|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
|
|
2016-10-30 23:00:56, vasárnap
|
| |
| |
Link
Kodály Zoltán: Esti dal (kórusmű)
Kodály éji-zenéi (akár utal rá egy-egy mű címe, akár nem) sokkal jelentékenyebb helyet töltenek be Kodály alkotóművészetében, mint ezt korábban gondoltuk volna. Bennük virul ki Kodály szerelmi költészete, mégpedig zenéjének túlnyomórészt vokális, kis részben hangszeres ágában.
Az Esti dal 1938-ban keletkezett, a hagyományos, telt dúr-hangzást veszi alapul. Bizonyára erre is visszavezethető rendkívüli bel-és külföldi népszerűsége, partitúrája többek között még kínai, dán és héber énekszövegekkel is megjelent. Széleskörű elterjedtségének alapja azonban már maga a feldolgozott népdal, amely a parasztember estéli fohászát, lefekvés előtti imáját is tartalmazza, strófikusan ismétlődő dallammal. A "Kodály népdalfeldolgozásainak dallam- és szövegforrásai" című, 1984-ben megjelent könyv kimutatta, hogy e népdalt maga Kodály gyűjtötte 1922-ben a Heves megyei Pásztón, a kórusműben szereplő első két versszakkal együtt. A harmadik strófa szövege Szegedről való, és Kálmán Lajos "Koszorúk az Alföld vad virágaiból" című népköltési gyűjteményének 1878-ban megjelent második kötetében olvasható.
Link
Figyelemre méltó, hogy a kompozíció ebben az esti-muzsikában a szöveg nélküli, zümmögő alsó szólamok kitartott hangjaival, úgynevezett orgonapontjával kezdődik. E halk hangfreskó fölött bontakozik ki a népdal. A mű első szakasza itt is nyugodt, statikus, akár egy állókép vagy megfestett idill: "Erdő mellett estvéledtem, / Subám fejem alá tettem" - ezek az indító szavak adják meg a mű első, majd harmadik, utolsó strófájának hangulatát.
A középső részben a fohász hangjába türelmetlen panasz vegyül, a zene is mozgalmassá válik: a homofon szerkesztéssel szemben itt is a szólamok élénk polifóniája kerül előtérbe, és a dinamika is itt ér csúcspontjára, majd a szoprán szöveg nélkül fölszálló halk dallama búcsúztatja a kompozíciót, az egész szopránszólam együttesen emelkedik föl a skála lépcsőin, még mindig ugyanazon orgonapont fölött, amely szüntelenül aláfestette halk zümmögésével az 1. és a 3. strófa fohász-dallamát.
Az Esti dal elterjedését tovább fokozta, hogy nem csak gyermek-, illetve nőikar változata készült és jelent meg, hanem vegyes- és férfikar letétje is. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Komolyzene |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-10-30 22:38:01, vasárnap
|
| |
| |
A gyermeki kíváncsiság ott él bennünk, mindegy, hogy hány évesek vagyunk. A kérdések pedig lehetnek a segítőink az úton járás folyamán, ha a megfelelő módon használjuk őket. Nem mindegy ugyanis, hogy hogyan kérdezünk, és hogy mit kérdezünk. Amikor belelovalljuk magunkat egy problémába, zakatol az elménk, jönnek és mennek a gondolatok, kérdések fogalmazódnak meg, leginkább a Miért? -ekre vagyunk kíváncsiak. "Miért történik? Miért pont velem történik? Miért viselkednek így velem? Miért beszélnek így velem? Miért nekem kell mindent megcsinálnom?" stb., stb. ... Az elme meg akar érteni mindent. Ez a dolga. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha miután megértette az összefüggéseket, le tudna állni. De nem tud. Hiszen az egohoz tartozik, az ego pedig önigazolásokat keres, és mindenkivel tudatni akarja, hogy mi a helyzet. Feltétlenül el kell, hogy mesélje mindenkinek, hogy mi történt vele, hogy ki mit mondott, ki mit gondolt, mit érzett az üggyel kapcsolatban. Ilyenkor újra él minden problémás pillanatot, lényegében újra teremti azt. Újra ott terem abban az érzelemvilágban, és beszorul a tér-időnek abba a zugába, ahol az adott probléma lakik. Egy soha véget nem érő történet produkálódik, amelynek kapcsán (vagy már korábban) kialakult gondolati, érzelmi mintázat rögzül. Ezért történhet meg, hogy ha egy problémás helyzetben az ember nem látja meg a tanítást, akkor hiába is lép ki belőle, és megy máshova, ugyanaz a probléma hamarosan visszaköszön. Legyenek akár munkahelyi gondok, párkapcsolati problémák, anyagi nehézségek. Legyen az a szexualitással, önkifejezéssel, önértékeléssel kapcsolatos problémakör, fizikai esetleg más szinteken megjelenő betegségek, bármi.
Amikor azonban megtanultuk a leckét ... végre valahára ... a sokadik kör után, akkor is kapunk még egy próbatételt. Csakis akkor fogjuk tisztán érzékelni, hogy igen, ezzel készen vagyunk, igen, valami nagyot változott ott bennünk legbelül, amikor újra hasonló nehézségek közepette másképp viszonyulunk, másképp viselkedünk, de legfőképpen másképp adunk válaszreakciót a bennünket érő ingerekre, hiszen az a bizonyos gomb már nem nyomódik meg többé.
Minden tanítás. Ezt a mondatot nem szoktuk szeretni. Pedig nagyon igaz. Hogy mire tanít egy-egy helyzet, egy-egy kapcsolat, egy-egy ember? Nem egyszerű felfedezni, hiszen pont, hogy az a feladatunk, hogy ezt végre meglássuk. S, hogy miért nem egyszerű? Mert ott az egónk, az elménk, akivel/amivel azonosítjuk magunkat. Ha én azt gondolom, és úgy élem magam, hogy ez az érző és gondolkodó test vagyok, ami fizikai körvonalaiban mindenki számára látható, akkor hihetetlenül félelmetes ez a földi lét. Gondoljuk csak végig. A semmi közepén, a Nap körül keringő, a galaxisban és a galaxissal együtt száguldó Föld nevű bolygón élünk, ami az univerzumban kellő távolágból nem is látható. Ráadásul születésünktől kezdve a halálunk felé tartunk. Egyre fogynak a napok, és egyszer csak véget ér ez az életnek nevezett időintervallum. Nincsenek emlékeink arról, hogy lett volna bármi a születésünk előtt, és fogalmunk sincs, hogy mi lesz a halálunk után. Ez a test vagyunk. Nem voltunk és nem leszünk, de most itt vagyunk. Rövid ez az idő. Mihez kezdünk vele? Reggeltől estig dolgozunk, elfáradunk, kialusszuk magunkat, majd kezdjük elölről. Mindeközben egy csomó problémával kell szembenéznünk, megoldanunk, de a problémáknak se vége se hossza. Ha sikerül valami, akkor boldogok vagyunk, ha kudarc ér, akkor elkeseredünk, és jönnek ezek a kérdések: Miért ilyen nehéz az élet? Miért nem lehet könnyebben élni? Olyan az egész, mintha egy elfüggönyözött szobában léteznénk, ahol nem látunk ki az udvarra, azt sem tudjuk, hogy van-e udvar, és ajtók sincsenek, vagyis patt helyzetben vagyunk. Totális áldozatok, kísérleti nyulak. Rohanunk, nincs idő, nincs elég idő semmire, semmi fontos dologra, mintha mindig lemaradnánk valamiről .... de miről is? és mi is a fontos? Később, amikor kezdünk lelkileg is fáradni, felmerül bennünk a kérdés: Mit keresek én itt? Mit csinálok? Mi ez az egész? ... és ekkor meglátjuk, hogy a függöny elhúzható. Odaállunk az ablakhoz, és életre kel egy másik kérdés, ami így szól: ,,Ki vagyok én?" ... és ... ,,Mi van a függönyön túl?" ... ,,Hogyan szerezhetek tudomást róla?"
Abban a pillanatban, amikor elkezd lebomlani az egóval való önazonosságunk, no akkor van esélyünk arra, hogy egy másik, magasabb valóságból tekinthessünk rá erre a fizikai világban látható önmagunkra, és kezdjük szép sorjában felfedezni, hogy mi is történik velünk. Ilyenkor változnak a kérdések. A Miért?-eket felváltják Mi?-k és a Hogyan?-ok.
Ki vagyok én? Hol vagyok valójában? Mi történik velem? Hogyan kerültem ide? Mire tanít ez engem? Mit érint meg bennem? Hol érint meg az, ami történik? Milyen érzelmeket hoz elő belőlem? Igaz az, amit gondolok? Valóban igaz mindaz, amit látok? Ha igen, hogy érzem magam ettől? Ha nem, hogy érzem magam ettől? ...
Így aztán lépésről lépésre feltérképezhető maga a történet, az életünk története, és az, ahogy hat ránk. Ez az első lépcső. Ilyenkor még sokan odajönnek hozzánk az ablakhoz, és el akarnak rángatni onnan. Hívnak, hogy menjünk vissza hozzájuk, ,,figyeljünk rájuk", ,,ne vonjuk ki magunkat az ,,életből". Vissza-vissza merülünk a történetünk forgatagába, ahol egymást érik az érzelmi játszmák a régi megszokások alapján.
A második nagyon fontos lépcső: túllépni a történeten. Lehet, hogy nem esik most jól neked, amit olvasol, de azt kell mondjam, hogy a történeted/a történetünk egyáltalán nem fontos. Mindegy, hogy mi történt, mindegy, hogy ki mit mondott, mindegy, hogy te hogyan reagáltál. Nem ettől leszünk jó vagy rossz emberek. Ami igazán fontos, hogy túl tudjunk lépni a történetünkön. Ekkor ugyanis a történet részleteit elemző figyelmünket másfelé fordítjuk, önmagunkra tekintünk és elindulunk befelé. Tudjuk jól, hogy mindaz, ami a kívül látható világban megjelenik, az van bennünk, a belső világunkban. Ám azt nem tudjuk, hogy ez hol és hogyan van meg bennünk. Nem tudjuk, hogy milyen területeket érint, és hogy vajon honnan, kitől származik, hogy a miénk-e, vagy csak magunkra vettük más terheit, energiáit ... ennek a feltérképezése vezet tovább bennünket. Ez még mindig a megértéshez kapcsolódó folyamat. A kérdések ismét változnak: Hol van ez bennem? Hogyan jelenik meg ez bennem? Milyen érzéseket vált ki bennem? ... és ekkor elérkezünk a harmadik fontos lépcsőhöz, ami nem más, mint az: érzelmek felbukkanása. Igen, kinyitjuk a kapukat az érzelmek előtt. Eddig a pontig elnyomtuk őket, nem engedtük szabadjára sem a félelmeinket, sem a haragunkat, sem a szégyenünket, sem a magányunkat, stb. Hagytuk, hogy a régi minták befolyásoljanak, így ez a lépés fájdalmasnak indul, ám ha meglépjük, rájövünk arra, hogy e nélkül nincs továbblépési lehetőségünk. Ám amint merjük hagyni, hogy pl. a félelem teret nyerjen bennünk, abban a pillanatban elillan, eloldódik, és utat nyit valami másnak.
Nemrégiben egy nagyon szép ringató kezelés során végigjártuk ezeket a lépcsőfokokat, és ami történt, az leírhatatlan. No, azért megpróbálom összefoglalni:
A lány fájdalmat érez a testében. A fájdalomba beleutazva felszínre emelkedik a félelem érzése. Ez a félelem előhoz egy emléket, a nagypapa emlékét. Nagypapa nagyon félelmetesen beszél, és a lány akkori önmaga, kicsi kétévesként rettentően fél tőle. Mindent jól akar csinálni, mert nem akarja, hogy a nagypapa rászóljon, de sokszor nem sikerülnek jól a dolgok, ezért megrója őt az öreg. Ekkor túllépve a történeten meghívjuk a nagypapát, és megkérdezzük tőle, hogy hogy érzi magát, és mire vágyik. A nagypapa szomorúnak látszik, figyelemre és szeretetre vágyik. A kétéves kislány ezt látva, egészen másképp tud rátekinteni a nagyapjára, és változni kezdenek az érzések. A félelem sajnálattá alakul, majd ez is változik, és a kislány rájön arra, hogy a nagypapa nem is őrá haragszik, nem is miatta szomorú. Segíteni szeretne az öregnek, s a nagyapja felé irányuló figyelem tartalmi része teljesen átalakul.
Teret engedtünk a félelemnek, s ennek következtében lehullott az álarc, s a gyermeki önmaga képessé vált arra, hogy meglássa azt, ami valójában ott volt addig is a szeme előtt. Ilyen és ehhez hasonló félreértések-félreérzések miatt éveken át cipeljük a fájdalmainkat, félelmeinket. Ráfoghatjuk a nagypapára, hogy miatta vagyunk rosszul, de volt bárki is az életünk során, aki megakadályozott volna minket abban, hogy megkérdőjelezzük ennek a gondolatnak, tapasztalatnak az igazát? Ugye, hogy nem.
Ott állunk a szobában néha az ablak felé fordulva és vágyva arra, hogy a függönyön túllássunk, de amíg a nagypapát hibáztatjuk, nem marad erőnk ahhoz, hogy megfogjuk a függönyt és elhúzzuk. Egyszer aztán eljön a pillanat, hogy a dolog nem várhat tovább. Megérintjük a vaskos sötét függönyt, és finoman, kissé félve attól, ami mögötte lehet, éppen csak meglibbentjük. A függöny lomhán megmozdul, és a fény megjelenik a rései között. Néha megijedünk, elengedjük a függönyt és visszamegyünk játszmázni, de eddigre már megkaptuk az első "adagot" ... s a lelkünk egyre csak vágyja a fényt, a találkozást. További kérdések merülnek fel, amelyek megválaszolása, megértése, elengedése, újabb és újabb függönyt húz el a szemünk elől. Szép lassan látjuk meg a valóságunk magját, amit mi magunk ültettünk el egykor, s most a szárba szökkent növényke élete mintázza a hétköznapjainkat ... ha valami nem tetszik ezen a növényen, vajon ki a hibás? Ha azt kérdezed, miért ilyen a te növényed, vajon hol a válasz?
Tudom, hogy nem könnyű belátni, tudom, hogy nagyon nem egyszerű felfogni és felvállalni, hogy a válaszok benned vannak a saját növénykédet illető összes kérdésre, tehát senki más nem FELELhet a kérdéseidre ... továbbmegyek ... senki más nem FELELős ...
Kérdezz és lélegezz! Lélegezz és kérdezz! Bízz magadban és gyere, menjünk tovább az úton, amin járunk, ki-ki a magáén, tudva, hogy minden segítséget megkapunk, sőt! Mi lenne, ha megengednénk/megengednéd, hogy a segítő kezek elérjenek hozzád?
Mi lenne, ha megengednéd magadnak a könnyebb életet? ... ha észrevennéd a lehetőségeket? Mi történne, ha kiengednéd az elkeseredésedet, teret adva más lehetőségeknek? Mi lenne, ha átengednéd az irányítást és befejeznéd a kontrollálást? ... ha egyszerűen ráfeküdnél az élet áramlására, és hagynád magad, hogy vigyen, amerre csak vihet? ... ha elhinnéd, hogy a dolgok minden képzeletedet felülmúlva sokkal jobban is tudnak alakulni? Mi lenne, ha elengednéd mindazokat az energiacsomagokat, amik akadályoznak az előre haladásban? ... ha megengednéd magadnak azt a tapasztalást, hogy a befelé figyelés és a külvilággal való kapcsolódás egyszerre is működhet? Mit tennél, ha valóra válthatnád az álmaidat? Mi történne ... ? Milyen lenne az életed? Milyenné nevelnéd a növénykédet?
Szeretettel ölellek akár ismerlek személyesen, akár nem. Azzal, hogy eljutott hozzád ez az írás, kapcsolódunk, és ez végtelen örömmel tölt el! Legyen áldott minden, amihez hozzáérsz, és mindenki, akivel kapcsolódsz!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-10-30 22:14:49, vasárnap
|
| |
| |
Mondd, álmaim hová szállnak, ha kimondom, köddé válnak? Mondd, szavaim hová lesznek, dalaim a csendbe vesznek? |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Képek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-10-30 19:27:35, vasárnap
|
| |
| |
A választani tudás az igazi tudás. A jó ember ritkán téved.
szép vasárnap estét kívánok neked !
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Képek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-10-30 09:48:07, vasárnap
|
| |
| |
Vannak lelkek, akikben energia terem, mint kagylóban a gyöngy. Ez az energia valamire irányul. Mindig munkára, de más- és másféle irányúra. Az egyikben pénzteremtés, gyűjtés, másikban művészi alkotás, harmadikban szervezés, negyedikben nőimádat, ötödikben istentisztelet.
Akiben energia van, öntudatlan produkál.
(Móricz Zsigmond)
Lehet, hogy utoljára jön az óraátállítás?
A téli időszámítás széles körben elfogadott rendszer, melyben a helyi időt előre, vagy visszaállítják 1 órával az adott időzóna idejéhez képest. A téli időszámítás elnevezés onnan ered, hogy ez az időszámítás nagyrészt a téli időszakra esik.
Európában a téli időszámítás október utolsó vasárnapján kezdődik, és március utolsó vasárnapjáig tart. Ennek megfelelően minden évben más dátumra esik, de az átállítás napja mindig vasárnap. Az óraátállítás hajnali 1 órakor történik, vagyis Magyarországon márciusban helyi idő szerint 2 órakor előre, októberben nyári idő szerint 3 órakor vissza kell állítani az órákat.
Kezdetben csupán azért javasolták, mert a napfényes órák magasabb száma miatt energiát lehet vele megtakarítani (pl. az üzemekben, hivatalokban). Használata azonban más előnnyel is jár. Az egy órával hosszabb természetes világítás előny mindazoknak, akik iskolai, munkahelyi tevékenység után a szabadban szerveznek programot, strandolnak, hétvégi telkükön, családi házuk kertjében dolgoznak. Előny (például az építőiparban), hogy hosszabb ideig végezhető értékteremtő munka szabadtéri munkahelyeken. Az előnyök közé sorolják, hogy a jobb látási viszonyok miatt csökkenhet a közúti balesetek száma. Mivel az emberek kevesebbet tartózkodnak az utcán sötétben, ezért a bűncselekmények száma is csökkenhet.
A nyári időszámítás szabályait az Európai Unió 1996-ban egységesítette.
A nyári időszámítás gondolata az amerikai diplomata és feltaláló, Benjamin Franklin nevéhez köthető. Párizsi nagykövetként Franklin 1784-ben levelet írt a Journal of Paris nevű lapnak a ,,felfedezéséről", miszerint a nap, amint felkel, rögtön fényt is ad, emiatt az éjszakai bagoly módjára élő franciák gyertyaégető módszere szerinte nem a leghatásosabb.
Franklin azt szerette volna, ha mindenki a Nap “szabályai" szerint élne. Az ötletek között szerepelt az az elképzelés is, hogy minden napfelkeltekor elsüssenek egy hadászati ágyút.
Mások a nyári időszámítást az óceán másik oldalán sokkal komolyabban vették, különösen az Angliában, ahol 1908-ban terjesztették be a parlamentnek az óra előreállításának ötletét a nyári hónapokra vonatkozóan. Az elképzelését azonban egyelőre lesöpörték az asztalról.
1916-ban, az I. világháború közepén Németország bevezette az óraátállítás rendszerét, hogy energiát takaríthassanak meg a háborús erőfeszítések miatt. Nagy Britannia egy hónappal később követte Berlin példáját. Amikor az Egyesült Államok 1918-ban belépett a háborúba, szintén bevezették a nyári időszámítást. Wilson elnök a háború után is meg akarta tartani a rendszert, ám a többnyire vidéki farmerokból álló amerikai lakosság gyűlölte az időváltozást, mert a munkájuk a nap állásától függött. Az új időszámítás zavart okozott a városi emberrel való kapcsolatukban, ami azért lett volna fontos, mivel nekik akarták eladni megtermelt áruikat.
A II. világháború idején az óraátállítás rendszere ismét divatba jött az USA területén: szintén a háborús erőfeszítések miatt szerettek volna időt megtakarítani. Az Egyesült Államokban kevesebb, mint egy hónappal a japánok Pearl Harbor elleni támadása után vezették be. Ezúttal azonban az amerikai lakosság már nem volt annyira lelkes, hogy elvész a munka utáni napfény, így mikor ismét hatályon kívül helyezték a nyári időszámítási rendszert, néhány város megtartotta azt.
Teljes volt a káosz: egy Moundsvilleből az ohio-i Steubenvillebe tartó közel 50 kilométeres buszút során nem kevesebb, mint hét alkalommal változott meg az idő. Minneapolis és St. Paul városaiban különböző időszámítást alkalmaztak, ami jelentős zavart keltett a dolgozókban, akik az egyik városban éltek és a másikba jártak dolgozni.
Magyarországon 1916-ban vezették be a nyári időszámítást, de voltak évek, amikor szünetelt. 1954-57-ben még a munkanapok esti csúcsterhelésekor jelentkező kapacitási nehézségek enyhítésének reményében alkalmazták. 1958 és 1979 között a nyári időszámítás használata szünetelt, 1980-ban újra bevezették villamosenergia-megtakarítási céllal és napjainkban is minden évben lezajlik ez a procedúra. Ahogyan szinte minden évben, az ideiben is több helyen is felmerüt a gondolata annak, hogy töröljék el az óraátállítást Magyarországon.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Képek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
2016. Október
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
305 db bejegyzés |
| e év: |
2980 db bejegyzés |
| Összes: |
16396 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 2776
- e Hét: 9192
- e Hónap: 18375
- e Év: 71083
|
|
|
Offline
