|
|
|
2014-12-16 08:42:36, kedd
|
| |
| |
Az élet egy út, melynek a végcélja a halál. Létezésünk alapeleme, hogy egyszer elbukunk, ezért csak az számít, hogy miként tesszük meg az odavezető utat.
***
Az erdő szélén álló Piros már nem volt kislány. Hiába rémisztgették a faluban azzal, hogy a Kerekerdő mélyét szörnyek lakják, ő már nem hitt az ilyen mesékben. Érett gondolkodás, rengeteg ambíció, s egy csöppnyi türelmetlenség jellemezte, melynek következtében szerette a rövidebb utakat választani. Ezért is döntött úgy, hogy inkább átvág a pagonyon, mintsem megkerüli azt, hisz így gyorsabban odaér a rengeteg túloldalán élő nagymamájához.
Megjelenése egyszerű, mégis egyedi volt. Fehér blúzt, élénkpiros miniszoknyát és vörös köpenyt viselt, melynek a csuklyáját a fejére hajtotta. Lábai hosszúak, keblei arányosak, arca enyhén szeplős, bőre pedig hófehér volt. Mindössze egy kosár volt nála, benne egy üveg borral és egy vekni kenyérrel, melyet a nagymamájának szánt.
A fák olyan közel nőttek egymáshoz, hogy az erdei utat leszámítva áthatolhatatlan volt a pagony. Törzsük szoros falat képzett az erdő körül, lombkoronájuk pedig eltakarta a földet a Nap elől, így odabent örök sötétség uralkodott. Kerekerdő egyetlen átjárójának a bejáratát két fa szegélyezte, melyek enyhén megdőlve felső részüknél összefonódtak, s így egy kaput alakítottak ki az út kezdeténél.
Piros nem teketóriázott sokáig. Vett egy mély levegőt, majd maga mögött hagyva a napfényes mezőt, belépett a rengetegbe.
Odabent nagyon más világ uralkodott. Az erdő egyetlen világos pontja az út volt, melyet két oldalról apró, örökké égő mécsesekkel raktak ki. De maga a pagony mélyfeketeségbe burkolózott, s csak a karnyújtásnyira lévő növények látszódtak homályosan. A fák törzse vaskos és egyenes volt, ám az ágaik spirál alakban csavarodtak összevissza. Leveleik szinte láthatatlanok voltak, s csak az útra hullottakból lehetett megállapítani, hogy mind fekete színű.
Egy ideig még hallani lehetett a kintről beszűrődő zajokat, ám ahogy Piros haladt előre, egyre nyomasztóbb csönd telepedett rá az ösvényre. Az út lejtett, emelkedett, s szerpentin alakban kanyargott, mígnem az egyik forduló végén egy új fényforrás jelent meg.
Az ámulattól Piros megtorpant, s pár pillanatig nem tudta eldönteni, mitévő legyen. Ennél a résznél a csapás kiszélesedett, s a közepén egy almafa állt, melynek az erdő fáival ellentétben nem csak a levele, hanem a törzse is fekete volt. A koronájában lévő gyümölcsök pedig bizarr, piros fénnyel világítottak. Ám a fiatal lányt igazán az hozta zavarba, hogy állt valaki a fa tövében.
Egy fiú volt az. Viszonylag fiatal, alig lehetett több Pirosnál. Félhosszú, sötét haja és bizalomgerjesztő arca volt. Teste szinte beleolvadt a mögötte lévő fatörzsbe, hisz talpig fekete öltönyt viselt, s nem is nagyon mozdult meg. Egyedül a keze emelkedett meg néha-néha, hogy mély slukkokat tudjon szívni a benne égő cigarettából.
Egyértelműen észrevette Pirost, hisz várakozva tekintett rá, de ő maga egy lépéssel se ment közelebb hozzá. A lány egy ideig méregette a fiút, s a háttérben világító jelenséget, majd végül megindult feléjük.
— Szia! - szólalt meg félénken.
— Hogy hívnak? - kérdezte a fiú mély és rekedtes hangján.
— Piros vagyok. No és te?
— A nevem Farkas, és örvendek a találkozásnak, Piros.
— Mégis, mit csinálsz itt Farkas?
— A nagyobb kérdés inkább az, hogy te mit keresel itt? Nem láttalak még erre.
— A nagymamámhoz tartok éppen, aki az erdő túloldalán lakik. Amúgy meg azért nem láttál még erre, mert még sose jártam itt. Eddig mindig megkerültem az erdőt, ha hozzá mentem. - Piros elhallgatott, s várakozva nézett Farkasra, de mivel ő továbbra is csak ráérősen cigarettázott, ismét feltette az előző kérdését. - Most már elárulod, hogy te mit csinálsz itt?
— Én itt élek.
— Nem igaz - bukott ki Pirosból a válasz. A fiú felhúzta a szemöldökét, majd a cigaretta csikket bepöckölte a sötétbe.
— Miért mondod ezt?
— A faluban azt mondják, hogy itt csak szörnyek élnek.
— Ezt csak azért mondják, hogy ne gyere ide, hiszen nem szeretnék, hogy megismerd a titkot.
— Titkot? - kérdezte csodálkozva a lány.
Farkas elmosolyodott, majd hátrébb lépett, s az almafára mutatott.
— Nem tűnt még fel? Ez az út különleges, s ez a fa az erejének a kiteljesedése.
— Hogy érted ezt?
— Hm, hogy is tudnám ezt jól elmagyarázni neked? - tette fel magának a kérdést Farkas. - Eszedbe jutott már, hogy az élet tulajdonképpen olyan, mint egy út?
— Persze.
— Egy hétköznapi úton akárhányszor végigmehetsz. Ugyan lehet, hogy egyszer-kétszer megbotlasz valamiben, de következő alkalommal már emlékezni fogsz rá, és ki tudod kerülni azt. Ám az élet ösvénye nem ilyen. Azon csak egyszer mehetsz végig, ezért sosem készülhetsz fel a bukkanókra. Olyan mintha vakon haladnál előre.
— Igen, ezt értem. De mi köze van ennek a fához?
— Ennek a fának a segítségével többször is végigjárhatod az élet útját - mondta, majd további magyarázkodás helyett csak mosolyogva nézte a lány értetlen arcát.
— Teljesen összezavarsz. Hogy lehetne már többször végigjárni az életet?
— Azzal, hogy eljöttél idáig, akaratlanul is megmutattad magad az erdőnek, amely megismert téged, s így képes megosztani veled a gyümölcsét - biccentett a világító fa felé. - Ha eszel ebből az almából, akkor, ha egyszer meghalsz, újrakezdheted innen a történetedet.
Piros nem reagált rögtön, s így míg ízlelgette a gondolatot, szótlanul álldogáltak a csodás erejű fa tövében.
— Úgy érted, hogyha meghalok, akkor visszaugorhatok az időben erre a pontra?
— Nem, erről szó sincs. Ha meghalsz, akkor meghaltál. Arról beszélek, hogy mivel az erdő megismert téged, képes újra megalkotni a testedet.
— Szóval, ha bármikor meghalok, rögtön újraszülethetek ennek a fának a tövében.
— Látom, kezded érteni - mosolygott Farkas.
— Az erdő képes nekem új testet adni, de mi van az elmémmel?
— Tulajdonképpen nem új testet kapsz, hanem a mostani testednek a tökéletes másolatát. Mint mondtam, azzal, hogy elindultál ezen az úton, lehetőséget adtál az erdőnek, hogy tetőtől-talpig megismerjen téged. Nem csak a külsődet, hanem az érzelmeidet, s a gondolataidat is. Így amikor újra megalkot téged, az elméd is a mostaninak a tökéletes mása lesz.
— Ehhez pedig mindössze annyit kell tennem, hogy eszek az almából. Ugye? - vonta fel a szemöldökét Piros, jelezve, hogy nem tartja túlságosan hihetőnek a történetet.
— Csak egy harapás az egész.
— Amiről beszélsz, az tulajdonképpen maga a halhatatlanság. Miért kéne elhinnem, hogy ilyen könnyen megszerezhetem ezt a képességet? Mi a biztosíték rá, hogy nem versz át?
— Nincs rá biztosíték - rázta meg a fejét Farkas. - A döntés a tiéd, én csak a lehetőséget kínálom.
— Miért is? Mi van, ha nem akarok élni vele? - kekeckedett tovább a lány.
A fiú szája széles vigyorra húzódott, és széttárta a kezét.
— Ugyan, Piros! Hiszen te tudod a legjobban, hogyha nem élsz vele, azt egész életedben bánni fogod. - Farkasnak igaza volt. Túl sok ambíció szorult a lányba ahhoz, hogy képes legyen nemet mondani. Kockázat nélkül nincs nyereség. Az élet már csak ilyen.
— És mi van, ha megunom az öröklétet?
— Meg fogod?
A lány még egy ideig gondolkodott, majd végül odalépett a fához, és leszakított egy világító almát. A gyümölcs még egyszer felvibrált, majd bizarr fénye végleg kialudt. Szájához emelte, s beleharapott.
Lehunyta a szemét, s várta, hogy mi fog történni. De semmi sem változott, így zavartan fordult a fiú felé. Ő közben előkotort valahonnan még egy cigarettát, és éppen azt próbálta meggyújtani, de amint észrevette a lány értetlen arckifejezését, félbehagyta a műveletet.
— Ennek nem most fogod érezni a hatását. Ha minden jól megy, nem is a közeljövőben, hanem majd sok-sok év múlva.
— Még mindig nem értem, miért mondtad el ezt nekem - szólalt meg halkan lány.
— Ezért élek itt. Ha úgy tetszik, ez a feladatom. De gyere, menjünk! A nagymamád már vár rád. Elkísérlek az ösvény végéig.
A fiú közelebb lépett hozzá, átkarolta, majd egy gyengéd lökéssel közös sétára invitálta a lányt.
Viszonylag hamar elértek az út végére, mely a bejárathoz hasonlóan két összenőtt fából állt. A kapun túl egy napfényes mező terült el, a közepén egy kis fakunyhóval, melyben Piros nagymamája élt. A lány búcsút intett a fiúnak, majd kilépett a szabadba.
***
Az egész csak egy villanás volt, s mire Piros magához tért, már ismét az almafa tövében állt. Először csak zavartan forgolódott körbe-körbe, s próbálta megérteni, mi történt, de egyszerűen képtelen volt meggyőző következtetésre jutni. Ekkor Farkas lépett ki a fa mögül.
— Mi volt ez? Mi történt? - támadt Piros azonnal a fiúra.
— Meghaltál.
— Nem. Nem. Az nem lehet! - rázta a fejét a lány, s egyre jobban kétségbeesett. - Hiszen az előbb léptem ki az erdőből. Biztos te tettél valamit!
— Nem igaz, hogy nem érted! Meghaltál. Nincs mit túlkombinálni ezen. Pontosan az történt, amit mondtam. Az előző testedet elhasználtad, így most kaptál egy újat.
— Kizárt! Nem halhattam meg! Nem is voltam odakint!
— Dehogynem! Leéltél egy életet odakint, végigjártál egy utat, csak nem emlékszel rá.
— Hogy? Mi az, hogy nem emlékszem rá?
— A test, a lélek és az elme, amit most birtokolsz, az megegyezik azzal, amelyik evett az almából. Az a Piros áll itt most, aki bejött az erdőbe. Az, hogy az előző testeddel mi történt odakint, nem tudhatja a mostani elméd, hisz nem vele történt meg.
A lány megmerevedett, s képtelen volt válaszolni. Lassan megértette, hogy az áhított halhatatlanság helyett egy súlyos rabigát kapott, mely örökre az erdőhöz láncolja.
— Hazudtál nekem - suttogta megtörten.
— Én ugyan nem. Pontosan elmondtam, hogy csak az adott pillanat másolata az, ami a fa tövében újraéled.
— Soha nem fogok rá emlékezni, hogy miként éltem le az előző életem?
— Nem. Nincs rá mód.
— Az élet olyan, mint egy út, ugye? - kérdezte sanyarú gúnnyal Piros. - Ha többször megyünk végig rajta, megtanuljuk kikerülni a bukkanókat. Megmondanád mégis, hogyan tegyem ezt, amikor nem is emlékszem rájuk?
— Hiába dühöngsz. Annak ellenére, hogy nem emlékszel rá, csak leélted azt az életet. Akármit is mondasz, akkor is halhatatlan lettél.
— Van rá lehetőség, hogy megtudjam, mennyi időt töltöttem odakint?
— Nincs.
Piros leült a földre, s fejét megtámasztotta a tenyerében. Akármilyen rossz helyzetbe is került, Farkasnak tulajdonképpen igaza volt. Kapott egy képességet, amelynek a segítségével leélhet több ezer életet. Az egyedüli probléma az emlékezés. Ki kell találnia a módját, miként őrizheti meg az előző élete tapasztalatait, s akkor már nem is igazán vészes a helyzet.
— Várj csak! - szólalt meg hirtelen a lány. - Ha a mostani testem, csak az eredeti másolata, akkor nem csak azt fogom elfelejteni, hogy mi történt odakint, hanem erre se fogok emlékezni. Ha meghalok, ezt a beszélgetést is el fogom felejteni. Jól mondom?
— Igen. Jól látod a szituációt.
— Egy idő után azt se fogom tudni, hogy hányadik testemet fogyasztom el éppen. - értette meg Piros az emlékezethiány következményeit. - Valahogyan számolnom kéne őket.
Felpattant, és az almafához sétált. Itt egy ideig nézegette a gyümölcsöket, majd megragadta az egyiket, és letépte.
— Ha itt hagyom a földön ezt az almát, meg fog rohadni egy idő után? - kérdezte.
— Nem, ebben az erdőben minden örökké tart.
— A legelső dolog, ami eszembe jutott, hogy sorba teszem az almákat, és ezzel számolom az elfogyasztott testeket. Ha most erre a következtetésre jutottam, máskor is erre fogok.
— Ez egy nagyon jó meglátás - mondta Farkas, és egy kaján vigyor ült ki az arcára, melyet Piros nem tudott mire vélni.
— Hova is kéne tennem ezt az almát? - tette fel magának a kérdést a lány, s nézelődve elindult az almafa körül.
Hirtelen megállt, az arca megfagyott, s elejtette a kezében tartott gyümölcsöt. Az pattant egyet a földön, s egy rövid gurulás után megállapodott a fekete fa tövében. Piros képtelen volt hinni a saját szemének.
A fának azon az oldalán egy egész kupac alma volt felhalmozva. Azonnal megértette; ezeket ő rakta ide, és ez nem az első teste.
Farkas látva a lány arcán a felismerés fájdalmát, előkotort egy cigarettát, meggyújtotta, majd békésen pöfékelni kezdett, várva a lány reakcióját. Piros csak percek múlva szólalt meg remegő hangon.
— Hányadszor vagyok itt?
— Nem tudom - válaszolt Farkas. - Már egy ideje nem számolom. Amúgy aranyos, ahogy mindig ugyanarra a következtetésre jutsz. Bár egy picit már unom, hogy minden alkalommal almákat akarsz sorba rakosgatni. Mindenesetre egész nagy kupacot sikerült összehordanod.
Erre Piros bizarrul kacagni kezdett. Zihált, kapkodta a levegőt, s nevetés közben arcizmai rémisztően ugráltak.
— Becsaptál! Örök életemre az erdőhöz láncoltál. Ráadásul úgy, hogy még csak nem is lehetek igazán tudatában ennek - mondta, és közelebb sétált a fiúhoz. - Van egy rossz hírem Farkas; meg foglak ölni!
A fiú egy mélyet szippantott a cigarettából, majd a füstöt a tüdejében tartva, hosszan a lány szemébe nézett. Hirtelen kifújt mindent, és velőtrázó hangon felröhögött. Egyszerűen képtelen volt befejezni, szinte görcsként tört rá a nevetés.
Majd ugyanolyan hirtelen, ahogy elkezdte, abba is hagyta. Közelebb lépett Piroshoz, és gúnyosan megszólalt.
— Ugyan már, Piros! Minden alkalommal ezt mondod. Na, gyere, ölj meg! - ordított a lányra, de az nem mozdult. - Nem vagy te senki! Csöppet túlértékeled magad. Nincs elég bátorságod megölni, és eszed se volt elég, hogy nemet mondj a halhatatlanságra. Szegény buta Piros, csapdába csalta a Farkas. Mesélj, milyen érzés az úton járni? Azzal, hogy bármennyiszer végigmehetsz rajta, hatalmat szereztél felette, nemde? Mesélj, milyen érzés a hatalom? Milyen érzés uralni a saját életedet?
A fiú végül már a lány arcába lihegett, de az továbbra se mozdult, csak üveges tekintettel meredt előre. Farkas még egy ideig vizsgálgatta a lány arcát, de végül megfordult, és elindult az ösvényen.
— Gyere, menjünk ki az erdőből! - mondta hátra se nézve. - Ha kilépsz a kapun, akkor a mostani fájdalmad elmúlik. Pár percig megint okoskodhatsz, míg ismét rá nem jössz a szomorú helyzetre.
Piros az út széléhez sétált, s felkapott egy vaskos, letört ágat, majd a fiú után indult.
***
Farkas arccal lefelé feküdt a földön, fejéből pedig hosszú vörös szalagok kígyóztak ki. Végigfutottak az úton, fel a fákra, s rátekeredtek az ágakra.
Nem messze tőle Piros sétált a bottal a kezében, melynek a végére szintén volt egy szalag tekerve. Még egy pillantást vetett rögtönzött fegyverére, majd behajította az erdőbe.
Mikor elérte az út végét, a kapuban megállt egy pillanatra. Tudta, hogy akármit is fog odakint látni, azt majd elfelejti. Sőt, a következő alkalommal Farkast is keresni fogja majd, s az ösvényen megtalálva, talán arra fog gyanakodni, hogy rablók támadták meg. De valójában már nem számít, hogy nem fog emlékezni ezekre. Az életét már leélte, s a mostani teste csak egy átkozott lélek, melyet egy beteg elme ármánya szült.
Azon a napon azért lépett ki ismét a pagonyból, mert már lényegtelen volt, mit cselekszik. Az igazi Piros már sok-sok újjászületéssel ezelőtt meghalt.
Odakint a nap ragyogott, a madarak csiripeltek, s semmi sem jelezte, hogy milyen borzalmak történtek a rengetegben. A nagymama kunyhója alig pár lépésnyire állt az erdőtől, s úgy tűnt teljes béke honol odabent. Ám Piros tudta, hogy történnie kellett valaminek a házban, hisz akárhányszor is járt kint, az első cselekedete mindig az öreg hölgy meglátogatása lehetett.
Az ajtóhoz sétált, vett egy mély levegőt, majd benyitott.
A kunyhóban félhomály uralkodott, s így, ami először szemet szúrt a lánynak, az a rengeteg vörös szalag volt. Mindent behálóztak, felkúsztak a bútorokra, a falakra és a plafonra. Alig lehetett tőlük mozdulni odabent.
Ám ahogy Piros szeme hozzászokott a fényviszonyokhoz, észrevett még valamit. Mindegyik szalag egy-egy nagy kupacban kapcsolódott össze, melyek a szoba különböző pontjaiban hevertek. A felismerés súlyosabb következményekkel járt, mint bármikor azelőtt.
A kupacok valójában testek voltak, s a mozdulatlanságukból és a szalagokból egyértelmű volt, hogy már az élet legapróbb szikrája sincs meg bennük. Az egyik az emeletre vezető lépcsőn hevert, s egész testéből áradtak a vörös textilek. Egy másik háttal a földön feküdt, és a szájából jöttek elő ezek. De volt még egy a sarokban, és az egyik szekrényből is kikandikált egy láb.
Egytől-egyig vörös köpenyt viseltek. Idáig tartott hát Piros halhatatlansága.
Nem esett nehezére kitalálni, hogy mi történt. Farkas valószínűleg minden alkalommal elkísérte a kunyhóhoz, majd amikor beértek, végzett vele. Szinte biztos volt benne, hogy a házban pontosan ugyanannyi test hever, amennyi alma a fa tövében volt.
Végigsétált a szobán, s a szalagokon átlépdelve belökte a szemközti falon lévő ajtót. A fürdőszoba jelent meg előtte, melynek vakító fehérsége csak még jobban kihangsúlyozta a textilek vörös színét. Itt is volt egy test. A vécé előtt térdelt, fejjel a kagylóban, s a szalag kavalkád innen áramlott ki.
Már csak egy kérdés maradt Pirosban. Mi lett a nagymamájával?
Otthagyta a fürdőt, visszament a szobába, majd elindult felfelé a lépcsőn, hogy elérje a hálószobát. Felérve rögtön be akart nyitni, de aztán hirtelen megmerevedett, mert egy hang szólalt meg bentről.
— Piros, te vagy az? - Azonnal felismerte. A nagymamája volt az. Tehát életben van.
Lenyomta a kilincset, és kitárta az ajtót. A helyiség berendezése viszonylag puritán volt, hisz mindössze egy ágy és egy szék volt odabent. Ám hasonlóan a ház többi részéhez itt is mindenhol vörös szalagok kanyarogtak. De ezek nem Piros testéből származtak, itt valaki más feküdt.
A szoba egyik oldalánál emberek ültek szép sorban, hátukat a falnak támasztva. A textil kavalkád a fejükből tört elő, s az utolsó alak kezében egy pisztoly pihent. Piros azonnal felismerte a testek tulajdonosát. Farkas volt az.
A helyiség másik felében egy öreg nő feküdt megkötözve. Egyszerű, piros otthonkát, papucsot és egy széles keretű szemüveget viselt, amely szembogarát hatalmasra nagyította. Piros odasétált hozzá, és felültette, de a köteleket nem oldozta ki.
- Jaj, Piros! Borzalmas dolgok történtek - fakadt ki a nagymama. - Bejött ez a fiú, és megkötözött, majd leült a szoba sarkába és... és...
Képtelen volt befejezni a mondatát, de nem is kellett, hisz Piros már megértette a történteket. Farkas is evett az almából, ő maga is halhatatlan volt. Minden alkalommal, amikor végzett Pirossal, feljött ide, és megölte magát is, hogy a fa tövében újjászületve, tovább ámíthassa a lányt.
— Aztán ismét megjelent - folytatta az öreg hölgy. - Én nem is értem, hogy lehetséges ez, de rengetegszer jött be azon az ajtón. Istenem, Piros, ha tudnád milyen rémisztő volt! Kérlek, segíts kiszabadulni! Alig kapok levegőt.
— Nem mondta, miért hagyott téged életben? - mordult rá a lány. A nagymama erre elfehéredett, s értetlenül nézett kedvenc unokájára.
— De igen. Azt mondta, át kell adnom egy üzenetet neked.
— Hát akkor mire vársz? - kiabált rá.
— Na de, Piros! - próbált védekezni a nő, de az unokája szeme haraggal telt meg.
— Mit üzent nekem? - ordított ismét a nagyanyja arcába. Majd látva, hogy sikerült megtörnie a nőt, felállt, s hátrébb lépett tőle. Így hallgatta a csalárd Farkas utolsó megjegyzéseit.
— Azt mondta, sajnálja, amit veled tett. Beszélt valami almáról, amiből ő is evett. Azt üzeni, van rá ellenszer, mégpedig ha az illetőt az erdőben valaki megöli. Nem akart ő ártani neked, csak szabadulni akart a démonaitól, ezért provokálta ki, hogy végezz vele. - A nő elhallgatott, majd suttogva folytatta. - Piros, valóban megölted?
A lány nem válaszolt, mire az öreg hölgy szemeiben könnycseppek jelentek meg.
— Azt mondta nekem, hogyha egyszer nem ő jön be azon az ajtón, hanem te, akkor örökre elveszítettelek téged. Szerinte innentől fogva inkább úgy kéne, hogy hívjalak: Farkas.
Piros megrezdült a név hallatán. Visszasétált a nagymamájához, leguggolt, és közel hajolt hozzá. Az arcára egy gonosz vigyor ült ki, s bizarr, rekedtes hangon egyetlen mondatot szűrt ki a fogai között.
— Miért ilyen nagy a szád, nagymama?
***
Az élet egy út, melynek a végcélja a halál. Csak úgy szabad haladni rajta, hogy elfogadjuk a tényt; bármikor véget érhet.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
Címkék: fényviszonyokhoz, halhatatlanságra, bizalomgerjesztő, visszaugorhatok, újraszülethetek, halhatatlansága, elveszítettelek, áthatolhatatlan, mélyfeketeségbe, karnyújtásnyira, következtetésre, újjászületéssel, következményeit, tulajdonképpen, türelmetlenség, kihangsúlyozta, halhatatlanság, megtámasztotta, tapasztalatait, emlékezethiány, megszerezhetem, arckifejezését, következtében, bármennyiszer, láthatatlanok, kiszélesedett, megállapítani, összehordanod, összefonódtak, megmerevedett, nagymamájának, megjegyzéseit, lombkoronájuk, nagymamájához, teketóriázott, találkozásnak, odavezető utat, erdő szélén, faluban azzal, ilyen mesékben, csöppnyi türelmetlenség, rövidebb utakat, rengeteg túloldalán, fejére hajtotta, kosár volt, üveg borral, vekni kenyérrel, nagymamájának szánt, erdei utat, erdő körül, kaput alakítottak, mély levegőt, Ekkor Farkas, Erre Piros,
|
|
|
|
|
|
| odavezető utat, erdő szélén, faluban azzal, ilyen mesékben, csöppnyi türelmetlenség, rövidebb utakat, rengeteg túloldalán, fejére hajtotta, kosár volt, üveg borral, vekni kenyérrel, nagymamájának szánt, erdei utat, erdő körül, kaput alakítottak, mély levegőt, napfényes mezőt, erdő egyetlen, pagony mélyfeketeségbe, karnyújtásnyira lévő, ágaik spirál, útra hullottakból, kintről beszűrődő, egyik forduló, ámulattól Piros, csapás kiszélesedett, almafa állt, erdő fáival, koronájában lévő, fiatal lányt, hozta zavarba, mögötte lévő, keze emelkedett, ideig méregette, háttérben világító, nevem Farkas, nagyobb kérdés, nagymamámhoz tartok, erdő túloldalán, előző kérdését, cigaretta csikket, almafára mutatott, kérdést Farkas, élet tulajdonképpen, hétköznapi úton, élet ösvénye, segítségével többször, élet útját, lány értetlen, gyümölcsét –, csodás erejű, időben erre, erdő megismert, erdő képes, mostani testednek, tökéletes másolatát, tökéletes mása, szemöldökét Piros, tulajdonképpen maga, fejét Farkas, lehetőséget kínálom, lányba ahhoz, ideig gondolkodott, világító almát, ösvény végéig, gyengéd lökéssel, bejárathoz hasonlóan, napfényes mező, lány búcsút, egész csak, villanás volt, almafa tövében, előbb léptem, előző testedet, életet odakint, megegyezik azzal, előző testeddel, mostani elméd, lány megmerevedett, áhított halhatatlanság, súlyos rabigát, erdőhöz láncolja, adott pillanat, előző életem, élet olyan, segítségével leélhet, egyedüli probléma, előző élete, mostani testem, eredeti másolata, emlékezethiány következményeit, almafához sétált, ideig nézegette, erdőben minden, legelső dolog, elfogyasztott testeket, következtetésre jutottam, kaján vigyor, almafa körül, arca megfagyott, kezében tartott, , ,
|
|
|
|
|
2024. április
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | |
| 29 | 30 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
0 db bejegyzés |
| e év: |
0 db bejegyzés |
| Összes: |
16396 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 2367
- e Hét: 12476
- e Hónap: 21659
- e Év: 74367
|
|
|
Offline
