|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
|
|
2010-07-29 16:48:10, csütörtök
|
| |
| |
Hogy ki voltál nekem?
A választ keresem,
és mondok szavakat,
kicsiket, nagyokat.
Hisz nem volt olyan rég,
a postás keres még,
sok régi jó barát
emleget, gondol rád.
A nappalt még csak jól bírom,
emléked este fáj nagyon.
Mindegy, vállalom vagy tagadom,
de szent igaz, hogy akarom:
Nem tudok nem gondolni rád,
nélküled üres lett a ház, néptelen.
A hűvös kezekért,
a fénylő szemekért,
a sok-sok mosolyért,
köszönet mindenért.
A nappalt még csak jól bírom,
emléked este fáj nagyon.
Arcod ott dereng a falakon,
a hangod szól egy szalagon.
Nem lehet nem gondolni rád.
Mindegy, vállalom vagy tagadom,
de szent igaz, hogy akarom:
Nem tudok nem gondolni rád,
nélküled üres lett a ház, néptelen.
Ha egyszer visszatérsz,
és veled jön a fény,
majd újra nevetünk
boldogan te meg én.
Volt sok szép örömöm,
mégis csak köszönöm.
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szomorúság |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-07-29 16:46:24, csütörtök
|
| |
| |
Egy pillanat, egy megfoghatatlan érzés vezetett el hozzád.
Emlékek, amit csak az én szemem lát. Mond, mi ez a vágy,
mi ez a fájdalom? Csak tűröm csendesen, hadd fájjon,
hagyom. Egy ösvény, lépcső, magas hegyek, mond csak
még mit rejtenek? Képek a múltból, érzések a múltról,
mond ugye ez nemcsak képzelet? Kiáltanék, de nem
szabad, nem lehet, őrzöm a titkot, a mi időnk már elveszett.
Messze vagy nem látlak, én mégis érezlek, ne félj én nem
bántlak, csak álmaidban élhetek. Rohannék, de nem merek,
üzennék, de nem lehet, lelkem egy része az emléked,
szívembe bezárva titokként őrzöm meg. Vízesés, barlang
múltunknak rejteke, varázslatos tájak, s nincs már ki felfedje.
Titkot rejt a félhomály, sose látott égi táj. Vonz a semmi, az
ismeretlen, csak űrt érzek a szívemben. Kell a válasz, tudom
hallasz, szavaid a lélek muzsikája, ideér-e hozzám valahára.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szerelem 3. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-07-29 14:38:39, csütörtök
|
| |
| |
Melegíts, mert fázom
hideg már az este.
Takaróm felhajtom
lényedet keresve.
Biztatlak, találd meg
esténként az ágyam.
Duruzsolj fülembe
borzongató lágyan.
Szikráidat szórjad
lángoló varázzsal,
izzó szenvedéllyel,
égető parázzsal.
Hozzád bújok akkor!
Ölelem a tested!
Halovány arcomat
rózsaszínre fested.
Levetem ruhámat,
Te vagy már a máglyám.
Melegedre vágyom
csodás cserépkályhám.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Humor 2. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2010-07-29 14:13:45, csütörtök
|
| |
| |
Forró fülledt az éjszaka, s én aludni vágyom,
De csak álmatlanul forgolódom, elkerül az álom.
A nyitott ablakhoz lépek, bámul rám a sötétség,
Nem ciripel egy tücsök sem, alszik minden szépség.
Valahol a távolba´ egy vonat füttye szól,
Kihalt utcák magányában csak a csönd kóborol.
A hold álmosan egy felhő mögül néz rám,
Kevés csillag ragyog ezen az éjszakán.
A szívemben fájdalom, a lelkemben üresség,
Úgy érzem, a szerelem csupa keserűség.
Elhagyatva, megcsalva, kifosztottan állok.
Hazug ez a világ, megcsaltak az álmok.
Talán könnyebb lenne, ha gyűlölni tudnálak.
De a magányom szinte üvölt utánad.
S bár még bennem lüktet a megcsalás fájdalma.
Mégis hozzád száll lelkem halk sóhaja.
El kell feledjelek. El kell engedjelek.
Csak az emlékeimben lehetek majd veled.
Viaskodik bennem az ész és az érzelem.
Pedig tudom jól, hogy hazug e szerelem.
A hajnal felváltja a szomorú éjszakát.
S messzire űzi az éjszaka démonát.
Vidám madárdallal köszönti a napot.
Elsápaszt néhány hunyorgó csillagot.
A kelő nap magába csókolja a harmatot,
S ragyogó kékre festi az égboltot.
Elringat a hajnal, s én elálmosodom,
Halott angyalok álmait álmodom...
Kinyitom a szemem. Megszakad az álmom.
Lecsukom, de hiába, tovább nem álmodom.
Pedig visszavágyom az álmok színes mezejére.
Az álombéli szerető lágy ölelésébe.
Nem rég még valóság volt, mi ma már csak álom,
Forró csókodnak csak emléke él számon.
Nem rég még öleltél, becéztél Kedvesem,
Ma illatodat párnámon hiába keresem.
Nélküled kelek, emlékeddel fekszem,
Hiányod sikolya itt lüktet még bennem.
Hazug mosollyal ajkamon hirdetem,
Már nem fáj, már elmúlt a szerelem.
Felkelek, arcomra álarcot sminkelek,
Ne lássák, hogy alatta mennyire szenvedek.
Hazudom, hogy vége, s már nem fáj emléked,
Magamnak is hazudom, hogy feledtelek Téged.
Csak este, ha álomra hajtom le a fejem,
S a tudatom feletti kontrollt elveszítem,
Pillekönnyű szárnyán hozzád repít álmom,
Akkor vallom csak be, az az én világom.
Mert ha ébren vagyok, fáj, lüktet hiányod,
Hangtalan szavakkal utánad kiáltok.
Üres lelkemben csak néma sóhajok,
És a soha valóra nem váltható álmok.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Lélekmorzsák 2. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
2010. Július
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
350 db bejegyzés |
| e év: |
3099 db bejegyzés |
| Összes: |
34593 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 6804
- e Hét: 21600
- e Hónap: 43867
- e Év: 176421
|
|
|
Offline
