|
2021-05-02 16:16:24, vasárnap
|
| |
| |
Sajátságos kapcsolat volt Anyám és köztem. Heller Ágnes fogalmazta meg a New York nosztalgia c. könyvében amit Anyámmal kapcsolatban én is éreztem: "nem voltunk túl jóban... " Talán azért, mert mindketten mindig mást akartunk az élettől és egymástól és mert sokáig - haláláig - a nagymamám nevelt. Nem azért, mert az anyám eldobott, vagy hasonló, sőt. Apám külföldre szökése után Anyám lett a családfenntartó, sokat dolgozott értünk, sokat volt távol és ez később kihatott kettőnk kapcsolatára. Nagymamám egy rosszul sikerült műtét után itt hagyott bennünket, közben nyolc éves lettem és új Apukámban egy nagyon jó apára leltem. Fantasztikus kisöcsém született és Anyám elkövette azt a hibát, hogy rajongásig szerette sőt nem mulasztotta el, hogy ennek nyomatékosan hangot adjon. Aztán valahogy elteltek az évek, a testvérem egy csodálatos ember, családja pedig a legfőbb támaszom volt mindig minden körülmények között.
Az emlékezéshez nem kell, hogy anyák napja legyen, mert minden sérelem és egyéb ellenére elmondhatom: nagyon sokat kaptam: Anyám nem volt egy Görög Ibolya, de soha sem felejtett el figyelmeztetni mi illik, mi nem. Bármerre elmehettem mindig tudtam viselkedni. A legtöbb mégis az első könyv volt, amit a kezembe adott, pár kedvcsináló szó keretében. Az első színház, mozi jegy, az Operák könyve és sorolhatnám. Ma is ezekből élek kibővítve a számítógép adta lehetőségekkel. Anyám is biztos nagyon élvezné ha még élne, le sem lehetne vakarni a képernyőről és a híres Google térképről...
Valahogy nem illik Anyámhoz és hozzám a nyájas megemlékezés, a túláradó szeretet kinyilvánítása, de egy "Köszönök mindent Anyu!" feltétlenül...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Család |
|
|
|
|
|
Offline
