|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
|
|
2016-02-26 21:21:30, péntek
|
| |
| |
Beke Zsuzsa
Őrizz meg
A félelmek útjain,
a sötétség vermében,
megfagyott mosolyokban,
haldoklók arcában
őrizz meg!
Széttépett testekben,
megcsonkult elmékben,
arcodat keresem,
szemedet figyelem,
őrizz meg!
Kettőnkért harcolok,
neked sem mindegy,
melletted maradok,
vagy elveszítlek,
őrizz meg!
Elégett lelkek,
vajon miért szülted
őket, téged soha
nem kerestek, nem is
ismerhettek,
őrizz meg!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-02-26 21:11:20, péntek
|
| |
| |
Arany-Tóth Katalin
Éjjeli séta
Emlékszel? Ragyogott reánk egy csillag
S mi hosszasan úsztunk hullámzó fényében,
Midőn égető karjai átöleltek
És halált sugalló szorítással vigyáztak ránk.
Elbűvölt minket, majd mámoros vágyak
Bíztató, hívó hangja szólt az Égben
S titkokat súgva ígért szépet,
Leplezve rejtett vágyaink elfojtott sorát.
Néztelek. S még nem tudtam, mit hoz a Holnap,
Csak hagytam, hogy tompuljon testem ereje,
S legyen úrrá rajtam a titkos Végzet,
Melynek fátyla fölöttem lebegett éveken át.
Boldogok voltunk, mint gerlepár a házak
Magasló tornácán, kik örülnek a fénynek,
A napsütés, a felhők énekének,
Simítva szárnyaik fáradt és megtépett csonkját.
Bennem élsz. Síró emlékek zuhannak
Búsan lábaim elé, s fájón lepihennek
Lelkemben remények sugara él,
S elhagyott testemet édesen öleli át.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-02-26 21:03:41, péntek
|
| |
| |
Érzés
Azt hiszed, hogy mindent tudsz,
s vélt tudásoddal uralkodsz?
Fejedben sok-sok kósza gondolat,
elveszted néha Te is a fonalat?
A tudás betölti múltad, jelened,
mégsem tudhatsz sosem eleget...
Elfelejtesz hinni, vágyni, remélni,
az élet örök-múló húrjain zenélni...
Tudsz, teszel, irányítasz, akarsz,
s észrevétlen mindent eltiporsz?
Ha elszámolsz holnap magaddal,
Veled, Neked azután mi marad majd?
Bánat, könny, üresség, szomorúság,
kínzó-gyötro fájdalom, magányosság...
Nem marad semmi, ami boldoggá tehetne,
ami vígaszod hûsíto forrássa lehetne...
Ha egy pillanatra feladod uraság-énedet,
figyelmesen hallgatva érzo szívedet,
a csend halkan beszélni fog Hozzád,
s Te felöltöd szép, ünnepi lélek-ruhád.
Új kalász fakad a kietlen pusztaságon,
s gyümölcs terem halottnak hitt fákon,
életre kel a rét, tisztás, erdo, mezo,
zsenge fûtol zöldell majd újra a legelo.
Élo lesz, amire lelked fûszerét hinted,
ha másokkal megosztod egyetlenegy kincsed,
megváltozik minden ebben a zajos világban,
egy gyertya fénylik majd a sötét éjszakában.
Ha egy vagy a szeretettel, hittel, reménnyel,
Benned mások lelki magja csíraként életre kel,
kovász leszel a lét élteto, omlós kenyéréhez,
szíved szól észrevétlenül mindenki szívéhez...
Mind-Egy
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-02-26 20:56:16, péntek
|
| |
| |
Wass Albert:
Imádság
Szerelemisten:
Te vagy a Szentség
ezen a földön.
Szerelem-Isten:
a szívemet
Neked őrzöm.
Te vagy a világ
örök meséje.
A mi szerelmünknek
Te vagy az eleje,
Te vagy a vége.
Belőled indul
minden szépség.
Égő oltárod
minden reménység.
És visszatér
hozzád a Halál.
Te állsz a bölcsőnél
és a ravatalnál.
Mégis az ember
megtagad Téged.
Bocsásd meg neki,
ha ellened vétett.
Bocsásd meg neki,
hogy törpe a lelke,
hogy nem elég szent
a szerelemre.
Ha a szentséged
porig alázza
és prófétáidat röhejjel űzi
ki a világba,
bocsásd meg neki,
hogy olyan gyenge,
hogy bár szeretne,
imádni nem mer:
bocsásd meg neki,
hogy csak ember.
Szerelemisten:
Te vagy a Szentség,
Te vagy az Élet.
Ő és Én,
Két kóbor táltosod,
imádunk Téged.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Wass Albert |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-02-26 20:50:44, péntek
|
| |
| |
Takáts Gyula
Könyörgő
Ölelj körül hát, szép tavasz!
Szárnyazd föl szívem és kezem,
hogy szálljak, mint a víg madár
füzéres, zsenge kerteden!
Hogy serkenjek föl, mint a fű,
köszöntni szárnyas angyalod,
ki, mint egy mézszín karikát,
egünkre dobta a napot!
Szűzarcú angyal, szállj ide,
a kápolnás táj érted esd!
Egy vándor ül a hárs alatt.
Susogj fülébe kedveset:
hogy lesz bora s a barna gond
házából végre elszalad
és illatos dinnyéi közt
merenghet fénylő lomb alatt;
s magába-hullva szomjasan
a szépnek bódító borát
lefejtve, messze küldheti,
a földre csenve égi bájt!
Ily szókat súgj fülembe most!
Hadd higgyem, újra béke jön,
s hadd higgyem, hallom lépteit,
mint cinkedalt a mély ködön!
Piros seben a gyolcs legyen,
mit súgtál, szép tavasz, neki
s tanítsd meg hűs szellőidet
szívünkre álmot ejteni!
Szűzarcú angyal, szállj közénk!
E kénköves föld érted esd.
A vérpárás táj berkein
dalolj fülünkbe kedveset!
....
Jó éjszakát, kedves Reménykedők.)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-02-26 20:45:24, péntek
|
| |
| |
Szabó Lőrinc
Az áprilisi rügyekhez
Nem láttalak egy hétig, kis rügyek,
és közben milyen nagyra nőttetek!
hüvelyknyire!... Kilombosodtatok
és ezer könnyű és friss fodrotok
halványzöld lángként repdesi körül
a gallyakat és táncol és örül.
De szépek vagytok, tavaszi rügyek,
de bátrak vagytok! Nem kérdezitek,
mi vár rátok, - ha itt az ideje,
mint a barna földből a rét füve,
a barna ágból kicsaptok ti is,
akármilyen hideg az április.
Bölcsek vagytok ti, szárnybontó rügyek,
bölcsebbek, mint én, egészségesek...
Egy hónapja nem láttuk a napot,
mégis hittetek és kibujtatok,
hajtott a szent önzés, küzdöttetek,
győzni akartatok és győztetek!
Győztetek, hívő rügyek s levelek,
irígyelhetem erényeteket:
bolond idő járt rám is, április,
hosszú, naptalan, de én e komisz
tavaszban, mely oly zord és fénytelen,
hitetlen voltam és reménytelen.
Az voltam, fáradt, gyáva és beteg,
utáltam már az egész életet
s ez kellett, ez a büszke változás,
szemeimben ez a csodálkozás,
ez kellett, hogy megváltsam magamat
és megérthessem a példátokat,
hős példátokat, parányi rügyek...
Egy hét alatt de nagyra nőttetek!
Zöld zászlaitok felrepültek a
bokrok, fák és hegyek csúcsaira
s hiába ez a gyilkos április,
reményt hirdettek, reményt nekem is!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-02-26 20:40:21, péntek
|
| |
| |
NE AKARJ A KERESZTEDEN KÖNNYÍTENI
Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
ha olyan nehéz terheket cipel?
Amikor indult, erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Magára maradt. Szép napoknak vége.
Keserves, árva lesz az öregsége.
Szívében ott a kérdés szüntelen:
Mért lett ilyen az út, én Istenem?!
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
és leperdül az útszéli göröngyre.
Aztán elcsendesedik. Lehet-e
ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?
Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.
Fogja botját, és indul vánszorogva.
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig.
Soká eltöpreng még bajon, hiányon,
míg végre lassan elnyomja az álom.
S magát álmában is vándornak látja,
útban a távol mennyei hazába.
A mennyei város ragyog feléje.
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Vállára azt maga Isten helyezte.
Siet örömmel. Föl! Előre! Föl!
A messzi cél, mint csillag, tündököl..
Hőség tikkasztja. Keresztje teher.
Útközben néha pihennie kell.
Kedves ház kínál pihenést neki.
Súlyos keresztjét ott leteheti.
S ahogy tovább - indulna, mit vesz észre?
Tekintete ráesik egy fűrészre.
Olyan súlyos keresztet cipelek.
Jobb, ha belőle lefűrészelek
- mondja magában.
De jó, hogy megtettem!
Sokkal könnyebb! sóhajt elégedetten.
Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,
s eléri a ragyogó gyöngykaput.
Ó, már csak egy patak választja el!
Jön-megy a partján, hídra mégse lel.
De hirtelen eszébe jut keresztje:
A túlsó partra az most híd lehetne.
Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:
Hiányzik a lefűrészelt darabja.
Mit tettem! kiált kétségbeesetten.
Most a cél közelében kell elvesznem,
mert keresztemet nehéznek találtam!
S ott áll a parton keserű önvádban.
Azután új vándort lát közeledni,
s mert keresztjéből nem hiányzik semmi,
mint hídon, boldogan indulhat rajta,
hogy átjusson békén a túlsó partra.
Rálépek én is! Reménykedni kezd:
az ismeretlen, idegen kereszt
hátha átsegíti. Rálép, de reccsen
lába alatt. Jaj, Istenem, elvesztem!
Uram, segíts! Így sikolt, és felébred.
Még a földön van. Előtte az élet.
Csak álom volt a kín, a döbbenet.
Megváltó Uram, köszönöm Neked!
Keresztemet Te adtad, ó ne engedd,
hogy egy darabot is lefűrészeljek!
Amilyennek adtad, olyan legyen!
Te vezetsz át a szenvedéseken.
A Te kereszted szerzett üdvösséget,
de mivel az enyémet is kimérted,
Te adj erőt és kegyelmet nekem,
hordozni mindhalálig csendesen!
Kemény a harc nehéz a kereszt terhe,
Nem bírom már!
- Sóhajtod csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,
hogy a keresztre miért volt szükséged.
(ismeretlen)
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-02-26 20:24:42, péntek
|
| |
| |
Ady Endre:
A föl-földobott kő
Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.
Messze tornyokat látogat sorba,
Szédül, elbusong s lehull a porba,
Amelyből vétetett.
Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elülnek
S fölhorgadnak megint.
Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Szomoruan magyar.
Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,
Kicsi országom, példás alakban
Te orcádra ütök.
És, jaj, hiába mindenha szándék,
Százszor földobnál, én visszaszállnék,
Százszor is, végül is.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-02-26 20:18:22, péntek
|
| |
| |
Remény??? Már csak a versben:(((
Hogy mit művelnek egyesek a kertben!!!
Valszeg félnek, rettegnek, vicsorognak,
De a napsütésben ereszek csorognak:))))
Leoldják a hidegséget,
Hevítik a merevséget!!!
Létszámuk meg nő, annak ellenére,
Hogy Európa nem talál Elemére,
Hiába súgnak, búgnak, féltik,
Persze, hogy féltik, mert értik,
Hogy a tavasszal mindnki ébred!!!!
Hja ez a jövő!! Jövőre is, érted????
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
2016. Február
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
198 db bejegyzés |
| e év: |
2980 db bejegyzés |
| Összes: |
16396 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 883
- e Hét: 10992
- e Hónap: 20175
- e Év: 72883
|
|
|
Offline
