|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
|
|
2015-11-12 22:54:27, csütörtök
|
| |
| |
"Aki az erdő fáitól, a sziklától, a zuhogó pataktól és a vándorló felhőktől kéri kölcsön a gondolatokat, az nem is fogy ki soha belőlük." Mikszáth Kálmán
A napokban kiskertemet egy eddig még nem látott madár tisztelte meg, aki nem más volt, mint a Örvös légykapó. A reggeli órákban arra lettem figyelmes, hogy az akácfámon kihelyezett odúmnál nagy a sürgés-forgás és a csipogás, mely hangok idegesnek és veszekedősnek tűntek. Gyorsan az ablakhoz siettem, hogy megnézzem ki és miért csap ekkora patáliát. Egy fekete fehér tollazatú madárka veszekedett a Széncinege tojóval az odújuk előtt. Azért írom, hogy az odújuk, mert tavasz elején az említett Széncinege tojó, párjával együtt birtokba vette az odút és benne alakították ki az utódok fogadására a fészküket. Azóta már az aprócska tojásokból kikeltek a fiókák és a madárszülők fáradtságot nem ismerve szorgosan táplálják őket. Szerintem napok kérdése, hogy elhagyják az eddigi otthonukat és kirepüljenek ebbe a hatalmas világba, ahol megkezdhetik újdonsült madáréletüket. Szóval a Széncinegék számára a Örvös légykapó egy betolakodó madár volt, aki elől hangosan és félelmet nem ismerve védelmezzék a fészküket és benne az utódaikat. A légykapó azonban nem tágított, neki is megtetszett az odú és ebben képzelte el párjával a költési időszakuk eltöltését. Hosszú percekig addig-addig repkedett egyik ágról a másikra, mígnem kihasználva a cinege szülők pillanatnyi figyelmetlenségét, az odújuk nyílásához szállt és bekukucskált rajta. Amint ezt megtette, a cinegék éktelen haragra gerjedtek és a légykapó feladva az odúharcot elrepült, talán másik költőhelyet keresve, ami nem foglalt és amiben párjával fel tudják majd nevelni fiókáikat. A cinegék amit elrepült a betolakodó, lassan megnyugodtak és elcsendesedtek, a tojó beszállt a fiókáihoz és jó ideig benn időzött, a hím pedig elreppent, majd néhány pillanat múlva csőrében egy jókora zöld hernyóval tért vissza, mellyel ő is eltűnt az otthonukban. Szép lassan visszatért minden a régi kerékvágásba, folytatva a szülők a keresést, a kutatást a táplálék után, hogy az utódaikat táplálni tudják, hogy azok szép nagyra és erősre cseperedjenek.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-12 21:50:30, csütörtök
|
| |
| |
NEM LÉVŐ SZERELEM. Roza Kandrács
Miért hiszed,hogy van szerelem?
Miért veszted érte el az eszed?
Pár szót mond csupán,
mi lelkedig ér.
Oda adsz mindent a semmiért .
Ragyog szemed mint a csillagok,
mikor őt láthatod.
Ha karjába tart s ölel,
szerelmet remélsz s hiszel.
Pedig csak kémia, vonzó hatás,
üres szavak,hamis csillogás.
Szája szádra tapad ,
hiszed,hogy szeret.
Pedig csak lelked szívja ,
ez nem szeretett.
Lelki szemed felöltözteti,
minden jót, szépet ad neki.
Elfogadja elveszi hisz semmit,
nem jelent neki.
Amíg te lázban égsz ő eltűri,
ha megunja elveti.
Szerelem e szó mit jelent,
semmit csak betűk s gyötrelem.
Leírták már annyian,
de ezek csak szavak s szavak.
Szép mesék, idézetek
szerelmes történetek.
Hisszük mert akarjuk e csodát,
de álom marad csak talán.
Aztán jön a felismerés,
tévedés volt tévedés csupán.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-12 21:29:23, csütörtök
|
| |
| |
Az a fránya november! Írta Vág Bernadett
Kezdődhet a szokásos tervezgetés, hogy kinek mit és mennyiért, és melyik rokonhoz melyik nap, és ki legyen meghíva, és miből
A november csak látszólag dögunalmas hónap, valójában irtó izgi, mert az egész világ óriási készülődésben van, persze csak titokban. Ott van például a nagy bajuszú fejszés ember, aki az éjszaka leple alatt kivagdalja a fenyőcsemetéket az erdőszélről. A nagyáruházi eladó új (borsos) árcédulákat aggat a márciusban már leakciózott téli ruhákra. A csokigyáras dolgozó ügyesen kivonja az ízt az étbevonó masszából, amelyből a csokimikulás készül, az iparművész (műanyagfröccsöntő kisiparos) pedig kék műfenyőt gyárt. A nagyüzemi bejglikbe belecsempésződik a dejó, a rádióadók versengve hangolnak a Jingle bellsre, a Főkefe feltölti a sókészleteket. A hajléktalanok, illetve a plázacicák mikulássapkát húznak a fejükre, a rénszarvasok pedig berúzsozzák a nózijukat. Eközben az otthonokban levél íródik a Jézuskának, amelyet apának kell majd kézbesítenie, de nem szabad ám elolvasni, mert titok. Az anyukák nagytakarítást terveznek, mert mégiscsak karácsony lesz, meg hogy majd leszaladnak lezsírozni a cukrásznál a bejglit, a kifőzdésnél a halászlét, a fodrásznál az időpontot. A nagymamák előveszik a spórolós borítékot, a nagypapák új elemet tesznek a táncoló télapóba, az apukák a zenélős fényfüzér körtécskéit csavargatják. Mindeközben azon is elméláznak, hogy milyen gyorsan elrepült egy év, és hogy tavaly ilyenkor is pont azt tervezgették titokban, hogy milyen sorokban fognak ácsorogni, meg kinek mit és mennyiért, és melyik rokonhoz melyik nap, és ki legyen meghíva, és kinek legyen csak írva, és kit kell majd etetni, kit elég csak itatni, és hogy miből. És apa felhozta a tárolóból a bőröndöt, ami telis-tele volt ajándékkal még tavalyelőttről, szépen felcímkézve, hogy Erzsikétől Mikiéknek szeretettel karácsonyra, és anya előkapta a szintén összegyűjtött csomagolópapírokat, meg egy csomó új üdvözlőkártyát, és ügyesen átcímezte az ajándékokat, persze apa közben figyelt, nehogy az kapja, aki adta. Aztán elment, hogy megvegye a fát a nagy bajuszú, fejszés embertől aranyárban, és felkötötte a nagyszoba ablaka alá, hogy meg ne lássa a gyerek, hisz azt az angyal hozza. És este anyával a tévét bámulva arra gondolt, persze csak titokban, hogy ejnye, az ember már novembertől stresszel, miközben a gatyája megy rá. És most, hogy eltelt egy év, és megint a fránya november van, és apa ugyanúgy ül anyával a tévé előtt, arra gondol titokban, hogy talán nem kéne idén is pont ugyanazt gondolni, és ránéz anyára, aki meg arra gondol, persze ő is csak titokban, hogy vajon idén megkapja-e azt a szép kis karkötőt, amit kinézett. Eközben a karácsony meg csak készülődik, nem stresszel, mert úgy van vele, ő bizony akkor is lesz, ha leég a bejgli vagy bezár a bolt. Fénygömböket aggat a kültéri fák ágaira, zúzmarát szór a játszótéri padokra, szétfújja a fahéjas bor illatát a levegőben. Elmegy az iskolai ünnepségre, hogy újra megnézze a háromkirályokat, és nem titok, hogy picit meghatódik, amikor igaz ölelést lát. Az ajándékok kibontását viszont minden évben végig nevetgélni, mert tudja, hogy ami valódi ajándék, azt úgysem lehet becsomagolni.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-12 21:18:33, csütörtök
|
| |
| |
Egy történet, amely rávezet arra, hogy mi a legfontosabb dolog a világon!
Egy történet, amely rávezet arra, hogy a legfontosabb dolog talán a világon, hogy időnk legyen a szeretteinkre.
Egy átlagos napon, a közeli park egyik padjára egy nő ült le egy férfi mellé.
- Az ott az én kisfiam - mutatott rá a nő a fehér pólóban homokozó gyerkőcre.
- Nagyon édes - mondta a férfi, majd rámutatott büszkén egy piros szoknyás, bicikliző kislányra, aki az ő gyereke volt.
Ezután a férfi rápillantott az órájára, és odaszólt a kislánynak.
- Mit szólnál drágám, ha indulnánk haza, eleget ültünk már.
- Apa, apa...kérlek, maradjunk még tíz percet - jött a válasz a piros szoknyástól.
A férfi beadta a derekát, és hagyta, hogy a lánya tekerjen még pár kört.
Teltek a percek, majd az édesapa ismét megszólalt.
- Most már mehetünk?
A kislány ismét tíz percért könyörgött. Az apja elmosolyodott, és megengedte, hogy még tíz percig kint legyen.
Ekkor odaszólt a nő.
- Maga aztán egy türelmes apuka! - mondta.
A férfi arca elkomorodott.
- Tavaly az öcsémet elütötte egy részeg sofőr, miközben biciklizett. Sokszor nem volt időm rá, de most mindent megadnék, hogy tíz percet együtt lehessünk. Megígértem magamnak, hogy a lányommal amennyi időt csak tudok, vele töltök. Ő azt hiszi, hogy van újabb tíz perce, hogy tekerjen egy jót még, de nekem van tíz percem, hogy nézhessem azt, ahogyan játszik - mondta őszintén.
Az életben tudnunk kell azt, hogy mi az igazán fontos, kik élveznek ,,előnyt", figyelmet, törődést. Ezért nagyon fontos, hogy amíg élünk, időt szakítsunk szeretteinkre. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-12 21:07:31, csütörtök
|
| |
| |
Jókedvűen, teli tüdőből, harsogó nevetéssel kell búcsúzni az ifjúságtól, mint aki megbízhatatlan útitárstól szabadul meg. Ezt kell mondani. (...) Nem is volt olyan jó ifjúnak lenni. Zavar volt, köd, vágyakozás, tájékozatlanság, hamis fogalmak, még sokkal hamisabb képzetek, vágy és félelem, hogy elmaradunk a nagy versenyben. S mikor karjaink között tartottunk valakit, mennyi félreértés! S a félelem, hogy elmulasztjuk a Másikat, aki igazibb! (...) Nem, az ifjúságtól sajnálkozás nélkül lehet búcsúzni. Lázállapot volt ez, megható és gyöngéd önkívület.
Márai Sándor
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-12 20:58:49, csütörtök
|
| |
| |
Milyen adatokat kaphat a rendőrség a Facebooktól és a keresőtől?
A hatóság bármikor elkérheti adatainkat az internet szolgáltatótól, vagy a Facebook szervereiről.
A hatóság bármikor elkérheti adatainkat az internet szolgáltatótól, vagy a Facebook szervereiről. De vajon milyen adatokat kaphatnak ilyenkor? Mit, és meddig őriz meg a Facebook vagy a Google? Milyen adatokat gyűjtenek rólunk? Nos, az Anonymous hackercsoportnak köszönhetően most kiszivárgtak a netre a legnagyobb cégek, átlagemberke számára nem publiált, ún. ,,law enforcement guidelines" dokumentumai.
Az adatcsomag a torrent megosztókról tölthető le (hiába szűnik meg a Wikileaks, a torrent marad...) és érdekes dolgok derülnek ki belőle. Megtudhatjuk például, hogy a Facebook minimum 90 napig minden adatot megőriz rólunk, az IP címünkkel kezdve a sütiken keresztül, egészen netezésünk útvonaláig (ha be vagyunk jelentkezve a Facebook-on miközben netezünk, akkor logolják az útvonalat). A Microsoft 60 napig őrzi az IP logokat, nem tárolja viszont az MSN hálózatán zajló csetelések logjait. Az AOL az ICQ és a AIM logokat és üzeneteket is eltárolja, 90 napig, az egyéb felhasználói adatokat (IP címek, bejelentkezések és sütik) pedig hat hónapig. További részletek a Wikileaks utódoldalán: Publicintelligence.net |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-12 20:31:41, csütörtök
|
| |
| |
Műparasztok és más népmesehősök, avagy éljen a vidéki élet!
Falun nehéz. Sokaknak nincs munkája, az emberek sokszor rosszkedvűek, fásultak és a magyar falvak többsége egyáltalán nem gyönyörű, nem veszik körül hegyek, sem tiszta vízű patakocska nem folyik át rajta. A magyar falvak többsége szegény, mint a templom egere.
Akkor lett végképp elegem a kézművességből, mikor a nyócker rehabilitációs területén vásároltam két gombóc fagylaltot, ó-hogy-azt-a-kézműves-úristenit-nekije felkiáltással, kíváncsiságból. Érdekelt, mitől lehet kézműves termék az a fagyi, amit egy használtan, a kétezres évek elején németből importált hűtőpultból adnak és amiben olyan narancs és királykék színben pompázik a kézműves nyalat, amilyet utoljára az IKEA-ban láttam, a méteráru osztályon. A fagyit sétáló kehelybe kértem, ez a flancos neve a műanyag kispixisnek újabban. A kézműves környezettudatosság jegyében. Tehetek rá egy kis csokiöntetet, villantott rám kedvesnek szánt vigyort a fiú, és mielőtt kifejthettem volna, sok dolog van, amivel ki lehet kergetni a világból, és ezek között is előkelő helyet foglal el a mindenféle öntettel telibe locsolt, cukorgyöngyökkel megszórt és biszbaszokkal teletűzdelt fagyi, már telibe is fröcskölte a kézművesipar remekét.
Egy bármelyik hiperben kapható, műanyag flakonos folyadékkal, ami csokit sosem látott, zsenge gyökereket, gyönge szekereket és sós ringlit babbal annál inkább.
Felnevettem, megráztam a derékig érő hajam a szélben és rákacsintottam a fagyis fiúra, majd behajoltam a pultba, hogy köldökig érő dekoltázsom legyen és odabúgtam:
fröcskölsz kézműves tejszínhabot a számba?
Á, igazából nem is, csak vicceltem. Kivágtam a kukába a fagyit, aminek műíze, műillata és műszíne volt, vettem egy mentes vizet, megitattam a kutyát és sorolni kezdtem magamban, mi mindent veszek sokkal körültekintőbben, mint azelőtt.
Úgy értem, azelőtt, hogy kézműves lett volna. Szörpöt. Lekvárt. Savanyúságot. Kóbászt.
A kecskesajtot azért nem említem, mert a piaci árusok számának növekedése egyértelműen azt mutatja, a vidéki férfiak spermája hordozni kezdett egy gént, minek következtében az elmúlt huszonöt évben minden kisebb városban és falun élő ember ösztönösen képessé vált kecskesajt előállítására. Kecske birtoklása illetve a kecskével való személyes kontaktus megléte ehhez egyáltalán nem szükséges. És van egy Hajni-féle sejtés is: ugyanez vonatkozik a házi (kézműves) szappan gyártására is.
Dúl a talmi idill és álságos romantika: a parasztság többé nem a történelemórákról ismert osztályt jelenti többé, és nem is minősítő jelzőként használjuk embertársaink jellemzésére. Hanem kreatív, alkotó lényeket, akik az ősi mesterségek birtokában vannak. Egyszerre az összesnek.
Pár év kellett csak, hogy a kézművesség önmaga paródiájává váljon, mint az egykor tehetséges ír ifjú, akit ma Bono Voxként ismerhet a zeneszerető emberek többsége. Sőt. Ha valami kézműves, az már gyanús. Ha valamit kézművesként hirdetnek, árulnak, akkor megkérdőjelezem a minőségét. Mert nemcsak iparilag lehet szart előállítani, hanem csillogó szemmel, az Ecserin méregdrágán vásárolt teknő és a frissen tapasztott búbos kemence mellett is.
A kézműves-polihisztor réteg megjelenésével szinte egyidőben nőtte ki magát egy új réteg, amit én összefoglaló néven műparasztnak nevezek. Van egy közös halmazuk, ők idegesítenek a legjobban, nevet még nem adtam nekik.Ők a fő- vagy nagyobb városból falura (falu szélére) kiköltözött emberek, akiket meggyötört a zaj, a por, a kosz, a húgyszag, a munkahelyi stressz. Jó részük rendkívül sikeres vállalkozást vagy felsővezetői pozíciót hagyott ott a falusi életért, megint mások (akik szintén rendkívül sikeresek voltak, de űrt éreztek a lelkükben mégis) a gyerekeik miatt jöttek ide, a mindig tiszta és gyönyörű, hegyekkel vagy erdőkkel körülölelt kis községbe, mert azt akarták, hogy nekik jó legyen. Két év múlva szerepelnek először valamelyik magazinban, akkor már önellátóak és boldogok. Hogy hogy nem, éppen akadt a faluban 25-30 hektár eladó, jó minőségű föld, amin azonnal elkezdtek páros ujjú patás papucsállatkát tenyészteni, a másik húsz hektáron meg nyunyubogyót, ami egy elfeledett, ősi magyar növény, Árpád, Előd, Ond és Kond, meg a többiek a vérszerződés előtt ilyet haraptak ketté. Egy kedves kis viskóban laknak, ami egykor uradalmi kastély volt, hetvenkét millióba került a passzív házzá alakítás, de ez négyszáznegyven év és három hónap alatt megtérül. Borászkodni jövőre kezdenek, mert a saját erdőben tett séta közben véletlenül találtak egy tőkét, amit egy 1300-as évekbeli francia írás említ, mint rendkívüli kuriózumot. Ezt égi jelnek veszik.
A falusi élet egyébként nagyszerű, a levegő tiszta, csend van és harmónia.
Vettek pár kacsát és szarvasmarhát is (a magazinban teljes oldalas kép a mintegy négyszáz marha befogadására képes csarnokban, fehér ingben, fehér nadrágban és kézzel varrott, olasz bőrszandálban a trágya mellett, mosolyogva), és persze van mangalica, nekik egy titkos normandiai makkosból hozzák a takarmányt, mert a magyar jó ugyan, de az állandó minőség és főleg a mennyiség folyamatos biztosítása még kihívás elé állítja a fiatal, feltörekvő hazai vállalkozókat.
Mindenkit arra buzdítanak, hogy vágjanak bele! Nekik is sikerült, nézzük meg! Többé nem a munkájuk rabjai, hanem önmagukat megvalósító szabad emberek!
Nem csak ők, hanem online újságok és egyéb sajtótermékek is ilyen hülyeségeket beszélnek. Vidékinek lenni, a földet túrni, állatot tartani, a veteményesben tologatni a szopórollert az egy baromi nagy kaland, vágjunk bele! Adjuk fel a városi életet, hisz vár minket az a hi-he-tet-len sok izgalom, amit Bivalybasznád és Alsóröcsöge tartogat számunkra.
A hülyeség olyan gyorsan terjed, hogy a minap a kozmopolita, széles látókörű és okos barátnőm rám nézett, és azt kérdezte: - Elég nagy ez a telek ... így kell mondani, ugye? Miért nem tartasz tyúkokat? Meredten bámultam rá, visszanyelve a feltörő kérdést, te hülye vagy?
Aztán rájöttem, hiába magyarázom, nem érti. Ahogy arra sem válaszolok már, ó, nem hiányzik-e a disznóvágás. És nem anyázok, mikor rám írnak cseten, hogy olvastam-e ezt, és belinkeli a cikket, új tudományosság van, nem kell ám összesöpörni a faleveleket a kertben!
Nem is törekszem a teljességre, de leírom, miért hazugság ez a nagy hurráhangulat meg hepiskedés a vidéki élettel kapcsolatban. Kezdem azzal, mi nincs, ha állatot tartunk, gyümölcsfáink vannak és veteményesünk: időnk.
És ezt úgy kell érteni, hogy soha. Nincsenek spontán programok, hosszú hétvégézés, kéthetes nyaralás, nincs ,,beugrom-a-városba-és-ha-későn-végzek-ott-alszom-a-Gyöngyiéknél". Mert etetni kell. Nem csak egyszer. Mert a tyúkokat reggel ki kell engedni.
Mikor beűtek, be köll őket csukni. Mert a cseresznye, időjárás függvényében négy nap alatt le tud érni és akkor ott kell lenni leszedni. Mert ezt a munkát nem lehet beosztani, nem lehet excel táblába írni egy csinos to do listát, mert ez a munka folyamatos, sokszor párhuzamos és akkor kell elvégezni, amikor itt az ideje. És mindig a munka az első, mert mindig szorít az idő. Vetni kell. Pont akkor, később már cseszhetjük. Kapálni kell. Még egyszer kapálni kell. Permetezni kell, igen, most, a jövő héten késő. Szedni kell. A csibét vágni kell. Megint kapálni kell, a sok eső. Ott kell lenni. Nem a spában, nem a Balcsin, nem a fesztiválon, nem a kiállítás megnyitóján.
Ott. Kell. Lenni.
Az idő egyébként is teljesen más fogalommá válik, máshogyan telik, máshogy számítjuk és új értelmet is kap. Az idő elsősorban az időjárásra vonatkozik és fő témává lép elő. Nem hiszik? Kezdjenek el beszélgetni egy paraszttal. Egyrészt, mindig a tavalyihoz viszonyítjuk, másrészt az idő sose jó. Mert ha jó az egyik növénynek, akkor a másiknak az pont nem jó. Ha jó az aratás miatt, akkor valami más miatt pont nem jó. A nagyon meleg se jó, a nagyon hideg se. A sok esős se jó, az aszály se jó. Ha korán gyün a tél, nem jó, ha korán gyün a tavasz, nem jó.
A föld. Akár a kert vagy a veteményes, akár a mezőgazdasági terület, a földet meg kell érezni. Lehet nekiesni, mint tót a lovának, értelme nem sok lesz, lehet, hogy savanyú a föld, akkor aztán akarhatunk mi csodakertet, ha a növények nem maradnak meg benne.
Szóval, az nem úgy van, hogy kiállok a kert sarkába, dobom a rukkola magját és az röptében csírázik. Hiába írja a kertészeti magazin meg a blogger.
Meg kell tudni különböztetni a szárvágót, a kapát meg a sarabolót, az sem úgy megy, hogy kiköltözünk falura, a tudás meg csak úgy belénk száll. Még olyan is előfordulhat, hogy elvetjük és nem kel ki, aztán nem szúrtunk el semmit, csak rossz volt a vetőmag. Vagy lezabálja a seregély a gyönyörű falucska szélén. Vagy egyszerűen elbasztuk a metszést.
Falun egyáltalán nem mosolygósak és pirospozsgások az emberek, az a Brinkmann professzor szomszédja volt.
Mindenkinek megvan a maga baja, senkit nem érdekelnek az ideszakadt gyüttmentek. Nem szokás harsányan kurjongatni és nem fogadnak be minket előbb, ha igyekszünk elsajátítani a tájszólást. Senki nem kíváncsi rá, hogy vagyunk, és nem csak azért, mert amúgy is mindent tudnak. Ha kíváncsiak rá, egészen indiszkrét módon meg fogják kérdezni. Senkitől nem fogunk szakszerű, mindenre kiterjedő tájékoztatást kapni arról, hogyan kell valamit csinálni, megfőzni, és ha azt mondják, hát majd látszik az rajt', azt nem azért mondják, hogy lerázzanak minket, hanem mert így gondolják. Különös közösségek ezek, nagyon zártak és mégis túlságosan információgazdagok.
Néha az az érzésünk, hogy magányosak vagyunk, néha az, hogy az életünk egy nyitott könyv: a röhej, hogy mindkettő egyszerre igaz.
Falun nehéz. Sokaknak nincs munkája, az emberek sokszor rosszkedvűek, fásultak és a magyar falvak többsége egyáltalán nem gyönyörű, nem veszik körül hegyek, sem tiszta vízű patakocska nem folyik át rajta. A magyar falvak többsége szegény, mint a templom egere. A fiatalok elmentek külföldre, vagy a városba, az idősek maradtak és ők meg azt szeretnék, ha békén hagynák őket arra a kis időre. Sokszor egyáltalán nem örülnek a hangos lelkesedéssel előadott ötleteinknek, amivel közösségivé próbálnánk varázsolni mindent és fellendítenénk a helységet. Nem azért, mert buták és nem értik meg, amit szövegelünk, hanem azért, mert sokan sokfélét hazudtak már nekik és már nem hisznek senkinek.
Falun lassú a net, ovi még csak-csak, iskola a nagyobb községben vagy a városban. A gyerek ingázni fog, ha sportolni akar, mi is vele együtt. A boltok lassan bezárnak, mert nem éri meg, nincs gyömbér és 97%-os csokoládé, nincsenek kúl eventek, rövid távú projektnek meg azt nevezzük, ha vágás előtt átválogatjuk a fagyasztót, hogy beférjen a fél disznó. Nem lovagolunk ki délutánonként az aranyló napsütésben, nem sütünk naponta kétféle kenyeret kemencében, nem tudunk szőlőt metszeni, (kacsolni se), úgy tanultunk meg paradicsomot főkötözni is. Nincsenek százéves régiségek a konyhában. Nem főzünk szappant, nem megyünk kosaras biciklivel fehér fodros szoknyával a rétre virágot szedni és kalapban szelfizni, a gumicsizmát rendeltetésszerűen, ganézáskor használjuk és nem sikoltozunk a tanyasi csirkemell láttán. Sokszor ugyanis unjuk. Azért esszük azt, mert másra nincs pénz.
Ja, igen. Nem hiányzik a disznóvágás, mert azt nem turistalátványosság céljából rendeztük, hanem azért, hogy legyen hús meg kolbász. Kurva nagy meló, általában kurva hideg van, nagyon hosszú és szaros a bél, amit át kell mosni, nagyon fázunk és utána még egy napig pakolunk. Elfáradunk.
A levelet meg gereblyézzék össze nyugodtan, és többet ne higgyenek el semmit az idilli vidéki életről.
Hódos Hajni
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
2015. November
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
213 db bejegyzés |
| e év: |
2826 db bejegyzés |
| Összes: |
16396 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 3142
- e Hét: 9558
- e Hónap: 18741
- e Év: 71449
|
|
|
Offline
