|
2020-11-08 11:35:27, vasárnap
|
| |
| |
|
|
| |
Ady Endre : Egyedül
Hideg, sötét éj van: itt ülök szobámban
Kihűlt, fásult szívvel, búsan, egyedül...
Odakint a hűvös, őszi éjszakában
Hervasztó, hideg szél egy dalt hegedül.
Hervasztó, hideg szél miről is dalolhat,
Mint az elmúlásról?... Ismerem e dalt...
Édes reményekről, amelyek csak voltak,
Melyeknek emléke őrületbe hajt!...
Virágot dermesztő, novemberi szellő
Ne zúgd e siralmas, síró éneket,
Ami régen elmúlt, ami vissza nem jő,
Sírjokból ne ébressz tört reményeket!
Hiszen e bolond szív, hogyha már nem érez,
Szép reménye, vágya mind, mind tova szállt,
Nyugodt, de ha egyszer öntudatra ébred,
Kéri a megváltást, kéri a halált!...
Elmúlás zenéje, bús őszi, hideg szél,
Feledni akartam, altatni szívem,
Dacolni a múlttal, ugye, mily rideg cél?
De ez, amin lelkem megnyugszik, pihen...
Novemberi szellő, jobb lesz, ha kioltod
Az emlékezésnek régi lángjait,
Engedd, hogy feledjek, hiszen az a boldog,
Kinek nincsen semmi, semmi vágya itt!...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ady Endre |
|
|
|
Címkék: emlékezésnek, reményekről, megnyugszik, megváltást, éjszakában, reményeket, elmúlásról, öntudatra, hervasztó, novemberi, dermesztő, melyeknek, sírjokból, szobámban, siralmas, feledjek, lángjait, őrületbe, dalolhat, virágot, amelyek, egyszer, altatni, dacolni, múlttal, kioltod, akartam, feledni, nyugodt, ismerem, nincsen, elmúlás, reménye, ébressz, egyedül, odakint, dalt hegedül, emlékezésnek régi,
|
|
Offline
