Valaki kopogtat, rázza már a fákat,
Készíti nekik a színes, új ruhákat.
Hatalmas ecsettel pingálja az erdőt,
Festi a fáknak az őszi, meleg kendőt.
De lám csak, szakadozik már az a kendő,
Hull a földre, színes szőnyeget teremtő.
Köd ül a hegyre, völgyre, ismerős tájra,
Takarva szépségét, hogy senki se lássa.
Pedig mily gyönyörű, ahogy a köd fölszáll,
Látom, hogy a festő, színekkel előáll.
Szélvihar közeleg, esővel jő az ősz,
Rázza a fákat, gúnyosan, tudva, hogy győz.
forrás: mozaik.bloglap.hu |
Offline
