|
2009-04-28 07:11:19, kedd
|
| |
| |
Reggelente kinyitom a gépet, s ma rendesen belemerültem a Mosonvármegye szerkesztésébe. A hivatalos részen nyűglődtem, hogy legyek túl már rajta. Utána olvastam el a blogot - most már szimultán - kattintottam rá Pistáéra is.
Mivel szereti verseimet, néha egyet-egyet küldök neki (is). A test és lélek volt az utolsó, ami személyes - remélhetőleg pillanatnyi - csalódásról szól. És persze gy kis bölcselkedés is van benne, ebben a korban ez sem ritka. Azt írja blogjában, hogy szomorú a vers - naná - s megint bántanak, (Hát igen, most magam bántom magamat.), hogy mikor lesz vége ennek.
Szóval nehéz dolog a vers is, mert bármennyire van egy állandó jelentése, az olvasó fölruházza, magévá is teszi, magára ismer benne.
Az igaz, hogy elég zavaros időszak van mögöttem, ami abból adódik, hogy még nem látom át a kényszervállalkozás minden szegletét, s nem állt be a dolog a kerékvágásba. S hogy egyszerűen úgy tekintenek, mint egy intézményt, ügyeket intézek, teleírva a naptár. Jönnek hozzám, mintha fógadóórám lenne, s olyan dolgokat beszélnek meg, amiben nem tudok segíteni, s tulajdonképpen nekem is hasonlóak a gondjaim.
Gondoltam arra is, hogy teljesen kikapcsolom a mobilt, s eltűnök "hirtelen"
Igen, de...
idemásolom a verset
"Melyik kerekedik felül végül a
test és a lélek örök küzdelmében?
Melyik oltja ki végleg a másikat?
(Ha lekerül a bilincs a rab kezéről
még sokáig égeti azt hiánya.)
Ez járt a fejemben, amikor üres lett a kagyló,
s hangod elhalt az éterben csak a
foglalt jel lüktetett tovább.
Test és lélek? Miért gondolom most mégis
hogy a túlzott fegyelmezettség
megöli a vágyat?
S hogy nem lehet katedrálist építeni porló
emlékeinkből?
Végül a testet legyőzi a lélek,
s győzelmébe aztán belepusztul." |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
