Belépés
lilagondolatok.blog.xfree.hu
Keresd meg azt az embert, aki mosolyt csal az arcodra, mert csak egyetlen mosoly kell ahhoz, hogy fantasztikussá tegyen egy rossz napot.Találd meg azt, akitől s... Papp Györgyné
1944.11.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
Palacsinta
  2019-07-29 10:00:26, hétfő
 
 





PALACSINTA


Kalkuttai Szent Teréz. Közismertebb nevén: Teréz Anya, a szegények, a kitaszítottak, bénák, vakok oltalmazója. A Szeretet Misszionáriusa. Szent volt. Boldoggá avatták.
Ma is vannak Teréz Anyák! Itt élnek közöttünk. Nem fogják őket boldoggá avatni. Nem is vágynak rá. Teréz anya sem vágyott.
El sem tudják képzelni, hogy mennyi ,,Teréz Anya", mennyi ,,Szent Ferenc" sétál el mellettünk, nap, mint nap. Ők a hospice szolgálat küldöttei.
A hospice, azt jelenti, hogy a súlyos, menthetetlen, a betegségük végstádiumában lévő emberek (azért fogalmaztam úgy, hogy ,,emberek, mert ők elsősorban Emberek, másodsorban betegek) utolsó napjait, heteit, hónapjait próbálják széppé, elviselhetővé tenni az arra szegődöttek. Elfogadtatni az elmúlást, a halált, lehetetlen. Tudomásul venni sem egyszerű, de lehet, hogy az, aki -hozzávetőleges pontossággal tudja, érzi az órát - az másként szemléli a világot, s lehet, hogy az őt gondozó is.
Ilyen hospice szolgálatot látott el Erika is. Nem töltötte be még a harmincadik életévét, de egy meglett korú ember bölcsességével s szeretetével szolgált. Igaz, a szeretet nem korfüggő.

Hetente három otthont keresett fel, hétfőn, szerdán és pénteken. Minden otthonban egy-egy kórterem volt az övé. Mindenkit ismert, mindenkiről mindent tudott. Szinte mindent.
A betegek kitárták előtte az életüket, elmeséltek minden kedves s tragikus élményt is. Őszinték voltak. Nem volt mit rejtegetniük. Erika megpróbált mindent megtudni a betegekről. Nyugodtan kimondhatjuk, - bár nem könnyű - a halálra ítéltekről. Ennek a helyzetnek, ennek a tudatnak az elviseléséhez ép, egészséges lélek szükségeltetik. A túlélőknek, a segítőknek, pedig hitre, erőre.
Erikának volt hite, ereje. Olyan aprónak tűnő dolgokkal, figyelmességekkel próbálta széppé tenni az utolsó napokat, amiket nem a betegektől tudott meg, hanem -titokban - a rokonoktól, szobatársaktól, ápolóktól.
Az egyik otthonban volt egy idős bácsi, Pista bácsi. Erika egyik kedvence volt, mert mindig viccelődött. Állandóan jó kedve volt, pedig hatalmas adag fájdalomcsillapítót kapott, és a nővérek is tudták, hogy mennyit szenvedhet az öreg. Pista bácsi csak éjszaka szenvedett. Az éjszakára tartogatta. Nappal nem akart senkit sem zavarni jajgatásaival.
Erika csodálattal figyelte az öreget. Előfordult, hogy Pista vidámsága, pajkossága segítette át egy olyan helyzeten, egy olyan lelkiállapoton, amikor elveszettnek érezte magát, amikor tudatosult benne, hogy nem csodatévő, nem képes senkit sem megmenteni.
A lány megtudta, kifürkészte, hogy az öreg nagyon szereti a vaníliás, krémtúrós, mazsolás palacsintát.
Az egyik, szerdai látogatás alkalmával azt mondta az öregnek:
- Pista bácsi, fogadjunk, hogy kitalálom, hogy mi a kedvenc étele! És, ha kitalálom, megígérem, hogy a jövő hétre sütök magának hat darabot!
- Na, na, na!? Mi az, hogy hat darab? Meg mi az, hogy süti! Honnan tudja, hogy sütni kell, meg hogy darabra mérik? A csülkös bablevest is szeretem ám, nagyon! Azt nem kell sütni! Pláne nem darabra!
Viccelődött az öreg.
- Na, lebuktam! Valóban nem csülkös bablevest sütök magának, hanem palacsintát! Méghozzá vaníliás, krémtúrós, mazsolás palacsintát!
- Ki árulkodott, honnan tudja?
- Megéreztem!
Füllentett a lány, majd mind a ketten mosolyogtak, a szobatársak, pedig ugratták az öreget:
- Nagy zsivány vagy te Pista! Nem véletlenül van a szekrényedben mazsola!
A következő hét szerdáján Erika korán kelt, hogy megsüsse a palacsintákat, s frissen, melegen érjen be velük az otthonba. Nagyon jól sikerültek! Becsomagolta alufóliába, s felszállt a villamosra.
A villamoson mindig volt ülőhely, mert a lakásától pár száz méternyire volt a végállomás, onnan indult a járat.
A harmadik megállóban felszállt egy család. Anya s két gyermeke. A kisfiú nem lehetett több mint négy éves, és kislány sem érte még el a tizet. Látszott rajtuk, hogy szegények. A ruházatuk tiszta volt, de igen viseletes. A gyerekek arca beesett, bőrük vékony volt.
Szépen, csendben leültek Erikával szemben. Illedelmesen köszöntek.
Pár perc múltán kitágult az orrcimpájuk, s nagyokat nyeltek, mert a friss, meleg palacsinta illata úgy úszott a levegőben, mint valamiféle afrodiziákum! Elkábította a gyerekeket.
- Anya, érzed, mi ez a csodálatos illat?
Szólat meg a kisfiú.
- Palacsinta. Méghozzá vaníliás, túrós palacsinta!
- Mi az a palacsinta?
- A palacsinta, nagyon finom!
- És honnan jön ez a palacsinta illat?
- A néninek a táskájából.
- Én még sohasem ettem palacsintát!
Erika kezdte magát kényelmetlenül érezni. Nézett ki az ablakon, próbálta elkerülni a kisfiú tekintetét, de nem sikerült. Nem tehette meg, hogy nem kínálja meg őket.
Kibontotta az alufóliát, s megkínálta a családot. A hat palacsinta fél perc alatt eltűnt. Az anyuka elnézést kért, a lány zavarodottan mosolygott.

Benyitott a kórterembe. Pista bácsi már nyalta a szája szélét, hiszen a palacsinta illata még mindig érződött.
Erika nem mosolygott. Elmesélte, hogy mi történt a villamoson.
Az öreg nem haragudott, sőt megvigasztalta a lányt, hogy a lehető legjobbat tette. Annak a szegény sorsú családnak nagyobb szüksége volt egy kis finomságra, mint neki.
- Na, majd a jövő héten hozom a palacsintákat!
- Rendben, csak csomagold be alaposan, nehogy kiszimatolják!
A következő héten ismét elkészültek a palacsinták. A villamoson nem volt semmi gond. Erika alaposan becsomagolta őket. Beért az otthonba, s beszállt a liftbe. A liftben kinyitotta a palacsintákat rejtő dobozt.
Rossz gombot nyomott meg, így egy emelettel feljebb szállt ki. Ahogy kilépett a liftből, azonnal rá jött, hogy nem jó helyen jár, de már késő volt. A palacsinta illata elterjedt a folyosón. Gyereke szaladtak felé. Nem tudott ellent állni. A palacsinta ismét elfogyott.

Benyitott a kórterembe, és elmesélte, hogy megint mi történt.
- Erika! Elárulok magának egy titkot! - Mondta Pista bácsi.
- Milyen titkot?
- Nem tudom, hogy kitől tudta meg, hogy én a vaníliás, túrós, mazsolás palacsintát szeretem, de egy biztos: az a valaki nem jól tudja! Ugyanis, én a baracklekváros palacsintát szeretem a legjobban!
- Na, nem fog ki rajtam Pista bá! Egy hét múlva mind a két féléből hozok, s nem téríthet el senki sem! - Fogadkozott a lány.

Nagyon készült, és nagyon jól is sikerültek a palacsintái. Büszke is volt magára.
- Na, nem fog ki rajtam az öreg, sütök még hat darab kakaósat is! Nem lesz kifogás!
A villamoson és az otthonban sem volt semmi gond. Minden simán ment. Erika mosolygott magában, hogy fog nevetni Pista bácsi, ha elárulja neki, hogy háromféle palacsintát is sütött.
Benyitott, s nem mosolygott.
Az öreg ágya üres volt. Tiszta ágynemű feszült rajta. Az éjjeliszekrényen gyertya égett, mellette egy boríték. A címzésen az állt, hogy ,,Erikának"

A lánynak könnyek szöktek a szemébe. Felvette a borítékot, s kinyitotta:
,,Kedves Erika!
Köszönök mindent, amit értem tett. Az utolsó hónapjaimban az Ön mosolya tartott életben!
Pista bácsi
Utóirat: A szomszédos szobában van egy kisfiú, Tomika. Imádja a kakaós palacsintát!"

A lány mosolyogva átsétált a szomszédos szobába.

 
 
0 komment , kategória:  Történetek, tanmesék  
Fekete István: A Szél és az Erdő
  2019-07-29 09:45:46, hétfő
 
 





"Béküljünk ki - suttogta -, béküljünk ki, erdő!
- Nem vagyunk már erdő - zsongtak a fák -, csak emlék vagyunk.
- Jóváteszek mindent - suttogta a szél.
- Tedd jóvá!
- Akkor a régi lesz minden?
- Akkor a régi lesz minden.
Elsuhant a szél, és a vén fák nyújtózkodva kitárták karjukat. - Talán lesz valami - suttogták.
A szél pedig megkopogtatta az ablakokat, és megpattantotta az ajtókat.
- Nincs erdő - búgott a kéményben -, nincs eső...
Az emberek felébredtek, aztán megfordultak, tovább akartak aludni.
- Nincs patak, nincs virágos rét, nincs selyemkendő és nincs pénz se.
Erre már az emberek újra kinyitották a szemüket. - Bizony nincs - gondolták. - De miért nincs? A szél jajgatva dúdolt a kéményben:
- Nincs legelő, nincs tej, és nincsenek kis csizmák: mert nincs erdő, mert nincs erdő.
Az emberek számolni kezdtek. Egy év, két év ... igaz, azóta van a sok baj, mióta nincs erdő, s most már nem mondták, hogy okos dolog volt az erdőt kivágni; csak néztek a sötétségbe, és hallgatták, mond-e még valamit a szél, de a szél már nem mondott semmit. Kilendült a kopár domboldalakra, és megült a vén hagyásfák koronájában.
- Én már elhintettem a magot, hintsétek ti is...
És amikor a nap felkelt, csillogó kapákon csúsztak el első sugarai, egy locsogó szarka csicseregve vitte meg a hírt az erdei népnek.
- Cserr! - kiáltotta. - Halljátok? Ültetik az erdőt.
A bagoly álmosan hunyorgott az idegen erdő odvában.
- Beszélj értelmesen! Ki ülteti és hol?
- Az ember, az ember; amit kivágott.
- Majd megnézem magam is, te összevissza cserregsz minden ostobaságot.
Amikor leszállt az est, a bagoly elimbolyodott a vén tölgyhöz.
- Igaz?
- Igaz. Most várom a szelet, hogy mirólunk is lerázza a makkot. Nem tudom, hol csavarog.
- Itt vagyok, itt vagyok - zendült meg a szél, - Nem akartam üres kézzel jönni. A régi barátságot meg kell ünnepelni... ma, felhőcskék... - szólt bátran - csak szép lassan...
A régi avar halkan kopogni kezdett, mert eleredt az eső; a szél megrázta a fákat, hullott a makk, suhogtak a megmaradt fák, itta a hegyoldal a vizet, életre ébredtek a csírák, és a völgyben csattogva énekelt a patak......."

- Fekete István: A Szél és az Erdő

 
 
0 komment , kategória:  Fekete István  
Juhász Gyula: Himnusz az emberhez
  2019-07-29 08:43:48, hétfő
 
 





Juhász Gyula:
Himnusz az emberhez


Az emberhez száll himnuszom ma,
Hittel hadd harsogom dalom,
Nagy ismeretlenek helyében
Dacos fejem meghajtva mélyen,
szelíden és örök reményben
Ez ismerőst magasztalom.
.
Tudjátok e mi az ember?
A por s a végtelen fia,
Isten teremtő földi szellem,
Kemény pöröly vasvégzet ellen,
Ezer fönséges küzdelemben
Viaskodó harmónia!
.
Nézzetek:izzad tar mezőkön,
sarcol a rögből életet,
Nap égeti és tüske marja,
tépázza ég és föld viharja
s a jövendő útján haladva
csókolják fény és fellegek!

Nézzétek: napba törtetően
mint épít büszke kupolát,
egekbe lendül lelke, karja,
kőhomloka,ércakaratja
győzelmesen lendûl magasba
és mélységekbe száll tovább!

Ember! Hittel hiszek tebenned,
Ember! Forrón szeretlek én.
Te nyomorúságos, hatalmas,
Te végzetes, te forradalmas,
Te halálban is diadalmas
Utód az Isten örökén!

 
 
0 komment , kategória:  Juhász Gyula  
Dsida Jenő : Minden nap esttel végződik
  2019-07-29 08:35:52, hétfő
 
 





Dsida Jenő : Minden nap esttel végződik


Minden nap esttel végződik.
Minden zaj csenddel végződik.
Minden valami semmivel végződik
és holt betű lesz minden fájdalom.

Csukják itt is, ott is az ablakot,
értelmetlen sötét zsalu-szemek
ölelik magukba arcomat.
Minden nap estével végződik.

Kaput keresek, hol nem áll angyal,
egy szemet, mely nyitva maradt
s azt mondja nekem: értelek.
De minden zaj csenddel végződik.

Ilyenkor a templomokat is bezárják,
az Isten magára csavarja
gomolygó, vastag, sokredős ruháját -
minden valami semmivel végződik.

Ilyenkor senkinek sem szabad beszélnie,
a koldusok bokrok alá húzzák magukat,
a tücsök ciripel. Este lett.
S néma verssé lesz egy-egy fájdalom.


 
 
0 komment , kategória:  Dsida Jenő  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2019.06 2019. Július 2019.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 105 db bejegyzés
e év: 879 db bejegyzés
Összes: 9289 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 223
  • e Hét: 223
  • e Hónap: 16084
  • e Év: 258722
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.