|
2016-02-28 09:48:33, vasárnap
|
| |
| |
Kosztolányi Dezső
Egyedül
Magam vagyok, rám hull a végtelenség,
a fák, a lombok ezre eltemet.
Olykor fölém cikáznak még a fecskék,
nem láthat itten senki engemet.
A táj az ismeretlen mélybe kékül,
nincs semmi nesz a lombokon, a fán,
s tűz-csókokat kapok a tiszta égtül,
Én a merész és álmodó parány.
Egyszerre az ősfélelem legyűr,
a lég üres, kihalt a szó, a hang,
s én sáppadottan fekszem itt alant.
A föld szorít, s fölém végetlenül
tágul ki, mint egy kék üvegharang,
a végtelenbe nyúló kékes űr.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kosztolányi Dezső |
|
|
|
Címkék: kosztolányi, végtelenség, sáppadottan, végtelenbe, végetlenül, ismeretlen, üvegharang, egyszerre, ősfélelem, lombokon, cikáznak, csókokat, fecskék, fekszem, engemet, egyedül, eltemet, szorít, legyűr, vagyok, tiszta, kihalt, merész, parány, álmodó, mélybe, olykor, lombok, láthat, dezső, fölém, kapok, magam, kékes, nyúló, égtül, lombok ezre, ismeretlen mélybe, tiszta égtül, ősfélelem legyűr, föld szorít, végtelenbe nyúló, Dezső Egyedül, Kosztolányi Dezső,
|
|
Offline
