Belépés
klarika47.blog.xfree.hu
Ha érted a saját lényedet, érted mindenki lényét. Kiss Tiborné
1947.10.29
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
Kata lelkifröccse
  2016-12-29 05:54:53, csütörtök
 
  Nem ártana tudni, hogy egy nőnek hogyan is kellene viselkednie

Remélem, nem bántok meg senkit azzal, amit most írok. De határozottan az a véleményem, hogy a nők nagy része baromira nem tudja, hogy mi is lenne a dolga, hogyan kell egy nőnek viselkedni és milyen szerepet kellene betöltenie egy családban. Amúgy meg tényleg vannak, akik alkalmatlanok anyává válni...mondjuk, azzal nincs is baj egészen addig, amíg ki nem találja magának, hogy neki "gyerek kell".

Hát mi a túrónak kellene ugyan neked egy baba, ha csak azért nem, hogy egy újabb szerepben tetszelegj, te Miss Jajdeszépvagyok? Hogy a négyszázezres babakocsiban tologasd a gyereket, meg siránkozz, hogy "szülés utáni depresszióm van", holott csak lusta vagy felkelni a gyerekhez éjjel...Nos, az én anyukám mondott egy nagyon jót, amikor egy ilyet hallott..."Nem depressziója van ennek, hanem ideje. Foglalkozzon inkább a gyerekkel, ne kibúvót keressen" Szóval igen, ebben azért mégiscsak van valami. (És most tekintsünk el attól, ha valaki tényleg ebben a betegségben szenved, nem róluk szól a bejegyzés, hanem azokról, akiknek egy kibúvó érv arra, miért is nem akarnak semmit sem csinálni a sóhajtozáson kívül).

Szerintem azért (is) ilyen idióta a társadalmunk, mert felnőtt egy olyan generáció, aki megszokta, hogy ajnározzák, hogy minden róla szól, hogy Ő és Ő és Ő van a középpontban, a problémákat megoldják helyettük és amikor nehézség adódik, áll bambán, hogy "namostmilesz". Aztán az is ott van, hogy nem tudja, hogy mitől nő a nő és mitől férfi a férfi, így meg igen nehéz anyává és apává válni, megfelelő szülői mintát mutatni.

Ismerek olyat, aki "végigcelebkedte" a terhességét, tisztára trendi volt a nő, meg még a posztjai is folyamatosan a gyerekvállalásról meg a megfelelő gyerekcipőről szóltak. Gondoltam, ez igen, ez a csaj felkészül, de rendesen...Aztán a szülés után sírt, hogy sír a gyerek, meg most hogyan kell pelenkázni, egyedül ne hagyják vele, amúgy meg úristen, ő képtelen erre.Gyereket gondozni. Meg aludni akar. Nos, azért ezt illett volna mondjuk 40 héttel előbb jól átgondolni, mert a gyerek nem visszaváltható dolog, szóval az ott marad, egy életre.

Az ilyen típusú nők persze ráfogják a szülésre a hangulatváltozásukat, sajnáltatják magukat, hogy így a gyerek miatt, úgy a gyerek miatt és mindig kib@szott jó kifogásuk van arra, hogy ők miért is nem csinálnak semmit. Az apa és a család persze jól helytáll (muszáj), meg toleránsak is...egy darabig. Aztán a Gyereknevelésre Képtelen Miss Jajdeszépvagyok csodálkozik, ha elválnak tőle, akkor meg ott marad a gyerek, akit a legjobban sajnálok. De az is van, hogy az Apa beáldozza magát és inkább a családdal marad, mert tudja, hogy így legalább a gyerek gondozva van. Mert szereti annyira a gyerekét, hogy inkább elviseli a hisztit, az önsajnáltatást és megpróbál a gyereke felé kompenzálni. Egy nő alkalmatlansága az anyaságra két másik embert tesz tönkre. Remek.

Szóval szerintem a kulcs a nő kezében van. Próbálkozzunk már meg felfogni, mi, nők, hogy mi vagyunk a családi tűzhely őrzője. És ez nem azt jelenti, hogy nekünk kell főzni. Sokkal inkább azt, hogy mi biztosítjuk a melegséget, hogy ne fagyjanak meg a szívek, ne tűnjenek el érzések..sajnos nem pozicionáljuk megfelelően magunkat, mert annyi más szerepben kell megfelelni, tudom. Munka, gyerek, család, magadra meg nem marad idő és fáradt vagy és nyűgös.

Nem tudom, te hogy vagy vele, de az én nagymamám hajnalban kelt és mire felébredt a család, már be volt gyújtva, kész volt a tea, a reggeli, soha nem láttam szomorúnak és egyetlenegyszer sem hallottam panaszkodni, hogy ennyi gyerek van, meg mennyi munka és mellette a háztáji. Tette a dolgát és olyan érzelmi biztonságot nyújtott a család minden tagja számára, ami a mai napig, a halála után sem múlt el. Mert a gondoskodása, törődése egy életre megfelelő lelki útravalót adott mindannyiunknak. A főztjében ott volt a szeretete, amitől a"mama főztje" a legfinomabb.

Ma már legtöbbször mirelit, előregyártott ételeket esznek a gyerekek, gyorsan legyen kész, ne kelljen figyelmet fordítani rá...Nem tudom, ki érzi át, mit is akarok ezzel üzenni. Mielőtt még elkezdenének az ultrafeminista, nagyliberális női jogvédők kommentelni, szeretném hangsúlyozni, hogy nem gondolom azt, hogy a nőnek csak otthon, a konyhában a helye, meg maradjon csendben és kuss a neve. De nézzétek meg azokat az ősi társadalmi rendszereket, például afrikai törzsek, ahol mindenki tudja, mi a feladata, ahol a férfi vadászik, a nő gyereket nevel, főz. Szerintem baromira nincs "szülés utáni depressziójuk" és nincs gond a tisztelettel sem, mert a fiatalok tisztelik az időseket, a nő a férfit, a férfi a nőt. Szóval kéretik most kicsit elgondolkodni azon, hogy a nagy liberalizmus hova vezetett, mondjuk az amerikai társadalomban. Megőrültek az emberek, mert felcserélődtek, összemosódtak a szerepek, nincs identitás vagy torz a kép...(És külön bejegyzést fogok szentelni a "Gyerekmentes Övezet" rajongóinak, mert megéri.)

Azt gondolom, hogy ezt csak kicsiben tudjuk elkezdeni megváltoztatni. Amikor a gyereket nem a tévé neveli fel, hanem te olvasol neki esti mesét. Amikor meghallgatod, figyelsz rá, nem a telódat nyomkodod...amikor megkérdezed a férjedtől, hogy milyen napja volt és nem azt mondod, hogy "egyél, amit találsz", hanem készítesz neki valami vacsorát...közösen étkeztek, nem kutyafuttában. Azt hiszem, rajtunk, nőkön nagyobb a felelőssége annak, hogy milyen lesz a jövő, mint gondolnánk. És nem a politika fogja ezt jó irányba vagy rosszba terelni, hanem Te vagy Én.. És a lányod, akinek megtanítod, hogyan kell takarítani, főzni, babázol vele, nem csak az ipadjét nyomkodja...És aki nem fog meghátrálni, ha a saját gyerekét nem tudja álomba ringatni és nem hív majd kétségbeesve, hogy valaki oldja meg helyette a pelenkázást. Mert ha nem helyezzük vissza magunkat a melegség őrzőjének szerepébe, ha nem találunk vissza önmagunkhoz, azt hiszem, abban egyetértünk, hogy dilettáns és torz világban fogunk élni. És ez a jövő már elkezdődött.

Szeretettel:

Jurák Kata






 
 
0 komment , kategória:  Nőkről 2.  
Boldog Karácsonyt
  2016-12-24 14:03:30, szombat
 
 





Link
 
 
2 komment , kategória:  Ünnepekre  
A magyar oktatás
  2016-12-20 06:32:24, kedd
 
  A magyar oktatás teljes csőd! - Egy 16 éves diák elképesztő vallomása

Egy, a világra nyitott, tudásvágyban bővelkedő budapesti gimnazista vagyok. Ennek ellenére gyomorgörcsöt kapok, valahányszor az iskolára gondolok, és ez így szerintem nincs rendjén. Az iskola leginkább abból áll, hogy reggel bemegyek fáradtan, a tanárok is fáradtak, a többiek is fáradtak, és akkor mi, együtt, fáradtan próbálunk valamit csinálni, amiből általában semmi jó nem sül ki. Miért is lenne máshogy...

Az általános kimerültség közepette, ami egyébként kutatásokkal bizonyítottan az életkorunkra jellemző, napi 6-7 tanórában körmöljük szorgosan a tanárjaik által diktáltakat. Hogy ennek mi értelme, azt még egyetlen brit kutató sem derítette ki. De nem hiszem, hogy a tollbamondás, bármilyen hasznos képességemet is fejlesztené. Amennyiben mégis, azt köszönöm szépen, de azt elmúlt tíz évben a magyar oktatás, már tökéletesre fejlesztette.

Valaki tanítson meg élni!

Ha egy mód van rá, és végre engem is megkérdez valaki, akkor mostantól szeretnék a kreativitásra, a problémamegoldó képességre, a kooperativitásra is rágyúrni, mert az esetek legnagyobb részében ezektől függ majd, hogy szakmailag sikeres leszek-e az életben, vagy sem. Azt is hallottam, hogy az állásinterjúkon nem a tankönyv kisbetűs részeibe kérdeznek bele, hanem az ember kiállása sokkal többet számít. Kit érdekelnek, majd a kétszikűek egy nagy multi döntőbizottsága előtt állva...

Egyenesen viccesnek tartom, hogy több mint tíz éve ebben az iskolarendszerben tanulok, de még egyszer se került szóba, hogy azt mégis hogyan kell csinálni?

Azon már nem is csodálkozom, hogy a körülbelül heti 35 órába nem fér bele 60 perc, ahol a kamaszok kötötten, mégis kötetlenül, uram bocsá!, beszélgetnek. Különösképp az zavar, hogy idén még egy tanár sem kérdezte meg tőlem, hogy én akkor hogy is vagyok. Arra már rég rájöttem, hogy a tudásmérés a rövid távú memóriám tesztelésén kívül nem sokból áll. Az írásbeli feleletnél a jegyem attól függ, hogy negyvenöt perc alatt (ami általában inkább 40) tudok-e elég gyorsan írni, és lap végéig érek-e kicsöngetésig, vagy épp mennyire vagyok fáradt 7. órában. Mert igen, mi is elfáradunk, pedig mennyi energiát tudnának bennünk felszabadítani, ha egy kicsit figyelnének ránk.

A szóbelinél se jobb a helyzet, az érdemjegyem inkább függ a tanár hangulatától, és személyemtől, mint a tudásomtól, amitől igazán kéne. Ilyen cseppet sem motiváló körülmények ellenére is küzdünk az osztálytársaimmal, magoljuk az 50 oldalnyi jegyzeteket a témazáróra, mert mást nagyon nem lehet csinálni. Az elvárások mind szülői, mind tanári irányból csak jönnek, és jönnek, hiszen be kell jutni egy jó egyetemre, ha munkát akar az ember, és az iskolának is előkelő helyen kell szerepelni a jövő évi ranglistán.

Elnézést, figyel itt rám valaki?

Előre tudom, hogy az érettségi időszakban kívülről fújom majd az összes tételt, de egy számlát nem fogok tudni befizetni, vagy egy rántottát megsütni, ha a magyar közoktatáson múlik. Rég nem álmodozom róla, hogy valaha egy történelmen vett csatát földrajzi szempontból is megnézzünk, vagy olyan interaktív feladatokat oldjunk meg, amelyek megmutatják a matematika természetben való megjelenési formáit.

Látom, hogy párhuzamosan tanuljuk a tantárgyakat, és ugyanazt a témát történelmi és irodalmi szempontból is megnézzük, de egyelőre elképzelhetetlennek tartom, hogy ezt valahogy összeegyeztessük. A majdnem százfős tanári kar tagjai azt sem tudják egymásról, hogy ki melyik osztálynak milyen tantárgyat tanít. Elég sokszor megtörténik, hogy 45 perc diktálás helyett akár otthon is maradhattunk volna, ha a tanár e-mailben átküldi a 4 oldalnyi anyagot óránként, és akkor csak 3 hetente kellene bemenni dolgozatot írni, de ilyet mégse lehet, pedig ugyanott tartanánk, mint most.

Az se szokott számítani, hogy a csoport fele egyest ír, mert szorít az idő, tartanunk kell magunkat a tantervhez. Nem tudom, kitől lehetne, de szeretném megkérdezni, hogy tankönyvekről diákok véleményét is kikérték? Mert ki tudhatná jobban, hogy miből lehet tanulni, mint a diák maga?

Nem hiszem, hogy ezeken ne lehetne változtatni, hiszen hetente olvashatom a cikkeket jobbnál jobb nyugati iskolareformokról. Nem mondom, hogy mindig minden rossz, de van bőven min változtatni. Azt sem tudom, hogy hány embernek kell még leírnia, hogy ez így nincs rendben, és történjen is valami. De abban biztos vagyok, hogy változtatások nélkül sosem lesz jobb, és nagyon remélem, hogy valaki végre veszi a fáradságot, és elkezdi valahol, legyen ő oktatási miniszter, tanár, vagy éppen én, éppen most.






 
 
0 komment , kategória:  Iskola  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2016.11 2016. December 2017.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 3 db bejegyzés
e év: 4967 db bejegyzés
Összes: 24786 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 245
  • e Hét: 4870
  • e Hónap: 28016
  • e Év: 158087
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.