|
2016-07-28 05:34:06, csütörtök
|
| |
| |
11. Az amerikai képeslap
Az amerikai képeslap nagyanyám képeslapgyűjteményének egyetlen külföldi lapja volt, melyet mi, unokák, kártyázásra használtunk, mikor nála nyaraltunk. Az amerikai volt az ász, az mindent vitt. Aztán jöttek a belföldi városokat, az ünnepeket, majd a virágokat és egyebeket ábrázolók. Sokat játszottunk velük, de soha eszünkbe nem jutott megnézni a lapok hátoldalát, hogy ki küldte és mikor, vagy, hogy mit írtak rá.
Mikor már kinőttük a vakációzást, maradtak a családi alkalmak, de Ilonka unokatestvérünk azonkívül is sokat járt hozzá. Ilyenkor a régi időkről, nagyanyám gyerekkoráról, szokásokról, a falusi élet mindennapjairól, a magyar történelem helyi eseményeiről beszélgettek főzés vagy egyéb házimunka közben.
Egy alkalommal, Ilonka, elnézegetve az évtizedek alatt felgyűlt képeslapokat, az amerikai lapnál megállt. Nagymama felé mutatta, s kérte, mesélje el a történetét! A kérést először elhárító idős asszony, amikor kezébe vette a lapot s ránézett a nagy vízre, melyben egy szobor áll, szeme megtelt könnyel, a távolba meredt, majd lassan, akadozva beszélni kezdett.:
1956. november vége volt. A forradalmat leverték, a megtorlás a falunkban is elkezdődött. Sorra járták a házakat s mindenkit vittek, akit a mosonmagyaróvári sortűz utáni határőrtiszteken elkövetett lincselésekről készült fotókon felismerni véltek.
- Mi történt pontosan?
1956. október 26-án Jóska, ( ő küldte a lapot) ott volt bátyjával és annak menyasszonyával a felvonuláson és a határőrlaktanyánál eldördült sortűznél is. Ő és leendő sógornője, Magdi szerencsésen megúszta a tömeggyilkosságot, de testvére, legjobb barátja, több munkatársa és ismerőse is ott halt hősi halált a téren.
A lánnyal együtt emelték be a halottakat egy teherautó platójára és kísérték be őket a kórház udvarára. Ott Magdi már nem bírta tovább, idegei felmondták a szolgálatot, úgyhogy Jóska bevitte őt egy kórterembe, ahol nyugtató - és altató injekciót adtak neki.
Ő meg visszament az udvarra, hogy megnézze kiket terítettek még ki a fűre. Akkor látta meg egy volt kedves osztálytársát és további gyáriakat. Ez már Jóskának is sok volt. Feldúlva indult vissza a laktanyához, hogy megtudja kik lőttek és miért? Épp akkor ért vissza, mikor a felháborodott helyiek benyomultak a laktanyába és a felelősöket keresték.
Addigra Dudás, a laktanyaparancsnok, mint a patkányok a süllyedő hajóról, elszökött. Katonáit elárulta, magukra hagyta, ezzel megpecsételte sorsukat.
A Gyenes nevűn ott helyben megbosszulták a sok ártatlan áldozatot. Hiába vitték a kórházba. A másiknak, a Stefkónak is csak az ideje hosszabbodott meg, a végzetét az se kerülhette el. Másnap a kórházból hozták ki és akasztották fel egy fára. A harmadikat, a Vágit meg a tanácsházára vitték a Mátéval együtt. Vági az ablakon ugrott ki, a Máté az megúszta a népharagot.
- És ez a Jóska is részt vett ezekben a cselekményekben?
Ezt nem tudom, de a helyszíneken készült képeken rajta volt és ez elég lett volna a felakasztásához vagy börtönbe vetéséhez, ahogy azt később mások meg is kapták.
- Mi lett Jóskával?
Kénytelen volt elmenekülni ő is. A faluból különben sokan elmentek akkor. Később csak egy jött vissza, azt is felakasztották. Ez a lap 1957. nyarán érkezett Amerikából. Ilyet csak nekem küldött. Örültem is, meg nem is. Örültem, mert megnyugodtam, hogy sikerült kijutnia, de szomorú is lettem, mert tudtam, hogy többet nem találkozunk az életben. És így is lett. Több lap vagy levél nem érkezett tőle, haza sosem látogatott. Hogy mi lett vele, senki nem tudja. Ezért is tettem el ezt a lapot. Most már őrizd Te tovább, maradjon meg az emléke a Jóskának is!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
