|
|
|
2018-02-13 17:52:45, kedd
|
| |
| |
Nagyon szenvedek
Az afrikai éjszaka fekete volt, mint a szurok, és a szaga is ennek megfelelő. Csak a zseblámpa fénye mutatta az utat. Legyűrtem a rosszullétet, amelyet a rothadó hulladék szaga váltott ki. Igyekeztem óvatosan előregurulni, de kísérőm egyszerűen elhúzta a függönyt, amely a bódé ajtajául szolgált, bevilágított a sötétbe a zseblámpájával, és belépett. Követtem a tolószékemmel.
Amikor a ponyva újból elzárta a bejáratot, már csak tompítva lehetett hallani a nyomornegyed számtalan zaját. Kísérőm magasra tartotta a zseblámpát. A fény egy fiatal nőre esett, akinek az arca és a haja olyan fekete volt, mint az éjszaka. Nem volt keze. Vékony lábait szétterpesztette az alatta levő szalmagyékényen. Tekintetem csak röviden időzött rajta. A nyomornegyed utcái tele voltak olyan emberekkel, akiknek gyermekbénulás vagy amputáció miatt nem volt kezük, vagy láb helyett csak durva, kérges bőrrel borított csonkjaik voltak. És valamennyien hajléktalanok módjára éltek. Ghánában nem maradnak életben az olyan béna emberek, mint én. Azokról nem is beszélve, akik itt ennek a nyomorúságos helynek az utcáin laknak Accrában, a fővárosban. Csak az olyan fogyatékosok boldogulnak el valahogy, akik elég erősek ahhoz, hogy az utcán - amely tele van vizeletfoltokkal és rothadó hulladékkal - gondoskodjanak önmagukról.
Kísérőm mellettem állt. Zseblámpájának fénye bevilágította a kis bódét. Amikor a fiatal nő meglátott engem, széles mosolyra húzódott a szája. Sötét szemében visszatükröződött a fény, amikor a kísérőmre is rámosolygott. Jól ismerte az afrikai lelkészt, aki azt a feladatot vállalta magára, hogy kimenjen az utcára, hogy megkeresse a vakokat és a bénákat.
A lelkész megköszörülte a torkát, hogy bemutasson.
- Ama - mondta -, szeretném neked bemutatni egy amerikai barátomat, Jonit.
A nő a maga törzsi nyelvén viszonozta a köszöntést. Aztán azt mondta, hogy az egykori brit gyarmat polgáraként ért angolul, és ezen a nyelven folytattuk a beszélgetésünket, mintha teázgatnánk. Örültem, hogy megismerhettem őt és a többi barátját odakint az utcán. Sokáig tartott az odautazás, mégis örültünk, hogy ott lehetünk. Azért volt ott a csoportunk a ,,Joni and Friends" (JAF) részéről, hogy néhány barátjának tolószéket adjon. Megkérdeztük, hogy elkísérne-e bennünket az utcára? Igent mondott. Kölcsönadná nekem az este hátralévő részére a mosolyát? Mosolygott, és így tett.
Teljesen el voltam bűvölve. Lebilincselt ez az afrikai lány, aki számomra az Accra utcáin élő súlyosan fogyatékos keresztyéneket szimbolizálta, de lebilincselt a lámpát tartó lelkészük is, aki arra szánta el magát, hogy napjait a Föld kitaszítottjaival töltse. Az utcára az enyészet bűze telepedett, de az Amával töltött percek - mekkora csoda! - az élet illatává változtatták.
Kifaroltam a bódéból, és elnyelt az éjszaka sötétje. A zseblámpa fényét követve és a járdaszigeteket kerülgetve átmentem a szennyes utca túlsó oldalára. JAF-es barátaim, akiknél a mankók és a kerekes székek voltak, feltettek a szemben levő járdára. Hová megyünk? Kövessétek a zseblámpa fényét!
Az egyik sötét mellékutcából előmászott két tizenéves elnyomorodott lábukat vonszolva maguk után. Biztosan gyermekbénulásuk volt, gondoltam, amikor csatlakoztak a csoportunkhoz. Megelőztünk egy törzsi viseletbe öltözött asszonyt, aki roskatag kerekes székével haladt előre centiméterrel centiméterre. Egy nyolcvan év körüli, láb nélküli férfi, aki még egy méter magas sem volt, felugrott a járdára, és odamosolygott rám. Megálltam. Odadöcögött hozzám, és felém nyújtotta csonka kezét, hogy kezet rázzunk. Előre hajoltam, hogy béna ujjaimat odaszorítsam a csonkjához. Nevettünk ezen a különös kézfogáson. Az utca túlsó végéből énekszó és tapsolás hallatszott. Szinte mágneses erővel vonzott bennünket. Amikor odaért a csoportunk, utat nyitott nekünk az árvák és hajléktalanok köre, amely egy neonlámpa fényénél gyülekezett össze, és üdvözöltek bennünket. Egy utcai istentisztelet kellős közepén voltunk.
Mi, nyugatiak merev testtartással ültünk a padokon, és néztük az összeverődött tömeget.
- És most, szeretett keresztyén testvéreim - mondta a lelkész -, üdvözöljük nagyon kedves amerikai barátainkat, akik hosszú utat tettek meg, hogy kerekes székeket és Bibliát hozzanak nekünk.
A tömeg éljenzésben tört ki, aztán köszönésképpen felhangzott egy ének. A teljes és gazdag afrikai harmónia a szívemig hatolt. Csorogtak a könnyeink, amikor azt hallgattuk, hogyan mesélik el ezek a súlyosan fogyatékos emberek a történeteiket, és hogyan tapsolják meg egymást. Aztán felolvastak a Bibliából. Gyorsan eltelt az a fél óra, amíg Istent dicsértük. Aztán arra kértek, hogy szóljak.
- Nagyon köszönöm, barátaim, a kedves fogadtatást - mondtam, miközben a járda egy szabad pontjára irányítottam a kocsimat.
Az egyik JAF-es barátom odatolt mellém egy kerekes széket, amelyet nekik akartunk ajándékozni.
- Jó az Isten! - kiáltotta valaki, amikor az első gyereket beleültették a kocsiba.
Egy újabb tolókocsi következett, és egy újabb súlyosan fogyatékos ember. Összekeverődtek a kezek, amikor egy csomó mankó és tolókocsi került át a mi csoportunkról az övékhez. Egyenletes, hangos, erős tapsolás. Ama a fejével bólogatott, szája büszke mosolyra nyílt, miközben csonkjaival új tolószéke bőr karfáját simogatta. A két gyermekbénulásos fiú táncolni kezdett az üres placcon.
- Nézd csak - mondtam a csoportunk egyik tagjának -, még azok is örülnek annak, amit a többiek kaptak, akik tudják, hogy nincs nálunk elég tolószék, és így nem jut mindenkinek.
A felkelő hold beragyogta a látóhatárt. Amikor készülődni kezdtünk, hogy elmegyünk a nyomornegyedből, az afrikaiak búcsúzóul ezt a dalt énekelték:
Mert Ő él, szembe tudok nézni a holnappal.
Mert Ő él, elmúlt minden félelmem.
Mert tudom, hogy a jövő az Ő kezében van,
érdemes élni. Csak azért, mert Ő él!
- A neonfényen múlik? - kérdeztem, amikor ragyogó arcukba néztem.
Nem, az örömük nem evilági öröm volt.
Lelkészbarátom világított nekünk a mikrobuszunkhoz vezető úton. Amikor átkeltünk az utcán, megrohantak a gondolatok. Ennyi vidámság a nyomor kellős közepén! Olyan ez az öröm, mint a szemétdombon nyíló virág.
- Mi történik Amával, ha esik az eső? Ki törődik vele? - kérdeztem.
A zseblámpa fénye megvilágította lelkészbarátom mosolyát:
- Isten törődik vele.
Elviselhetetlen a hőség. Az embereknek egy fillérjük sincs. Itt van egy lány, akinek nincs keze, a lába járásra alkalmatlan, nincs ágya, még egy ventillátora sincs, és a cementpadlón él. Ez nem úgy hangzik, mintha Isten jól végezné a dolgát. Emlékszem, mit mondott nekem egy fiú, aki egy szeméthalom mellett egy kartondobozban élt:
- Egyszerűen nem értünk titeket, nyugatiakat. Isten olyan sokat adott nektek, olyan nagyon megáldott benneteket... miért van olyan sok boldogtalan ember az országotokban?
Joni Eareckson Tada
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Hosszú építő írások |
|
|
|
Címkék: gyermekbénulásuk, beszélgetésünket, szétterpesztette, gyermekbénulásos, vizeletfoltokkal, elviselhetetlen, összekeverődtek, mikrobuszunkhoz, szalmagyékényen, nyomornegyedből, járdaszigeteket, kartondobozban, zseblámpájának, gondoskodjanak, gyermekbénulás, megismerhettem, istentisztelet, köszönésképpen, lelkészbarátom, zseblámpájával, megvilágította, keresztyéneket, mellékutcából, elnyomorodott, hajléktalanok, bevilágította, csoportunkról, szimbolizálta, összeverődött, testtartással, centiméterrel, csoportunkhoz, országotokban, odamosolygott, tolószékemmel, történeteiket, afrikai éjszaka, zseblámpa fénye, rothadó hulladék, bódé ajtajául, ponyva újból, nyomornegyed számtalan, fiatal nőre, haja olyan, alatta levő, nyomornegyed utcái, olyan béna, nyomorúságos helynek, utcáin laknak, olyan fogyatékosok, utcán –, afrikai lelkészt, Mert, Joni Eareckson Tada,
|
|
|
|
|
|
| afrikai éjszaka, zseblámpa fénye, rothadó hulladék, bódé ajtajául, ponyva újból, nyomornegyed számtalan, fiatal nőre, haja olyan, alatta levő, nyomornegyed utcái, olyan béna, nyomorúságos helynek, utcáin laknak, olyan fogyatékosok, utcán –, afrikai lelkészt, feladatot vállalta, lelkész megköszörülte, amerikai barátomat, maga törzsi, egykori brit, nyelven folytattuk, többi barátját, este hátralévő, afrikai lány, lámpát tartó, enyészet bűze, élet illatává, éjszaka sötétje, zseblámpa fényét, járdaszigeteket kerülgetve, szennyes utca, kerekes székek, szemben levő, egyik sötét, törzsi viseletbe, méter magas, különös kézfogáson, utca túlsó, neonlámpa fényénél, utcai istentisztelet, összeverődött tömeget, tömeg éljenzésben, szívemig hatolt, súlyosan fogyatékos, kedves fogadtatást, szabad pontjára, egyik JAF-es, kerekes széket, első gyereket, újabb tolókocsi, újabb súlyosan, csomó mankó, fejével bólogatott, üres placcon, csoportunk egyik, többiek kaptak, felkelő hold, afrikaiak búcsúzóul, dalt énekelték, neonfényen múlik, mikrobuszunkhoz vezető, nyomor kellős, szemétdombon nyíló, fillérjük sincs, lába járásra, ventillátora sincs, szeméthalom mellett, gyermekbénulásuk, beszélgetésünket, szétterpesztette, gyermekbénulásos, vizeletfoltokkal, elviselhetetlen, összekeverődtek, mikrobuszunkhoz, szalmagyékényen, nyomornegyedből, járdaszigeteket, kartondobozban, zseblámpájának, gondoskodjanak, gyermekbénulás, megismerhettem, istentisztelet, köszönésképpen, lelkészbarátom, zseblámpájával, megvilágította, keresztyéneket, mellékutcából, elnyomorodott, hajléktalanok, bevilágította, csoportunkról, szimbolizálta, összeverődött, testtartással, centiméterrel, , ,
|
|
|
|
|
2024. április
| | |
|
|
| ma: |
1 db bejegyzés |
| e hónap: |
111 db bejegyzés |
| e év: |
373 db bejegyzés |
| Összes: |
35938 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 3866
- e Hét: 26510
- e Hónap: 55822
- e Év: 243624
|
|
|
Offline
