|
 1/3 oldal 
|
Bejegyzések száma: 22
|
|
|
|
|
|
2011-09-11 22:08:40, vasárnap
|
| |
| |
Érdek annyi van, ahány ember a földön. De igazság csak egy.
A gyertyaláng és a reflektorfény csak méreteikben különböznek
egymástól, lényegükben azonosak.
(Wass Albert) Tollas
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Lélekmorzsák 4. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-09-11 22:05:22, vasárnap
|
| |
| |
Az ifjúsági csoportban én voltam az ideális lány. Ennek sajnos vége lett.
Gondolom, szükséges volt, hogy ilyen kemény leckében legyen részem.
Jövő héten egy leányanya otthonba költözöm, hogy ott töltsem el
terhességem utolsó hónapját és várjam azt a kisbabát, akit nem tarthatok
meg.
Ha tudtam volna, hogy ez lesz néhány perc testi szerelem vége, soha nem
tettem volna meg. Minden tizenévesnek azt tanácsolhatom, őrizze meg
szüzességét. Nem éri meg. Olyan, mintha börtönben lennél. Nem randizhatsz.
nem szórakozhatsz, mint körülötted a barátaid, mikor pedig a kárt látod, amit
családodnak, barátaidnak és magadnak okoztál, csak sírni tudsz. Látom a
lányokat a szülőotthonban és szemükben a fájdalmat, amit nem tudnak titkolni.
Túl sokan tudnak az esetről a városkában, és úgy érzem, nem bírok tovább itt
élni. Ha túl leszek az egészen, főiskolára akarok menni és később férjhez, de
biztos vagyok benne, hogy nem tudom elfelejteni ezt a kisbabát.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek az életből 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-09-11 22:03:14, vasárnap
|
| |
| |
Az élet szép - mondjuk gyakran, de vajon észre is vesszük benne ezt a szépséget?
Meglátjuk mindenben azt, ami szép lehet, vagy csak az eredendően szép dolgokat
tartjuk szépnek?
Ott van a szépség a tavasszal nyíló virágokban, egy kisgyermek kacagásában
vagy a kedvesünk mosolyában. Ezeket szépnek tartjuk, de nem biztos, hogy
észrevesszük a szépet egy sivár pusztában, a szemetes utcán vagy egy csúnya
ember lelkében!
A szépség ott van mindenben - gondolkodj és láss így! Lásd meg azokban a
dolgokban is a szépséget, amelyeket eddig eredendően csúnyának, piszkosnak,
rendezetlennek tartottál! Találd meg bennük azt az aprócska érzést, amit eddig
a számodra ellenszenves minőségek eltakartak, elnyomtak!
Kezdd az első tárggyal, ami most a közeledben van. Figyeld addig, nézz bele a
természetébe, amíg meg nem látod benne a szépség apró fényét! Ha ez sikerül,
akkor lásd meg újabb és újabb tárgyakban, a mindenben benne lakó szépséget!
Amikor a tárgyakban már látod, akkor térj át az élőlényekre! Lásd a szépséget a
növényekben, az állatokban és az emberekben is. Fontos, hogy ne belelásd,
hanem észrevedd a valóban bennünk levő szépséget!
Ha valamiben, valakiben hosszas keresés után sem látod meg, akkor ne akard
belevetíteni, inkább később térj vissza rá a gyakorlattal, hátha addigra fejlődik
annyit a szép-látásod, hogy már észreveszed benne is!
Ez nem egy egyalkalmas gyakorlat. Érdemes napokig gyakorolni a szép meglátását,
hogy állandósuljon számodra ez a látásmód! Amikor már mindenben meglátod a
szépséget, akkor is, ha külön nem figyelsz rá, akkor elérted a célodat, megtaláltad
a világban a szépséget!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tavasz 1. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-09-11 21:54:48, vasárnap
|
| |
| |
A folyadékhiányt levesek rendszeres fogyasztásával is
ellensúlyozhatjuk!
Szomjazás esetén a szervezet először az izomból vonja
el a nélkülözhetetlen vízmennyiséget, ez az izmok fokozott
ingerlékenységével, valamint fájdalmas izomgörcsökkel
járhat. Előzd meg!
Hozzávalók:
4 db nagyobb alma
3-4 szem szegfűszeg
őrölt fahéj ízlés szerint
1/2 citrom reszelt héja
1 cs. vaníliás cukor
4 dl víz
1/2 csomag vaníliás pudingpor (főzős)
0,5 dl tej vagy víz
3-4 ek. cukor (ízlés szerint)
A tálaláshoz:
tejszínhab
szeletelt mandula
Elkészítés:
Az almát megpucoljuk és feldaraboljuk. A vaníliás cukorral,
a fahéjjal és a szegfűszeggel együtt, annyi vízzel amennyi
ellepi megfőzzük. Kivesszük belőle a szegfűszeget majd
botmixerrel pürésítjük.
A pudingport kikeverjük a cukorral és a tejjel (vagy vízzel).
A lábosba öntjük és ízlés szerinti vizet hozzáadva besűrítjük
a levest. A végén hozzáadjuk a reszelt citromhéjat is.
Alaposan lehűtjük.Ízlés szerint tejszínhabbal és szeletelt
mandulával a tetején tálaljuk.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Gasztronómia 2. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-09-11 21:52:03, vasárnap
|
| |
| |
Hollósy Tóth Klára
Ha az ember búcsúzik egy napon,
mit üzen majd, mit üzen a mának,
mi lesz az, mit önmagából átad
ki kíséri majd végig az úton?
Elköszön-e majd, szerbusz otthonom,
sietek, mert odaát már várnak,
s az itt hagyott életek és tárgyak
kísérik-e a végzetes nyomon?
Mi lesz, mit az utókorra ráhagy,
megszokott, utolsó mosolyával,
lesz-e az itt hagyott vigasztalan?
Lesújt-e itt valakit a bánat,
s lesz-e olyan, ki porába állhat,
köztes világba tér az öntudat?
Köztes világba tér az öntudat?
Lesz-e követője az iránynak,
az általa indított morálnak,
s lesz-e a világ tőle gazdagabb?
A feledés mindenre rámutat,
hol lesznek a barátok, a társak,
vigaszt miatta miben találnak,
az elmenő, majd szép győzelmet arat?
Hiányát növeszti e a távlat,
odaát mily bosszúságok várnak,
ki mutatja meg arra az utat?
Mivé lesz az élő, bölcs tudat,
lel-e magának végre kiutat
hová lesz? Mily részecskék közt kutat?
Hová lesz? Mily részecskék után kutat,
az öntudat, beéri-e magát?
születnek majd ott is taktikák,
s lesz-e majd, ki rajtuk csak mulat?
És milyen lesz ott majd a hangulat,
milyen a viselkedés,a morál,
hozza-e földi lét mámorát
tovább,vagy az ilyen hova zuhan?
Ott is sík minden, vagy lesz hegymenet,
vannak erdők, mezők és tengerek
emlékszik az agy, mi volt egykoron?
Még elképzelni sem nagyon lehet,
mi feledteti majd az éltetett,
a továbbot, ki követi nyomon?
A továbbot ki követi nyomon,
remény-zölden intenek-e a fák,
érezzük-e a virág illatát
lesz-e fájdalom halántékomon?
Lehet, őrültség mindezt kutatnom,
nem földi lét, egészen más világ
lesz, ami majd vár ott rám és reád,
mi lehet, talán meg sohasem tudom.
Nyugton leszünk, nem folyton szorongva
kell várnunk az újabb holnapokra?
s gondolkodunk-e, bizton nem tudom.
De egy biztos, aki innen elmegy,
hátrahagy mindent, létet, szerelmet,
otthontalan lesz-e az új napon?
Otthontalan lesz-e az új napon,
lesz-e hite, vég nélküli vágya,
az iránt, hogy legyen folytatása,
Nem tudjuk, magammal vitatkozom.
A fájdalom azért még felzokog
a búcsúzás végső parancsára,
és kemény, fáradt füstköddé válva
gomolyog tovább, s talán mosolyog?
Hallgat-e tovább majd parancsokat,
vagy felszabadul, nem lesz gond alatt,
az is lehet, egyfolytában mulat.
Vagy ott már, majd mindennek vége lesz?
az élet végül igazságot tesz,
hiányára ott is majd rámutat?
Hiányára ott is majd rámutat,
hogy kellett volna? S meg békül vele?
volt tavasza, most itt van a tele,
a földön tán most is ragyog a nap!
Most visszatért megint egy földdarab,
nem volt sohasem kedvenc gyermeke,
harcolt a léttel, reménnyel tele,
feledhető az ok és okozat.
Harcának, küzdelmének vége lett,
valahol a vég, mindig döbbenet.
Levetheti-e a hiú szárnyakat.
Isten tudja mivé sikeredett,
lehet, végül tán önmagára lelt,
nem okult, nem tanult a lét alatt.
Nem okult, nem tanult a lét alatt,
lehet, ő lett a susogó tenger,
a vágy teli, a háborgó ember,
s a teste nyugszik most a hant alatt.
Az ő egéről legurult a nap,
boldog akart lenni, legalább egyszer,
de ez a sorsod, ha nem igyekszel,
az idő nagyot lépve túlhalad.
Mint néma erdő barna bánaton,
búsong a szél a lehullt avaron,
majd elül vele, elpihen dalom.
Újra élni? Tán nem lenne kedve,
a penitencián lelkesülve,
kedvetlen lesz-e és bánatos nagyon?
Kedvetlen lesz-e és bánatos nagyon?
ha újra várja a földi pálya
skatulyázott, ezernyi szabálya,
végeláthatatlan lajstromokon?
Az öröklét még titokzatosan
kergeti a fényt a karikákra,
a véges ember elvakulva látja,
csodásnak és pompásnak nagyon.
Áthatol a fény a hullámokon,
mint áttetsző, fátyol - szerű szirom,
simítja meg újra a lelkedet.
Súlytalan lett, mihaszna terhed,
nem kell többé már sose viselned
Kimerült lesz-e és nem lesz-e rest?
Kimerült lesz-e és nem lesz-e rest,
fényárnyként rajzolódni a vízen?
mosolyogni könnyeden, szelíden,
míg a terhe örökre bennrekedt?
Lehet, bár súlytalan, lélekteher,
feszül a soha nem érzett helyen,
szeszélyesen, még mindig lelkesen
virraszt még egyre a szíve felett.
Fájdalmat, s boldog álmokat idéz,
a messzi rév, a titokzatos ítész,
mely nem halt el a távolok felett.
Már a határtalanon túl lebeg
magasztos szelekkel szállva remeg
a másvilágba kerülő én-gerezd.
A másvilágba kerülő én-gerezd
mint tengerbe megannyi szürke hab,
tisztítja magáról a piszkokat,
melyeket várnak sziklarejtekek.
Látja a tükröződő bérceket,
köztük az élet szülte roncsokat,
a rajtuk áthatoló fodrokat,
s a fenséges végtelenségeket.
Megleli-e hite jelképeit,
vagy akár csak a törmelékeit,
netán a titokzatos öröklétet?
Bizonyosság, a kétely rendje-e
de sikerült-e végre, tudja-e
értékelni, summázni a létet.
Értékelni, summázni a létet,
ki sosem nyert, csak vesztett untalan,
kinek hite csak homályban fogant,
tudja-e már mit akart a végzet?
Lett-e végre jussa a reménynek?
vajon a szavak miről vallanak?
amit megszerzett, sajátja marad,
vagy hitein mind rég elvetéltek?
Talán az élő elme balgatag,
a földi erény méretlen marad,
lehetőséget fed a temető?
Az igazak folyton tévelyegnek,
öröm helyett a kétely didergett,
az emberérték lesz-e elvesző?
Az emberérték lesz-e elvesző?
Istenem szólhatnál, hová jutok!
Mondd, minden értéket elhullatok,
vagy mindent lebírok, s még marad erőm?
Nem az élet, a halál, mi legyőz,
hajtja az embert, mint lusta barmot,
nem ad semmit, se célt, se malasztot,
csak fonnyaszt, mint az ősz, az enyhe-rőt.
A hit igéje mindig testté lőn?
hiába is kebelez be a föld,
a feltámadás újra, s újra győz?
Tamáskodik csak folyton az ember,
és mert ember, sosem engedelmes,
lesz-e még olyan, hogy jövőidő?
Lesz-e még olyan, hogy jövőidő,
az ember új, gyötrő szenvedése,
amit a halál fejez be végre,
mellyel az ember majd mindent kinő?
Képzelhetetlen, és képzelhető
csak ne lenne a tudat miértje,
örök kétség az emberbe vésve,
de mert véges, félrevezethető.
Annyit tévelyeg, folyton csak téved,
szívében mindig új hite ébred,
ez rajta tán az égető bélyeg.
Életét, míg él, addig kívánja,
de ha eljut majd a túlvilágra,
egy új élet? isteni merénylet?!
Egy új élet? isteni merénylet
nem akar majd megszületni újra,
-Elég volt a földi létből! - mondja,
nemet mond az élet förtelmének.
Létre hívja-e valami végzet
akkor is, ha ő nem akarja?
az erőszak újra elragadja?
Tényleg nem lenne más, mint merénylet?!
Legyőzi, mint Jézust, atyja vágya,
s meghajol majd az akaratára,
talán még ott sem dönthet szabadon.
Jó lenne tudni, mégis mi várja,
ha visszatér örökös honába,
ha az ember búcsúzik egy napon.
Mesterszonett
Ha az ember búcsúzik egy napon,
köztes világba tér az öntudat?
Hová lesz? Mily részecskék közt kutat
a továbbot, ki követi nyomon?
Otthontalan lesz-e az új napon,
hiányára ott is majd rámutat?
nem okult, nem tanult a lét alatt,
kedvetlen lesz-e, és bánatos nagyon?
Kimerült lesz-e és nem lesz-e rest,
a másvilágba kerülő én-gerezd
értékelni, summázni a létet?
Az emberérték lesz-e elvesző?
lesz-e még olyan, hogy jövőidő?
Egy új élet? Isteni merénylet?!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek 2. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-09-11 21:09:11, vasárnap
|
| |
| |
Légy erős, öntörvényű és szabad.
Ne függj senkitől, tőled függjenek,
mert te vagy az erősebb.
Ha pedig nem: légy azzá!
Müller Péter
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Gondolatok 4. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-09-11 21:07:07, vasárnap
|
| |
| |
Pilinszky János:
A gyepet nézem, talán a gyepet.
Mozdul a fű. Szél vagy zápor talán
vagy egyszerűen az, hogy létezel
mozdítja meg itt és most a világot.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Vallomás |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2011-09-11 20:52:11, vasárnap
|
| |
| |
Mára megértettem, hogy bármi is legyen is az, ha a végéhez közeledik, megérett
az idő az elengedésre. Bármennyire is elszomorít, nem próbálom visszatartani. Van
egy utolsó pont, amin még visszafordulhatnék, de nem teszem. Nem teszem, mert
tudom, hogy ez jelenti a szabadságomat. Sokszor mondták már nekem, hogy soha
semmit nem vesznek el tőlem, csak abban az esetben, ha helyettesítik egy sokkal
jobbal. Mára már tudom, ez valóban így van. Ha valami már nem szolgálja a
fejlődésemet, örömmel engedem el.
Van bátorságom elengedni a megszokott, biztonságos, de szellemileg és érzelmileg
haszontalan kapcsolatokat, amelyek átmeneti, de nem kielégítő biztonságot adnak.
Igazi énem feltörni szeretne, és ahhoz hogy sikerüljön, el kell viselnem, ameddig
szükséges, a bizonytalanság okozta félelmet. A múlt az a tegnap és
visszafordíthatatlan.
Amikor a múlthoz viszonyítunk, akkor a semmihez és senkihez viszonyítunk, vagyis
magunkkal beszélgetünk. Senki más nem hallgat ott meg. Nem is nagyon tudjuk
elengedni azt, ami már elmúlt. Ha mégis belekapaszkodunk, akkor csupán annak
illúzióját próbáljuk fenntartani, hogy még mindig jelen van, mert azt hisszük,
valamilyen feladatot kell betöltenie. Elég nagy oktalanság, hogy saját életünk
valóságát a múltra alapozzuk és ahhoz viszonyuljunk, ahelyett hogy a jelen
dolgaihoz viszonyulnánk, amely az egyetlen valóság. Rájöttem, hogy csak akkor
válhatok azzá, akivé lennem kell életem adott szakaszában, amikor végre igazán
látom, és akarom is látni, hogy milyen az az énem, akinek bőrében már lehetetlen
élnem.
Elengedni hát a múltat, és befogadni a jelent, ez hozná meg igazán a harmóniát
életünkbe. Izgatott kíváncsisággal és érdeklődéssel kéne várnunk azt, hogy vajon
kivé válunk. Biztosan senki nem kér egy új életet, amíg teljesen el nem fogadta,
hogy a régi már nem szolgálja fejlődését. Amikor megengedjük magunknak, hogy
elengedjük a régit, akkor tulajdonképpen hűségesek vagyunk az újhoz. Elölről
kezdeni az életet nem tragédia, hanem az én megújulása. Értelme van, üzenete
és lelki fejlődést előidéző hozadéka.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szomorúság |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/3 oldal
|
Bejegyzések száma: 22
|
|
|
|
2011. Szeptember
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
180 db bejegyzés |
| e év: |
2969 db bejegyzés |
| Összes: |
34593 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1584
- e Hét: 23874
- e Hónap: 46141
- e Év: 178695
|
|
|
Online
