|
2021-12-21 16:08:04, kedd
|
| |
| |
Csorba Győző: Karácsonyfa-díszítés
Tíz gyermekedből egymagam maradtam:
kettőt befalt a föld,
hetet a sűrű távol. Változatlan
hangjával a karácsony ránkköszönt;
nézünk egymásra: mit kezdjünk vele? -
tele a szívünk, s mással van tele.
Ezüstpapiros cukrok a kezemben,
díszítgetem a fát,
úgy sírhatnék, és úgy kéne nevetnem -
mozgásom egyre lassúbb, tétovább:
a régi hit nincs, új sincs még helyén,
meghalt a gyermek, s nem nyughat szegény.
Kínok térképét hordja édes arcod,
nézlek: segítsz nekem.
Szorgalmad hány nehéz éven kitartott:
erőssé tett a buzgó szerelem, -
díszíts, díszíts, hisz páratlan kezed
bús életedben mindig díszitett.
Díszítsd a fát és díszítsd a világot,
díszítsd világomat,
s tárd föl egy lánynak gyönyörű tudásod
- elémidézi most az áhitat -,
tudom a törvényt: nem lehetsz örök,
s csak ő segithet majd, ha szürkülök.
Ezüstpapiros cukrok a kezemben,
karácsonyeste van,
úgy sírhatnék, és úgy kéne nevetnem:
de csúf s de szép, hogy áltatom magam,
s de szomorú, hogy mégse sikerül:
álmos üresség bélel s fog körül.
Ki férfi lett, azt nem teheti többé
gyermekké anyaöl,
de gyermekké teheti mindörökké
egy jó szerelem, mely rátündököl, -
ó most érzem csak, mit vesztettem el,
ó most tudom csak igazán, mi kell.
Ezüstpapiros cukrok a kezemben,
karácsonyeste van, -
míg nem nyugszom e boldog szerelemben,
ha százszor is karácsony: hasztalan,
s bár minden díszt magamra aggatok,
kietlen-szürke és kopár vagyok.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: KARÁCSONY II |
|
|
|
|
|
Offline
