
De kinek köszönhetem, hogy oda eltemetnek, amikor meghalok?
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-01-05 10:49:32, péntek
|
| |
| |
Neszvecskó Anna
Hálás vagyok
Érzelmeink sokszor akarnak uralkodni felettünk,
Mi pedig félünk bevallani magunknak, hogy elestünk,
Hogy a boldogságot megint rossz felé kerestük,
És céltalanul, hátra fordítottuk gyáva tekintetünk.
Azonban sok szenvedés végén mindig ott egy fény,
A szabadságot ígérő, szebb jövőt suttogó remény,
Ami mindig megtöri lelkünket ha éppen kemény,
És meleget nyújt szívünk földje leghidegebb telén.
Mégis ha vakká válunk és elutasítjuk a változást,
És helyette elfogadjuk az értelmetlen ábrándozást,
Vagy múltunk sivatagába ültetjük bele a ragaszkodást,
Akkor soha nem érthetjük meg a szeretet iránti tartozást.
Hogy nem a magunk szórakoztatására kell élnünk,
Hanem adnunk kell másoknak, hogy ki ne égjünk,
Hogy le tudjuk küzdeni és elutasítsuk önző énünk,
Hogy ne a változástól, hanem a semmitől féljünk.
Olyan szívre van szükségünk melyet másokért érzünk,
Melyben az önimádat lenne az utolsó dobbanó részünk,
Mely tiszta, törekvő és melyben az egyetlen mit kérünk,
Az a hála elfogadása a biztos tudatért, hogy még élünk.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-01-05 10:41:17, péntek
|
| |
| |
ÁBRÁNDOM AZ VOLT...
Ábrándom az volt ma nekem,
ha túl leszek az ötvenen,
a hatvanon, a hetvenen,
bujdoklás lesz a kenyerem.
Vénen és vaksin, kopaszon
botladozom az utakon,
vén ebként szívem odavon,
hol lelkemmel ma is lakom.
Ismerős-ismeretlenül
csavargok ó tanyák körül,
szimatol szívem, megörül,
egy alom szalma csak kerül.
Kerül kenyér, egy kis kömény-
leves a lábas fenekén,
a konyha kopott küszöbén,
a gyereksereg közepén.
Lesz köztük is, ki könnyei
fényével mer csak kérdeni,
bólongva felelek neki,
mint gyermekkorom vénei.
De mikor már senki se szól,
a sok kiváncsi eloszol,
ott lesz a kút, a boglya, ól,
egy fél torony a domb alól.
Látom a magtárt, kocsiszínt,
a szérűt és műhelyt megint,
ott lesz nagyapám juha mind,
az ökrök is hű pár szerint.
S az örök fiú, aki fél
s a vén, ki már semmit se kér,
szívemben csöndesen beszél
és csöndesen helyet cserél.
Megszűnik, elszáll jeltelen
időm, jövőm, a félelem,
reményem is, megérkezem,
nem lesz utam, hitem, nevem.
Értem már most is, amit ott
a könnyült szív érteni fog,
ahogy lázasan feldobog,
azt lükteti, szabad vagyok.
Mert nem lesz ország, sem haza,
csupán a fák panasz-szava,
csak jóslataink iszonya,
csak életem romhalmaza.
Honnan tudom, azt is tudom,
kántálva majd hogy búcsuzom,
ahogy illik, a mélyúton
s eltünök, mint porban a nyom.
Könnyebbül bennem a teher,
ahogy a tenger táj, amely
kilökött, némán visszanyel,
már nem törődve semmivel.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-01-05 10:31:10, péntek
|
| |
| |
BETELTEM...
Beteltem e lármás világgal,
Fénye s zaja unalmat ad;
Olcsó örömpohara nem kell!
Megkeseríté ajkamat...
Mint a vándort az erdő hűse,
Más, szebb napok varázsa von, -
Csendes, boldog családi élet,
Feléd, feléd sóhajtozom!
Az én lelkem gazdátlan hárfa,
Hurozva van, mégsem zeneg;
Ah, mert hiányzik a szelíd kéz,
Mely nyájasan pendítse meg!
S mint a gyöngy a tengerhomokban,
Igy elvész annyi szép dalom...
Csendes, boldog családi élet,
Feléd, feléd sóhajtozom!
Eddig még úgyis mit sem adtál;
Adj, sors, egy kedves nőt nekem!
Ki jó- s roszban osztozva, híven
Kisérjen át az életen!
Ki lágy kezével megtörölje
Munkában izzadt homlokom...
Csendes, boldog családi élet,
Feléd, feléd sóhajtozom!
S két kedves magzat anyja mellett,
Egyik fiú, másik leány,
Csivalyogván vigan körültem
Ez bábbal, az nádparipán:
Gyermek lennék és boldog én is...!
Nem esnék bú s csapás zokon;
Csendes, boldog családi élet,
Feléd, feléd sóhajtozom!
Templom lenne az én hajlékom,
A boldogságnak temploma!
Hogy áldozzék oltár-tüzénél:
Hű barátság lépne oda:
A háznak lenne két galambja:
A szeretet, - a nyúgalom...
Csendes, boldog családi élet,
Feléd, feléd sóhajtozom!
Mily szép napok...! mily nyájas esték...!
Le sem hajtom még fejemet:
S már lelkem boldog álmakat lát,
Azok közt van, kiket szeret...
Ah tündér-képek...! most borúsan
Ülök künn az esthajnalon...
S csendes, boldog családi élet,
Feléd, feléd sóhajtozom!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-01-05 10:15:37, péntek
|
| |
| |
Várnai Zseni:
Csendes éj...
A csendes éjben anyámra gondolok,
Szívemben most az ő szíve dobog.
Szegény özvegy volt, sokat szenvedett,
Nem volt egyebe, csak a szeretet.
Szájától vont meg minden falatot,
És ha mi ettünk, ő is jóllakott.
Játékot venni nem tudott nekünk,
Varrással kereste kenyerünk.
Ő mesterkélt ünnepre szép babát,
Levágta hozzá dús hajfonatát,
Gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,
Hullottak rá könnyének gyöngyei.
Láttam a föld sok szép kirakatát,
De nem találtam hasonló babát,
Oly tündérszépet, olyan kedveset,
Nem ért más hozzá. Csak a szeretet...
A szeme kék, a haja barna volt,
S a kóc mögött picinyke szív dobolt.
Anyám elment, nem érte meg szegény,
Hogy a világ forduljon tengelyén,
Pedig, hogy várta, várta mivelünk..,
Hogy nekünk is virradjon ünnepünk.
Ó, most ha élne,
Vehetnék már neki
Ruhát, cipőt,
S nem kéne küzdeni.
Ó emberek, míg él anyánk,
Nagyon szeressük őt, mert elmegy egy napon,
És visszahozni többé nem lehet
Az elmulasztott jó szót, tetteket,
A késő bánat mit sem ér neki,
Az élőt kell szeretni, érteni.
Mert újra érzem,
Látom, hallom őt,
S csak ámulok, hogy mily magasra nőtt,
És újra szép és újra fiatal,
S mintha szívéből zengene a dal,
Amit írok csöndes éjszakán:
Még most is adsz nekem, Anyám... Anyám...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-01-05 09:52:56, péntek
|
| |
| |
Ady Endre: Játék, játék, játék
Mintha halkan szólnál:
Vigyázz, sokan nézik,
Ne játsszunk csókosdit,
Játsszunk temetésdit.
Játék, játék, játék,
Csak vidámabb volna,
Kergetőbb egymáshoz,
Éhesebb a sorsra.
De csodától félve,
Vidámságtól futva
Föllepi palántánk
Gyilkos árnyu dudva.
Magam kinálása,
Magad kelletése:
Két hamar-vén gyermek
Tréfás temetése.
Sírnivaló tréfa,
Unnivaló vágyság,
Kivánatot űzni
Kivánó kivánság.
Szórakozott játék,
Reményadás félve,
Szomorkás elszánás
Szánó hittetése.
Ölelkező álmunk
Csókokba se csattan:
Föllegek járása
Hideg magasakban.
Hideg magasakban,
Szépben, jóban, télben.
Csak nem engedelmes,
Nagy teljesülésben.
Nem a csoda útján,
Nem a rendnek útján,
De játékot vesztve
Játékot hazudván.
Ám ad a Tél farkast,
Fogakat az éhség,
Vágyakat a közöny,
Foltokat a szépség.
Buzának őrlődést,
Örlődést a vágynak,
Halál-komolyságot
Gyáva élet-táncnak.
Virágot nyilásba,
Valóba a tervet,
Nevekbe a titkot
Örök csoda kerget.
Folyót a tengerbe,
Buzát a malomba,
Életet Halálba
S téged a karomba.
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-01-05 09:23:40, péntek
|
| |
| |
"A Férfi a legtökéletesebb teremtmény. A Nő a legmagasztosabb eszmény. A Férfi helye a trón, a nőé az oltár. A trón magasba emel, az oltár megszentel. A Férfi az ész, a Nő a szív. Az ész tápláléka a fény, a szívé a szeretet. A fény termelékennyé tesz, a szeretet életet ad. A Férfi ereje elméjében rejtőzik, a Nőt könnyei teszik legyőzhetetlenné. Az elme bebizonyít, a könnyek meglágyítják a lelket. A Férfi bármely hőstettre képes, a Nő bármely áldozatra. A hőstett nemessé teszi a lelket, az áldott isteni tisztasággal ruházza fel azt. A Férfié a hatalom, a nőé az érzelem. A hatalom forrása az Erő, az érzelemé az Igazság. A Férfi vágya a legvégső győzelem, a Nőé a legmagasabb erény. A győzelem hatalmat ad, az erény istenivé tesz. A Férfi törvénykönyv, a Nő szentírás. A törvény irányt szab, a szentírás elvezet a tökéletességhez. A Férfi gondolkodik, a Nő érez. A gondolkodás feltétele a tökéletes elme, a megérzésé a szentség fénykoszorúja. A Férfi: óceán, a Nő pedig tó. Az óceánt gyöngyei teszik ékessé, a tavat a költészet fénye árasztja el. A Férfi merészen repülő sas. A Nő szépen éneklő pacsirta. Repülni annyi, mint uralni a teret, énekelni annyi, mint meghódítani a szívet. A Férfi templom, a Nő a szentély. A templom előtt letesszük a fejrevalónk, a szentély előtt térdet hajtunk. A férfi helye ott van, hol véget ér a Föld, a Nőé pedig ott, ahol kezdődik az Ég." (Victor Hugo)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
2018. Január
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
282 db bejegyzés |
| e év: |
3311 db bejegyzés |
| Összes: |
16396 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1489
- e Hét: 7905
- e Hónap: 17088
- e Év: 69796
|
|
|
Offline
