|
2016-07-07 08:28:15, csütörtök
|
| |
| |
Gazdagság a pogányok számára
Textus: Római levél 11,11-12
,, Annakokáért mondom: Avagy azért botlottak-e meg, hogy elessenek? Távol legyen, hanem az ő esetük folytán lett az üdvösség a pogányoké, hogy ők felingereltessenek. Ha pedig az ő esetük világnak gazdagsága, és az ő veszteségük pogányok gazdagsága, mennyivel inkább az ő teljességük."
Sok ember számára a kiválasztás és elvettetés tanítása téves, mivel önkényesnek tűnik. Az ,, önkényes" azt jelenti, hogy szerintük megalapozatlan. Azt jelenti, hogy van, akit Isten kiválaszt, és van akit nem, mintha egy margaretta szirmait tépdesné és közben a mondókát mondaná : ,,Szeret...nem szeret...szeret...nem szeret."
Persze nem erről van szó. Tény, hogy Istennek nem kell megmagyaráznia, amit csinál, sőt még ha meg is magyarázná sem értenénk meg Őt tökéletesen. De még ha nincs is magyarázat, ez nem jelenti azt, hogy Isten ok nélkül cselekszik. Isten átgondolja azt, amit tesz, és helyesen gondoljuk, hogy mindennek, amit tesz, megvan a maga oka, ráadásul végtelenül bölcs oka van.
Ennek ellenére Isten elmondta, miért választ ki néhányakat, és másokat miért hagy meg bűneikben. Láttuk a 9. fejezet tanulmányozásánál. Azért van, hogy Isten dicsőíttessék, azaz, kiderüljön, milyen Ő igazából. A Róm 9-ben Pál azt tanítja, hogy Isten megismerteti a türelmét, haragját és hatalmát az elkárhozókkal, akiket elhagy és bűnük szerint megítél, és megmutatja kegyelmét a választottaknak, akiket bármiféle bennük levő érdem nélkül üdvözít.
De még ezzel nincs vége. Emlékezzünk vissza, hogy ezekben a fejezetekben Pál a történelem jelentőségével foglalkozik, tehát a teológiai mellett ,,földi" módon is fogalmaz. Arról beszélt, hogy Isten sokakat elhagyott Izráelből, amely nép elutasította Jézust, a Messiást. ,,Volt-e Istennek ezzel valamiféle célja?" - tehetnénk fel a kérdést. A 11-12. versek arról beszélnek, hogy Istennek igenis volt célja. Isten Izráel elhagyását arra használja, hogy bőséges üdvösséget adjon a pogányok számára.
Négy lényeges pont
A versek új szakaszt vezetnek be Pál gondolatmenetében. Ezekkel kezdődik meg a hatodik, a hét érv közül, melyeket az előző fejezetekben már többször is megnéztünk. Éppen ezért nézzük meg egy kicsit szélesebb körben, hogy mit mond Pál. A Róma 11,11-12-ben Pál négy pontot említ, melyeket a fejezet hátralevő részében részletesebben is kifejt.
1.Izráel ,,megbotlott", de botlásuk nem végleges. Elestek, de fel is fognak kelni. Az előzőekben az apostol arról beszélt, hogy Izráel hitetlensége nem teljes: mindig is volt és lesz is egy maradék. Ebben a szakaszban azt mondja, hogy Izráel hitetlensége nem tart örökké. A teljes nemzet megbotlott, amikor elutasították Jézust, mint Megváltójukat és Messiásukat, de újból fel fognak kelni.
2."Botlásuk" céllal történt: Isten arra használja, hogy a pogányok is üdvözüljenek. A fejezet későbbi részében Pál az üdvösség pogányok számára megnyílt útját ,,titoknak" nevezi, amit korábban nem ismertek és el volt rejtve, de most Isten felfedte (25. vers; vö. Róm 16,25; Ef 3,3-4.6.9; Kol 1,26). Kevesen gondolták volna ezt abból, amit az Ószövetség tanít, különösen, hogy a pogányok üdvössége abból fakad, hogy a zsidók eluatsítják Jézust! Mégis így történt. Ez is ,,Isten bölcsessége és ismerete mélységének" példája, melyről Pál később beszél (Róm 11,33).
Ez is annak a példája, hogyan képes Isten a súlyos büntetést hatalmas áldássá változtatni!
Robert Haldane mondja ezzel kapcsolatban: ,,Az Úr súlyos és szörnyű ítélete mögött sokszor végtelen bölcs és kegyelmes célok húzódnak meg."
3.A pogányok üdvössége Izráel ,,teljességének" idejét hozza majd el, ami nem más, mint a zsidó nép üdvössége. Ez majd a pogányok számára is még további áldásokkal jár. Ha a pogányok üdvössége titok volt, ez minden bizonnyal még nagyobb titok. Ez azt jelenti, hogy a zsidókat nem azért vetette el Isten, hogy a pogányok üdvözüljenek, hanem hogy a pogányok üdvösségén keresztül maguk a zsidók is megtalálják Jézust Megváltójuknak.
4.Ez úgy fog bekövetkezni, hogy a pogányok lelki gazdagsága Izráelt féltékennyé fogja tenni. Látni fogják, hogy mi van a pogányoknak, felismerik, hogy ezek a lelki áldások eredetileg az övék voltak, és ők is vágyakozni fognak rájuk. Leon Morris jól fogalmazza meg ezt: ,,Pál azt mondja, hogy a pogányok üdvösségével az isteni gondviselés heves vágyakozást akart támasztani Izráelben, hogy ugyanez a jó ajándék az övék is legyen."
A pogányok üdvössége
Az első két pont egyértelműen igaz: (1) Izráel elutasította Jézust, és (2) ez az elutasítás oda vezetett, hogy elterjedt az evangélium a pogányok között. Erről részletesebben az Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk.
Ne felejtsük el, hogy majdnem minden első keresztyén zsidó volt, annak ellenére, hogy rengeteg különböző nemzetiségű ember hallotta Péter igehirdetését Pünkösdkor és hitt (ApCsel 2,15.40). A z ApCsel leírja, hogy az első időkben ,,állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel voltak a templomban" (ApCsel 2,46), és ahogyan később a pogányok körülmetélésének vitájánál olvassuk, továbbra is megtartották Izráel előírásait, a szombatnapot, a rítusokat, ünnepeket, és a szent napokat. Ez vég nélkül így folytatódott volna, és a keresztyénség a zsidó vallás kisebbségben levő szektája lett volna, ha a zsidó hatóságok nem állnak ellent az evangéliumnak és nem kezdik el üldözni azt.
Az ApCsel 4-ben olvassuk, hogy Pétert és Jánost, a vezetőket hogyan hurcolták el a Szanhedrin elé, és hogyan fenyegették meg őket, hogy bántódásuk esik, ha nem hagyják abba Jézus prédikálását. Az 5. fejezet elmondja, hogyan tartóztatták le és korbácsolták meg az összes apostolt. A 7. fejezet leírja István, az első keresztyén mártír halálát, és úgy tűnik, ez indította meg az általános üldözést. A szöveg azt mondja ezzel kapcsolatban: ,,És támada azon a napon nagy üldözés a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és mindnyájan eloszlának Júdeának és Samáriának tájaira, az apostolokat kivéve." (ApCsel 8,1) A szétszóródás következtében Fülöp, az egyik újonnan megválasztott diakónus, Samáriába ment, ahol hirdette Krisztust, és sok samáriai hitre jutott. (ApCsel 8,4-7) Aztán Isten elküldte délre, a Gázába vezető pusztai útra, ahol elmondta az evangéliumot az etióp főkomornyiknak (26-39. versek). Fülöp Krisztushoz vezette őt és a főkomornyik elvitte az evangéliumot hazájába, Etiópiába. Ezután Fülöp felment a pogány partvidéken Cézáreába, ahol feltehetőleg le is telepedett, és hosszú, eredményes szolgálatot végzett (ApCsel 21,8).
Pál története hasonló ehhez. A damaszkuszi úton tért meg, amikor útban volt, hogy letartóztassa a városban levő keresztyéneket. Megtérése után elképzelhető, hogy Damaszkuszban maradt volna, ha a zsidók nem utasítják el Jézust, és nem kezdik el üldözni Pált. Amikor ,,a zsidók tanácsot tartának, hogy őt megöljék", a ,,tanítványok azért vevén őt éjjel, a kőfalon bocsáták alá, leeresztve egy kosárban" az apostolt. (ApCsel 9,23-25) Ezelőtt az események előtt Pál Jeruzsálemben élt, és a damaszkuszi megmenekülése után feltehetőleg visszatért volna oda, és le is telepedett volna ott, ha a fővárosban nem találkozott volna további üldözéssel. Amikor a jeruzsálemi zsidók megpróbálták megölni, a tanítványok ,,levivék őt Czézáreába, és elküldék őt Tárzusba." (30. v.)
Később, misszionáriusi életpályája során is ugyanez történt. Szokása volt Pálnak, hogy amikor egy új városba ért, először a zsinagógába ment. Azonban beszéde szinte mindenhol elutasításra talált, emiatt ment tovább a pogányokhoz. Így jutott el számos pogány városba.
Pizidiai Antiókhiában (ApCsel 13). ,,Mikor pedig látták a zsidók a sokaságot, betelének irigységgel, és ellene mondának azoknak, miket Pál mond vala, ellenkezve és káromlást szólva . . . Terjede pedig az Úrnak ígéje az egész tartományban. A zsidók azonban felindíták az istenfélő és tisztességbeli asszonyokat és a városnak eleit, és üldözést támasztának Pál ás Barnabás ellen, és kiűzék őket határukból." (45, 49-50. versek). Emiatt a misszionáriusok továbbmentek Ikóniumba.
Ikóniumban (ApCsel 14). ,,Akik azonban a zsidók közül nem hivének, felindíták és megharagíták a pogányoknak lelkét az atayfiak ellen. . . És mikor a pogányok és zsidók az ő főembereikkel egybe támadást indítának, hogy bosszúsággal illessék és megkövezzék őket" (2, 5. versek). Emiatt Pál és Barnabás elvitte az evangéliumot a likaóniai Lisztra és Derbe városokba.
Lisztrában (ApCsel 14). ,,Jövének azonban Antiókhiából és Ikóniumból zsidók, és a sokaságot eláltatván, megkövezék Pált, és kivonszolák a városból, azt gondolván, hogy meghalt." (19. vers). Másnap Pál és Barnabás továbbment Derbébe.
Thesszalonikában (ApCsel 17). Második missziói útján Pál és útitársa, Szilász, eljutottak Thesszalonikába. Pál a zsinagógában prédikált, ahogy szokott. ,,De a zsidók, kik nem hisznek vala, írigységtől felindíttatván, és magok mellé vévén a piaczi népségből némely gonosz férfiakat, és csődületet támasztván, felháboríták a várost; és a Jáson házát megostromolván, igyekeztek őket kihozni a nép közé." (5. vers). A zavargások miatt Pál továbbment Béreába.
Béreában (ApCsel 17). Béreában azok, akik elutasították Krisztust, fellázították a népet (13. vers), emiatt Pál továbbment Athénbe.
Efézusban (ApCsel 19). Harmadik missziói útján Pál elérkezett Efézusba. Az efézusi lázadás miatt el kellett hagynia a várost, és ismét át kellett utaznia Macedónián.
Mindenhol ugyanaz történt. Pontosan úgy, ahogyan később írja Pál a rómabelieknek: ,,Az ő elesésük által (arra gondol, hogy a zsidók elutasították Jézust, és nem fogadták el Őt Messiásuknak és Megváltójuknak) jutott el az üdvösség a pogányokhoz, hogy Isten féltékennyé tegye őket". Az elutasítás és üldözés mindig ezzel a következménnyel járt, akárhová is jutottak el a kereszt hírnökei. Az elutasítás mindig azzal járt együtt, hogy az evangélium máshol elterjedt. Tertulliánusz, a nagy keresztyén apologéta mondja: ,,A mártírok vére az egyház magja." Így van ez azóta is.
A zsidók üdvössége
Mit mondhatunk Pál négy pontjából a harmadikról? Az első kettő egyértelműen igaz: (1) Izráel elutasította Jézust, és (2) az, hogy Izráel elutasította Jézust, azt eredményezte, hogy az evangélium eljutott a pogányokhoz. A harmadik pont szerint a pogányok üdvössége Izráel ,,teljességének" idejét hozza el, azaz Izráel népének üdvösségét vezeti be, és ez a pogányok számára még további áldásokkal jár. Ez még nem következett be, de be fog következni.
Ha megnézzük, hogy itt és az egész 11.fejezetben mit mond Pál, nem értem, hogyan vetheti el olyan sok mai református teológus Izráel áldott jövőjének gondolatát. (A ,,mai teológusokról" beszélek, mert a múltban élt református írók közül sokan - a tizenhatodik századi reformátorok kivételével - egyértelműen elismerte ezt az igazságot. F. Godet meggyőző gondolatmenete a következőképpen hangzik: ,,Szinte elképzelhetetlen, hogy reformátoraink hogyan ragaszkodhattak oly makacsul egy ilyen nyíltan kifejtett igazsághoz. . . Amikor Izráel meglátja, hogy Jézus Krisztusban teljesedik be az Ószövetség azon ígérete, hogy a Messiás Ábrahám Istenéhez téríti a pogányokat, és a pogányok Krisztusban bőségesen megkapják azokat az áldásokat, melyeket ők annyira kívánnak, kénytelenek lesznek elismerni, hogy Jézus a Messiás." Charles Hodge ezt mondja: ,,Izráel. . . a teljes zsidó népre, a teljes Izráelre kell, hogy vonatkozzon. A zsidókat nemzeti szinten vetette most el Isten, tehát nemzeti szinten is kell, hogy helyreállítsa őket." és Robert Haldane: ,,Az elvettetésnek folytatódnia kell, amíg az összes pogány be nem megy. Akkor Izráel népe egy testként eljut az evangéliumban való hitre." John Murray és Leon Morris is hasonló következtetésre jutnak.)
Tudom, miért csinálják. Nem kedvelik a prófécia egyes pontjait, amely szerint úgy tűnik, hogy Izráel sorsa független az egyház sorsától. Továbbá nem tetszik nekik az emögött meghúzódó teológia sem. Az ő gondolkozásuk szerint, ha Izráel a jövőben nemzeti szinten áldást nyer, az hátrafelé irányuló lépés lenne; azt jelentené, hogy Isten tervében visszafejlődés történt. A Krisztusban levő lelki valóságok helyettesítették a korábban ezekre előremutató zsidó ceremoniákat. Izráel helyére az egyház került. Eszerint az egyház lett az új Izráel, és a régi Izráel egyszer s mindenkorra túlhaladottá vált.
Azonban hogyan állíthatják ezt, ha alaposan megnézzük Pál tanítását? Ezekben a fejezetekben Pál nem a lelki Izráelről beszél. A zsidókról mint nemzetről beszél. És amikor felteszi a kérdést: ,,azért botlottak meg, hogy elessenek?", válasza olyan határozott, mint amikor az antinomizmusról vagy Isten törvényének jó céljáról beszél (Róm 6,2.15; 7,13). ,,Távol legyen!" Semmi esetre sem! Pál számára elképzelhetetlen volt, hogy Isten elvetné Izráelt, mivel ez azt jelentette volna, hogy Isten megszegi szövetséges ígéreteit, viszont ez az igazságot betartó, hűséges Istennél lehetetlen.
A probléma velünk van
Ha megnézzük ezt a három pontot, el kell ismernünk, hogy minden rendben van: (1) Izráel elutasította Krisztust, (2) elutasításuk eredményeképpen a pogányokra is kiterjedt az áldás, és (3) Izráel népe ettől függetlenül üdvösségre jut. A probléma a negyedik ponttal van. Ez pedig már nem Isten problémája, hanem a miénk. Miért nem következett még be Izráel megtérése? Ha a 11. versben adott válasz mechanizmusát követve próbálunk meg válaszolni, egyértelmű a probléma. A legtöbb pogányból lett keresztyén nem élt úgy, hogy az arra indítana bárkit is, főleg zsidókat, hogy irigyeljék azt, ami nekik van.
Pogányokból lett keresztyénként a viselkedésünk arra indítja-e a zsidókat, hogy megkívánják, ami nekünk van? Egyáltalán arra indít-e bárkit is, hogy megkívánja? Az őszinteség azt kívánja, hogy bevalljuk: általában éppen az ellenkező hatást váltja ki.
Természetesen nem csak az egyik oldal bűnös. Aki keresztyénként beszélt már zsidóknak Jézusról, bizonyosan elcsodálkozott, hogy milyen vak a legtöbb zsidó. Még ha jól is ismerik saját Szentírásukat - és ez legtöbbjüknél nincs így -, mindent megtesznek azért, hogy tagadják saját világos tanításukat. Nemrég egy értelmes zsidó vezető elmondta egyik munkatársunknak: ,,A Szentírásban nincs egyetlen olyan prófécia sem, amely a zsidó Messiásra mint személyre utalna." Ez az ember a próféciákat az egész nemzetre vonatkoztatja. Nagy a vakság.
Azonban a mi bűnünk legalább akkora, mint az övék, vagy még nagyobb. Ismerjük az evangéliumot. Miénk a Szentlélek ereje, hogy úgy éljünk, mint Jézus Krisztus, és megmutassuk az Ő szeretetét azoknak, akik elvesznek: a zsidóknak és a pogányoknak egyaránt. De a legtöbb pogány (még komoly keresztyének is) ahelyett, hogy szeretettel fordulna a zsidók felé, ehelyett előítélettel és gyűlölettel viseltetik irántuk. ,,A keresztyének ahelyett, hogy bemutatnák Isten ősi népének, hogy milyen vonzó a keresztyénség útja, általában gyűlölettel, előítélettel, üldözéssel, rosszakarattal és mindenféle szeretetlenséggel fordultak a zsidók felé" - írja Leon Morris.
Ezután finoman fogalmazva még hozzáteszi: ,,A keresztyéneknek nem lenne szabad ezt a szakaszt tétlenkedve olvasniuk."
Hogyan evangélizáljunk?
Vegyük komolyan. Vegyük annyira komolyan, hogy feltegyük a kérdést: ,,Akkor hogyan evangélizáljunk?" és ,,Milyen evangélisták legyünk?" Íme néhány javaslat:
1.Barátkozzunk össze azokkal, akiket Krisztushoz akarunk vezetni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ismeretleneknek lehetetlen továbbadni Krisztus üzenetét. Lehetséges, és tegyük is, amikor Isten erre lehetőséget készít. De akármennyire is döbbenetesek azok a történetek, melyek szerint ott helyben meghozta a döntést Krisztus mellett az az ember, akivel egy repülőúton beszélgettünk, a legtöbb megtérés nem így történik. Úgy történnek, hogy azok az emberek, akik Jézust Megváltójukként ismerik, beszélnek barátaiknak róla. Legtöbbünkkel az a probléma, hogy nincs elég nem keresztyén barátunk, pedig kellene, hogy legyen.
Manapság sokat hangsúlyozzák a ,,barátság evangélizációt". Joe Aldrich több könyvet is írt erről a témáról. Billy Graham evangélizációit is így viszik előbbre, és az ebben a szolgálatban dolgozók egyszerű ,,világi" embereknek tanítják ezt a módszert. Én is csak ajánlani tudom.
2.A segítőkészség és a szolgálat jellemezzen minket. Ezen a területen mintának kellene lennünk, még minden evangélizációs szándéktól függetlenül is, egyszerűen azért, mert segítőkész és szolgáló embereknek kellene lennünk. De ezenkívül sok ember olyanokon keresztül találta meg Krisztust, akik az Ő nevében segítettek nekik. Nem szívesebben hallgatjuk meg és szeretjük meg azt, aki segít nekünk? És nem keserít el az, ha valaki nem így tesz, vagy aki durván viselkedik velünk? Miért lenne ez másképp a nem hívők esetében? Ha komolyan akarunk evangélizálni, segítsünk másoknak rendszeresen. Ha magunktól nincs ötletünk, keressünk egy olyan programot, szervezetet, amely ebben útmutatást nyújt.
3.Mindent, amit teszünk, szeretetben tegyük. A kiemelkedő misszionárius államférfi, E. Stanley Jones egyszer megkérdezte India államfőjét, Mahatma Gandhit, hogy mit kellene tenniük a keresztyéneknek, hogy Indiát megtérítsék. Gandhi jól ismerte Indiát és a keresztyéneket is. Azt mondta: ,,A keresztyéneknek négy dolgot kellene tenniük, ha Indiát Krisztushoz akarják vezetni. Először is, úgy kellene viselkedniük, mint Jézus Krisztusnak. Másodszor, nem szabad megalkudnotok hitetekkel kapcsolatban. Harmadszor, minél jobban meg kellene ismernetek a nem keresztyén vallásokat. És negyedszer, mindent amit tesztek, szeretetben tegyétek." Gandhi jól ismerte a szeretet erejét, és sokszor ennek az ellenkezőjét látta, főleg a keresztyénektől. Éppen ezért bölcsen szólt, amikor erre hívta fel Jézus követőinek a figyelmét: ,,Mindent, amit tesztek, szeretetben tegyétek!"
4.El kell mondanunk szavakkal az evangéliumot. Szeretetből kell cselekednünk, de az evangélium igazságát szeretetben el is kell mondanunk, mert az evangélium igazság, és Isten az Ő Igéjének az igazságát áldja meg. Hogyan tegyük ezt a zsidók evangélizálásában? Először is, természetesen össze kell barátkoznunk velük. Segítőkésznek kell lennünk, és szeretetnünk kell őket. De ha ezeket megtettük, és már jogunk van szólni, elkezdhetjük azzal, hogy emlékeztetjük őket hatalmas vallási örökségükre, arra, hogy sok ezer éven át egyedül Izráel ismerte az igaz Istent. Ábrahám és az ősatyák, Mózes, Dávid és a többi király, Ézsaiás, Jeremiás és a próféták idejéban csak ők ismerték valóban Istent. Isten Izráel Istene volt. A pogányok nem tartoztak a néphez, ráadásul vallásuk szörnyű pogányság volt. Miközben a pogányok pogányként éltek és ebből következően erkölcstelen életet folytattak, a zsidók megkapták Isten erkölcsi törvényét, és megismerték, hogyan kerülhetnek közel Istenhez az áldozatokon keresztül.
Azokban az időkben egy pogány csak úgy üdvözülhetett, ha részévé vált a zsidó nemzetnek. Néhányan így is tettek. A moábi Ruth egy volt ezek közül. Ugyanígy a szír Naamán is. De nem voltak sokan. A legtöbb pogányt a földrajzi távolság és az etnikai származás elzárta az üdvösségtől. Jézusnak igaza volt, amikor azt mondta a samáriai asszonynak: ,,Az üdvösség a zsidók közül támadt." (Jn 4,22)
De amikor Isten elküldte Jézust Megváltóként, nemcsak a zsidóknak küldte, hanem az egész világnak is. Amikor Jézus meghalt, Isten ezt úgy szemléltette, hogy a templom kárpitját fölülről lefelé teljes hosszában kettéhasította. Ez a tett azt jelképezte, hogy az Istenhez vezető út most már mindenki előtt nyitva áll, aki hittel az Ő áldozatában hozzá jön. Egy bizonyos értelemben ez a júdaizmus végét jelezte, legalábbis ősi formájában. Manapság egyetlen zsidó sem imádja Istent a jeruzsálemi templomban, és egyetlen zsidó sem viszi Istennek az előírt bűnért való áldozatokat. Amikor véget ért ez a rendszer, megnyílt az út a pogányok üdvössége előtt.
Én is így kaptam üdvösséget. Most Izráel Istenének kegyelme által, én, egy pogány ,,kutya", részesülhetek abban az áldásban, melyet egykor egyedül az ősi Izráel élvezett. Én is a szövetséges nép tagjává váltam. Hit által én is az ősatyák lelki utódjává lettem.
Tudom, hogy már maga a ,,Jézus" név sértő lehet azok számára, akik zsidók, és értem, hogy miért. A keresztyének, a pogányokból lett keresztyének valóban sok esetben borzalmasan viselkedtek a zsidókkal szemben. De ismerjük fel: ha Jézus nem Izráel Messiása, akkor üdvösségemnek nincs reménysége. Én egy elveszett pogány ember vagyok, reménység nélkül és Isten nélkül a világban. Egyedül a zsidó Messiás és a zsidók Istenének kegyelme által van üdvösségem. Ezért mondom, hogy fogadd el Jézust Megváltódnak!
James Montgomery Boice
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Isten terve Izráellel |
|
|
|
Címkék: thesszalonikában, elképzelhetetlen, helyettesítették, körülmetélésének, megváltójukként, evangélizáljunk, következménnyel, ismeretleneknek, keresztyénektől, következtetésre, misszionáriusok, következőképpen, ragaszkodhattak, eredményeképpen, munkatársunknak, antinomizmusról, cselekedeteiben, választottaknak, keresztyéneknek, thesszalonikába, evangélizációit, evangélizációs, főkomornyiknak, kettéhasította, visszafejlődés, jelentőségével, elcsodálkozott, evangélizációt, rosszakarattal, részletesebben, megalapozatlan, keresztyéneket, gondolatmenete, felindíttatván, tisztességbeli, megváltójuknak, pogányok számára, margaretta szirmait, történelem jelentőségével, teológiai mellett, előző fejezetekben, kicsit szélesebb, apostol arról, teljes nemzet, fejezet későbbi, üdvösség pogányok, pogányok üdvössége, zsidók eluatsítják, súlyos büntetést, pogányok üdvözüljenek, pogányok üdvösségén, pogányok lelki, Volt-e Istennek, Isten Izráel, Robert Haldane, Jézust Megváltójuknak, Leon Morris, Apostolok Cselekedeteiben, Aztán Isten, Fülöp Krisztushoz, Ezután Fülöp, Pizidiai Antiókhiában, Emiatt Pál, Másnap Pál, Amikor Izráel, Jézus Krisztusban, Messiás Ábrahám Istenéhez, Charles Hodge, Akkor Izráel, John Murray, Jézus Krisztus, Jézust Megváltójukként, Billy Graham, Stanley Jones, Mahatma Gandhit, Indiát Krisztushoz, Jézus Krisztusnak, Isten Izráel Istene, Jézust Megváltóként, Amikor Jézus, Most Izráel Istenének, Izráel Messiása, Jézust Megváltódnak, James Montgomery Boice,
|
|
Offline
