|
2020-07-27 15:56:40, hétfő
|
| |
| |
Bogdán László emlékére!
Már két hete. Két hete, hogy úgy döntöttél, képtelen vagy tovább élni. Talán egy váratlan hír, vagy csak az utolsó csepp a pohárban... Ki tudja, mi volt, már sosem fog kiderülni, az igazságot egyedül te tudod, te pedig magaddal vitted örökre.
Egyfolytában nézem a videóidat, az előadásokat, interjúkat, és képtelen vagyok elhinni, hogy meghaltál, hogy nem hallak és nem látlak többé. Értetlenül nézem az utolsó WhatsApp üzenetemet, ami már örökre olvasatlan marad.
Könnyek között hallgatom, amit mondtál: Küzdeni kell tovább, soha nem adhatjuk fel. Te valamiért mégis úgy döntöttél, hogy feladod. Nem tudtunk téged megmenteni, nem tudtunk neked segíteni, sőt, mi is a nyakadba kapaszkodtunk, mert olyan erősnek tűntél.
Azóta minden este azzal alszom el, hátha újra 13-a reggele lesz, vagy arra ébredek, csak egy borzalmas rémálom volt a halálod..., miközben tudom, hogy ez hiú remény. Nagyon hiányzol!
Múlt pénteken ott álltam a temetésen a családod mellett, egy fának dőlve néztem csendben a nehéz, barna koporsódat, ami mellett Ricsi öcséd térdelt sírva. Legszívesebben odarohantam volna, hogy kinyissam, tényleg benne vagy-e. Az egész gyászmise alatt arra vártam, hogy egyszer csak megjelensz mosolyogva, és azt mondod: Örülök, hogy mind itt vagytok, akkor most mindenki kapjon fel egy kapát! Csak nem hittétek, hogy tényleg feladom?
Hallgattam a zenét, és képtelen voltam elhinni, hogy élettelenül fekszel abban a gyűlöletes faládában, és hamarosan végleg elnyel a föld. Kértelek, hogy adj valami jelet, ha látsz, vagy ha itt vagy - mire megrezdült a szél, és a hajamat finoman megsimította egy falevél. Te voltál?
Csak álltam ott bénultan, már azt sem éreztem, hogy a lábaim a magassarkú cipőben elmerevedtek, csak néztem magam elé, de lélekben máshol jártam, újra ott voltál előttem, mosollyal az arcodon. Én is rád mosolyogtam, és éreztem, hogy furcsán néznek rám az emberek... Mosolyogni egy temetésen....
Aztán elindult a menet, és te megint nem tiltakoztál, némán hagytad, hogy vigyenek az erős kezek, és letegyenek arra a hideg márványra, ami a sírgödör tetejét fedte.
Édesanyád ült előttem, halkan, csendben zokogott, ráborult a koporsódra, és csak azt ismételgette: Miért, fiam, miért? A mentősök aggódva figyelték minden mozdulatát.
Nincs annál borzalmasabb fájdalom, mintha a szülőnek kell eltemetni a gyermekét. Annyira természetellenes, annyira igazságtalan. Hogy tehetted ezt?
Haragszom rád! Legszívesebben felpofoználak, mert ez az utolsó döntésed életed legkegyetlenebb döntése volt, itt hagytál mindenkit, aki szeretett, egy soha nem múló, gyötrő fájdalommal. Vajon eszedbe jutott ez az utolsó pillanatban?
Néztem a sírkövedet, a fekete márványt, hallottam, hogy valakik beszélnek, énekelnek, de a tudatomig nem jutott el. Körbenéztem, ameddig a szem ellátott, emberek álltak, mind téged gyászoltak, és ahogy én, ők sem értették, miért tetted ezt.
A sírodat koszorúk százai borították, alig fértek el. Ha keresnéd, az enyém a fejed mögött van, rózsákkal, és két üzenettel: Áldíj tut o szunto dél! ....... Hiányzol, Andi
Megdöbbennél, ha láttad volna, milyen sokan jöttek el a végső búcsúra, és jót mosolyognál, ha tudnád, hogy kik nem... Ha találkozunk, majd elmesélem.
A szertartás végén odaléptem Ricsi öcsédhez, megsimogattam a karját. Megfordult, és szótlanul átölelt. Szavak nélkül is értettük egymást. Félelmetesen hasonlít rád, a szeme, a szája, az arca, a haja, a mosolya. Remélem, felnő ahhoz a feladathoz, ami vár rá! Én segíteni fogom, ha ő is akarja!
A családod azt kérte, ne készüljön fotó és videó a temetéseden, de mindig vannak exhibicionista emberek és sajtósok, akiknek a kérés semmit sem jelent. Olyan borzasztó ez!
Még a temetés sem volt meg, de néhány irigy ember már elkezdte bemocskolni az eredményeidet és a nevedet. Többségében (dísz)cigányok.... Gyáva dolog ez. Korlátolt, buta emberek, akik nem látják, hogy azt az eredményt, azt a hidat, amit felépítettél, inkább folytatni kellene, mintsem lerombolni. Azt hiszem, gondolatban és tettekben előrébb jártál, mint a kor, amelybe születtél.
A temetés másnapján egy barátnőm átküldte a Romnet egyik fotóját (ami ugye nem készülhetett volna el). A sírkövedet és a koszorúkat mutatja. És csak aki jobban megnézi, az veszi észre, hogy a fekete márványban a bevésett képed mellett egy női arc tükröződik..., az enyém!
Cigány barátaim azt mondták, ez üzenet. Egy befejezetlen dologra utal, amit ketten kezdtünk el...
Tudom, hogy van közös feladatunk, és emlékszem, mit ígértem neked: egy olyan országot, amelyet te is szerettél volna. Nehéz örökséget hagytál rám, Bogdán Laci, még keresem a társakat. Néhányat már találtam, remek emberek, te küldted őket, mert te vagy az a közös pont, ami összeköt minket.
Egyébként meg közlöm, hogy gonosz dolog a síron túlról üzenni, tudod, hogy nem hiszek ezekben a dolgokban, és direkt csinálod, ugye? Hát, akkor jelzem, hogy tiszta libabőr lettem... Elégedett vagy?
Ui.: Írhatnál néha. Elég lesz csak annyi: Mitcs
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Gyász 1. |
|
|
|
|
|
Online
