|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 3
|
|
|
|
|
|
2021-12-18 11:09:29, szombat
|
| |
| |
A fejem tele volt hasztalan információkkal amit tőle kellett hallgatnom és válaszolnom is kellett a kérdéseire. Egyetlen előnye volt annak, hogy egy darabig együtt laktunk az, hogy besegített a gyerekfelügyeletében.
Az már bebizonyosodott, hogy anyósom ez alatt az idő alatt úgy élt nálunk mintha egy kellemes nyaraláson volna luxus kiszolgálással. Nem szeretem a konfliktusokat, egyszerűbb számomra, ha azt csinálom amire megkérnek ahelyett, hogy az én álláspontom miatt veszekedjek. Soha nem veszekszem vele inkább mindent ráhagyok.
Az anyósom állandóan azt mondja, hogy a fia tojást kellene reggelizzen, de a férjem nem szereti a tojást. Ez azt jelenti, hogy ameddig anyósom nálunk lakik minden reggel tojást kell sütnöm.
Az meg, hogy a férjem csak nagy nehezen tudja megenni a reggelit, az ő baja. Ő bármikor mondhatja az anyjának azt, hogy ne tanítsa őt, majd eldönti mit akar reggelizni. A férjem viszont hallgat, akkor nekem miért kellene beleszólnom?
Egyetlen dolog amihez minden erőmmel ragaszkodom az a lányom nevelése, de ezt már az első pillanattól tudja anyósom is. 4 hónap együtt lakás után az anyósom annyira elviselhetetlenné vált, hogy már azon gondolkodtam, hogy a szüleimhez költözök ameddig ő nálunk lakik. Meg is kérdeztem tőle nyíltan azt, hogy mikor költözik már haza, de erre a kérdésemre különböző válaszokat adott.
- Hát nem is tudom mondta, attól függ mikor fejeződnek be a munkálatok nálam. A fal színe amit a katalógusból kiválasztottam nem olyan mint a valóságban. Amikor a festők mindent rendesen átfestenek akkor megyek haza.
- A másik fontos dolog pedig a vécécsésze mondta az anyósom azt még nem hozták, amikor majd hozzák és felszerelik akkor hazaköltözöm, mert mégsem lehetek a lakásban vécé nélkül.
Egyik nap az anyósom azt mondta, hogy el sem tudom képzelni milyen szerencsés vagyok azért mert ő van nekem. Az ő anyósa borzasztóan kötekedős. Anélkül, hogy akarta volna, anyósom adott egy jó ötletet nekem, meghívtam a férjem nagymamáját hozzánk egy hétre, de erről nem szóltam a férjemnek és anyósomnak se.
A férjem reggel elment dolgozni, anyósom pedig ismét tanácsokat osztogatott nekem arról, hogyan vigyázzak a fiára. Csengettek, anyósom gúnyosan megkérdezte tőlem kit várok, mikor a férjem dolgozik.
Sietve ajtót nyitott biztosan azt gondolta nagy boldogan, hogy most elkap egy férfi vendéggel, de nem így történt.
Az ajtóban álló nagymama üdvözölte őt:
- Óh drága menyem, öt perccel ezelőtt gondoltam rád, ne nézz már olyan riadtan, menj és készíts egy csésze teát nekem. Hoztam egy tortát, de te nem kapsz belőle, mert így is sokat híztál mostanában.
A férjem nagymamája nagyon boldog volt, nem látta a menyét már hosszú ideje. Nem tudom mit mondjak, de hirtelen aznap az anyósom lakása beköltözésre készen állt, összecsomagolta a holmiját és hazaköltözött.
Megköszöntem a férjem nagymamájának a látogatást majd elő akartam készíteni a szobáját, amelyikben lakni fog egy hétig, mire ő így válaszolt:
- Nem fiam nem maradok, tudom miért hívtál fel telefonon, a menyem miatt, biztosan kiborultál tőle, megtettem amit meg kellett tennem. Gyere igyunk meg együtt egy csésze teát majd hagyd, hogy menjek. Bármikor hívhatsz, ha szükséged van a segítségemre.
Most már optimistán látom a jövőt mert tudom, hogy az anyósom legközelebbi látogatása nem fog ilyen hosszú ideig tartani.
(bidista)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek az életből 2. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-12-18 06:19:20, szombat
|
| |
| |
Én már nem tudom, vagyis elfeledtem, és akarnom kell emlékezni rá, hogy alig néhány évtizede még nálunk, Magyarországon is szóltak egymáshoz az emberek, tudni akarták, honnan jön a másik, mire vágyik, nyitva voltak az ajtók, feljártunk egymáshoz, a függőfolyosón vagy a kis ház előtt ott volt a hokedli, arra ültek ki az öregek, akik nem is voltak öregek, és mondták, hogy telik az élet, mi a titka a roppanós kovászos uborkának, milyen nóta járja, ki süti legszebbre a szalonnát, hol olcsó a sütőmargarin.
Én már nem tudom, mi lehetett annak a bizalomnak az alapja, hogy bárhol kaptam egy karéj lekváros kenyeret, és az utca tele volt gyerekkel, lábtengóztunk és jártuk a határt, az öregek, akik nem is voltak öregek, dominóztak vagy huszonegyeztek, és valahogy mindig volt min nevetni. El sem tudom képzelni, min lehetett annyit nevetni.
Én már nem tudom, hogy volt, hogy szerettük, vagy ha nem, hát elviseltük egymást, nem kellett kínosan feszengeni a vasárnapi ebédnél, már nem emlékszem, milyen úgy beszélgetni, hogy ha vannak is tabu témák, nincsenek aknák, nem lesz lápos és mérgező a beszélgetés egyik tőzeges szóról a másikra; csevegjünk bármiről: szobafestésről, locsolásról, olvasásról.
Én már nem tudom, milyen az, hagyományról, szokásokról beszélni alanyi jogon, úgy, hogy hiszem, a világ leírható és meghódított, mert a búcsúra hazajön a család és a húszliteres fazékban rotyog a töltött káposzta, és az asztali fehérbor mellett elmeséljük a nagy eposzainkat, mondjuk arról a rémületes inflációról, amikor tönkrement a pengő, és a házra félretett pénzből tata végül egy kenyérvágó kést vett meg egy bilit.
És persze azt sem tudom, honnan vették a régi öregek a derűt, merthogy ezt nem sírva mondták, hanem nevettek, ,,ma is megvan az a bili", mondta kacagva tata, pedig nem volt meg, vagy ma nincs meg, ahogy derű sincs, az élet derűje, ami akkor is erősebb volt a türelmetlenségnél, gőgnél, irigységnél, ha nem lett meg a csinos családi ház. Mert volt helyette boldogság, gyerekek, jó szó, és annál nem volt fontosabb.
Úgy hozta az úri dolgom, hogy egy aprócska olasz faluban voltam, amikor itthon megint felizzott a gyűlölet állami ösztökéje, amikor újra irritálni kezdték a magyar emberekben az egyébként is megzavarodott lelket. Próbáltam nem figyelni a hazai híreket, hogy ,,tudtam-e", csak ültem, néztem a tengert, és láttam, hogy arrafelé még kiülnek a padra az öregek, akik nem is öregek, dominóznak a tengerparton, nagyot nevetnek a péknél, nem lökik el egymást, nem keresik a konfliktust, nem úgy élnek, hogy azt lesik, min sértődhetnek meg. És nem azért - hiszem, hogy nem -, mert jobb emberek, mint mi. Aztán persze mégis, és mégsem.
Éreztem magamban a kelet-európai rutint, ingert a szorongásra, a félelemre, a türelmetlenségre, ,,mit lopja a napot?", ,,miért nem szól rá a gyerekre?", ,,miért nem hozza már?", de a tenger, a falucska szűk utcái, a mosolygós emberek nem hagyták, minden mozdulat kigúnyolta jól táplált magyar szorongásom. Irigy lettem, bevallom, egészen őszintén irigy. Szeretném én is elhagyni az eredendő sértettségem, ami a Lajtán innen úgy születik az emberrel, mint másutt Ádám és Éva vétke, azt az örökös gyanakvást, hogy engem rá akarnak szedni, meg akarnak károsítani, át fognak verni, megalázó helyzetbe fogok kerülni, és másról sem szól az élet, mint hogy ezekre készülök, és ezeket heverem ki. Mert semmilyen sérelmemre - ahogy az apáméra és az ő apjáéra sem volt - nincs orvosság, jóvátétel, igazság. Ezért mi, magyarok az apróságokat (elénk állnak a sorban, nem engednek át a zebrán) is úgy éljük meg, mintha bedőlt volna a világ, és csak dühöngünk, rágjuk magunkat, pazaroljuk az életet.
Vajon tudtam én valaha bízni, várni? És maga? Maga tudott?
Tudta, hogy bízni, hinni jó dolog, gyógyítja a lelket?
Láttam egy nagyon öreg livornói nénit, járókeretbe kapaszkodva csodálta a tengert, aztán behunyta a szemét, és csak hagyta, hogy simogassa a sós szél. Amikor elfáradt, idős fia és menye visszasegítették az autóba. Néztem az órámat, két és fél percig tartott, mire be tudott ülni az ülésbe. Addig állt a tengeri úton, az egyetlen hegyi szerpentinen a forgalom. Várták, hogy egy idős ember elinduljon haza. Nem dudáltak, nem villogtak, nem mutogattak. Egy idős asszony szerette a tengert. És most hazamegy. Az az idős ember mi vagyunk, a mi múltunk, a mi zálogunk, a mi toleranciánk, a mi szeretetünk. Ön tudta ezt?
Grecsó Krisztián
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek az életből 2. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2021-12-18 06:04:36, szombat
|
| |
| |
Német orvos: "Miért helyezitek karanténba az embereket? Miért teszitek ki őket felesleges szenvedésnek"?
Egyre több szaktekintély fejti ki azon álláspontját, miszerint a Covid-19 mégis egyszerű influenza, amelyet különböző érdekkörök a média segítségével alaposan felfújtak.
Dr. Wolfgang Wodarg ismert német orvos és volt parlamenti képviselő még a (viszonylag mérsékelt) németországi intézkedéseket is eltúlzottnak minősíti. A ZDF közszolgálati televíziónak nyilatkozva elmondta: a koronavírus miatti pánik értelmetlen, hiszen nincs semmilyen tudományos megalapozottsága.
Szerinte feleslegesek mindazok a drasztikus óvintézkedések, amelyeket különböző kormányok foganatosítanak, főleg az emberek elszigetelése. A Covidot nem tartja veszélyesebbnek bármelyik influenzavírusnál.
Amíg az emberek feleslegesen szenvednek a karanténokban, addig a gazdaság megy tönkre, emelte ki Wodarg, majd hozzáfűzte: a koronavírus évtizedek óta létezik, a Covid-19 csak az egyik változata, minden évben új verziói jelentkeznek és egyik sem emelkedik ki.
A 2009-ben kitört ún. sertésinfluenza-világjárványról is kiderült, hogy a meghűlés egyik nem túl veszélyes formája. Wodarg akkoriban az Európa Tanács Egészségügyi Bizottságának és egyúttal a Német Parlament Egészségügyi Bizottságának az elnöki posztját is betöltötte. Egyértelműen kiderült, hogy igaza volt, amikor kétségbe vonta az akkori járvány komolyságát és rámutatott a vakcina körüli manipulációkra.
Tehát nem holmi összeesküvés-elméleteket gyártó szélhámosról, hanem fajsúlyos szakemberről van szó.
Az egyik glasgow-i tanulmány keretében tekintélyes tudósok rávilágítottak a különböző légzőszervi betegségek jelenletére a 2005-2013-as időszakban. A koronavírussal is foglalkoztak, amelyről megállapították, hogy 15 százalékban képviselteti magát a légzőszervi megbetegedések összességében. > A tudósok azonban ezt olyannyira jelentéktelennek tekintették, hogy az utóbbi években ezzel nem is foglalkoztak, el is felejtették, mutatott rá Wodarg.
Tom Jefferson a világhírű brit Cochrane intézet járványügyi szakértője és kutatója szintén kihangsúlyozta, hogy a koronavírus új változatában nem lát semmi különöset.
Michael Kentsch, az Itzehoe ismert német klinika orvosa kiemelte, hogy a koronavírusos betegekre ugyanúgy tekintenek, mint bármelyik influenzás páciensre. Szavai szerint náluk a kézmosás és a többi higiéniai óvintézkedés minden betegség esetében azonos és magától értetődő.
Lehet, hogy a koronavírussal kapcsolatos pánikkeltés és felhajtás tényleg alaptalan és felesleges?
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Hazám hazám 2. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 3
|
|
|
|
2021. December
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
155 db bejegyzés |
| e év: |
1418 db bejegyzés |
| Összes: |
34593 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 5429
- e Hét: 20225
- e Hónap: 42492
- e Év: 175046
|
|
|
Offline
