|
 2/4 oldal 
|
Bejegyzések száma: 32
|
|
|
|
|
|
2018-10-19 00:38:27, péntek
|
| |
| |
Szerencsés Tünde
Ismerős illatok
Egy kóbor szellő néha-néha
Édes illatot hord felém,
Idézve gyermekkorom emlékét,
Apám rózsafáját.
Harmatcseppek sírtak szirmain,
A Nap, a reggeli, aranyló
Szárította a gyöngykönnyeket,
A bíbor színű virágok
Álmukból ahogy ébredtek.
Hogy tudott bennük gyönyörködni,
A szeme csak úgy ragyogott,
Napbarnított keze
Simogatta a bársony szirmokat!
Becézgette őket,
Talán értették is őt,
Hálából pompázva futottak,
Elérték a háztetőt.
Ha vihar tépte az ágakat,
Szíve sajdult,
Látván az elhalt virágokat.
Ő soha nem szakított
Egyetlen szálat sem,
Édesanyámnak mondogatta:
"Mind neked ültettem!" -
Így néki minden nap
Friss szépségek nyíltak.
Egy kóbor szellő néha-néha
Édes illatot hord felém,
Régi idők emlékét idézőt,
Feledni hogyan is tudnám!
Belém ivódott,
Pont olyan, mint hajdanán...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - SZERENCSÉS TÜNDE |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-10-19 00:31:55, péntek
|
| |
| |
Szerencsés Tünde:
Miért?
Álmomban itt jártál, láttam arcodat,
Hozzám ért kezed, éreztem melegét,
Mosolyod beragyogta a szobámat,
Könnyes szemmel kiáltottam, mondd, miért?
Tudom, rögtön köddé válsz, ez csak álom,
A valóság hideg sír, hol nyugszol rég,
Igaz, jöttöd már hiába is várom,
Zokogok, nem tud csitulni haragom.
Oly távol kerültél tőlem, mi maradt?
Bánattal teli szeretet, sebzett szív,
Csillagod lehullt, lelkemben koppant.
"Szeretlek, anyám!" - miért nem mondtam?
Háborgó gondolat bennem csatát vív,
Úgy bánt, soha nem lesz már rá alkalmam.
Édesanyám halálának évfordulójára.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - SZERENCSÉS TÜNDE |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-10-19 00:28:25, péntek
|
| |
| |
Szerencsés Tünde:
Érzem
Arcod redőiben ott vagyok,
Szemedben gyémántként ragyogok,
Ereidben piros véred pezsdítem,
Bársony szirom vagyok tenyeredben.
Öled nékem gyermeki hintám,
Ringok benne, mint hajdanán,
Vállad puha vánkosa fejemnek,
Kényelmes ágya fáradt testemnek.
A te napodban a láng én vagyok,
Tüzemet nap mint nap táplálod,
S ha aludni készülne a parázs,
Nyújtasz nekem szerető vigasztalást.
Nékem meg te vagy a fény,
Mely mécsest tart a sötétségben elém,
S ha kell, büszkén viselsz ékszerként,
Szívem hálája ezért néked zenél.
Vén idő nem ejthet rajtunk csorbát,
Két erős karod körém kaput zár,
Benned vagyok, és Te bennem,
Közös a sorsunk, szívünkben ott a jel.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - SZERENCSÉS TÜNDE |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-09-29 18:34:25, szombat
|
| |
| |
Szerencsés Tünde
Csak még egy kicsit maradj!
Vándormadarak intenek szárnyukkal,
Indulnak távoli tájakra,
Csőrükben magukkal viszik
A nyár zamatát,
Maguk mögött hagyják a mát.
Búcsút bólintanak a bokrok,
Meghajolnak a sárguló fák,
Bánatkönnyüket a rőt avarra hullatják.
A Nap is fáradtan sóhajt,
Tüze már éppen hogy csak ragyog,
Pedig nem is olyan régen
A kéklő égen hetykén lobogott.
A naptár őszre fordul lassan,
Az emberes hónapok jönnek sorba.
Talpunk alatt ropognak a falevelek,
Portyázik a reggeli köd,
A fűcsomókra harmatot permetez.
Rozsdás takaró ereszkedik a földre -
A tegnap képeit maga alá rejtve.
Álomba szenderül a zöld,
Üde csókját már csak idézzük,
A derűs képeket magunkba rejtjük.
A fáradt sugarakat ujjunk közé fűzzük,
Hadd időzzön kicsit még a meleg velünk.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - SZERENCSÉS TÜNDE |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-09-13 15:42:53, csütörtök
|
| |
| |
Szerencsés Tünde -
Bársonyos holnap
Bíborszínű alkonyatban magam vagyok,
A nyár szíve dobban, még langy az idő,
Lassan megszűnik látni a hegytetőt,
Feltörnek bennem a fogyó álmok.
Szívem most a kevésnek is örül,
Nagy terveket szőni már nem érdemes,
Apró léptekkel haladni, óvni, mi becses,
Az idő felettem úgyis elröpül.
Reszketeg nem várom a végórát,
Minden napnak hálálom szépségét,
Örömökkel töltöm meg batyuját.
Egy csöpp illúzió, és láss csodát,
Most is ringatom lelkem békéjét,
S már szabom a holnap bársonyát. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - SZERENCSÉS TÜNDE |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-09-13 15:40:46, csütörtök
|
| |
| |
Szerencsés Tünde -
Úgy fáj
A csend is fájhat a szívnek,
Mikor a falról a képek némán néznek.
Álmosan sóhajt a lámpafény,
A plafonon unottan bólint az árnyék.
Összekuporodott tested takarója hangtalan,
Válladra nehezedik a félhomály,
Füledbe szinte süvölt a semmi,
Lábujjhegyen jár körülötted a magány.
A sarokban matatnak a sóhajok,
Szemed fáradt, de lecsukni nem tudod.
Az óra mutatója is egyre lomhábban forog,
Már-már élesen hallod a saját ritmusod.
Suttognak a szobában a bútorok,
A lábadnál a kutyád is halkabban szuszog.
Odakünn a sötétség is magányosan kóborol,
Csak egy-egy lámpafény fogja meg kezét olykor.
Kandallódban már utolsó parázs is kihunyt,
Némán lesnek be rád a csillagok.
Te fázósan kémleled a fényüket,
Lassan olyanná válsz, mint egy gombolyag. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - SZERENCSÉS TÜNDE |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-09-07 11:56:33, péntek
|
| |
| |
Szerencsés Tünde -
Szeretetből koszorút...
Szeretetből koszorút fonni,
Az lenne jó!
Illatozó virágai díszítenék az ajtót.
Az egyetértés lenne édes éke,
A metsző hidegben sem fakulna ki a fénye.
A zúzmara lassan telepedne rá,
Szeretné hinni, ez az örökkévalóság.
Könnyét morzsolná, ha jönne az olvadás,
Mégis azt akarná,
Ne aludjék ki a parázs!
Reszkető madárka
Üde zöldjében otthonra lelne,
Meghittséggel lenne bélelve fészke.
Érezné, minden szirmon ott ragyog a béke,
Hangtalan hajtaná fejét a gyengédségre.
Zord idő nem tudná zavarni álmát,
A selymes fűszál lágyan átkarolná.
Ringatná, becézné, suttogná:
"Óvlak téged, a széltől se félj,
Itt leszek melletted, tomboljon csak a tél."
Örökké tartó szeretetkoszorú minden ajtón,
Az lenne jó,
Az ember sohase feledje, ez az érzés mire való.
Jöhetne az évszakváltás, lelkét átjárná egy életen át,
Hát legyen, hulljon darabokra a hiú ábránd!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - SZERENCSÉS TÜNDE |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-09-07 11:51:47, péntek
|
| |
| |
Szerencsés Tünde -
Jaj, hogy várom!
Rozsdás levelek hintáznak a fán,
Hamarosan mind a földre hull,
A kertek végén lesben vár a tél.
Két szemem lehunyva látom,
Hó takarja be az avart,
Fehérre vált a piros cserép,
Az ablakra jégvirágot sző a fagy.
Bennem már oly nagy az izgalom,
Lelkemben bizsereg a várakozás.
Az idő oly gyorsan röpül,
Hamarosan itt a december,
Elhozva a legszebb ünnepünk.
Aprócska fények gyúlnak,
Benépesül a ház, fahéjillat árad,
A kandallóban duruzsol a láng.
De addig még sok a teendő,
Fejünkben születik a titkos ajándék,
Látni szeretteink csillogó szemét,
Az varázsolja széppé szentesténk.
Jaj, hogy várom, hogy
Minden elcsendesedjék,
Az udvaron álló zöld fenyő
Aranyba öltözzék!
Kinn feltámad a szél,
Kavarog az ősz, fut messzire,
Érte a szívem nem fáj.
Kedves évszak közeleg,
Elhozza nekünk a meghitt ünnepet. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - SZERENCSÉS TÜNDE |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-09-04 21:01:50, kedd
|
| |
| |
Szerencsés Tünde:
Az én édesanyám...
Az én édesanyám nem volt különleges.
Hétköznapi asszony,
Kit mindenki úgy szeretett.
Egyszerű volt, nem akart kitűnni semmiben.
Elemibe járt, nem volt ő sokáig diák.
Észjárása mégis csavaros,
Túljárni azon senki nem tudott.
Fejben mindent összeadott és kivont.
Semmi nem maradt előtte titok.
Bögrecsárdájában mérte a bort, pálinkát,
Mintha kitanulta volna
A kocsmárosság összes fortélyát.
Horolóját vállára vette, úgy indult a szőlőbe.
Munkabírása hatalmas volt,
Haragudtak is rá az asszonyok.
Mindig a szőlősor élén járt,
Utolérni nemigen bírták.
Porcelán arcát kencefice nem érte.
Parfümillat nem lengett körülötte.
Illata egyszerű, tiszta volt.
Szenvedélye: kertje és a baromfiudvara.
Abban örömét lelte!
Útja mindig odavezetett.
A szeme csillogott, ahogy állataira nézett.
Mustrálta a felhozatalt.
Gondolta,
A bő termésből mindenkit elláthat.
Akkor volt őneki nyugalma,
Mikor a házát rendben találta.
Asztalon az étel garmadában állt,
Konyhájában csodákra volt képes az édesanyám.
Amit ott készített, nem volt annak párja,
Finom étkek sültek az ő birodalmában!
Oly könnyedén húzta a rétest,
Íze fenséges, erre csak ő volt képes,
Nálunk senki nem maradhatott éhes.
Még a szeme is mosolygott,
Ha a vendég nálunk jóllakott.
Az igazáért Ő mindig kiállt.
Nem volt lelkében hamis homály.
Nem kerülgette a forró kását,
Ahol kellett kiengedte izzó íját.
De szava senkit nem sértett,
Jósága mindenkit megérintett.
Küzdött az övéiért, dolgozott szüntelen,
Nem számított más: a család, őnekik minden meglegyen!
Soha nem kímélte magát, a holnapra nem várt,
Nagybeteg ágyán gondolata a teendőkön járt.
Feledni az arcát hogyan is tudnám?
Sápadtan, erőtlenül kérdezte tőlem:
Mi lehet otthon, a kertben a körtékkel?
Anyukám!
Mindig a munka! Mi értelme volt?
Ha oly hamar elragadta a sors!
Tudom, értünk tette,
De minden hiába, ha már nincs velem!
Ó, jaj, Istenem, hogy hiányzik az a két kéz, ahogy magához ölel!
Az én anyukám egyszerű asszony volt,
Nekem egy kincs, mi csodálatos.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - SZERENCSÉS TÜNDE |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-09-04 20:55:56, kedd
|
| |
| |
Szerencsés Tünde -
Mondd, anyám...
Mondd, anyám, gondolsz-e rám,
Mikor az égi rónákon jársz?
Mert nékem a hiányod bizony úgy fáj!
Ó, ha hozzám csak egyetlenegyet szólhatnál
Valami nagy csoda folytán!
Én nap mint nap várom és képzelem a nagy csodát:
Lassú léptekkel közeledsz hozzám,
Majd szótlanul az ajtómban megállsz.
Mondd, anyám, ha kezed megérinthetném,
Néked is a szívedig hatolna ez az érzés?
Mert én oly sokszor álmodom,
Hogy két dolgos kezed újra foghatom.
Kezed lassan simogatni kezd,
És én válladra hajthatom fejem.
Mondd, anyám, ha hangod hallhatnám,
Nékem vajon mit is mondanál?
Kedves, becéző szavakkal engem szólítanál?
Mert én, hányszor van, hogy szemem becsukom, s
Kristálytisztán hallom,
Ahogy szólsz hozzám bársonyos hangon.
Mondd, anyám, látsz-e felhőkön át,
S ha igen, büszke vagy reám,
Arcodra a mosolyod kiül,
Ha meglesel a felhők mögül?
Jaj, én de sokat nézek könnyes szemmel fel az égre
Kérdőn: "Miért hagytál itt mindörökre?"
Mondd, anyám, hiányzom neked?
Mert én létezésed, míg élek, el nem feledem!
Az emlék: a szó, mely oly megnyugtató,
Intelmeid, mik továbbadhatók.
Az illat, szemed zöldje, annak smaragdfénye,
Porcelán arc, mely annyi jóságot takart!
Selymes, ősz hajszálad, mi csonthéjszínű fésűdben ragadt,
Parányi darabka, mi belőled nekem itt maradt.
Sóhajom hallod? Mennyire fáj!
Olyan távol vagy tőlem, drága, jó anyám! |
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - SZERENCSÉS TÜNDE |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2/4 oldal
|
Bejegyzések száma: 32
|
|
|
|
2018. Szeptember
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
1585 db bejegyzés |
| e év: |
15094 db bejegyzés |
| Összes: |
18977 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 3034
- e Hét: 9775
- e Hónap: 20128
- e Év: 79381
|
|
|
Offline
