|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 19
|
|
|
|
|
|
2015-12-24 18:17:51, csütörtök
|
| |
| |
Végre itt a karácsony és kigyúlnak a fények,
Néhány pillanatra a gyermekkori álmok
újra visszatérnek.
Szívünkbe melegség költözik, a lelkünkbe béke.
Mindenkit beragyog a szeretet fénye.
Csillagszórók szórják fényük, égők sora villódzik,
Angyal szárnyon a szeretet a szívünkbe lopódzik.
Ám vannak, akik nem lehetnek ilyenkor sem mellettünk,
Nem láthatják a mosolyunk, és nem hallják az énekünk.
Te sem lehetsz majd mellettem, de hozzád száll egy gondolat,
Hisz barátságod ajándéka ott lesz majd a fa alatt.
Én akkor majd megköszönöm, hogy barátod lehetek,
Egy halk sóhajba lehelem Neked ezt az üzenetet:
Kívánok boldog karácsonyt, csendes, békés ünnepet,
És azt, hogy az év minden napján vegyen körül szeretet. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ünnep |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-12-24 18:15:35, csütörtök
|
| |
| |
Link
Prohászka Ottokár:
Betlehem varázsa
Betlehemre századok óta változatlanul ki van öntve az első karácsonyi éjnek derűje és varázsa! Világ, gondolat, kultúra, művészet és élet elváltoznak, hatalmuk majd emelkedik, majd vész, energiájuk és lendületük koronként fokozódik vagy hanyatlik, belső értékük néha csökken, néha növekszik: de Betlehem, vagyis az a nagy, s világot váltó valóság, hogy az Isten gyermek lett, ez a bensőséggel, s meleggel telített édes valóság, örök értékű s örök érvényű; az nem veszt erejéből, nem bájából, sem lendületéből. Mindenütt másutt az elmúlásé s az elváltozásé az uralom; a világ elváltozik gyorsabban és merészebben, mint ahogy azt a ,,kétezredik'' vagy ,,három-ezredik év'' regényei megálmodhatnák. Gyönge kontárnak bizonyul a féktelen fantázia is a haladás és fejlődés kovácsműhelyében, szárnyalása nem ér föl e műhely mesterének még bokájáig sem. Az az eke, mely a világkorszakok nagy barázdáit megvonja, nem manufaktur; azokat a perspektívákat, melyekben világok váltakoznak, nem emberi szem nézte ki a káoszból. Kultúránk nagy szövőszékén új meg új szálakat fűzhet be az emberi intelligencia, de a világalakulás mintáit az ,,Antiquus dierum'' szemeli s szövi ki. Annál feltűnőbb Betlehemnek örök érvényesülése és ünneplő változatlansága; annál csodálatosabb a karácsonyéj bűbája és ragyogása, mely sugárzásából semmit sem veszít; annál elragadóbb a jászolban fekvő kisdednek eszményi szépsége, mely kifogásokkal nem találkozik s melynek szokása a hódítás, s adója a szívek hódolata.
Miben rejlik hát az elváltozások világában Betlehem örök érvényesülésének s kétségbe nem vont uralmának titka?
Abban, hogy Betlehem karácsonyi éje, az az édesanya és isteni gyermeke, az a barlang a szegények hódolatával s az a magányos hegyoldal a reá telepedett angyalszárnyas, melódiás mennyországgal, telítve van a leggyengédebb, a legnemesebb s legtisztább erkölcsiséggel; nincs benne más motívum, mint a szívnek motívuma, s nincs benne más erő, mint a fölség s a szépség ihlete.
Azért Betlehem folyton élő s éltető, mely természetfölötti életet ébreszt a lelkekben s húrokat pendít meg s érzéseket vált ki, melyeket mindenki ért s melyek életünknek éppoly örök érdekei, mint költészetünknek, művészetünknek, lelkesülésünknek örökérvényű tárgyai. A betlehemi lágyság s finom lelkiség megértésére szemünk előtt kell tartanunk, hogy Betlehemben lepleződik le legbájosabban az Isten arca; a legédesebb hang itt csendült meg, ,,novissime locutus est nobis in Filio''. Ez a ,,parvulus Filius'' találta el legjobban a hangot, melyet ember értsen, jobban mint a próféták, kik dörögtek, jobban mint Jeremiás, aki siralmakat sírt, jobban mint Mózes, midőn életének hattyúdalát zengé canticumában. E arc, e gyermekarc megbecsülhetlen kincse s pótolhatlan támasza teológiánknak. Enélkül teológiánk a Sinai-hegy gránitsziklái körül gomolygó ködben kóvályogna, vagy Ezechiel s Izaiás vízióinak poéziséből emelné ki téziseit; féltenünk kellene teológiánkat azoktól a kemény, merev, zsidó vonásoktól s azoktól a fölséges, de kegyetlen és érdes tendenciáktól. Rémülettel tekintenénk másrészt az Istenség torzképeire, melyekbe az elesett ember merevített meg kegyetlenséget, szívtelenséget, rémületet s torzulatot egyaránt. Ijedezve szemlélnők a természet után kópiázott s ugyanakkor eltorzított istenképeket, Dágont, Molochot, Visnut, a százkezű isteneket; szóval Betlehem nélkül Isten után járva vagy ködben tapogatóznánk, vagy rémséges örvények közt tévedeznénk. A betlehemi Isten-reveláció mindettől megóv; a gyermek arcában mutatta meg nekünk különben örökké lefátyolozott arcát, mintha mondaná: no, ezt már csak értitek. E gyermekarc kihatásának szférája a széles világ, s nem veszti el hatalmát, ahol emberszív dobog; leér még az elnyomorodott ember odúiba s a bűnösnek rejtekeibe, s úgy üdvözlik mindenütt, mint a Napsugarat.
Ki haragudnék a tavaszi napsugárra? Pedig e gyermekarc az isteni kihatások napsugara, melybe a legtöbb szeretetet s a legédesebb vonzalmakat fektette az Isten. Ezt a gyengéd s mély erkölcsi hatást ki is váltja, mert a pápát fogságának trónján éppúgy megvigasztalja, mint a beteg gyermeket zöld hálóval bekerített ágyacskáján. Tőle fogódik el minden szív s nem bír a fölséges gyengédségnek bájával megküzdeni. A legkeményebb ember is olyan vele szemben, mint a gyermek, melynek lelkébe édes anyja meséi rajzolták be a betlehemi éjt, csillagával, angyalaival, glóriájával együtt. A hit ecsetje az a művész, aki Betlehemben remekel, s a szeretetnek inspirációi azok az éneklő angyalok, kik az embert az Isten közelségébe terelik. S még egy más bensőséges s édes vonása van a betlehemi képnek, mely erkölcsi kihatását s győzelmét a lelkek fölött biztosítja, s ez az, hogy Betlehemben a legszebb s legfinomabb természet képezi összekötő kapcsát a legfölségesebb természetfölöttinek, az -- Isten- anya. Isten a betlehemi vízióban a szép természetet párosította az üdvözítő kegyelemmel a Boldogságos Szűz által. A betlehemi képben elbájolja szíveinket a legszebb s a legszentebb anya. A kegyelem bájban nyer az asszonynak királynői varázsa által, s bár minden kegyelem ragyogó aureola, de ez aureola fénye jobban érvényesül az asszonynak homlokán, s a kegyelem varázsa a Szent Szűz királynői szépségén. Benne párosul végre az anyának természetes szeretete gyermeke iránt, az anyának, mint Isten leányának természetfölötti szeretetével Ura s Istene iránt.
Erről a gyengéd s mélységes lelkiségről mondom én, hogy fénye nem fakulhat, virága nem hervadhat, ereje nem veszhet, s hogy míg dobog emberi szív, a betlehemi kép kiváltja benne az Isten hatalmának s szeretetének elismerését. Szívesen hódol meg e győzelmes, örökké szép szeretetnek. Ez Betlehem rendeltetése s a mi nagy szerencsénk!
(1904)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ünnep |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-12-24 18:13:46, csütörtök
|
| |
| |
Link
Novella - Papa, papa, ugye elmeséled megint, hogy is volt azon a szentestén? - A kis Bori rövidszoknyás forgószélként rohant át a tágas lakószobán, és átölelte az apját, aki éppen az utolsó csillagszórókat tekerte rá az embermagasságú fenyő legfelsőbb ágára. - Naná, hogy elmondja - kiabálta Feri, aki alig maradt el húga mögött. Ő már persze méltóságán alulinak tartotta volna, hogy átölelje apját. - Ugye elmondod, apu? A szentestén a szenteste történetét... Muszáj elmondani. - Ugyan, gyerekek! - intette le őket az apjuk, ami persze álszent képmutatás volt, hiszen titokban nagyon büszke volt arra, hogy felcseperedő gyermekei - Feri már tizenkét éves volt, Bori már kilenc - még mindig nagyra becsülték a papa meséjét. - Hányszor hallottátok már? Hiszen kívülről tudjátok! Tanultátok az iskolában is... - Ugyan, apu! Az iskolában! Süket duma! - Feri fölényesen legyintett. - Senki nem tudja olyan szépen, mint te! Senki! - Csodálatosan szép éjszaka volt - kezdte Bori ragyogó szemmel. - Természetesen hó nélkül, ott akkor sem volt hó, ma sincsen, az az éjszaka mégis fehérebb volt és fényesebb, mint nálunk a legtisztább téli éj... Nem, papi, igazán! Senki nem tudja ilyen szépen! - Te lány, hiszen kívülről tudod az egészet! - Na és? Baj az? - Bori hangja könyörgőre fordult. - Pont ez a hecc benne - tódította Feri. - Jó, jó, ha mindenáron akarjátok, - adta meg magát elégedetten az apa. A két gyermek ujjongva futott a széles fotelhez, amelyen még mindig kényelmesen elfértek mindketten, illedelmesen leültek s apjuk arcára függesztették tekintetüket, amikor az helyet foglalt velük szemben, a másik fotelben. - No hát... - kezdte az apa. - Csodálatosan szép éjszaka volt, természetesen hó nélkül, ott akkor sem volt hó, ma sincsen, az az éjszaka mégis fehérebb volt és fényesebb, mint nálunk a legtisztább téli éj. Az izzó csillagok között magasan lebegett a telihold, az egész eget földöntúli fény töltötte be, amilyet sem azelőtt, sem azóta nem látott emberfia. A Betlehem nevű városkában azonban ezt nem vette észre senki, az emberek sajnos mindig hajlottak a vakságra, s ezen bizony nem változtatott az utolsó ezerkilencszázkilencvenhat esztendő sem. A városka szűk, tekervényes utcáin fiatal emberpár botorkált küszöbről küszöbre, szállást keresve. Mindenki láthatta, hogy alig állnak a lábukon, de... - Mindenki láthatta volna, papa, - igazította helyre Bori az elbeszélés menetét. Az apa mosolyogva bólintott. - Mindenki láthatta volna, igazad van, Bori, de senki nem akarta látni. Mindenütt elutasították őket, mert az emberek... - Buták és önzők - mondta a két gyerek egy hangon. - Úgy van, és sajnos ezen sem változott semmi azóta - folytatta bólogatva az apjuk. - Ó, ha tudták volna... - suttogta Bori kellemes borzongással. - Hülyeség - oktatta ki a bátyja. - Akkor állatian unalmas lenne az egész. - Hogy beszélsz? Szégyelld magad! - háborodott fel Bori. - Hogy beszélek? Így beszélek! Talán nincs igazam, apu? - Na, na... Amit mondtál, bizonyos szempontból igaz, de ahogy mondtad... - Na látod! - kiáltott egymásra a két gyerek azonos szavakkal, mert mindkettő úgy érezte, az apa neki adott igazat. - Szóval, az ifjú párt mindenütt elutasították - folytatta gyorsan az apa, meg akarván előzni a csírázó veszekedés kifejlődését. - Pedig szegény asszony már csaknem összeesett. De hiába, akárhol kopogtattak is, minden ajtó zárva maradt. Támolyogtak hát tovább és... Ezúttal a lakásajtó elektromos gongjának dallamos zengése szakította félbe az elbeszélést. Az apa bosszúsan ráncolta a szemöldökét, az anya idegesen szaladt be a konyhából. - Hát ez meg mi - támadt neki szokott idegességével a férjének -, vársz valakit? - Dehogy várok - védekezett a férfi. - Nem is tudom, ki az ör... Az elektromos gong újra megszólalt. - Nahát, ez aztán! - Az anya összecsapta a kezét. - Ilyen nincs! Hát már a szentestén sincs nyugta az embernek? - Te, nem lehet, hogy... - suttogta Bori a bátyja fülébe. - Te, az lehet, hogy... - Hülyeség - mordult rá halkan Feri. Rövid megfontolás után meg is ismételte. - Hülyeség. A gong hangja harmadszor zengett végig a lakáson. Az anya idegesen összerándult. Az apa gyámoltalanul megemelte a vállát, torkát köszörülte, megigazította a nyakkendőjét, és az ajtó felé indult. A gyerekek követni akarták volna, de az anya visszatartott őket a lakószobában. A lakásajtó közvetlenül a kertre nyílt, amint az gyakran előfordul földszintes családi házaknál. A kinyíló ajtó keretét ezüstös fényt árasztó köd töltötte be, s e titokzatos sugárzás közepén két árnykép állott, egy vézna férfi, fáradtan lecsüggő vállal, s egy elformátlanodott asszonyi alak. - Bocsásson meg, uram... - A fáradtságtól rekedt hang szinte csak suttogott. - Bocsásson meg, de fényt láttam... Legalábbis azt hiszem... És gondoltam... Ha megkérhetném... Ha tudnának szállást adni... Az asszonyom már összeesik... Hiszen látja, ebben az állapotban... Csak erre az egyetlen éjszakára... - De ilyet... Ki hallott már ilyet? - A megzavarodott apa hangjából határtalan elképedés beszélt. - Itt vannak! Ők azok! - suttogta Bori. Ki akart surranni az előszobába, de anyja a karjánál fogva visszahúzta. - Ha csak pár órára is - könyörgött tovább a rekedt hang. - Hogy kicsit megpihenjen szegény. Hiszen már lépni sem tud. - De hát... Hogy jut egyáltalán erre a gondolatra, ember? - tört ki az apa. - Attól félek, eltévesztette az ajtót. Ez nem hotel vagy fogadó, hanem magánlakás. Érti? Menjen... - Nincs nekünk pénzünk, uram. Semmink sincs, nem tudnánk fizetni - suttogta végképp megtörve a hang. - Ó hát ez... Ezt igazán sajnálom... De hát... Igazán nem tudom... - Az apa érezhetően elbizonytalanodott. - Engedd be őket, papi, engedd be őket! - Bori hangja tisztán csengett, mint az üvegharang. - Fogd be a szád! - kiáltott rá az anyja, s visszalökte a gyereket a lakószobába. - Maguk pedig menjenek az állomási misszióhoz, vagy az üdvhadsereghez! - kiabált az ajtó felé. - Mit képzelnek? Egyszerűen berontani vadidegen emberekhez, még hozzá éppen szentestén! Csukd be az ajtót, Ferenc, azonnal csukd be! - Nagyon sajnálom. - Az apa a vállát vonogatta, bizonytalanságát mintha elfújták volna. - Igazán lehetetlent kívánnak, be kell látniok maguknak is. - Becsapta az ajtót, de rövid megfontolás után újra fölrántotta. - Próbálják meg a rendőrőrszobán - kiabált, pedig már nem is látott senkit. - Ott biztosan kapnak valami segítséget. Jobbra a második utca. A titokzatos, áthatolhatatlanul fénylő ködből válasz érkezett; ez azonban egészen más hang volt, tisztán és mélyen kondult, de hidegen és keményen. - Mégse volt fény az, amit látni véltem. Az ajtó végképp becsukódott. Az apa ezúttal beakasztotta a biztosító láncot is, kétszer ráfordította a kulcsot, aztán visszatért a lakószobába, ahol az anya a hangosan zokogó Borit korholta. - Ne csinálj cirkuszt, Bori! Mit tudod te, miféle emberek voltak? Hajléktalanok, csavargók, talán bűnözők is! Kinek jutna egyéként eszébe így bekéredzkedni egy idegen otthonba? Álmunkban még a torkunkat is elvághatták volna! Ó, a kalács! Te jó ég, a kalács! Megfordult, és kiszaladt a konyhába. Bori sírt még egy sort, Feri mély gondolatokba merülve bámult maga elé, mintha a perzsaszőnyeg mintáit tanulmányozta volna. Az apa le-föl járkált a szobában, megigazított néhány állítólag ferdén lógó képet a falon, aztán a szobájukba küldte a gyerekeket, hogy elrendezhesse az ajándékokat a gazdagon díszített karácsonyfa alatt. A szenteste története befejezetlenül maradt. Nem is esett szó róla, soha többé...
Tunyogi Csapó Gábor
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ünnep |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-12-24 18:10:45, csütörtök
|
| |
| |
Örökké karácsony
Már nagyon régen volt, nem is volt talán,amikor ámulattal csüngtem azon a fán,mikor csodában és mesében hittem. mikor még e mese volt minden kincsem. Mikor még hittem, érdemes jónak lenni, Hogy a jutalmat érte nem veszi el senki, És ha elég türelmesen, kitartóan várom teljesülni fog minden vágy, minden álom. Aztán gyermekemnek állítottam fenyőfát, Neki rendeztem meg azt a fényes csodát, A csillogó kis szeme lett minden kincsem, Éreztem, boldogabb karácsony már nincsen. Kicsi lett már fácskám, mivel most beérem, sokasodtak emlékeim, és nőtt a szemérem, Gyermekem, s gyermeke csodálja a fámat, boldogan nézem őket, s elkerül a bánat. Mert ismét karácsony van, a lelkünkben béke A történetünk örök, nem lesz soha vége Mert szeretet az, mi széppé varázsolja fánkat csodássá, boldoggá a karácsony éjszakánkat. Kívánom hát szeretettel minden barátomnak Örömmel és várakozással teljen el a holnap,Teljen meg házatok és szívetek szépséggel Legyen Nektek is csodás a karácsony éjjel.
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ünnep |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-12-24 18:10:03, csütörtök
|
| |
| |
Link
Link
Link
Link
[linkhttp://s3.images.www.tvn.hu/2015/12/24/16/17/www.tvn.hu_122e9cd97d065f6d4627 1ee82a778da7.jpg]" target="_blank" >rel="nofollow"Link
Link
Budapest Xmas - Karácsonyi Budapest
Az alábbi linken további képek is találhatóak: Link
Karácsony alkalmából a főváros is ünneplőbe öltözött. A Szent István tér és
a Vörösmarty tér a tavalyi év pompáját is felülmúlta, de az Andrássy út is
hozta a megsz... |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Ünnep |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 19
|
|
|
|
2015. December
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
345 db bejegyzés |
| e év: |
5604 db bejegyzés |
| Összes: |
50420 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 342
- e Hét: 7260
- e Hónap: 18274
- e Év: 124418
|
|
|
Offline
