|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
|
|
2017-09-27 19:37:37, szerda
|
| |
| |
Az Idő ajándéka
Egyszer volt, hol nem volt, még a... na, jó, az Óperenciás tenger azért mérföldekkel odébb nyaldosta a homokfövenyeket, de mégis valahol a régvolt messzeségben élt egyszer egy királylány.
Ez a királylány egy csodálatos légvárban lakott. Képzelete teremtette-festette színesre, csillogóra a környezetet. A palota parkjában dzsungelszerű növényzet burjánzott, a fák magnóliavirágoktól illatoztak, s egzotikus gyümölcsöktől roskadoztak az ágak.
A szeszélyesen futó patakocskákon kisebb-nagyobb fahidak íveltek át, a bokrok között őzek, pávák sétálgattak, kerti törpék idétlenkedtek és olykor még rózsaszín egyszarvúk is legelésztek.
A kastély minden szobája puha volt és hívogató, kényelmes fotelekkel, plazmatévékkel és jakuzzikkal felszerelve. Az asztalokra az étkezés alkalmával finomabbnál finomabb, válogatott falatok kerültek, messzi földön híres szakácsok készítették a pecsenyéket, képzőművészi tehetséggel megáldott cukrászok cifrázták az édességeket.
A királylány egy ideig békésen elvolt ebben a cukormázas álomvilágban, de ahogy betöltötte a bűvös tizenötödik életévét, más élmények, más izgalmak után vágyakozott.
Épp egy mandarinfa alatt ücsörgött bánatosan, unalmában a kavicsokat rugdosta méretre készült, lábára varrott Jimmy Choo szandáljában, mikor felbukkant előtte az Idő.
Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint ahogy azt a lány képzelte - és valljuk be, nem is nagyon képzelgett róla, elég volt neki az álomszép világát folyamatosan álmodni, abba pedig ilyen rémisztő dolgok, mint Halál, Elmúlás, Tévedés, Hiba, Idő nem kaptak helyet.
Az Idő állandóan változtatta alakját, hol elragadtatott másodpercekként, hol pedig csigalassan vánszorgó évekként mutatkozott előtte. Érdekes volt, hogy bár külsőségeiben folyamatosan átalakult, az arca mozdulatlannak és érzelemmentesnek tetszett. Valahogy szép volt, sugárzó és... igen, időtlen. Letelepedett a lány mellé a padra, de nem szólt. Csak kíváncsian méregették egymást, mindent tudó pillantásában a lány önmagát vélte felfedezni. Elmosolyodott. Az Idő biccentett viszonzásképpen, majd egy ütött-kopott fadobozt nyújtott át a királylánynak, s semmivé (mindenné?) foszlott.
A királylány felnyitotta az ajándék fedelét: mesés színekben pompázó, csillogóra csiszolt, ördögi ügyességgel vésett kristályok ragyogtak benne.
Nem érintette meg őket, csak a nap sugarai felé fordította a dobozt, és nézte, hogyan játszadozik a fény a színekkel, hogyan simít végig rajtuk, és figyelte, ahogy a kövek feleltek a nap érintésére. Fogalma sem volt, mi ez az ajándék, de mivel a királylányt is női anyagból gyúrták, örült minden fényes, márkás vagy drágának tűnő cuccnak.
Egyedül a dobozzal nem tudott megbékélni, nem értette, hogy kerülhetnek ilyen üde szépségek egy ilyen öreg csúfság fogságába, de hiába keresett bársonnyal bélelt, selyemmel bevont, arannyal átszőtt tartókat a kincseinek, valahogy egyikbe sem illettek igazán, és végül mindig a fadobozban kötöttek ki.
Egyszer csak, egy hómentes decemberi délutánon egy királyfi tévedt a birodalomba. Mikor az őrök feltartóztatták, váltig állította, hogy véletlenül keveredett a kertbe, mert meghibásodott a lova GPS-e, ám a királylány remélte, hogy valamilyen úton-módon mégiscsak ő vonzotta be ezt a magas, jó képű idegent. Bár az elektromos eszközök mágikus rontásához semmit sem konyított, de lelke legmélyén érezte, hogy holmi félreértésnél komolyabb dolgok vannak készülőben... A fiatalember egy távoli birodalom szultánja volt, de abban az időben, egy kis mellékes reményében igricként is tevékenykedett.
A fiatalok, a Nagy Sorsforgatókönyv betűit szóról szóra követve egymásba szerettek. Majdnem holtomig tartó dínom-dánom kerekedett belőle, mígnem egy végzetes napon...
...a királyfi elkunyerált egy drágakövet az Idő ajándékai közül.
A királylány az ifjonti heves szerelem nevű halálos vírus által megfertőzve, kinyitotta a doboz fedelét, és az ifjúra bízta a választást. Az nagyítólencse alá tartotta a köveket, sőt még egy királyi értékbecsüst is hívatott. Végül a legnagyobb, legszebb vörös kővel, egy burmai nága-rubinnal a markában távozott. Örökre.
A királylány sírt-rítt, búslakodott, de bánata csak a következő herceg felbukkanásáig tartott. Vele is romantikus lányregénybe illően indult minden, a királylány kivirult, giccses naplemente-háttér és Hollywood felírat elé képzelte magát az ifjú oldalán. A kijózanodás jóval rövidebb ideig tartott, a fiatalember kevésbé volt válogatós, ő az első, keze ügyébe akadó fekete gyémánttal lépett le a porondról.
Messze földről, távoli birodalmakból újabb kérők érkeztek, ám minden lángolásnak fájdalmas búcsú, és egy-egy újabb hiányzó kristály lett a vége. Fogyatkozott a doboz tartalma, a felhőkék akvamarin, a lángsárga topáz, a júniusi-rét-zöld smaragd mellett az apróbb kövek is el-eltünedeztek.
Ekkor egy újabb lovag bukkant fel, magát varázslónak mondta. El is bűvölte a királylányt alaposan. Ő végül nem sokat teketóriázott, erszényébe rázta a doboz alján marad drágaköveket, majd angolosan távozott, pedig született skót-felföldi volt.
Na, most esett le igazán a tantusz (ami mint tudjuk, egy pihekönnyű pénzféle) a királylánynál. Elpazarolta az Idő ajándékait...
A királylány érett barack-rózsaszín szobája közepén ücsörgött a földön (nem törődött a kiszakadt Calzedonia harisnyájával sem), és a drágakövek hűlt helyét bámulta.
Tudta, hogy ezeket a kincseket már sosem szerezheti vissza. Kétségbeesésében amolyan királylányosan hüppögött (nehogy elmázolja tökéletesre sikeredett MAC sminkjét), mikor udvariasan kopogtattak az ajtón. Az inasa látogatót jelentett, és átnyújtott egy mindenféle díszítést mellőző fekete-fehér névjegykártyát.
Idő közben is változatlan Idő tért vissza hozzá. Elmagyarázta a lánynak, hogy kár siratni az elmúlt időt - hiszen ő mindig jelen van. Inkább arra biztatta, hogy mozduljon ki végre komfortos, ám unalmas palotájából és fedezze fel a kinti, sokkal izgalmasabb, realisztikusabb és élettel telibb világot. "Fogd a dobozt, és töltsd meg a saját kincseiddel."
Végül még egy igazán hasznos tanáccsal is ellátta a kényelmes farmerbe, túracipőbe és hátizsákba bújt, indulásra kész, lelkes királylányt: "Legközelebb olyan királyfit keress, aki legalább annyira szeret téged, mint magamagát. Akkor nincs szüksége a drágaköveidre. Vagy tudod mit, egy ördöghajszállal még annál is jobban szeressen. Mert ezek az igazi értékek!"
Podonyi Hédinek- köszönöm, hogy megírta ezt a tanulságos mesét.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
2017. Szeptember
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
244 db bejegyzés |
| e év: |
2711 db bejegyzés |
| Összes: |
16396 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 2283
- e Hét: 8699
- e Hónap: 17882
- e Év: 70590
|
|
|
Offline
