|
2019-10-31 08:05:18, csütörtök
|
| |
| |
ERDEI B. ÁGNES
Messzire nézek
Október utolsó napjai ácsorognak a küszöbön indulásra várva. Búcsúzkodnak. Talán kevéske melegséget remélnek még, mielőtt átengedik az öreg, agyonkoptatott macskaköves utat a Novembernek. Hátukon a múló idő terhei nehezednek, de megfáradt szemhéjuk mögött fel-felsejlenek a közelmúlt pillanatainak örömfényei is. Bocskoruk talpát elnyűtte a megtett út, pelerinjük kissé már rozsdás, hajnalokban fázósan nyirkos, de az örök megújulás virágai, melyeket a végtelenség hímzett rájuk, sosem kopnak.
Halottak napja közeledik. Soha nem tudom elfogadni ezt az elnevezést. Nekem nem voltak és nem lesznek halottaim, csak szeretteim, akik - bár ebben a percben testi valójukban nincsenek érinthető közelségben - velem, bennem élnek.
Messzire nézek, nagyon messzire, és érzem, hogy a távol itt van, karnyújtásnyira, és még annál is közelebb. Szívdobbanások ritmusa lüktet körülöttem, ráhangolódva szívverésemre.
Nincs szükségem egyetlen napra, amikor emlékezem, mert elválaszthatatlanok vagyunk térben és időben, és ez az érzés nagyon mélyen ül bennem. Általuk és belőlük születtem, a testem az ő sejtjeikből épült fel. Őrzöm, amit kaptam, és igyekszem átörökíteni. Mi nem búcsúztunk el. Én csak elkísértem őket egy útkereszteződésig. Amit érzek nem a gyász komor feketesége. Melegség van a szívemben, helyszínek, történetek, hagyományok, színek, szerető érintések, hangok, illatok, mosolyok - olykor könnyek is - és fény.... Hosszú téli esték, beszélgetések, együttgondolkodás, összekapaszkodás.
Ezzel a melegséggel bocsátom útjára most a távozó októbert, és ezzel várom a novemberi napokat is.
Boldog örökségem van, amelyet óvón ölelek, amíg csak lehet.
Édesanyám...
Rád emlékezvén
nem ölthetek feketét -
repülés voltál;
Aranyhíd fölött vittél
fényes sirályszárnyakon
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: 2.Mindenszentek,Halottak nap |
|
|
|
|
|
Offline
