|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
|
|
2017-06-08 23:51:05, csütörtök
|
| |
| |
Miért boldogtalanok a mai fiatalok? A megfejtés az orrunk előtt hevert! Unger András
Talán soha egyetlen korábbi nemzedék tagjai sem voltak ennyire frusztráltak és a helyüket nem találók, mint a mai húszon- és harmincévesek. Ez a gondolatmenet hibátlanul megválaszolja a miérteket.
Ki ne találkozott volna olyan fiatal felnőttel, aki mintha csak téblábolna az életben, fogódzókat keres, de rosszakat talál, vagy semmilyent, és ha már így alakult, akkor inkább bulizásba fojtja a bánatát? Tim Urban a Wait But Why blogon nagyon érdekes végéről fogja meg a kérdést, az írást pedig sikerült illusztrálni is remek, mindenki által érthető rajzokkal. A levezetéssel nem feltétlenül kell egyetérteni, sőt, vitatkozni vele érdemes, már csak azért is, mert Urban az amerikai állapotokról ír - mégsem nehéz hasonló jelenséget felfedezni 2016 Magyarországán, ha nagyon figyelünk. Néha. Bizonyos helyzetekben. Egyeseknél.
Ezért most után-közöljük az ott leírtakat, némileg magyarítva, itt-ott kiegészítve, de az ott látható ábrákkal együtt, hátha valakiben gondolatokat ébreszt, ha már bennünk is ébresztett.
Kezdjük azzal, hogy ő itt Lilla:
Lilla az úgynevezett Y-generáció tagja, vagyis azoké a fiataloké, akik 1980 és 1995 között születtek (és a mindenféle technológiai újítások ölelő karjai között nőttek fel). Lilla szereti azt, ami ő maga, egyetlen gond van csupán: hogy boldogtalan. Hogy mi tesz valakit boldogtalanná, arra van egy príma képlet:
Boldogság = Realitás - Elvárások
Pofonegyszerű: ha valakinek az elvárásai meghaladják a valóságot, akkor nyilvánvalóan mínuszba csap a boldogságmétere. Magyarul nem lesz boldog.
Ennek megvan a maga oka, és ehhez be kell vonnunk a kontextusba Lilla szüleit.
Lilla szülei az 50-es években születtek, vagyis a második világháború utáni baby boomer generáció tagjai, aminek az itthoni megfelelője a Ratkó-korszak. Ők azok, akik a nagy gazdasági világválság utáni fellendülés gyümölcseit leszüretelhették, és úgy is nevelték őket (Lilla nagyszülei), hogy biztonságos karrierjük legyen, és képletesen szólva zöldebb fű jusson nekik, mint elődeiknek. Ilyen:
Úgy nevelték őket, hogy semmi sem akadályozhatja meg őket abban, hogy hozzájussanak ehhez a pihe-puha, dús pázsithoz - vagyis a gondoskodó létbiztonsághoz. Ehhez azonban évek hosszú, kemény munkájára van szükség.
Miután tehát Lilla szülei abbahagyták a hosszú hajú hippiskedést, és megérkeztek a 70-es, 80-as és 90-es évek, bedurrantották a melót, miközben az éppen prosperáló, gazdaságilag felemelkedő világ is rájátszott ebben a kezükre. És akkor bekövetkezett az, amire Lilla szülei nem számítottak: jobban teljesítettek, mint ahogy azt elvárták maguktól. A fű még zöldebb lett, mint elképzelték:
A valóság esetükben tehát meghaladta az elvárásokat. Tehát boldogok lettek! Ennélfogva pedig értelemszerűen kicsattanóan optimisták saját gyermekük jövőjét illetően is.
Ezek a szülők azt mondták gyermekeiknek, hogy azok lehetnek, amik akarnak lenni.
Ennélfogva a felcseperedő Y-generáció rendkívül reményteljesen cseperedett, sokkal reményteljesebben, mint baby boomer szüleik. Ez a reményteliség odáig jutott, hogy már nem csak a szépen lengedező zöld füvet látták lelki szemeik előtt. Náluk már virágok is szökkentek szárba! Vagyis nem csak biztonságot vártak el karrierjüktől, hanem azt is, hogy a saját álmaikat válthassák valóra.A Google egyik hasznos kis eszköze - az, amelyik az egyes kifejezéseket a múltbéli újságokban keresi, vagyis tudja, hogy az adott szavak milyen gyakran bukkantak fel a nyomtatott sajtóban egy adott évtizedben - is alátámasztja ezt: a ,,biztonságos karrier" kifejezés eszerint lassacskán kiment a divatból, és bejött a helyére a ,,kiteljesítő karrier". Vagyis ez a friss nemzedék sokkal ambiciózusabb szüleinél, amit többek között annak is köszönhetnek, hogy a szülők gyerekkorukban folyamatosan azt sugározták feléjük,
hogy ők bizony különlegesek.
Szóval azon túl, hogy a fű tetején virágok is szikráznak majd az elképzelésük szerint, az Y-generáció tagjai azt is gondolják, hogy nekik, egyénileg valami izgalmasabbat, jobbat szán a sors. Vagyis ők lehetnek a szivárványos egyszarvú, aki a többi kortárs fölé magasodik:
És akkor itt jönnek a gondok. Leginkább a munkaerőpiacon. Azzal az elképzeléssel ugyanis, hogy én, az Y-generáció tagja, aki ráadásul különleges, egy fantasztikus karriert kell hogy kapjak, mert erre lettem teremtve, egészen könnyen orra lehet bukni. Vagyis sokan nem gondolják úgy, hogy keményen kell dolgozniuk (ahogyan a szüleik tették). Hanem hogy a fényes jövő az ölükbe hullik.
Az élet azonban egy olyan dolog, hogy kemény.
Vagyis nem hullik az ölbe semmi, ha csak nem vagyunk a tudjuk-melyik politikai vezetőnek a veje. Semmi sem jár magától, sem a pénz, sem a respekt, azért dolgozni kell. Ezért aztán Lilla végül itt találja magát, égben robogó egyszarvú helyett a realitás talaján:
És akkor még valami tovább ront a helyzeten:
A Facebookos egóalkotás. Ami miatt Lilla azt látja a Facebookon, hogy kortársai mind jobbak, mint ő.
Itt egy nyaralás, ott egy közös mosolygós kép a partnerrel, amott egy edzés miatt domborodó újabb, természetesen a legelőnyösebb perspektívából befotózott izomcsoport. Lilla bele sem gondol, hogy a Facebookon mindenki a lehető legjobb oldalát mutatja, azt, ami szép, ami jó - gyakorlatilag úgy próbálunk élni a digitális hálón, ahogy a valóságban nem feltétlenül adatott meg. És nem nagyon írjuk ki a Facebookra, ha éppen szarul állunk az élet valamely területén, mert szarul állni nem menő, az lehúzós, az gáz.
Lilla tehát azt látja, hogy mindenki előrébb tart nála:
Ami pedig rossz elgondolás. Mert rossz napjai, buktatói mindenkinek vannak, ezért nem szabad a Facebookot realitásként felfogni. Ettől függetlenül Lilla ezért frusztrált. Az Y-generáció gyakran ezért frusztrált. Az írás remek tanácsokat is ad végül a szóban forgó nemzedék tagjainak:
1. Maradj borzasztóan ambiciózus!
Mert egyébként a világ tobzódik lehetőségekben egy ambíciózus, és pluszban tehetséges ember számára.
2. Ne rugózz többé azon, hogy különleges vagy!
Mert nem vagy az. Egyelőre ugyanaz a tapasztalatlan fiatal felnőtt vagy, mint a többiek. De különlegessé válhatsz azáltal, hogy sokat dolgozol, eltökélten fejleszted magad, hogy jó legyél egy adott területen.
3. Hagyj figyelmen kívül mindenki mást!
Nem burjánzik a mező másoknál, hiába üzenik ezt magukról. A többi fiatal is sokat kételkedik magában. De ha csinálod, amiről úgy érzed, hogy az a te dolgod, és csinálnod kell, akkor sosem lesz okod másokat irigyelni.
Mi sem tehettünk volna szebben pontot a végére.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-06-08 12:11:26, csütörtök
|
| |
| |
A rózsa és a skorpió
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer valahol a távoli Afrikában
egy poros karaván út, melyen gyakran megfordultak kereskedők, utazók.
Egy szép napon török kereskedők szállítottak rózsatöveket,
de váratlanul homokvihar támadt rájuk, s a megriadt tevék szanaszét szaladtak,
szétszórva értékes terhüket.
Minden rózsatő elpusztult; kiszáradt a forró napon.
Csak egy kis gyenge tövecske sodródott a széllel, míg végül elakadt egy oázis közelében.
Mélyen befúródott a homokba és mivel itt nedves volt a talaj, sikerült megkapaszkodnia.
Három nap és három éjjel kellett ahhoz, hogy kipihenje a borzalmas utazást,
s a negyedik nap végre újra érezte az élet lüktetését sejtjeiben.
Mohón szívta fel a nedvességet a talajból, szára kiegyenesedett, levelei kisimultak
és bimbója újra élénk vörös színben pompázott.
Pár nap múlva a bimbó kipattant és megszületett a sivatag első rózsája.
Olyan volt, mint egy igazi csoda a sivár, szürke sivatagban: fantasztikusan színes
és csodálatosan illatos.
Így látta meg őt a kis skorpió. Még soha nem érzett ilyen vonzerőt.
Éreznie kellett ezt az illatot, amihez foghatót még soha nem érzett,
és látnia kellett ezeket a színeket közelebbről is, amihez hasonlót még soha nem látott.
Ezért hát közelebb merészkedett. Egészen közel ...
És a rózsa tövise megszúrta az orrát. Megijedt és hátraugrott.
- Miért bántasz? - kérdezte a rózsát.
- Én nem bántalak. - felelte a rózsa.
- De megszúrtál a tüskéddel!
- A tüskéim nem azért vannak, hogy másokat bántsak,
hanem azért, hogy megvédjem magam másoktól.
- Tőlem nem kell félned, én nem akarlak bántani, sőt, ha kell, megvédelek.
- Köszönöm. - mondta a rózsa. Gyere máskor is, úgy is olyan magányos vagyok.
Így aztán a kis skorpió minden nap meglátogatta a gyönyörű rózsát és csodálattal nézett fel rá.
Egy napon azonban a rózsa levelei lehajlottak, s úgy tűnt, nagyon beteg.
Amikor meglátta őt a kis skorpió, aggódva kérdezte:
- Mi történt? Mi a baj? Miben segíthetek?
És a rózsa így válaszolt:
- Nem tudsz segíteni. Túl nagy a forróság, nem találnak már vizet a gyökereim.
A kis skorpió nem kérdezett többet, megfordult és elrohant az oázis irányába.
A kúthoz érve a szájába vett egy csepp vizet és visszaszaladt vele a rózsához, majd a tövéhez cseppentette. Rögtön elnyelte a homok a vízcseppet. A rózsa bágyadtan hajtotta le fejét és csüggedten mosolygott a kis skorpió értelmetlennek tűnő erőlködésén.
De a skorpió most nem törődött mással, csak elszaladt és visszajött egy újabb csepp vízzel;
s ezt tette tízszer, százszor és ezerszer, majd a végén már ő sem tudta hányszor.
És este, amikor lenyugodott a nap és felkelt a hold, a rózsa újra felemelte a fejét
és boldogan nyújtotta a telihold felé; s illatát újra széthordta a szél.
A kis skorpió a végkimerülés szélére került, elnyúlva feküdt a rózsa lábánál,
de szeme boldogan ragyogott, ahogy felnézett rá.
S a rózsa ekkor letekintett, s hálásan azt mondta:
- Megmentetted az életemet. Bárcsak meghálálhatnám valaha. Mit tehetnék érted?
- Nincs más kívánságom, csak egyszer az életben szeretném közelről érezni
a virágod illatát. De tudom, hogy ez lehetetlen, mert Te nem tudsz hozzám lehajolni,
én pedig nem tudok felmászni, mert a tüskéid agyonszúrnának.
A rózsa ekkor elmosolyodott, megrázta magát, s lehullott az összes tüske a száráról.
Tudta, hogy így védtelen marad, de ez volt a legkevesebb, amit megtehetett hálából a skorpiónak.
S ekkor a kis skorpió összeszedte utolsó erejét és elkezdett felmászni a rózsa szárán,
levéltől levélig kapaszkodva, fel-fel, míg el nem érte a virágot.
Ekkor ollóival vigyázva átkarolta, nehogy megkarcolja, vagy megsértse a szirmokat, és fejét óvatosan bedugta a szirmok közé.
S mint szerelmes férfi, ki arcát kedvese hajába fúrja,
úgy szívta be a kis skorpió is a rózsa bódító illatát. Egészen beleszédült.
Itt a magasban a tömény illat, a csillagok ragyogása és a sivatag végtelensége
megérintette lelkét.
Elmosolyodott, mert most már tudta, mi a boldogság.
Lábai elernyedtek, ereje elfogyott és ájultan zuhant le a rózsa tövéhez.
A hajnal első sugarai már csak kihűlt testét találták.
S a rózsa szirmaival összegyűjtötte a hajnali harmatcseppeket, s mint könnyeivel
megsiratta a kis skorpiót.
Néhány csepp a skorpióra csöppent, rózsaillattal borítva be testét.
Néhány nap múlva a rózsa is elhervadt, nem volt már, ki vízcseppekkel táplálja a nagy forróságban.
Évszázadok múltán a tudósok csodálkozva és hitetlenkedve vizsgáltak egy
mumifikálódott skorpiót, melyet a sivatag homokja megőrzött az utókornak.
Nem értették, hogyan lehet rózsa illata, hiszen a rózsát és a skorpiót
oly hatalmas távolság választotta el egymástól.
Több ezer kilométer ....
Nem tudták és nem tudhatták, hogy létezik magasabb rendű erő,
mely két sorsot egymáshoz rendel és összekapcsol.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-06-08 11:57:18, csütörtök
|
| |
| |
Még a fiatal szerző, Szántó Dénes sem gondolta, hogy novellája ilyen viharos sikert fog aratni az internetezők körében.
A népszerűség titka talán abban rejlik, hogy sokan magukra ismertek Szántó Dénes Te meg én című írásában. Vagy saját életüket fedezték fel a sorok között, vagy pedig szeretnék átélni azokat az érzelmeket, amikről a szerző írt. Hiszen mindannyian vágyunk szeretetre, szerelemre, családra, harmóniára és arra, hogy valakivel együtt öregedjünk meg.
Akiknek már van tapasztalatuk a gyereknevelésben és akik előtt még ott áll ez a kaland, akik megtalálták életük párját és akik még keresik, ők mindannyian rálelhetnek ebben az írásban egy-egy olyan mondatra vagy gondolatra, ami róluk szól.
Elképzelek egy pillanatot, benne egy férfit, egy nőt vagy mindkettőt, és leírom, hogyan történhet. A pillanatot csak kitaláltam. Vagy az utcán láttam. De az is lehet, hogy egy emlék...
Amikor a végén elolvasod, egy dolgot szeretnék: hogy eszedbe juttasson valamit saját magadról. Jót, rosszat, bármit.
Mi a Képzeld el? Fikciók az életedből.
Íme az írás férfi-nő, szülő-gyerek kapcsolatáról, szenvedélyről, szerelemről, elmúlásról. Mindazokról az érzelmekről és élethelyzetekről, amikkel életünk során találkozhatunk.
Te meg én
Te megszoptatod, én bepelenkázom, te felkelsz hozzá, én mesélek neki, te elviszed a védőnőhöz, én addig bohóckodom, amíg nem kezd el nevetni, te beíratod táncolni, én elviszem az első edzésére, te letapasztod a térdét, én megtanítom biciklizni, te vacsorát főzöl, én ellenőrzöm vele, hogy bepakolta-e a táskáját, te vasalsz ránk, én már most megtanítom nyakkendőt kötni. Együtt mondjuk el, hogy testvére lesz, én megsimogatom, a te nyakadba ugrik. Te ébreszted, én megyek érte szombat este Hamzsabégiékhez, te jegyzetelsz a szülői értekezleten, én várom az állomáson - a táborból egyből hozzád megyünk a kórházba: kislány. Én sírok, te nevetsz vele. Te megszoptatod, én bepelenkázom, te felkelsz hozzá, én nyugtatom a nagyobbikat, te elviszed védőnőhöz, mi készülünk a meccsre, te őt is beíratod táncolni, mi megtanítjuk biciklizni. Te veszed az első körömlakkot, mi egész éjjel az új távcsővel molyolunk a tiszta égbolton, te végighallgatod, hogy a fiúk hülyék, én matekleckét írok, te zoknikat varrsz, én elmesélem, anya milyen gyönyörű volt fiatalon is, te sírsz vele, mert a lányok hülyék, én ajtót nyitok az első udvarlónak, te tördeled a kezed, amíg én fel-alá járkálok, te elalszol a fotelban, én beviszlek az ágyba, ő hazaér épségben. Te vagy a legbüszkébb az utolsó évzárón, én elteszem a fényképezőt, mert élvezni akarom a pillanatot, te elmondod, hogy mennyire szereted, ő nem hagyja, hogy megsimogasd a haját, én a húga fülébe súgok valamit, ő nevet.
Pár év, és mindketten kirepülnek.
Te szeretkezel velem egész éjjel, én újra és újra szerelmet vallok. Te nevetsz az orgazmustól, én a végén elsírom magam, amiért ilyenek lettek. Temiattad, énmiattam. Te veszed fel a telefont, amikor közli a hírt, én leszek az örömapa. Veled megy el ruhát venni, én kísérem az oltár elé. Te állsz mellettem. Én izgulok a beszédem miatt, te megnyugtatsz. Te szidod le a másikat, amiért nem védekezett, nekem vallja meg, hogy nem tervezte, de érzi, hogy jó lesz. Neked súgom meg, hogy félek, nekem mutatod meg először a leleteidet. Te vagy az erősebb, én ördög fehér. Te fogysz tizenkét kilót, én nem bírok aludni. Te sem, de én nem veszem észre, mert te nem akarod. Én viszem a háztartást, te vagy a mindenem. Én állok melletted, te vagy a jobb, a kórházi ágyon fekve is. Ők mind ott vannak, most már öten. Te mutatsz a gyűrűdre, amikor a műtőbe tolnak, én markolom görcsösen az enyémet. Te győzöl, én minden isten előtt megtérek. Te mondod meg, hova repüljünk el, én lebegek a föld felett. Neked szebbek a ráncaid, a szakállam a halántékomhoz őszült, te tudsz először az összes többi unokánkról, én vagyok a kedvenc nagyapjuk. Te tanítasz meg nekik mindent a férfiakról, velem szednek diót. Te nézel a szemembe negyvenhat év után, én nem hiszem el még mindig. Rohan az idő, de meztelenül feküdve melletted ma is megáll. Megöregedtünk. Te nevetsz, én engedelmeskedek, amikor magadhoz húzol.
A végén együtt megyünk el.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-06-08 11:30:16, csütörtök
|
| |
| |
Ne panaszkodj! Élj boldogan!
Amikor panaszkodunk, elnyerhetjük mások figyelmét vagy együttérzését, esetleg sikerül kibújni valami kellemetlen kötelesség alól. Csakhogy ez kétélű dolog, ugyanis a krónikus panaszkodókat a környezetük egy idő után kiközösítheti, ugyanis úgy érzik: a sok panasz elszívja az energiájukat.
A panaszkodó a legnagyobb energiavámpír. Állandó nyavalygásával, azzal, hogy részvétet kelt benned, kimeríti az energiádat. Mások viszont még súlyos helyzetben is vidámak tudnak maradni, és nem engedik, hogy áldozattá váljanak.
Will Bowen a nemrég megjelent Panaszmentes világ című arra próbálja rávezetni az olvasóit, hogyan teremtsenek panaszmentes világot maguk köré. A lényeg: ne a problémán rágódjunk, hanem a megoldáson dolgozzunk.
A skála két végén
Bowen szerint az emberek jól elhelyezhetőek egy skálán, amelynek az egyik végén a ritkán panaszkodók, a másik végén a szüntelenül panaszkodók vannak. Ha valaki egy csoporton belül túlságosan eltér a csoport normájától, akkor előbb-utóbb észre fogja venni, hogy nem látják szívesen.
,,A panaszkodás ebben a tekintetben is hasonló a drogokhoz. Sokan voltunk már olyan társaságban, ahol a többiek sokat ittak, dohányoztak, vagy kábítószereztek, és ha valaki nem csatlakozott hozzájuk, a csoport tagjai fenyegetve érezték magukat. Nekem erről az a személyes véleményem - jegyi meg Bowen -, hogy az ilyen önpusztító magatartást gyakorló egyének tudatában vannak, hogy helytelenül cselekszenek, és egy absztinens jelenlétében még rosszabbul érzik magukat. Ha olyanok társaságában vagyunk, akik nálunk többet vagy kevesebbet panaszkodnak, kényelmetlenül érezzük magunkat. Minden ember más hullámhosszon működik, és a különböző energiaszintű egyének taszítják egymást..."
Hasonló a hasonlóhoz
Te is úgy érzed, hogy a környezetedben is sokan panaszkodnak? Hogy csupa nyavalygó ember vesz körül? Nem biztos, hogy ez csak az ő hibájuk! Will Bowen megfigyelése alapján ugyanis arra a megállapításra jutott, hogy általában mindenki olyan emberekkel veszi magát körül, akik hozzá hasonlóak és menekülnek azoktól, akik különböznek.
,,Similis simili gaudet - azaz a hasonlónak örül" - erre az ókori latin mondásra épül a vonzás törvénye is. A gondolatok is energiából vannak. Az ember vonzza azokat a dolgokat, amelyek hasonlítanak saját gondolatai mintázatához, és eltaszítja azokat, amelyek nem. Szavaink elárulják, megerősítik és állandósítják a gondolatainkat. Így tehát amikor valaki panaszkodik, pont azt taszítja el, amit annyira áhít. Panaszai eltávolítják tőle azokat a dolgokat, amelyekről azt mondja: szeretné őket.
Újabb és újabb problémák
Amikor a barátnők összejönnek, hogy ,,támogassák egymást", és együttlétük során egyfolytában a férfiakról panaszkodnak egymásnak (... mennyire önzőek, mennyire figyelmetlenek, mennyire csak magukkal foglalkoznak), valójában nem akarnak mást, mint megerősítést kapni a feltételezéseikre. Közben észre sem veszik, hogy arra ösztönzik egymást, hogy újabb és újabb problémát keressenek a kapcsolatukban, amiről a legközelebbi találkozón majd beszámolhatnak egymásnak. Bizony ezek a nők nem is nagyon tudnak (vagy nem akarnak???) egészséges kapcsolatot fenntartani egy férfival, ugyanis már a tudatalattijukba is azt kódolták, hogy a ,,férfiak semmirekellők..."
Arra nem jöttek még rá, hogy a semmirekellő férfiak vonzzák őket, illetve ők is csupa semmirekellőt vonzanak magukhoz. Arra koncentrálnak, amit nem szeretnek egymásban, ahelyett, hogy azt keresnék, ami szeretni való. Aki nem vevő az efféle panasz-délutánra, az mindenféle ürüggyel kimenti magát, nem vesz részt a férje, kedvese szapulásában. Talán kicsit zavarja is, hogy ő bizony nem talál olyan ,,halálos bűnöket" a párjában, amikkel érdekessé tehetné magát a többiek előtt. Vagy az zavarja, hogy a többiek, ahelyett, hogy változtatnának, hétről hétre csak nyafognak, panaszkodnak. ,,Ezek ettől érzik jól magukat - mondta egyszer egy boldog asszony. S hozzátette: lehet, hogy akkor esnének kétségbe, ha valaki egy pillanat alatt megoldaná a problémáikat, vagy ha eljönne értük a tökéletes herceg, fehér lovon. Akkor nem lenne miért keseregni... Vagy akkor az volna a bajuk, hogy nincs bajuk... És ezért siránkoznának?!
Terjed, mint a pestis
A panaszkodás járványszerűen terjed a világban, ne hagyd, hogy téged is megfertőzzenek.
Vagy ha már elkaptad, és egyre gyakrabban fedezed fel, hogy te magad is mind többet zsörtölődsz, panaszkodsz, akkor olvasd el Will Bowen unitárius lelkész könyvét, és fogadd meg tanácsait, hiszen arra tanít téged is, amire ott a missouri Kansas Ciítyben a híveit: tarts panaszmentes napot, hetet, hónapot, évet - életet!
Hagyd abba a panaszkodást. Változtass a szavaidon, változtass a gondolataidon, változtass az életeden. Hogy az energiájukat sokkal fontosabb, érdekesebb, élvezetesebb dolgokra fordíthasd. Hogy boldog lehess végre.
Will Bowen unitárius lelkész a Missouriban lévő Kansas Cityben. Lelkészi hivatalba lépése előtt dolgozott rádiósként, üzletkötőként és marketingesként. Hobbija a bibliatörténet, a zsonglőrködés, a lovaglás, az utazás és az olvasás. Feleségével, Gaillel és lányával, Liával él vidéken lovai, kutyái és macskái körében.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-06-08 11:17:15, csütörtök
|
| |
| |
Mese a SZABADSÁGRÓL!
Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan lény, amely szabadon szállhat az égen, boldoggá teszi azt is aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő és belészeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot teljes harmóniában: A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: - Mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? - és megijedt. Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni. És irígykedett, irigyelte a madarat amiért tudott repülni. És egyedül érezte magát! Azt gondolta: - Csapdát állítok neki, ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem! A madár szintén szerelmes volt belé és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett! A nő kalitkába zárta és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya. De szép lassan különös átalakuláson ment át. Most, hogy teljesen övé volt a madár és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett nem tudta kifejezni létének értelmét. Lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását és megcsúnyult. A nőt már nem is érdekelte többé, csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki és tisztán tartsa a kalitkáját. Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. Ha elgondolkodna rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása, és nem a külseje. A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. - Miért jöttél? - kérdezte a halált. - Hogy újra együtt repülhess a madaraddal - felelte a halál. - Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna. Most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele!
/Paolo Coelho/
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-06-08 11:05:38, csütörtök
|
| |
| |
A jókedv ereje
A rosszkedvű emberek legtöbbször úgy magyarázzák hangulatuk okát, hogy egész nap tűrniük kell a munkahelyi, pénzügyi, családi, egészségi, párkapcsolati nehézségeiket, és ezek felemésztik minden erejüket.
Tudjuk, hogy az élet bonyodalmakkal jár, de a rosszkedv okait ne ezekben keressük, hanem a belső erő hiányában, ha képtelenek vagyunk szembeszállni velük, és abban, hogy ezekben a helyzetekben nem filozófushoz méltóan viselkedünk.
Ha ezek a gondok nem lennének, mások bukkannának fel, amelyek ugyanúgy megváltoztatnák lelkiállapotunkat. A rosszkedv ugyanis olyan negatív viszonyulás, ami bennünk van, és nem a nehézségek okozzák. Így szoktunk reagálni a kellemetlen vagy feszült pillanatokban.
A rosszkedv a gyenge jellem jele. Azt mutatja, hogy kevés energiát szentelünk személyiségünk alakítására. Olyan ellenségről van szó, amelyre nem figyeltünk oda eléggé, és amely a csalódások és a nem megfelelően feldolgozott tapasztalatok hatására egyre nagyobbá válik. A rosszkedvű ember bukásait és elégedetlenségeit súlyos teherként veszi magára, így útja keservessé válik.
Minden gondunkat nem fogjuk tudni egyszerre megoldani, némelyiküket életünk végéig sem, azonban tőlünk függ, hogyan viszonyulunk hozzájuk. Ha engedjük, hogy nyomasszanak, nem lesz elég erőnk ahhoz, hogy továbbhaladjunk, és már nem fogjuk tisztán látni, melyek az élet valódi értékei. Rosszkedvünk egyre csak nőni fog, elkeseredünk, magányosnak és meg nem értettnek érezzük magunkat.
A rosszkedvű viszonyulás szokássá, rossz beidegződéssé válhat, amelynek nem tulajdonítunk kellő fontosságot, és amely egyre inkább elkedvetleníti környezetünket. A rosszkedvűt, akárcsak a vihart, messziről lehet látni, és az emberek távol tartják magukat tőle, hogy elkerüljék viselkedésének villámcsapásait. A rosszkedv betegség, amely más gyenge jelleműeket is megfertőzhet.
A rosszkedv másik gyökere az önközpontúság, amely arra jellemző, aki elvárja másoktól, hogy az ő vágyaihoz és elképzeléseihez igazodjanak. Amikor nem az elvárásai szerint történnek a dolgok, bosszankodni kezd, és barátságtalan arckifejezésével vagy éles szavaival rátámad a körülötte lévőkre.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kárörömöt sem. Ha önmagunkon nevetünk, filozófusként viselkedünk. Ha hibáinkat és gyengeségeinket kinevetjük, az lazít és enyhíti a helyzetek drámaiságát, így felül tudunk kerekedni az élet tragikomikumán. Ha azonban kegyetlenül feltárjuk más hibáját, hogy mindenki nevessen rajta, és nem nézzük, hogy az érintettnek ez hogyan esik, és vajon ő is jól szórakozik-e, súlyos udvariatlanságot követünk el.
Nem függnek tőlünk az ebbe a hibába esők agresszív tettei, azonban finoman megfékezhetjük őket. Ha jókedvvel reagálunk, erőt tanúsítunk, bizonyítjuk, hogy a nehézség nem tud megtörni minket. Tanuljunk a múlt és a jelen filozófusaitól, akik a legkeményebb körülmények között is derűsek maradtak. Lelkük ereje és nyugalma abból fakadt, hogy biztosak voltak abban, hogy semmi sem véletlenül történik, és hogy az emberrel nem eshet meg olyasmi, amit ne lenne képes elviselni.
Ahelyett, hogy bosszankodtak volna, inkább keresték a rejtett okokat, hogy aztán - ha arra volt szükség -, változtassanak saját viszonyulásukon és meggyőződéseiken. Ez a filozófus ismérve.
Beatriz D. Canseco
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-06-08 11:00:53, csütörtök
|
| |
| |
Hetvenöt év. Körülbelül ennyit kapnak, ha szerencsések. Hetvenöt évet: hetvenöt tél és hetvenöt tavasz, hetvenöt nyár és hetvenöt ősz. Ha így nézzük, nem is olyan sok, igaz? Hát használják ki! Szálljanak ki a mókuskerékből! Figyeljenek a belső ösztöneikre! Űzzék ki a szorongásaikat! Éljék boldogan az életüket! Most rögtön, ebben a pillanatban! Nem úgy értem, hogy dobjanak el mindent, és rúgják fel a szabályokat, hanem ragadják meg a szeretetet! Ha kockáztatnak, lehet, hogy tovább élnek. Ha tovább élnek, többet lehetnek a családjukkal. Győzzék le a félelmeiket, szeressenek, ne gyűlöljenek! Fogadják el a másikat! Ebben rejlik a boldogság. Ha hajlandóak vagyunk elfogadni a másik embert, már nyertünk, ez egészen biztos. Ez a boldogság záloga. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
2017. Június
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
295 db bejegyzés |
| e év: |
2711 db bejegyzés |
| Összes: |
16396 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 2949
- e Hét: 9365
- e Hónap: 18548
- e Év: 71256
|
|
|
Offline
