|
2019-02-06 11:03:51, szerda
|
| |
| |
Gondolatok az öregségről
A fáradt, öreg elme zakatol,
körben forog, ismétel szüntelen,
a múltak mély kútja fölé hajol,
hol békalencsés, zöld hínár terem.
Egy-egy emléket megragad, motyogja,
és újra kezdi tízszer is naponta,
mint vén malom,
mely már csak szelet őröl,
s letűnt idők fanyar borával dőzsöl.
Rettent a példa,
vigyáznom kell magamra,
minden elgondolt, kimondott szavamra,
s főként arra,
mit papírra vetek...
Érzem, tudom az ember gyöngeségét,
ezért mindig szemem előtt
a mérték...
Hibáimnak én nem kegyelmezek!
De te ne bántsd a vént,
te fiatal,
ha botlik is a lába vagy a nyelve.
Így jársz te is,
ha véget ér a dal...
És minden érdem immár elfeledve!
Várnai Zseni
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Várnai Zseni |
|
|
|
Címkék: gyöngeségét, békalencsés, kegyelmezek, öregségről, gondolatok, vigyáznom, hibáimnak, elfeledve, szüntelen, kimondott, elgondolt, motyogja, szavamra, megragad, rettent, borával, emléket, ismétel, tízszer, zakatol, papírra, naponta, magamra, bántsd, fáradt, mérték, szelet, fanyar, minden, főként, körben, mindig, szemem, dőzsöl, letűnt, fiatal, múltak mély, ember gyöngeségét, lába vagy, Várnai Zseni,
|
|
Offline
