|
2014-07-03 19:57:41, csütörtök
|
| |
| |
Tompa Mihály (Rimaszombat, 1817. szeptember 28. - Hanva, 1868. július 30.) magyar költő, a népi-nemzeti irodalmi irányzat egyik legjelentősebb képviselője, református lelkész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1858).
]
,,Lant és biblia, e két szent barát
Karján ringatja boldogan magát...
Én az egyszerü nép őre vagyok!...
S az elhagyott népet, mi isteni,
Növelni, oktatni, deriteni...
A természet az én szerelmesem!"
Tompa Mihály
Link
SZŐLŐHEGYEN.
Rövid életét az ember
Csak bánattal élje?
Hajts ki, hajts ki örömemre
Szőlő venyigéje!
Gyönge hajnalszin piroslik
Most az uj levelkén:
Nedve csillogó, tüzes lész
Mint a déli napfény.
Ifjuságom gondtalan volt
S nem becsűle téged;
De most véled mindhalálig
Tartó frigyre lépek.
Hajlik a kor s kél az ember
Annyi búra, bajra!
- Amint vénül a fa, jobban
Szúr a tüske rajta.
A tavasznak nyár hevében
Fonnyad el virága;
Őszi dértől lészen a nyár
Gazdag lombja sárga:
Minden éket önfejéről
Bár az év letépett:
Meghagyá az aranyszemü
S rózsaszin gerézdet.
Fényes álmainkra gond jő,
A sziv tettre lobban;
Mindennel felhágy az ember
Végre kedvhagyottan.
S örömet ha semmiben már
Nem talál a jámbor:
A borongós őszre mégis
Marad - egy pohár bor.
Ritka seb, melyet begyógyit
A sors, aki vágta;
Ugy adá a bort, hogy abban
Lenne orvossága;
S bár a sebre ebben is csak
Rövid gyógyulás van:
Jól esik, hogy tartja éde
Meleg zsibbadásban.
Hajlik a kor, és borongva
Jő az est feléje!
Hajts ki, hajts ki örömemre
Szőlő venyigéje!
A bor lángja hogy derengjen
Az öreg bus kedvén,
Mint az alkony fellegén, a
Rápirosló napfény. -
Tompa Mihály
1852
Tompa Mihály : Tanács
Tanuld meg e leckét, barátom:
Nem lenni de látszani csak!
És boldog lészesz e világon,
Uralkodol királyilag!
Im: nyegleség, mely mitsem átall -
És fénye mellett hasznai...
Gúny és nyomor, valódisággal:
Válassz! - könnyű választani!
Szép élni békében, homályban,
Nem lenni nagy próbák alatt;
Szebb és legszebb: felkelni bátran,
Gazt verni, védni igazat;
De legjobb így zajongni: jellem
S szilárdság mindenek felett!
És nagy bölcsen mindig szél ellen
Forgatni a köpenyeget.
Ez a világ egy nagy beteg-ház,
Hol annyi ember képzeleg,
Hőst, dúst s irót csinál az agyláz,
Vannak itt grófok, hercegek;
Rögeszméjénél fogd az embert,
Mint ártó műszert a nyelén,
S vezetheted, - ha addig nem ment,
Orránál fogva könnyedén.
Csak légy törvényes: azt ki kérdi,
Igazságos vagy-é vajon?
A bölcs ő dolgát tudja s érti:
Más otthon, más a piacon;
Sok ember lett gyors fordulóban
Rosz, jó, meg' rosz, amint szorult...
Hisz a világ nem ad méltóan
Sem pelengért, sem koszorút.
Ha költő vagy: csak tüszkölj, tombolj,
És légy üres, - hangzó az űr;
Széppel, szabállyal mitse gondolj!
Nem is szellem, féket ha tűr...
A patak is csekély vizével
Malmot hajt és nagy zajt csinál,
Mig a tengerszem mélységével
Csendes a bérc szikláinál.
Mint pap, csak ezt mondd mindig: oh! oh!
S forgasd az égre a szemed,
Sohajts hosszúkat, mint a fúvó...
S a hívek lelkét megveszed!
Csak szót, szót, lengőt, pengőt, cifrát...
Csak füstöt, nem zsarátnakot;
S meglelted a hiresség nyitját
S a nyegleséget áldhatod.
Bár ki s mi légy: csinálj tolongást,
Dobszó mellett áruld magad!
És drágán fogsz elkelni, meglásd...
Mert vak s bolond mindig akad.
Közöld jól a vágást, hogy átjuss
A nyaktörő uton, tetőn:
Derék ember maradt Pilátus,
Mig a szent felfeszítve lőn.
Tanuld meg e leckét barátom:
Nem lenni, de látszani csak,
És boldog lészesz a világon,
Uralkodol királyilag!
E tudományban nagy haszon van,
Aranyat érő szók ezek;
Kövesd, ha tetszik! - Én azonban
Nem követem, bár elveszek!
]
Az én lelkem gazdátlan hárfa,
Hurozva van, mégsem zeneg;"
T.M.
Link
Tompa Mihály : Énekek
I.
Reggel
Oh jertek a reggelnek idején,
Szent buzgóságnak szárnyai,
Ragadjátok lelkünk a menny felé,
Hová ugy óhajt szállani!
A fényes nappalnak láttára
Hevülvén tisztelet s hálára,
Hadd buzogja ki, amit érez: - -
- Oh vigyétek jó Istenéhez!
Mint a világon széjjeláradott
Az élethintő napsugár:
Isten! jóságodnak malasztitól
Megteljesűlt a földhatár!
Jó atyánk! hű szerelmed látván
A földön s a lelkek világán:
Keblünk, mint a patak megárad,
S kiöntjük néked hő hálánkat!
Világosság hatalmas Istene,
Ki a reggelnek ura vagy!
Ki adsz a földnek fényt és harmatot:
Fényt s harmatot lelkünknek adj!
A halandó szem messze nem lát,
Küldd hozzánk a szent hit világát!
S erénynek harmatja csillogjon
Lelkünkben, békés olajágon.
|
|
| |
|
2 komment
, kategória: Tompa Mihály |
|
|
|
Címkék: legjelentősebb, széjjeláradott, rögeszméjénél, kedvhagyottan, valódisággal, zsibbadásban, megteljesűlt, képviselője, malasztitól, buzgóságnak, mindhalálig, felfeszítve, zsarátnakot, szőlőhegyen, szerelmesem, rimaszombat, tudományban, nyegleséget, mélységével, hajnalszin, lelkünknek, ragadjátok, vezetheted, választani, köpenyeget, szilárdság, világosság, aranyszemü, szabállyal, királyilag, fordulóban, tengerszem, szikláinál, jóságodnak, tudományos, csillogjon, népi-nemzeti irodalmi, elhagyott népet, déli napfény, tüske rajta, tavasznak nyár, sziv tettre, borongós őszre, sebre ebben, alkony fellegén, nagy beteg-ház, tengerszem mélységével, bérc szikláinál, hívek lelkét, hiresség nyitját, nyegleséget áldhatod, nyaktörő uton, Tompa Mihály, Magyar Tudományos Akadémia,
|
|
Offline
