|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 7
|
|
|
|
|
|
2022-03-06 20:29:49, vasárnap
|
| |
| |
Lázár Ervin: Mese reggelre
Hajnalodott.
- Talpra, senkiháziak! Hasatokra süt a nap. Gyerünk dolgozni, vár a jó, frissítő munka, a csákány, az ásó, a lapát nyele, pattogjatok, álomszuszékok! - rikoltotta az Egyalvó.
- Bizony, azonnal keljetek fel! Mit gondoltok, lustálkodásból is megéltek? - kiabált a Kétalvó.
- Nosza, ki a jó meleg ágyacskából! - mondta a Háromalvó.
- Ajaj, lassacskán föl kéne kelni - ásított a Négyalvó.
- Miért nem hagyjátok az embert aludni? - méltatlankodott az Ötalvó.
- Még alszom - mormogta a Hatalvó.
A Hétalvó nem szólt semmit. Aludt.
Aztán persze fölkeltek mind a heten.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Mesék - Anekdoták |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2022-03-06 20:23:29, vasárnap
|
| |
| |
Szerb György: Ahogy a zápor
Ahogy a zápor és a szél
szó nélkül szépeket beszél
maradj csöndesen önmagad
simogasd meg az ágakat
amennyit úgyis annyit érsz
nem leszel több ha csak beszélsz
olyan légy mint a szívverés
ritmusa nem sok nem kevés
ismerd hibáidat bánd a bűnt
ne kívánd ami messze tűnt
vedd végre észre hogy ki vagy
s ahhoz örökre hű maradj
egy érzőn ahogy a kék hegyek
élned egyedül így lehet
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2022-03-06 20:14:04, vasárnap
|
| |
| |
Petőfi Sándor - Az ember
Nincs nevetségesebb az embernél,
Oly kevélységben, olyan gőgben él!
A világot fitymálják ajkai,
S minth' az eget akarná szántani
Orrával, oly magasra tartja fel.
Kevély ember, miben kevélykedel?
Egy szempillantásnál mi rövidebb?
Ember barátom, a te életed.
Rohanva jő az idő s elrohan,
Egy kezében bölcsőd pólyája van,
S másikban koporsódra szemfödel.
Kevély ember, miben kevélykedel?
S mit végezhetsz egy pillantás alatt?
Hódítál népeket, országokat?
Hódítani csak gyávákat lehet,
S az uralkodás ilyenek felett
Dicsőség? ezt csak szégyenelned kell.
Kevély ember, miben kevélykedel?
S ha dicsőséget szerzél, nagy nevet?
Veled hal meg s a föld alá viszed,
Vagy, mint hű eb, kísér ki sírodig,
S ott őrzi azt egy pár kis századig,
S elébb-utóbb éhen-szomjan vesz el.
Kevély ember, miben kevélykedel?
Dicsőséged, neved maradjon! hol?
A nép is elvesz, melyhez tartozol.
Az ország, melyben most él nemzeted,
Tenger volt egykor, s újra az lehet,
S e föld is semmiségbe oszlik el.
Kevély ember, miben kevélykedel?
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Petőfi Sándor |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2022-03-06 19:54:14, vasárnap
|
| |
| |
Petőfi Sándor - Pacsirtaszót hallok megint
Pacsírtaszót hallok megint!
Egészen elfeledtem már.
Dalolj, tavasznak hírmondója te,
Dalolj, te kedves kis madár.
Oh istenem, mi jólesik
A harci zaj után e dal,
Mikéntha bérci hűs patak füröszt
Égő sebet hullámival.
Dalolj, dalolj, kedves madár,
Eszembe hozzák e dalok,
Hogy nemcsak gyilkos eszköz, katona,
Egyszersmind költő is vagyok.
Eszembe jut dalodrul a
Költészet és a szerelem,
Az a sok jó, mit e két istennő
Tett és még tenni fog velem.
Emlékezet s remény, ez a
Két rózsafa ismét virít
Dalodra, és lehajtja mámoros
Lelkem fölé szép lombjait,
És álmodom, és álmaim
Oly kedvesek, oly édesek...
Terólad álmodom, hív angyalom,
Kit olyan híven szeretek.
Ki lelkem üdvessége vagy,
Kit istentől azért nyerék,
Hogy megmutassa, hogy nem odafönn,
De lenn a földön van az ég.
Dalolj, pacsírta, hangjaid
Kikeltik a virágokat;
Szivem mily puszta volt és benne már
Milyen sok szép virág fakad.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Petőfi Sándor |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2022-03-06 18:54:45, vasárnap
|
| |
| |
Fésűs Éva - A télkergető hóvirág
Amikor a tél megérkezett, erdőn-mezőn dermesztő lett a csend. Mindenki behúzódott előle, ki odúba, ki kuckóba
Ez a tél nagyon goromba legény volt, befagyasztotta a vizeket, hóbatyuját jól kirázta, aztán ráérősen végig dőlt a kopár lankákon, és akkorát fújt, hogy a gyengébb madarak lefordultak a faágról.
Ínséges idő köszöntött az erdő, mező népére. Mindent beborított a hideg hótakaró. Csak az ökörszem dala és a cinegék csettegése tartotta ébren a reményt, hogy lesz még újra kikelet.
Mindenki dideregve tűrt és várta, hogy majd csak cihelődni fog ez a mogorva tél is, mint a többi tette. Nyújtózik egyet, megcsikorgatja a fogát, azután odébb áll, és csupa kis ezüst tócsa marad a lépte nyomán, mint megannyi villogó víztükör, amelyekben már a fiatal tavasz nézegetheti kék szemét.
Így álmodoztak egymáshoz bújva a fázós kis állatok, egészen addig, amíg egy nyúl körül nem szaladt a rettenetes hírrel:
- Nem megy el a tél! Itt marad örökre!
Támadt erre nagy ijedelem!
- Kitől hallottad ezt ugrifüles? - faggatták a nyulat.
- Magától a téltől! Éppen a fülemet hegyeztem a dombon, amikor nagyot sóhajtott és azt mondta: ,,Hej de jól érzem magam ezen a tájon! Sose megyek el innen!"
- Jaj nekünk! Éhen veszünk! - remegtek a nyulak.
- Tennünk kell valamit! Mivel lehetne távozásra bírni ezt a dermesztő, hideg hatalmat?
- Bízzátok csak ránk! - mondták a farkasok. - Majd mi elkergetjük. Addig üvöltünk a fülébe, míg világgá nem szalad.
Minden este olyan hangversenyt rendeztek, hogy zengett tőle a téli táj.
Hanem a tél meg se moccant, sőt, hogy ne hallja a farkas zenebonát, még vastagabb hótakarót húzott a fejére. Az éktelen lármára felriadtak a medvék.
- Nektek is befellegzett, mackó bácsik! Sose láttok többé lépes mézet, mert nem megy el a tél! - szólt a nyúl.
Több se kellett a medvéknek! Pozdorjává zúzzák a tél sok-sok drága jégkristályát, akkor biztosan elszalad. - gondolták.
Felmásztak a dombra, onnan görgették a hatalmas kődarabokat a tó meg a patak jegére. Csörömpölt, recsegett, ropogott a jég. Ám a tél csak mérgesebb lett, és a fogát csikorgatta.
- Forduljunk a szelekhez! - tanácsolta a róka.
- Kérjük meg, hogy hordják el ezt a sok havat.
A szelek összefogtak, kavarogtak, végig sepertek a tájon, de annyi volt a hó, hogyha egyik helyről elhordták, a másik helyen annál több lett.
A konok télnek a föld alá is híre ment. Lent a mélyben Földanyóka féltve ringatta, csitítgatta a kis hagymabölcsőben szunnyadó virágait:
- Csicsíja babája! Aludjatok még, ki ne hajtsatok! Nem akar elmenni a tél.
- Nem akar? No, azt szeretném én látni! - csendült meg egy vékony hang a homályban, és úgy, amint volt, egy szál fehér ingecskében kipattant a bölcsőjéből Földanyó icipici leánykája, a hóvirág.
- Azonnal bújj vissza, mert megfázol! - parancsolt rá Földanyó.
- Dehogyis bújok, dehogyis fázom! Ne félj anyókám, majd én elkergetem azt a makacs vén telelt.
- Te? - hüledezett Földanyó. - Hiszen az a farkasüvöltéstől, medvék erejétől, szelek ostromától sem ijedt meg, hát hogy képzeled, hogy megállhatsz előtte?
- Így ni! - mondta a kis virág, és már bújt is kifelé elszántan a hideg rögök között, a fagyon át, a havon át, minden erejével.
Amint átdugta fejecskéjét a hótakarón, vidáman felkacagott:
- Jó napot tél bácsi! Hát te még itt vagy?
- No, nézd csak! - ráncolta össze zúzmarás szemöldökét a tél. - Hogy mertél a szemem elé kerülni?
- Hiszen itt a tavasz! - csilingelt a hóvirág. - De úgy látszik csakugyan igaz, amit rólad beszélnek!
- Mit beszélnek rólam te inci-finci?
A hóvirág felágaskodott és huncutkodva súgta:
- Azt, hogy el akarod adni jégvirágaidat a tavasznak!
- Hűűű! Micsoda hazugság! - bömbölt nagyot jeges haraggal a tél. - Egy szó sem igaz belőle!
- Hát akkor miért raktad ki őket minden kirakatüvegre?
- Tüstént leszedem valamennyit! - kiabált a tél és meg is tette.
- No, de az a jégcsap csengettyű mégiscsak eladó, ugye? - csacsogott tovább a hóvirág.
- Egy sem eladó! - förmedt rá a tél, és mérgében azokat is leszaggatta.
- Hát akkor a hó! Legalább abból hagyj nekünk! Tavasz tündér szeretne megmosdani benne, hogy üdébb legyen tőle.
- Egy maroknyit se hagyok! - vicsorgott dühében a tél, és máris söpört bele mindent a batyujába.
A hóvirág rámosolygott:
- Azért még nem kell haragudnod, hiszen anélkül is olyan szép a tavasz! Ha nem hiszed, várd meg, itt jön a nyomodban!
- Micsoda? Azért sem várom meg! Látni sem akarom!
Vállára lendítette a batyuját, és átlépett a dombon.
Boldog ujjongás támadt erdőn, mezőn:
- Oda nézzetek! Mégiscsak elmegy a tél! Túljárt az eszén egy bátor kis hóvirág!
Az erdő széle pedig egy szempillantás alatt telis-tele lett Földanyó üde, fehér ruhás leánykáival:
Telet kergetünk,
tavaszt hirdetünk,
Ébredj fel nagyvilág,
higgy nekünk,
higgy nekünk!...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Mesék - Anekdoták |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2022-03-06 18:49:40, vasárnap
|
| |
| |
Nincs megnyert vagy elvesztett háború, csak Háború van! Pusztító, öldöklő, embertelen!
A háborúk nem oldottak meg semmiféle problémát, de mindig elvetették a magját a következőnek.
A háborúkat alig néhány ember robbantja ki, de ők nem harcolnak, és nem is halnak meg.
Az egyszerű emberek ölik egymást halomra, ők hullanak idegen föld meszesgödrébe, s az ő otthonaik pusztulnak el. Ők az eszközök, és ők az áldozatok....
(Fekete István)
(Kép forrása: Pinterest)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Fekete István |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2022-03-06 18:45:44, vasárnap
|
| |
| |
Weöres Sándor - Nehéz óra (részlet)
A sötét jóslatok kora elmúlt: a Történelmi Tél itt fütyül immár.
Az ember, tagjaiban öngyilkos hatalommal, vérében méreggel, fejében őrülettel, mint a veszettkutya: nem tudni míly végzetre jut.
Ha új pusztító-eszközeivel végigboronál népein: eljut a kerék és tűz elvesztéig, a beszéd elfeledtéig, a négykézlábig.
Megmenekül, ha millióféle mindenáron-akarás kukac-nyüzsgése helyett, mielőtt a külső világban sürögve-forogva intézkedik: előbb felméri és rendezi benső világát.
A megismert és rendszerezett bensők túlnőnek egyéni mohóságainkon, egymással összeférnek, külső világukat is harmonikussá alakítják.
Ez az egyetlen járható út. A történelem eddigi véres sodra, bármennyi szépséget és fenséget hömpölygetett: immár a közös halál, vagy mégrosszabb: tovább-vergődés folyton embertelenebb leszűkülésben.
De ma olyik bölcsőben tűz-csecsemő ring, isteni hozománnyal, amílyenről alig álmodunk.
Miképpen a most-elmúlt korszakban feltárták az anyagi világ rejtett erőit: ők elkezdik feltárni a benső, testetlen hatalmakat.
E kisdedek kezében az ész lámpása nem uralkodik, hanem szolgál: átsüti a tudatalatti élet-erőket s a tudatfeletti szellem-erőket, megmutatja és munkába fogja sorban.
A multbeli ember mindig másokat hódított meg; de - ó, rezgő reménység! - a jövőbeli meghódítja önmagát, ezért a sors maga meghódol előtte és a csillagok.
Kép:Jean Pierre Augier alkotása
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Weöres Sándor |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 7
|
|
|
|
2022. Március
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
162 db bejegyzés |
| e év: |
1995 db bejegyzés |
| Összes: |
10110 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 410
- e Hét: 7264
- e Hónap: 16850
- e Év: 85770
|
|
|
Offline
